Toulouse-Lautrec kiállításon voltam
Szeretek jó kiállításokra menni. Főleg ha épp egyik kedvenc művészem kiállítása van. Toulouse-Lautrec idén lenne 150 éves. A művésznek csak 36 év jutott, mégsem feledte el az utókor. Réges-rég olvastam Henri de Toulouse-Lautrec életregényét, mely Moulin Rouge címmel jelent meg Pierre La Mure tollából.
Elképzeltem, hogy egyszer majd Párizsban megnézem képeit. Aztán Párizsból kaptam olyan söralátétet, melyet Lautrec másolat díszített. Így aztán akár itthoni italozásaimkor is nézhetem alkotásait. Most, hogy az évforduló kapcsán kiállítást rendeztek a tiszteletére, valódi képeiért nem is kellett messze mennem.
Henri de Toulouse-Lautrec (1864-1901) születésének 150. évfordulója alkalmából tavasszal nyíló kiállítás a Szépművészeti Múzeum gazdag Grafikai Gyűjteményéből mutat be válogatást. A francia alkotó életének utolsó tíz évében készített litográfiákat, amelyeket a tárlaton a múzeum birtokában lévő olajfestménye, az Ezek a hölgyek az ebédlőben című mű egészít ki.
A kiállítás különlegessége, hogy a budapesti Lautrec-gyűjtemény ilyen nagyságú szegmense – mintegy százhetven mű – eddig egyetlen alkalommal, 1964-ben volt látható a Szépművészeti Múzeumban. A tárlaton Lautrec művein és korabeli fotókon túl a „belle epoque” Párizsát olyan kuriózumok keltik életre, mint az 1900 körül született mozgófilmek és hangfelvételek, amelyeken Lautrec műveinek szereplőit ismerhetjük fel.
A kiállítást augusztus 24-ig nézhetitek meg, helyszín: földszint, Ión és Dór csarnok, javasolt látogatási idő: 1,5 óra. A belépőjegy 2600 forint (elővételben 2400). Vegyétek figyelembe, hogy a kiállítótér légkondicionált, a várható hőmérséklet 20°C!
További infó: a Szépművészeti Múzeum honlapján, illetve Facebook-oldalán.
Lautrec plakátjai még így száz év múlva is nagyon ütősek. Képei előtt sokat el lehet időzni. Mindenképpen érdemes elmenni. Bár arra senki se számítson, hogy alaposan az egész kiállítást zavartalanul megnézheti. Sokan voltunk a teremben, ami engem egy kicsit zavart.
Életregényének képes illusztrációiban az én kedvenc képem a Vidéki utazás volt. Most is ehhez mentem vissza legtöbbször és gyönyörködtem a kompozícióban. Lautrec nem szeretett tájat festeni, neki az unalmas és túl szokványos volt. Összesen kettő képen volt tájábrázolás a rajzolt emberek, és állatok mögött. Ez volt az egyik.
Fényképezni nem lehetett, így a nekem legjobban tetsző kettő képét illusztrációként innen hoztam:
Az angol fogat
Prostituáltak az ebédlőasztalnál
A kiállításon a művész egyetlen festménye szerepel (a többi plakát és grafika). A kép érdekessége, hogy Ernst Lajos egykori műgyűjtő gyűjteményéből került a Szépművészeti múzeumhoz.
A Múltmentő blog a szerkesztő örökölt, régi tárgyainak története, felújítása, használata. Bolhapiaci szerzemények, és azok felhasználása.
Kirándulások Magyarországon. Történetek tájakról, emberekről. Műemlék jellegű épültekről, és szakrális emlékekről.
Kedvcsinálónak egy párbeszédrészletet teszek be a Moulin Rouge regényből. A részletben Zidler a Moulin Rouge egykori tulajdonosa és Henri Touluse-Lautec feltételezett beszélgetése így történt:
"- Emlékszem még, folyton mondta, lehetetlen, hogy ne legyen sikerem, egy milliót fogok keresni vele? Nos, éppen most vizsgáltam át a könyvelést és nem áll jól a dolog. De nem tudok rájönni mi az oka. Jó a műsor, jó a zene, jók az italok, az embereknek tetszik a kánkán, az árak megfelelőek. Akkor miért nincs zsúfolva a helyiség minden este?
- Ma zsúfolva van – próbálta megnyugtatni Henri. – nézze, hogy özönlenek be az emberek. Zidler vállat vont.
- Mindenütt tömve van újévkor. Nem. Valahol valami hiba van. Már a kiállítás idején nem jött annyi angol, amennyit vártam és igen kevés amerikai. Pedig egy ilyen helyet nem lehet fenntartani amerikaiak nélkül. Túlságosan hencegtem, úgy látszik. Hiba volt.
-Nincs a Moulinnak semmi hibája, kivéve, hogy az emberek nem tudnak róla. Zidler levertsége ingerültségbe csapott át.
-Nom de Dieu, hát mit akarnak még? Egy vagyont költöttem el reklámra. Minden újságosbódén, minden nyilvános illemhelyen ott a plakátom. Egy lépést nem tehet anélkül, hogy ne látná.
-Ez igaz, csakhogy az emberek mégsem látják.
-Hogyhogy nem látják? Miért nem látják?
-Mert a plakátja nem plakát.
Henri de Toulouse-Lautrec: Tánc a Moulin Rouge-ban (1890)
-Nem értem. a szakma legjobb embere rajzolta.
-Tőlem akár Michelangelo is csinálhatta volna. Csinos kép, de nem plakát.
Zidler szemében fellobbant valami újfajta megértés.
-Mi a különbség?
-Körülbelül ugyanaz, mint az ágyúdörgés és egy fuvola hangja között. Meglepő, feltűnő, eredeti legyen a plakát, az sem baj ha megbotránkoztató. Vágja fejbe azt, aki megpillantja, állítsa meg az útjában, és úgy ragadjon meg emlékezetébe, mint a kullancs a kutya hátába. Nézze, Zidler, mit ábrázol a maga plakátja? Egy csinos lányt szamárháton, amint bárgyú mosollyal mutatja a lábát. Mi köze ennek a Moulinhez?
-Hát mit kell tennie?
Henri szélesen elvigyorodott.
-De hát öregem, ez kézenfekvő dolog. Kánkánt kellene táncolnia.
-Kánkánt!
Zidlernek kikerekedett a szeme.
-Istenemre, azt hiszem, igaza van. Azt hiszem, fején találta a szöget!
-Riszálnia kellene a derekát és magasan felrúgni a lábát – folytatta Henri, belemelegedve a témába.
-Egy csomó nézőből körülvéve kellene ábrázolni, hogy mindenki lássa, ez így megy estéről estére, mégpedig nem a színpadon, hanem a parketten, ahol mindenki láthatja. Úgy kellene…."
Nyomj egy lájkot, ha kedvet kaptál a Toulouse-Lautrec kiállításhoz!
