KÉK HÍREK
A Rovatból

Több nő is szexuális zaklatással vádolja Donald Trumpot

Hatalmas a botrány: a jelek szerint nem csak beszólt a nőknek, hanem a tettlegességig is eljutott. A republikánus elnökjelölt szerint ez hazugság.


A The New York Times szerdai számában jelent meg a hír, hogy a jelenleg 74 éves Jessica Leeds állítása szerint Donald Trump szexuálisan zaklatta őt. Az eset harminc évvel ezelőtt történt egy repülőn, ahol a nő véletlenül éppen a mostani elnökjelölt mellett ült. Leeds azt mondja, Trump elkezdte fogdosni a melleit, és a szoknyája alá is megpróbált benyúlni.

"
Olyan volt, akár egy polip. Mindenhol a kezét éreztem

- fogalmazott Leeds a napilapnak.

De ez nem minden: egy másik nő is hasonló váddal állt elő. Az ő neve Rachel Crooks, és alig 22 éves volt, amikor 2005-ben találkozott Trumppal annak saját irodaépületében, a Trump Towerben. Crooks azt állítja, hogy a milliárdos akarata ellenére szájon csókolta.

Az elnökjelölt a cikkre reagálva közölte: az egészből semmi nem igaz, ezért ügyvédei levelet írtak a lapnak, amiben a szerintük rágalmazó cikk visszavonását, valamint bocsánatkérést követelnek. Trump szóvivője közölte: nagyon veszélyes lépés, hogy a The New York Times "teljesen alaptalan, összehangolt karaktergyilkosságot" indított.

Azóta viszont több másik esetre is fény derült az amerikai sajtóból. A Palm Beach Post írta meg egy floridai nő vallomását, akit Trump 13 éve fogdosott meg Palm Beach-i villájában. Ugyanitt történt, hogy nekiszorította a falnak a People magazin egyik alkalmazottját is.

A nő azt állítja, a milliárdos lenyomta a nyelvét a torkán.

Sőt, az NBC News beszámolója szerint a Miss Tini Amerika öt egykori versenyzője is arról vallott, hogy Trump besétált az öltözőjükbe, amikor meztelenek voltak. Az egyik eset 1997-ban, a másik 2001-ben történt.

trump2

Az eset annak fényében különösen nagy botrányhoz vezethet, hogy az amerikai közvéleményt már múlt hét óta lázban tartja egy kiszivárgott hangfelvétel. Ezen az akkor valóságshow-kban is szereplő Trump azzal kérkedett Billy Bush műsorvezetőnek (kifejezetten trágár stílusban), hogy miként próbált meg sikertelenül "rámászni" egy asszonyra, pedig tudta róla, hogy férjnél van. Majd arról beszélt, hogy szívesen megfogdos nőket, csókolgatja őket, és ha valaki sztár, ez jár neki. A milliárdos azt is mondta:

"
Ha sztár vagy, akkor a nők hagyják is neked, akkor bármit megtehetsz.

Az elnökválasztásig már csak alig 3 hét van hátra, az ügynek addig még bőven lehet folytatása.

Ha ismerőseidnek is ajánlanád a cikket, kattints a megosztásra:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bedrogozott és megerőszakolt egy huszonéves lányt Balatonfüreden egy 45 éves férfi
Két balatonfüredi fiatalkorú kényszerítette a társaságukba tartozó lányt, hogy létesítsen szexuális kapcsolatot idősebb férfiakkal kábítószerért cserébe Balatonfüreden és Veszprémben.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2025. július 02.



Megerőszakoltak egy huszonéves lányt Balatonfüreden. Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai a DELTA Program keretében kábítószer-terjesztés miatt folytatott nyomozások során jutottak májusban olyan adatok birtokába, melyekből kiderült, hogy

két balatonfüredi fiatalkorú arra kényszerítette a társaságukba tartozó lányt, hogy létesítsen szexuális kapcsolatot idősebb férfiakkal kábítószerért cserébe Balatonfüreden és Veszprémben.

A nyomozók június 25-én fogtak el egy 45 éves helyi férfit, akit – a gyanú szerint még 2024. decemberben – felkeresett fiatalkorú ismerőse, és felajánlotta neki szexuális együttlétre a huszonéves lányt. A férfi elfogadta az ajánlatot, és speeddel fizetett az emberkereskedőnek, amit a fiatal helyben el is fogyasztott.

A férfi a fiatal lánynak is adott a kábítószerből, majd akarata ellenére szexuális kapcsolatot létesített vele.

Az ügyben a nyomozók emberkereskedelem és kényszermunka, valamint szexuális erőszak miatt gyanúsítottként hallgatták ki. De személyi szabadság megsértése miatt is elszámoltatták, mivel egy másik tinédzser lányt – többszöri kérése ellenére – sem engedett haza a lakásából. Végül a lánynak sikerült segítséget kérni, így őt kiszabadították.

A balatonfüredi férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Próbáltam összeszedni magamat, de erre nincsenek szavak” – 22 éves focistát gázoltak halálra, miután kiszállt a kocsijából az M1-esen
Egy útellenőr pont arra haladt, látta, hogy a fiú az úton sétált. Azonnal értesítette a rendőrséget és visszafordult, hogy segítsen. De már nem tudta megakadályozni a tragédiát.


Megdöbbentő baleset történt az M1-en. Egy 22 éves szanyi fiatalt gázoltak el. A fiú a barátnőjéhez tartott a sztrádán, amikor belehajtott egy terelőelembe. Kiszállt az autóból, hogy megnézze mi történt a kocsijával. Egy szlovák autós ekkor ütötte el.

