Kiderült, hogy és mennyiért szerezte a kistigrist az a férfi, akinél egy drograzzia során megtalálták a kölyköt, azt mondta, igyekezett rendes pótpapája lenni
Lehullt a lepel a tiszaörvényi kistigris rejtélyes eredetéről: a november végén egy drograzzián lefülelt farmtulajdonos a vallomásában elárulta, egy általa meg nem nevezett szerb állatkereskedőtől vásárolta a kölyköt 3500 euróért, vagyis nagyjából 1,4 millió forintért – számolt be róla az RTL Híradó. A férfi a nyomozóknak azt mondta, azért vette a ragadozót, mert nagyon szereti az állatokat, de tisztában volt vele, hogy a nagymacska idővel a fejére nő, ezért később továbbadott volna rajta.
A november 19-i akció során a rendőrök kábítószert nem, de a tigris mellett több más egzotikus állatot, köztük Prevost-mókusokat és ara papagájt is találtak a farmon. Míg a többi állat tartása legális volt, a tigrisé engedély és papírok nélkül bűncselekménynek minősül, ezért a 40 éves férfi ellen természetkárosítás miatt indult eljárás.
A gyanúsított a jelek szerint megbánta tettét. „Úgy nyilatkozott egyébként, hogy szeretne 5000 eurót felajánlani természetvédelmi szervezeteknek, és az állatot későbbiekben örökbe fogadni” – közölte Lánczi Rajmund, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője.
A lefoglalás után a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállított, akkor még csak 9 kilós kölyök azóta már az első oltásait is megkapta, és szépen gyarapszik. Hogy valóban a veszélyeztetett szibériai alfajhoz tartozik-e, azt genetikai vizsgálat fogja eldönteni. Végleges otthona a Veresegyházi Medveotthon lesz, ahol már tervezik a számára épülő új kifutót, a költözés pedig jövő tavasszal várható.
Amíg a kölyök a fővárosi karanténban erősödik, a névadása is folyamatban van. Az Állatkert a Facebook-oldalán indított szavazást: a péntek délig beérkezett javaslatok közül a legnépszerűbb ötre lehet majd voksolni hétfő délig.
Az ügy Tiszafüreden is nagy port kavart, ahol a farmtulajdonos köztiszteletben álló vállalkozó, aki lovasfoglalkozásokat tart gyerekeknek. A helyi polgármester, Ujvári Imre kiállt mellette. „Ezt a szerepét, ezt, amit eddig betöltött, arra továbbra is számítunk, hiszen nekem a szülők véleménye a legfontosabb. És az eddig mindig pozitív visszacsengésű volt!” – idézte a polgármestert az RTL Híradó.
Az RTL riportját itt lehet megnézni: