A Rovatból

Tragikus: két hetet töltött azzal egy fiatal pár, hogy haldokló babájuknak megmutassák a világot

A várandósság alatt az orvosok azt mondták, hogy nincs miért aggódni. Később kiderült, hogy a csecsemő egy nagyon ritka betegségben szenvedett.


Jade Mariie Stacey Bristolban él, 21 évesen adott életet első gyermekének. A várandósság alatt az orvosok már figyelmeztették a fiatal anyukát, hogy baba szívével nincs minden rendben. Ugyanis az egyik artériája nagyobb, mint kellene. Ennek ellenére azt mondták, hogy nem kell aggódni a kis Ajay-Lee Hyett állapota miatt.

Az, hogy mekkora is a baj, csak a szülés utáni percekben derült ki.

“Amint világra jött, felsírt, aztán egy másodperccel később már nem lélegzett. Teljesen elernyedt. Nagyon félelmetes volt. A következő két-három órában nem is láthattam”

- idézi az anyuka szavait a Bors.

A kisfiút azonnal az intenzívre vitték, de csak két hónap elteltével tudták kideríteni, hogy pontosan mi a baja. A KLF7 nem gyógyítható genetikai betegség. Azt nem tudni, hogy Nagy-Britanniában diagnosztizáltak-e már ilyen beteget. Ez a betegség az agyra van nagy hatással: a kis Ajay-Leenek napi szinten voltak epilepsziás rohamai, és egy olyan állapot is kialakult nála, ami szabályozhatatlan, erős izomösszehúzódásokkal járt.

Közzétette: Jade Mariie – 2018. február 15.

A pici emiatt szinte folyamatos fájdalomban élte napjait. Emellett súlyos alvási apnoéja is volt, ami miatt a kisfiú légzése bármelyik pillanatban leállhatott - írja a Mirror.

A kisfiú állapota egyre csak romlott, folyamatos orvosi felügyeletre volt szüksége. A kórházból soha nem mehetett haza, de szülei úgy döntöttek, szeretnék, ha legalább látna valamit a világból. Az utolsó két hetet azzal töltötték, hogy a lehető legtöbb helyre elvigyék, és a család többi tagjával is találkozhasson..

Elvitték az állatkertbe, egzotikus halakat nézegettek, sőt, még múzeumba is ellátogattak. Ayaj valószínűleg nagyon élvezte a programokat, bár gyakran elaludt, mégis, amikor visszaindultak a kórházba mindig sírni kezdett. Persze fájdalmai ekkor sem enyhülhettek.

“Úgy éreztem, nem fair, hogy az orvosok folyamatosan visszahozzák az életbe, hogy tovább szenvedjen. Jobban vágytam rá, hogy megszűnjön számára a fájdalom, mint bármi másra”

- mondta a fiatal anyuka.

Ajay-Lee Hyett mindössze négy és fél hónap adatott: február 15-én, álmában hunyt el, édesanyja mellett. A kisfiút március közepén temetik, ahová a szülők kérése mindenki kékben megy - ez volt ugyanis a baba kedvenc színe.

“Így látni a gyermekemet - soha nem éreztem ehhez fogható fájdalmat. Csodás lenne, ha megmenthetnénk más szülőket és családokat attól, hogy ezt a szívfájdalmat átéljék”

- magyarázta az édesanya.

Jade Mariie szeretné, ha minél több szülő megismerné ezt a ritka betegséget, ugyanis, mint később kiderült: létezik egy teszt, aminek a segítségével már a terhesség 11. hetében kimutathatták volna, hogy mekkora is a baj.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Putyin fura kézmozdulata: így reagált az orosz elnök, amikor Trump vadászgépeket küldött a feje fölé
Az orosz és az amerikai elnök Alaszkában találkozott, ahol vadászgépek és bombázók szelték át az eget felettük. A szakemberek szerint a látványos erődemonstráció közben árulkodó volt Putyin testbeszéde.


Trump és Putyin Anchorage-ben, Alaszkában találkozott augusztus 15-én. A két vezető az alaszkai Joint Base Elmendorf-Richardsen katonai bázisára érkezett meg, és miközben a vörös szőnyegen vonultak végig, négy F-35-ös vadászgép és egy B-2 Spirit bombázó repült át felettük.

Putyin felnézett az égre, Trump pedig összekulcsolta a kezét. Putyin a repülőgépeket nemcsak a szemével, hanem a fejével is követte.

Trump közben megérintette Putyin karját, jelezve, hogy a bemutatót tiszteletből tartják, összegezte a látottakat az unilad.com oldal.

A testbeszéd-szakértő Inbaal Honigman szerint Putyin előbb hallotta meg a repülőgépeket, mint Trump. „Még ha a zaj meglepetésként éri is az orosz államfőt, és nem jelent nagy sokkot az amerikai számára, látható, hogy Putyin egyenesen a zaj irányába tekint, és a jobb keze megmerevedik a zsebe felett” – mondta. A szakértő hozzátette, hogy

Putyin híres „fegyverhúzó járása” miatt az egyik keze mindig mozdulatlan marad, mintha bármikor elő tudná rántani a fegyverét. „Nem a testőreitől várja a cselekvést – ha bármi történik,

Vlagyimir bátran szembenéz vele egyedül” – fogalmazott.

A bemutató alatt Putyin többször bólintott és fejet hajtott. Honigman szerint ezzel tiszteletet mutatott Trump iránt.

A történteket Darren Stanton testbeszéd-szakértő is értékelte. Úgy fogalmazott: „A vadászgépek kapcsán sokan bírálták Trumpot, amiért így fogadta Putyint a vörös szőnyeggel és katonai bemutatóval – de tulajdonképpen azt jelzi: nekem is vannak fegyvereim, nekem is van felszerelésem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
4 kilométert úszott, 180 kilométert tekert és 42 kilométert futott, majd az Ironman céljában kérte meg párja kezét a katasztrófavédők szóvivője
Makhajda Bence hónapokig készült az embert próbáló versenyre, amely végül nemcsak sportteljesítményről, hanem egy életre szóló döntésről is szólt.


Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon osztotta meg a megható történetet, amely nemcsak egy emberfeletti sportteljesítményről, hanem egy életre szóló döntésről is szól. Ugyanis Makhajda Bence és szerelme, Lia már öt éve alkotnak egy párt. Egy színházi darab hozta őket össze, ahol mindketten szerepeltek. Most közösen kezdhetnek egy új életszakaszt.

Bence korábban tűzoltóként dolgozott, és 24/48-as beosztás mellett oldotta meg az edzéseket. Idén azonban már szóvivőként, nyolcórás munkarendhez igazodva készült. Hónapokon át korán kelt, programokat hagyott ki és edzéstervet alakított át, de mindvégig számíthatott a családja és párja támogatására.

Élete első IRONMAN-versenyén közel 4 kilométert úszott, 180 kilométert tekert és 42 kilométert futott. A célba érés után azonban nemcsak az állóképességére volt szüksége, hanem a bátorságára is.

Amikor áthaladt a célvonalon, a fáradtság és az öröm egyszerre kerítette hatalmába, de nem állt meg. Odalépett Liához, és feltette a nagy kérdést: „Leszel a feleségem?”

A válasz nem is lehetett más, mint egy boldog IGEN.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Agyvérzést kapott egy kistigris a Fővárosi Állatkertben, az állapota válságos
Szása a hím kistigris a napokban rosszul lett a külső tigriskifutóban, miközben húgával, Lénával játszott - írta az állatkert. Folyamatos orvosi ellátás mellett állandóan felügyelik az állapotát.


Rosszul lett játék közben egy kistigris a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Szása azóta több vizsgálaton átesett, többek közt CT és MRI vizsgálaton - írta az intézmány a Facebook-oldalán.

Azt állapították meg, hogy sorozatos epilepsziás rohamok következtében a hím kistigris agyvérzést kapott. Egyelőre nincs túl a nehezén, válságos az állapota.

Ezt írta az állatkert:

"Szása a hím kistigris a napokban rosszul lett a külső tigriskifutóban, miközben húgával, Lénával játszott.

Kollégáink amint észlelték, gyorsan reagáltak, de Ágnest, az anyát időbe telt elválasztani a kölyköktől, hogy az orvosi csapat megkezdhesse Szása ellátását. (Az anya elaltatását munkatársaink igyekeztek elkerülni, mert időigényes és kockázatos folyamat. Kollégáink csak akkor választják ezt az opciót, ha adott helyzetben más megoldás nem lehetséges.)

Szása azóta több vizsgálaton átesett, többek közt CT és MRI vizsgálaton. Az eredmények sajnos aggasztóak. Sorozatos epilepsziás rohamok következtében a hím kistigris agyvérzést kapott. A képalkotó eljárások több helyen kiterjedt vérzést mutattak az agyában és agyi ödémát.

Orvosaink mindent megtesznek, folyamatos orvosi ellátás mellett állandóan felügyelik állapotát. Sajnos nem vagyunk túl a nehezén, kérdéses Szása gyógyulása.

Kérjük szépen a látogatóink és a sajtó türelmét, további hírekkel hamarosan jelentkezünk."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Trump furcsa mozgásával foglalkozik mindenki: egészségügyi probléma vagy önvédelem?
Az internetezők is keresik a választ az amerikai elnök viselkedésére. Valaki szerint „már-már reflex” a cikk-cakkos járás, mások titkosszolgálati utasítást emlegettek.


Donald Trump hosszú idő után ismét találkozott Vlagyimir Putyinnal Alaszkában, ahol az ukrajnai háború befejezéséről egyeztettek. A tárgyalás előtt egy B-2 lopakodó bombázó repült át a levegőben, miközben Trump kézfogással köszöntötte Putyint. A 79 éves elnök azonban nemcsak ezért került a figyelem középpontjába:

amikor kiszállt a repülőből és rálépett a vörös szőnyegre, nem egyenesen haladt, hanem furcsa, cikkcakkos mozgással,

írta a történtekről a ladbible.com. Az interneten gyorsan elterjedtek a felvételek. Egy felhasználó így kommentálta:

„Tudna valaki orvosi magyarázatot adni? Miért küzd Trump azzal, hogy egyenesen sétáljon?” Más valaki azt írta:

„Csak fél vicc, de ha kétszer megpróbáltak megölni, én is cikkcakkban járnék életem végéig.”

Egy harmadik hozzátette: „Én is pont erre gondoltam. Már-már reflex.”

A közösségi médiában több hozzászóló arról beszélt, hogy talán a titkosszolgálat utasítására mozgott így, mások viszont egyszerűen csak azt kérdezték: „Cikk-cakkban, nehogy eltalálják? Vagy csak ideges volt?”

Az alaszkai csúcs után újabb találgatások is megjelentek. Egyesek azt állították, hogy Putyin nem is az igazi Trump-pal, hanem egy „dublőrrel” találkozott.

Ezt azzal indokolták, hogy a felvételen „visszább rándult az arca”, és nem látszott a „szokásos, alacsony mozgatású jobb karja”.

Inbaal Honigman testbeszéd-szakértő a Daily Starnak nyilatkozva másképp látta a helyzetet: „Amikor Putyin végigsétál Trump mellett, az amerikai elnök ismert ’cowboy-járása’ ugyanolyan, mint korábban.”

Trump közben újabb találkozóra készül. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Fehér Házban egyeztet vele, mert az Egyesült Államok folytatni szeretné a béketárgyalásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: