KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Több mint száz éves tapasztalatukkal segítenek a látássérült embereknek

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetséget több mint száz éve alapították, azóta is az év minden napján kiemelt figyelmet fordítanak a vakok, gyengénlátók érdekeinek képviseletére. Most adód 1%-ával te is támogathatod őket!

Link másolása

A közvetlen környezetünkről elsősorban a szemünkkel szerzünk információt. Ezért, ha valaki elveszíti a látását, kénytelen a többi érzékszervére hagyatkozni, például a hallására, szaglására, tapintására és ízlelésére. Látó emberként elképzelni sem tudjuk, hogy milyen lehet a teljes sötétség, amikor semmit nem látunk a körülöttünk lévő világból. Milyen lehet tapintással anyagokat felismerni és párosítani, vagy szaglással fűszereket, élelmiszereket használni.

A vak és gyengénlátó emberek viszont így járnak iskolába, lesznek szerelmesek és alapítanak családot, így járnak mindennap dolgozni, kikapcsolódni, sportolni. Ahhoz, hogy ezeket a tevékenységeket akadálytalanul tudják elvégezni, sok segítségre van szükségük. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) olyan szolgáltatásokat működtet részükre, amelyek segítik őket ezen mindennapi tevékenységekben.

Adód 1%-ának felajánlásával, most te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy a jövőben is minél többet fejleszthessék a látássérült emberek életminőségét. Alább bemutatjuk őket és munkájukat!

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége megalakulása

A látássérült emberek érdekeit több mint száz esztendeje sikeresen képviselő szövetség 1918-ban alakult, létrehozói olyan értelmiségi vak hadirokkantak voltak, akik az I. világháborúban vesztették el látásukat.  A szövetség többszöri névváltoztatás után 1990-ben vette fel a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) elnevezést. A kezdetben kizárólag a vak embereket támogató szervezet 1960-tól vesz fel gyengénlátó személyeket is tagjai sorába, akikre azonban egészen a közelmúltig nem irányult kiemelt figyelem a szolgáltatások fejlesztése során és az érdekképviselet területén.

A látássérült emberek társadalmi integrációját és érdekvédelmi képviseletét ellátó szervezet első évtizedeinek komoly nehézségei dacára a szövetség folyamatosan fejlődött,

így mára már mintegy 86 ezer látássérült személy érdekeinek a képviseletét látja el.

Főbb tevékenységeik

Évszázados működésük során számtalan különféle tevékenységet végeztek és korról korra megújuló szolgáltatási palettát kínáltak. Ilyenek például az utazási kedvezmények, a vak személyeket foglalkoztató védett üzemek, a vakok személyi járadéka, a látássérült emberekre nézve kedvező munkaügyi szabályozás kiharcolása, az akadálymentesítés mind-mind a szövetség érdekképviseleti munkájának eredménye.

Az elmúlt évszázad sorra jelentkező kihívásaira adott válaszként jött létre a Homérosz Kórus, a Vakok Világa folyóirat, a Braille-nyomda és könyvtár, a szakipari-, a telefonkezelő- és a gyógymasszőr képzés, vakvezetőkutya képzés, a sportkörök, a segédeszközbolt, az informatikai csoport majd az Informatika a Látássérültekért Alapítvány, a tankönyvek speciális formátumú megjelenését biztosító szolgáltatás, a nyelvtanfolyamok, az Okosklub és legújabban a Távszem projekt. Az MVGYOSZ történetéről a Vakok Világa folyóirat hasábjain túl a jeles évfordulókra kiadott kötetek is gazdag ismeretanyaggal szolgálnak. Alább bemutatunk pár tevékenységet részletesen is!

Pótolhatatlan segítség a vakvezetőkutya

Egy látássérült számára a vakvezetőkutya nemcsak egy hű társ, hanem egyben az önálló életvitelhez szükséges segítő is, akivel magabiztosabban közlekedhet, ügyet intézhet, vagy akár dolgozhat, ráadásul a kapcsolatteremtést is megkönnyíti. Kevés kutya felel meg a magas követelményeknek, hiszen nemcsak nyugodtnak, okosnak, barátságosnak kell lenniük, hanem mindenben fegyelmezetten hallgatniuk kell gazdájukra és biztonsággal kell vezetniük őt. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 1978 óta vakvezetőkutya kiképzésével segíti a látássérült emberek biztonságosabb közlekedését, munkába járását. A kiképzés mellett a tenyésztéssel, kölyökneveléssel és az utógondozással is foglalkoznak. Egy vakvezetőkutya kiképzés közel kétéves folyamat, amelynek költségei meghaladják a 4,5 millió forintot.