Az áldozat Olivér, egy fiatal focista volt. A faluját megrázta a tragédia, sokan búcsúztak tőle a település focipályájánál tartott megemlékezésen.

A Közútkezelő beszámolója szerint egy útellenőr menet közben látta, hogy a fiú a lezárt területen sétált. Azonnal értesítette a rendőröket és visszafordult, hogy segítsen neki. Mire odaért, a szlovák nő halálra gázolta a fiút.

Szany SE elnöke, Funtek János az RTL Híradónak elmondta:

"Kedd reggel kaptam a telefont, a barátomtól, hogy meghalt és mi történt. Próbáltam összeszedni magamat, keresni a szavakat, de erre nincsenek szavak, hogy ilyen hirtelen, ilyen tragédia történik vele".

"Igazi közösségi ember volt, nagyon intelligens, egyetemista, olyan volt, aki a csapatnak a lelke volt. Mindig lehetett rá számítani. Nagy veszteség számunka, nehezen tudjuk majd pótolni."

A Híradónak egy vezetésoktató elmondta: "Gyalogolni nem gyalogolunk az autópályán". Ha valaki balesetet szenved, minél előbb le kell húzódni a leállósávba, és a kocsiban kell maradni. "Ha mégis ki kell szállnunk, akkor mindenféleképpen láthatósági mellényt fel kell venni. Hogy jól láthatóak legyünk és emiatt ugye ne üssenek el minket."

A balesetet a rendőrség vizsgálja.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A nyílt utcán szúrta le volt élettársát és közös gyereküket egy férfi Bácsalmáson, a nő meghalt, a fiút mentőhelikopter vitte kórházba
A támadó bokrok mögé bújva várta ki, hogy volt párja és gyermekük közel érjenek hozzá. A párnak öt közös gyermeke maradt árván.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 01.



Órákig tartott a helyszínelés Bácsalmás egyik csendes, szélső utcájában, miután egy férfi rátámadt volt élettársára és közös kamasz fiukra, tudta meg az RTL Híradó. A helyszínt rendőrségi szalagokkal zárták le, a környékbelieket megrázták a történtek.

A tragédia délután, nem sokkal kettő óra előtt történt.

Egy 40 év körüli férfi egy bokros területen rejtőzött el, és megvárta, míg volt párja és gyermekük közel érnek hozzá. Ekkor előlépett és megszúrta őket, majd magával is végzett.

A nő és a férfi a helyszínen életüket vesztették. A kamasz fiú életveszélyes sérüléseket szenvedett, mentőhelikopterrel szállították kórházba.

„Egy esetkocsit, kettő mentőgépkocsit, és kettő mentőhelikoptert is riasztott mentésirányításunk. A kiérkező mentők sajnos két személyen nem tudtak segíteni, ők a helyszínen életüket vesztették. És elláttak egy súlyos sérültet, akit a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően, légi úton szállítottak traumatológiai centrumba” – tájékoztatott Hangai József, az Országos Mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársa.

„Elrejtőzött egy bokros területen, ahol arra várt, hogy odaérjen az asszony és gyermeke. Miután már közel voltak, előjött rejtekéből és azonnal megszúrta a nőt és fiát a férfi, aki ezt követően végzett önmagával. … Az ügyben emberölés miatt indított büntetőeljárást a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság” – közölte Hürkecz Zoltán, a megyei rendőrség szóvivője.

A bácsalmási polgármester, Németh Balázs az RTL Híradónak elmondta: a párnak öt közös gyereke van, a legkisebb mindössze nyolcéves. Az önkormányzat most azon dolgozik, hogy biztosítsa a gyerekek elhelyezését.

„Én a kollégáimmal a hátra maradt öt gyermekre, az árván maradt öt gyermekre koncentrálok… Úgyhogy a kollégáim most is ott vannak a másik négy gyerkőccel. Remélhetőleg az ötödik is hamarosan felépül. Mindenesetre a négy, illetve az öt gyerkőcöt a rokonok tudják magukhoz fogadni. Hogy ez egy végleges vagy átmeneti állapot tud lenni, a következő napokban fog kiderülni” – mondta a polgármester.

A környékbeliek megdöbbentek a támadás hírére. Állítólag korábban is voltak veszekedések a pár között, végül külön is költöztek. A férfi az önkormányzatnál dolgozott közmunkásként, korábban nem volt vele gond.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Tomboló tűz, hatalmas füstfelhő – Lángoló gabona miatt zárták le az M1-est Győr közelében
A legfrissebb hírek szerint a kiérkező tűzoltóknak sikerült a lángokat megfékezni, és a korábbi terelés is megszűnt.


Magasra csapó lángok, nagy füst az úton - ezt látták az autósok az M1-en Győr közelében kedden, a a 111-es km térségében. A növényzet gyulladt ki.

Foltokban égett a lábon álló gabona az M1-es autópálya mellett, Győr közelében. A tűz összesen nyolc hektárnyi területet érintett, amit a győri és pannonhalmi hivatásos, valamint a győrújbaráti hivatásos tűzoltók eloltottak. A tűz oltását két erőgép is segítette. A rajok utómunkálatokat végeznek - írta a Katasztrófavédelem a honlapján.

A tűz miatta a forgalmat is leállították ezen a szakaszon, és a közlekedőket elterelték.

A legfrissebb információk szerint a lángokat megfékezték, és a terelés is megszűnt - írja a Kisalföld.hu.

VIDEÓ: A tűzről


Link másolása
KÖVESS MINKET: