Trump: Három gyermekét is magával vitte a halálba az Iszlám Állam vezetője
Donald Trump megerősítette, amit korábban amerikai lapértesülések alapján mi is megírtunk: meghalt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője, amikor az amerikaiak támadást indítottak ellene azzal a céllal, hogy elfogják.
Az amerikai elnök vasárnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, amelyet Szíria északnyugati részén hajtottak végre az amerikai erők vasárnapra virradóra.
"Abu Bakr al-Bagdadi halott" - hangoztatta az amerikai elnök. - "Tegnap este az Egyesült Államok igazságot szolgáltatott a világ első számú terrorista vezérének."
Mint mondta, al-Bagdadi "gyávaként, egy kutyaként" halt meg menekülés közben, miközben az életéért kiáltozott, amikor egy alagútban üldözték.
"Gonosz, beteg, kegyetlen ember volt, és így is halt meg. Nem hősként halt meg, hanem mint egy gyáva, futott az életéért."
Trump elmondta, hogy a titkos akció célja az volt, hogy al-Bagdadi búvóhelyét támadják meg. Már három éve keresték ezt a helyet, de csak egy hónapja derültek ki információk róla.
A terroristavezér likvidálását Trump az amerikai kormányzat első számú nemzetbiztonsági céljának nevezte.
Donald Trump leszögezte: az amerikai katonák nagyszerű munkát végeztek, egyetlen amerikai sem sebesült meg.
Bár Al-Bagdadi teste teljesen megroncsolódott a végső robbanásban, földi maradványait azonosították.
Elmondta:
al-Bagdani számos társát is megölték. Az épületben al-Bagdadi mellett 11 gyermek volt, őket épségben kimentették, viszont a terrorista vezér három gyermeket magával vitt a halálba.
Az amerikai elnök azt is elmondta, hogy rendkívül értékes dokumentumokat találtak az épületben az Iszlám Állam további terveiről, terrorakcióinak előkészítéséről.
Harcolunk az Iszlám Állam és más terrorszervezetek teljes megsemmisítéséig
- erősítette meg az Egyesült Államok elnöke.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, brit székhelyű szervezet közleménye szerint az akció célja az lett volna, élve elkapják a terrorszervezet fejét, ehhez nyolc helikoptert és repülőgépet vetettek be az amerikaiak.
A művelet során Bagdadi mellett felesége és számos gyerek is életét vesztette.
Az OSDH szerint Bagdadi egy Idlíb térségi épületben húzta meg magát, a rajtaütés során pedig felrobbantotta a magán viselt robbanómellényt. Szemtanúk szerint a művelet végén a romok alól amerikai katonák egy holttestet emeltek ki, ami Bagdadié lehetett.Az iráni televízióban helyi idő szerint vasárnap este közzétették az akcióról készült videót. A felvételeken egy hatalmas kráter volt látható valamint egy lerombolt épület.