Távszem szolgáltatás

A Távszem szolgáltatás abban segít, hogy a nap 24 órájában egy okostelefon vagy táblagép segítségével összekapcsolja a vak vagy gyengénlátó felhasználót az ép látású operátorral, aki a távolból, a látássérült személy okos eszközének kamerája segítségével lát helyette, és segít megoldani különböző szituációkból adódó kérdéseket. Azaz felolvassa a postai értesítőt vagy az élelmiszer nevét, összetevőit és lejárati dátumát vagy segít a bankjegyeket felismerni és sorba rendezni.

Braille- és hangoskönyvek gyártása és kölcsönzése

Azoknak, akik szeretnek olvasni mindig különleges élmény betérni egy könyvesboltba, lapozgatni a friss, nyomdaillatú újdonságok között, beleolvasni egy-egy szépirodalmi kötetbe. A látássérült emberek ugyanúgy szeretnek olvasni, mint látó társaik, csak más módon teszik: Braille-írásos és hangoskönyvek segítségével. A szövetség egyedülálló Braille- és hangoskönyvtárat tart fenn, ahol több mint 1200 tapintható mű áll a látássérült olvasók rendelkezésére.

Hol találom őket?

Budapesten, a Hermina út 47. szám alatt található Sipeki-villa ikonikus épületnek számít a látássérült emberek körében, hiszen több emberöltő óta a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) a székháza. Az évszázad alatt nagyon leromlott épület az elmúlt években megújult, a csodálatos építmény felújítására a kormány 3,5 milliárd forint támogatást adott. A sokat látott épület nemcsak küllemében és belső tereiben nyerte el a már rég megérdemelt formáját, de funkciója és használhatósága is nagy mértékben javult, ráadásul a klasszikus villa mögött egy teljesen új, önálló, többfunkciós szolgáltatóház is felépült, ahol konferenciaterem, Braille-nyomda, ügyfélszolgálat és segédeszközbolt is helyet kapott. Ha ellátogatsz a májusi villa sétáik egyikére, te magad is megnézheted az átalakulását!

Támogasd te is adód 1%-ával a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét!

Az 1% felajánlást 2024. május 21-ig bármikor benyújthatod, akkor is, ha adóbevallásodat már beadtad.Jónak lenni minden nap jó! Segíts te is könnyebbé tenni a látássérült emberek életét.

Közvetlen bankkártyás adományozás biztonságosan, ide kattintva!

Adományvonal: 13600, az MVGYOSZ kódja a 96-os. A hívás díja 500 Ft.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
700 gyógyító dolgozik a Bethesdában, hogy mosolyt csaljon a beteg gyermekek arcára - Most Te segíthetsz nekik!
A Bethesda Kórház Alapítványa évek óta fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a beteg gyermekek és szüleik számára megfelelő családbarát környezetet alakítsanak ki és a kórház dolgozói magas szakmai színvonalon tudjanak gyógyítani. Cikkünkben bemutatjuk munkájukat, hogy legyen még időd adód 1%-ával támogatni őket!

Link másolása

Ha van gyermeked, valószínűleg a legnagyobb rémálmod, hogy vele történik valami. Súlyos betegség esetén pedig nyilván számotokra is egy olyan gyógyító központ lenne az ideális, ahol mindent a gyerekek és családjuk jólétének szentelnek, és ahol magas szakmai színvonalon, közösségben gyógyítanak. Ez a hely a Bethesda Gyermekkórház, ami nevében ugyan kórház, de tevékenységében messze túlmutat azon, amit ez a szó jelent.

A kórház munkáját a Bethesda Kórház Alapítvány segíti, ami számtalan szívmelengető kezdeményezést támogat. Idén például nagyban hozzájárult az SMA génterápiával kezelt gyerekek körülményeinek javulásához.

Két új apartmant SMA-s családoknak

Zente, Levi, Zsombi – kicsi életek, akik ugyanúgy tünetmentesen születtek, mint társaik, de ma már egy ország követi a sorsukat, fejlődésüket. Hatalmas mérföldkő, hogy 2019 óta gyógyítható és szűrhető az SMA, és a Bethesda Gyermekkórház csapata nemzetközi szinten is egyedülálló módon komplexen gondozza a korábban gyógyíthatatlan gyermekeket és családjaikat. A Bethesda Kórház Alapítvány nemcsak a körülmények megteremtésével segíti a kezelést, a team képzését, de az idei évben két új apartmant alakított ki a génterápiával kezelt családok számára, akik a kezelést követően három hónapig teljes izolációban kell lenniük, közel a kórházhoz.

A Bethesda Kórház Alapítvány kiemelt küldetése, hogy évente közel 190 000 gyermek és családjának ellátását segítse korszerű fejlesztésekkel, családbarát terek kialakításával, a legmodernebb orvosi műszerek beszerzésével és olyan programok szervezésével, ami sokkal többet ad a családoknak, mint csak a gyógyítás.

Tavaly 18 000-en gondolták úgy, hogy az Alapítványra bízzák adójuk 1%-át ezzel megteremtve a gyermekek gyógyításának azokat a feltételeit, amelyre minden szülő vágyik. Az Alapítvány munkatásai és a Bethesdában dolgozó közel 700 gyógyító ezáltal azokat gyógyíthatja, akik a jövőt jelentik.

Integrált mesekert

Az integrált mesekert egyike azoknak a kezdeményezéseknek, amelyekkel a kórház a beteg gyermekeknek és családjaiknak nyújtott támogatást.

„Minden évben újabb ötletekkel gondoljuk újra, hogy mi mindent is jelent még a gyermekek gyógyítása. Abban hiszünk, hogy nemcsak a beteg gyereket kell segíteni, hanem a családokat is, hogy egészségesek maradjanak a gyermekek, s tudják, hova, kihez kell fordulni, ha mégis baj van. Tavalyi évünk egyik kiemelkedő projektje volt az az integrált mesekert, amelyet Ilka utcai részlegünkben építettünk fel, részben az Alapítvány 1%-os bevételéből. Ebben a játszókertben végre együtt tudnak játszani a hónapok óta bent gyógyulók, fogyatékkal élők és egészséges társaik, testvéreik.”- mesél a tavalyi sikerekről Tamásné Bese Nóra, a Bethesda Gyermekkórház stratégiai igazgatója.

Empátia a gyógyításban

A Bethesda Gyermekkórházban a mentális zavarokkal küzdő gyerekek és a súlyos égéssérültek is szakszerű, gondoskodó ellátást kapnak.

„Egy évvel ezelőtt, a mai napon történt életünk legnagyobb traumája, egy szerencsétlen véletlen folytán legkisebb fiunk, aki akkor még csak 6 hónapos volt, leforrázta magát. Szerencsénkre a kiérkező mentősök úgy döntöttek, hogy azonnal a Bethesdába szállítják. Ebben az egy évben nem telt el úgy nap, hogy ne gondoljak hálával a kórház dolgozóira! Két napot töltöttünk az intenzív osztályon, majd két hetet az égéssebészeti részlegen, néhány vizsgálat erejéig pedig a fül-orr gégészeten is jártunk.

Nem tudom szavakban kifejezni az ott dolgozó orvosoknak, nővéreknek, ápolóknak, gyógytornászoknak, dietetikusoknak a köszönetünket és hálánkat, hogy a szakszerű ellátás mellett milyen szeretettel vették körbe kisfiunkat!

Hálásan gondolok vissza a bátorító, támogató szavakra, érintésekre! A kórház dolgozóinak kívánok további erőt, kitartást, jó kedvet, örömöt munkájukhoz!” - fogalmazott egy szülő azzal kapcsolatban, milyen sokat jelentett számukra, hogy gyermekük a Bethesdában gyógyulhatott.

Egy másik édesanya meghatottan osztotta meg, hogyan kezelték gyermekét a Bethesdában, amikor tüdőgyulladással került kórházba, kiemelve az orvosok és az egészségügyi személyzet rendkívüli szakértelmét és empatikus hozzáállását.

„A kislányunk, amikor 10 napos volt, tüdőgyulladással kórházba került. Az összes orvos és az összes dolgozó orvosi személyzet hihetetlenül kedves és érzékeny volt. Az orvosok nagyon kedvesek voltak, minden kérdésben segítettek, nagyon jó hozzáállás. Amikor az intenzív osztályon voltunk, láttam, hogy az orvosok és az egészségügyi dolgozók kedvesek a gyerekekkel. Az, ahogyan dolgoztak, a legmagasabb dicséretet érdemli. Szakmailag, gyorsan és kedves szívvel! Most a lányunk teljesen egészséges a gyors és megfelelő kezelésnek köszönhetően! Az orvosok őrangyalok! Nincs elég szavam, hogy kifejezzem, mennyire hálásak vagyunk a segítségért. Köszönöm mindenkinek!”

Segítsd a Bethesdában folyó munkát 1%-oddal!

Tavaly 3,24 millióan nyilatkoztak adójuk 1%-áról. Ebből csak 1,44 millióan ajánlották fel adójukat valamelyik civil szervezet számára, pedig ezúton valóban olyan dolgok támogatásáról rendelkezhetünk, ami személyesen, számunkra fontos.

Most Te is hozzájárulhatsz, hogy 2024-ben is olyan minőségi fejlesztésekkel segíthessék a Bethesda Kórházat, ami mosolyt csalhat még több gyermek, szülő, orvos és ápoló arcára! Akár pár kattintással segítheted őket nagyot lépni ezen az úton, ha ide kattintasz!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Meghalni nem habostorta. Elkélne a segítség” – a kormánynak üzent Karsai Dániel
Megrendítő posztot osztott meg az alkotmányjogász, aki már 219 napja küzd az életvégi döntések meghozatalához való jogért. Miközben „Magyarország kormánya azóta fülsiketítően hallgat”.

Link másolása

Megrendítő posztot osztott meg dr. Karsai Dániel a közösségi oldalán. Egy Seneca idézetet írt ki:

„Rábukkansz majd a bölcsesség oly hirdetőire is, akik szerint nem szabad erőszakot alkalmazni saját életünk ellen, és istentelenségnek tartják, ha valaki a maga gyilkosává válik; meg kell várni a természet szabta halált. Aki így beszél, nem látja, hogy elrekeszti maga elől a szabadság útját. Semmi jobbat nem alkotott az örök törvény annál, mint hogy egyetlen bejáratot adott az élethez, de számtalan kijáratot.”

(Seneca: Erkölcsi levelek LXX. 14.)

Az eutanázia engedélyezéséért harcoló alkotmányjogász a saját harcáról is írt:

"Immáron 219 napja, hogy elindítottam a küzdelmet az életvégi döntések meghozatalához való jogért. Magyarország kormánya azóta fülsiketítően hallgat. Pedig higgyék el, tisztelt kormánypárti politikus hölgyek és urak, meghalni nem habostorta. El kélne a segítség. Vagy legalább az emberszámba vétel".


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Tábitha Gyermekhospice Ház – egy varázsvilág azoknak a gyermekeknek, akik sohasem nőhetnek fel
Minden az életről szól a Tábitha Gyermekhospice Házban, ahol a gyógyíthatatlan beteg gyermekekről és családjaikról gondoskodnak. Teslér Judittal a Tábitha Gyermekhospice Ház kommunikációs vezetőjével beszélgetünk.

Link másolása

- A gyermekhalál témája Magyarországon még mindig tabu. Magyarországon egyetlen gyermekhospice házként működő Tábitha Házban azoknak a családoknak segítenek, akik a legnehezebb sorsfeladatot kapták az élettől. Sokan bele sem mernek gondolni, sokan, ha belegondolnak, azonnal elfordítják a fejüket. Miért lényeges mégis, hogy megtanuljunk szembenézni ezzel a kérdéssel, ha ez még oly nehéz feladat is?

- Teslér Judit: Nem elég tudni és látni, hogy az érintett családok egyike sem választotta ezt az élethelyzetet. A társadalomnak, az embereknek érteniük kell ezt - értve azt, hogy bárki lehetne annak a családnak a helyében, melynek tagjai éppen megkapják a hírt gyermekük állapotáról. Egy szülőnek elfogadni, hogy a gyermeke meghal, ez valószínűleg a létező legnehezebb dolog. Viszont ahhoz, hogy az utolsó napok egymásról szóljanak, emlékek felidézésével, szeretet adta biztonságban történjen a búcsú, szükséges ezt is megtenni, még ha ez nagy és súlyos feladat is.

Mi úgy látjuk, hogy abban a pillanatban, amikor az ilyen helyzetbe kerülő családok megtudják, hogy gyermekük állapota orvosi kezeléssel már nem gyógyítható, egyedül maradnak és nagyon kevés segítséget kapnak. Mi azon munkálkodunk, hogy ezeknek a családoknak a támasza legyünk ebben a leírhatatlanul nehéz időszakban.

Sokan nem tudják, hogyan segíthetnének ebben a helyzetben, így a saját félelmeik miatt a háttérbe húzódnak, pedig ott van bennük a jót akarás. Legyünk érzékenyebbek, és merjünk szembe nézni a gyermekhalállal, merjünk segíteni – ezt szeretnénk üzenni mindenkinek. Ez nagyon fontos, hiszen a szembenézés után juthatunk el a segítésig.

- A Tábitha Házban több szolgáltatás is elérhető. Az életvégi ellátás mellett azoknak a szülőknek is tudnak segíteni, akiknek gyermeke 24 órás gondozást igényel, hiszen szakembereik mentesíteni tudják őket adott időre a gondozás alól. Hogyan találják meg Önöket azok a családok, akik ilyen helyzetben vannak?

- Teslér Judit: Valóban, a szülőmentesítő szolgáltatásunk a másik legfontosabb támogatási formánk.

Olyan szülőknek nyújtunk segítséget, akik otthonukban ápolják gyógyíthatatlan beteg 24 órás gondozást igénylő gyermeküket. Gyermekeik ápolását évi 28 napra tudjuk ebben az esetben átvállalni, amikor is lehetőségük nyílik pihenni, nyaralni.

Hiszen egyébként a mindennapjaikat a kis beteg körüli feladatok határozzák meg. A kikapcsolódás, a pihenés nekik is jár és mi segítünk abban, hogy ezt a feladatot egy időre átvállaljuk. A kérdésre válaszolva, a családok jellemzően egymástól vagy egy ismerőstől hallanak rólunk, akik olvastak, hallottak már a Tábitha Házról. Ezért is fontos, hogy minél többen tudják, hogy elérhető ilyen segítség.

- Idén lesz 12 éves a Tábitha Gyermekhospice ház, mely jelenleg az egyetlen ilyen intézmény Magyarországon, ami magánfenntartásban működik. Hogyan tudja fenntartani magát a ház?

- Teslér Judit: Az intézmény valóban magán alapítású, sőt 5 éven át kizárólagosan alapítványi finanszírozással működött, 2017 áprilisa óta állami finanszírozást is kapunk, ám ez csak költségeink közel ¼-ét fedezi. Minden mást saját erőből kell megoldanunk a fenntartónk és a támogatóink segítségével, hiszen minden ellátási formánk térítésmentes az érintett családok részére, hiszen egy krónikus beteg gyermek folyamatos ellátása a család számára óriási pszichés és anyagi teher. Ezért minden támogatónk valahol egy varázsló, aki segít számunkra megteremteni a Tábitha Varázsvilágot.

Közeledik az SZJA 1% - ezúton is szeretnénk megkérni mindenkit, aki szeretné támogatni a működésünket, hogy gondoljon ránk a felajánlási időszakban. Számunka elmondhatatlan támogatás – hiszen sok kicsi, sokra megy.

Támogasd a Tábitha Házat adód 1% ával, hogy segíthessük azokat a gyermekeket, akik a legnehezebb harcot vívják!

Tábitha Gyermek- és Gyermekhospice Alapítvány

Adószám: 18627765-2-13


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
25 millió volt a cél, 219 millió forint érkezett – lezárult az influenszertüntetésen indított gyűjtés
Az Utcáról Lakásba Egyesület új honlapján számolt be arról, hogy mit tudnak csinálni ebből a pénzből: még több korábban állami gondozott fiatalt segítenek, és már nem csak lakhatással.

Link másolása

Egy állami gondozott fiatal támogatását tervezték februárban a influenszertüntetés szervezői, ehhez pedig 25 millió forintot szerettek volna gyűjteni, amit az Utcáról Lakásba Egyesületnek szántak.

Ám 23 ezer adományozó végül 219 millió forintot adott össze.

Az Utcáról Lakásba Egyesület közleménye szerint:

„2024 februárjában az 'Odakint most szörnyek járnak' tüntetés szervezői kezdeményezték, hogy a résztvevők lehetőségük szerint adomány formájában is fejezzék ki szolidaritásukat. A felhívás eredeti célkitűzése 25 millió forint összegyűjtése volt, melyből egy korábban állami gondozott fiatal lakhatását szerették volna megoldani szakmai partnerként az Utcáról Lakásba! Egyesület közreműködésével” – írták.

A most összegyűlt jóval nagyobb keretből

„összesen 11 fiatal életkezdését szeretnénk az év során biztosítani. A fiataloknak nemcsak lakhatásban, hanem és elsősorban a társadalmi integrációban szeretnénk partnerei lenni, ezért a lakhatási lehetőségen túl szociális munkát és egyéni támogatást is biztosítunk”.

A gyűjtésről és a pénz felhasználásáról egy honlapon számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET: