KÉK HÍREK
A Rovatból

Tinédzser szexrabszolgákat tart Kim Dzsong Un – kitálalt egy nő, aki a felső tízezerhez tartozott

Gyomorforgató dolgokat közölt az észak-koreai vezetőről egy disszidens.


Gyomorforgató részleteket közölt Kim Dzsong Un uralmáról egy Észak-Koreából megszökött 26 éves nő. Lim Hije On egy magas rangú katonai vezető lánya volt, és Phenjanban élt, így volt némi rálátása a rendszerre. Elmondása szerint Kim Dzsong Un

tinédzser szexrabszolgákat tart, császárként él, naponta százezreket költ ételre, és olyan paranoiás, hogy gondolkodás nélkül kivégzi a legfőbb bizalmasait is.

Lim 2015-ben szökött meg Észak-Koreából édesanyjával és kisöccsével, miután 51 éves édesapja alkoholizmusa miatt elhunyt. Lim tavaly érkezett meg Szöulba, ahol most a Mirror újságírójával osztott meg részleteket az észak-koreai felső tízezer mindennapjairól. Lim állítása szerint az életét kockáztatja ezzel, így csak álnéven mert nyilatkozni.

Lim családja egyike annak a néhány ezer családnak, akik az észak-koreai fővárosban, Phenjanban élhetnek. Mivel édesapja egy magas beosztású katonai vezető volt, így kivételezett helyzetben élhetett, és soha nem is tapasztalta az országban uralkodó mélyszegénységet.

korea02

Phenjan - Fotó: Wikipédia

Ehelyett három hálószobás lakásban nőtt fel családjával egy csendes környéken, és bárhová is ment, édesapja segédje, egy katonai egyenruhás férfi autóval fuvarozta. Még az iskolába is, ahol barátokat is szerzett. Mégsem mondhatjuk, hogy normális élete volt Kim Dzsong Un rémuralma alatt, Észak-Koreában ugyanis még a felső tízezer is rettegésben él.

Limet gyerekkorától kezdve arra nevelték, hogy sohasem kérdőjelezhetik meg Kim Dzsong Il hatalmát, és a rezsimet csak és kizárólag imádni szabad. Állítása szerint tudta, hogy kivételezett helyzetben él, a félelem mégis áthatotta az életét. Olyannyira, hogy amikor megszökött, szerelmét is szó nélkül hátrahagyta, mivel még neki sem merte elmondani, mire készülnek.

"
A kiváltságos helyzetünk ellenére féltünk. Borzalmas dolgokat kellett végignéznem Phenjanban

- mondta a lány a Mirror újságírójának. Ezek közé tartoztak például a nyilvános kivégzések, amelyeken a felső rétegeknek kötelező megjelennie. Lim arról számolt be, hogy

egy alkalommal végig kellett néznie 11 helyi zenész kivégzését, akiket azzal vádoltak, hogy pornófilmet forgattak.

Az eset nem sokkal azután történt, hogy Kim Dzsong Un apja halálát követően hatalomra került. Lim elmondása szerint katonák vezették ki őket az osztályteremből, majd a fővárosi katonai akadémiára vitték őket, ahol nagyjából 10 ezer ember várt a kivégzésre, és ő maga nagyjából 200 méterre volt a kivégzettektől.

"Kihozták a zenészeket: meg volt kötözve a kezük, csuklya volt a fejükön, és a szájukat is betömték, hogy egy hangot se tudjanak kiadni, ne könyöröghessenek az életükért, és ne is kiabálhassanak" - emlékezett vissza Lim.

"

Rosszul lettem attól, amit aznap láttam. A zenészeket légvédelmi ágyúkhoz kötötték. (...) Egymás után elsütötték a fegyvert, fülsüketítő, félelmetes hangjuk volt. A zenészek szinte eltűntek a lövésektől. Darabokra szakadt a testük, teljesen megsemmisültek, vér és húscafatok szálltak mindenfelé. Ezután előkerültek a tankok, amivel áthajtottak a maradványaikon, újra és újra, amíg semmi nem maradt belőlük.

Lim annyira rosszul lett a látványtól, hogy három napig nem evett a kivégzés után. Elmondása szerint Kim Dzsong Un a korábbi vezetőknél is sokkal kegyetlenebb. Még a legfelsőbb elit is retteg tőle, mert olyan paranoiás, hogy a közeli hozzátartozóit is kivégzi, ha úgy gondolja, nem elég hűségesek hozzá.

Lim szerint ez a paranoia az oka annak, hogy Kim háborúval fenyegetőzik, a vezető ugyanis úgy érzi, sarokba szorították: attól fél, hogy ha megbukik a rezsim, nem lesz hová menekülnie. Emiatt több száz (luxus)búvóhelye van, hogy a nyugati kémek ne tudhassák, hol tartózkodik éppen. "Én elmenekülhetek, de ő nem teheti meg ugyanezt, ezért akarja, hogy ennyire erősnek lássák" - mondta a lány. Kim taktikája egyébként bejött:

a vezetőség sikeresen elhitette az emberekkel, hogy Észak-Korea legyőzhetetlen, és az Egyesült Államokra is komoly fenyegetést jelent.

Lim azt is elmondta, hogy gyerekkorától kezdve úgy beszéltek neki Kim Dzsong Unról, mintha valamiféle istenség lenne, aki mindenben tehetséges. Amikor azonban élőben is látta a vezetőt, inkább félelmetesnek találta, mint isteninek.

Ez csak erősödött, amikor megismerte Kim szokásait. Például, hogy

a vezető tinédzser szexrabszolgákat tart, akiket a helyi iskolákból válogatnak össze neki.

Hivatalos személyek járják az iskolákat, hogy kiválasszák azokat a lányokat, akik több száz házának egyikében szolgálják majd Kim Dzsong Unt. "Csak a legszebbeket választják, és csak azokat, akiknek egyenes és szép a lába" - mondta Lim.

Ezek a szexrabszolgák aztán kaviárral és mindenféle ritka és drága finomsággal etetik a vezetőt, masszírozzák és kielégítik a testi igényeit. Mindezt úgy, hogy Kimnek egyébként felesége és három gyereke is van. Ha pedig a lányok csak a legapróbb hibát is vétik, örökre eltüntetik őket. Lim szerint ez a sors vár rájuk akkor is, ha véletlenül teherbe esnének. Ha egy lánynak olyan szerencséje van, hogy Kim ráun, akkor egy magas rangú vezető felesége is lehet.

Az észak-koreaiak természetesen az atomprogram miatt is félnek: amikor a vezetőség különféle rakétakísérleteket hajt végre, minden észak-koreai felnőttnek katonai ruhában kell aludnia, hogy készen álljanak a háborúra. Lim édesapjának a törvény írta elő, hogy minden éjszaka az egyenruhájában aludjon, de a családjának semmilyen katonai témáról nem beszélhetett. Tudta, hogy elég egyetlen rossz szó, és kivégezhetik. Mindezt úgy, hogy a fizetése nagyon alacsony volt, sokkal inkább a kenőpénzekből élt.

korea4

Wikipédia

Ironikus módon Lim éppen annak köszönheti, hogy elmenekülhetett, hogy a vezetőség mélységesen korrupt. A család szökését a Japánban élő nagyanyjuk szervezte meg. Először felvették a kapcsolatot egy embercsempésszel, aki kivitte őket az országból, és útközben mindenkit megvesztegetett, akivel csak találkozott. Szökésük összesen csaknem kétmillió forintnak megfelelő összegbe került. A család először Kínába, majd Laoszba, innen pedig Dél-Koreába utazott.

"
Az Észak-Koreán át vezető utunk félelmetes volt. Azt gondoltam, bármelyik pillanatban megállíthatnak. A sofőr egészen Kínáig osztogatta a kenőpénzeket. De sohasem voltam olyan boldog, mint amikor elhagytuk az országot

- emlékezett vissza Lim.

Címkép: Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Ezzel a biliárddákóval verte halálra kislánya szeme láttára húgát a nógrádi testvérgyilkos, az ügyészség 10 évet kért rá
Emberölés miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség a 44 éves ecsegi férfival szemben. A vádirat szerint ittasan, egy biliárddákóval végzett a testvérével egy vita után.


A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés miatt vádat emelt egy 44 éves ecsegi férfival szemben, aki a gyanú szerint megölte a testvérét.

Az ügyészség a vádiratában – amennyiben a férfi beismeri a bűncselekményt és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – 10 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott.

Emellett a több mint másfél millió forintos bűnügyi költséget is meg kellene fizetnie. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt majd – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség a honlapján.

A vádirat szerint a férfi és a húga már régóta haragban álltak, a férfi azt akarta, hogy a nő költözzön el a közös házból. Gyakran veszekedtek, ittasan is, a férfi pedig korábban már kétszer megverte a testvérét, és

többször hangoztatta, hogy megöli.

A gyilkosság napján, 2025. szeptember 13-án délelőtt ismét összevesztek, ami után a nő a teraszon egy széken ülve cigarettázott.

Az ittas férfi ekkor egy biliárddákóval többször fejen ütötte, majd Pásztóra utazott, hogy megkérje a nő gyermekének apját, gondoskodjon a gyerekről.

Délután a kiskorú gyermek hívta telefonon, hogy az anyja meghalt. A férfi visszament, megbizonyosodott a testvére haláláról, és ezután hívta a segélyhívót.

Az ügyészség kiemelte, hogy az ittasság nem enyhítő körülmény.

Mivel az alkohol hatása közismert, aki iszik, annak számolnia kell azzal, hogy lerészegedhet, ezért a tettéért teljes büntetőjogi felelősséggel tartozik. Sőt, az ittas állapotban elkövetett bűncselekmény súlyosító körülménynek számít.

Ha a vádlott nem fogadja el az ügyészség indítványát, és nem ismeri be a tettét, akkor a bíróság tárgyalást tart, és bizonyítási eljárást folytat le az ítélet meghozatala előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Azt hitték, a medve játék: Egy nap alatt hárman kerültek kórházba Erdélyben
Egy portugál pár a Transzfogarasi úton autójukból akart fotót készíteni egy medvéről, de a nyitott ablakon át az állat rájuk támadt. Egy 18 éves lány etetni próbálta a csúcsragadozót.


Három külföldi turistát is megsebesített a medve hétfőn az erdélyi Transzfogarasi úton, miután felelőtlenül próbáltak közel kerülni az állatokhoz – írta a 444.hu.

Az egyik esetben egy portugál házaspár állt meg autójával, hogy lefotózzák az út szélén feltűnt medvét. A nő lehúzta a jármű ablakát, mire a vadállat hirtelen rájuk támadt. Mindketten megsérültek, de még el tudtak hajtani a kórházig.

Nem sokkal később, az Arefu térségében egy 18 éves lány járt pórul, amikor megpróbálta megetetni a medvét. A helyszínre érkező mentők tájékoztatása szerint a fiatal nőt kórházba szállították.

„A 18 éves, eszméleténél lévő és együttműködő fiatal nőt a mentősök átvették és kórházba szállították.”

Az esetek nem egyediek, a turisták figyelmetlensége visszatérő probléma a népszerű útvonalon. Május végén egy bolgár férfira támadt rá egy medve, szintén etetés közben.

Azt a férfit utólag húszezer lejre bírságolták, mert a hatályos romániai törvények szerint a vadon élő medvék etetése szigorúan tilos.

A hatóságok ezzel próbálják elejét venni annak, hogy a turisták hozzászoktassák az állatokat az emberi jelenléthez és élelemhez. A Transzfogarasi út látványossága miatt rengetegen állnak meg fotózni, és sokan etetik is az út mellett megjelenő, emberhez szokott medvéket.

Ezzel azonban egy veszélyes folyamatot erősítenek: az állatok elveszítik természetes félelmüket, és az autókat, embereket egyre inkább táplálékforrásnak tekintik.

A hétfői események ismét alátámasztják, hogy a figyelmeztetések ellenére sokan nincsenek tisztában a kockázattal, vagy egyszerűen nem törődnek vele.

A térségben az elmúlt egy évben több súlyos medvetámadás is történt. A legsúlyosabb eset tavaly nyáron történt, amikor a Transzfogarasi úton egy olasz motoros turista halt meg, miután túl közel merészkedett egy medvéhez. A tragédiát követően a román hatóságok szigorítottak: a „kolduló medvék” visszaszorítására fókuszálva megerősítették, hogy magas pénzbírsággal sújtják azokat, akik etetik a vadállatokat.

Ennek ellenére a medvetámadások száma emelkedik Romániában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Budapesten mosta a maffia pénzét egy hálózat, a két szír vezető szökésben van - a lakosság segítségét kéri a rendőrség
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy összehangolt akcióban számolt fel egy pénzmosó hálózatot, ami erre a célra átalakított autókban hordta be az országba és küldte tovább a készpénzkötegeket. A hatóságok 18 helyszínen tartottak kutatást, és több mint 540 millió forintnyi vagyont vontak el, 10 embert gyanúsítanak.


A rendőrök múlt szerdán egyszerre 18 helyszínen csaptak le egy nemzetközi drogpénzeket tisztára mosó budapesti hálózatra, egy 30 éves nő félmillió euróval a bőröndjében bukott le a ferihegyi reptéren.

Azonban a bűnszervezet két feltételezett vezetője még szökésben van.

Ezért a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a lakosság segítségét kéri a szír származású magyar állampolgár, Maradini Talal és szír társa, Youssef Mahmoud megtalálásához, akik ellen elfogatóparancsot adtak ki - írta a police.hu.

Ezen nagyszabású múlt szerdai rajtaütés után tíz embert – öt férfit és öt nőt – gyanúsítottak meg, közülük hetet már le is tartóztattak, ketten bűnügyi felügyeletbe kerültek, egy gyanúsított pedig szabadlábon védekezik.

A hatóságok összesen több mint 540 millió forint értékben foglaltak le vagyont: 13 autót 46 millió forint értékben, készpénzt és ingatlanokat 370 millió forint értékben, valamint 126 millió forintot zároltak bankszámlákon.
Videón a rajtaütések:

A nyomozás jelenlegi állása szerint ez az összefüggő hálózat - melyben két teljes családot azonosítottak - az Európai Unió országaiból és a Balkánról érkező, kábítószer-kereskedelemből és más bűncselekményekből származó készpénzt juttatott külföldre.

A pénzt autókba épített titkos rejtekhelyeken hozták be az országba, majd egy VIII. kerületi, Ganz-negyedben működő illegális pénzváltóban nagyobb címletekre váltották.

Innen a pénz Ciprusra, Isztambulba, és néhány alkalommal Görögországba került.

A szervezet kifinomult módszereket használt: a futárok titkosított üzenetküldő alkalmazásokon tartották a kapcsolatot a vezetőkkel, a pénzátvételeknél pedig tokenekkel azonosították egymást. Folyamatosan cserélgették a telefonjaikat és a szállításra használt autókat, a beszélgetési előzményeket pedig rendszeresen törölték.

A futárok útvonaltól és a szállított összeg nagyságától függően fix díjat, akár 1500 eurót is kaptak egy-egy útért, legális jövedelemmel egyikük sem rendelkezett. Az autók átalakítását és szervizelését egy szír származású férfi végezte egy XIX. kerületi műhelyben.

Az autós fuvarok során egy-egy jármű titkos rekeszeiben akár 1,6 millió euró is lehetett.

A légi úton szállítandó pénzt vákuumfóliába csomagolták, és ruhák közé rejtve, feladott poggyászokban csempészték ki az országból, esetenként 260 és 880 ezer euró közötti összegekkel.

Valószínűleg az egyik ilyen bőrönddel dőlt meg az a 30 éves nő a ferihegyi reptéren, akinél félmillió eurót találtak.

Az ügynek német szála is van: a német rendőrök március 10-én az A3-as autópályán, Passau közelében elfogtak egy 45 éves magyar férfit, akinél milliós nagyságrendű eurót találtak. A férfi a most elfogott egyik testvérpár fivére. A magyar és a német hatóságok közösen vizsgálják a szerepét a nemzetközi hálózatban.

Kötegek kötegek hátán, titkos rekesz, lefoglalt vagyon, falhoz állított gyanúsítottak - így csapott le a rendőrség:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Évekig rejtett kamerával figyelte a balatonalmádi jegyzőt, most 600 ezres bírságot kapott a volt polgármester
Jogerősen elmarasztalta a korábbi településvezetőt a Veszprémi Járásbíróság tiltott adatszerzés miatt. A férfi a klímaberendezésbe rejtett kamerával és mikrofonnal figyelte a hivatali jegyzőt.


Jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélték Balatonalmádi korábbi polgármesterét, mert titokban bekameráztatta és éveken át rögzítette a település jegyzőjének irodájában zajló eseményeket – közölte a birosag.hu. A Veszprémi Járásbíróság tiltott adatszerzés bűntette miatt marasztalta el a 47 éves férfit.

A bíróság szerint a polgármester megbízásából egy kamerát és egy mikrofont a klímaberendezés kábelcsatornájába rejtettek el.

A felvételeket rögzítő eszközt és a merevlemezt egy másik helyiségben, a tárgyalóterem radiátorának díszburkolata alá rejtették.

A rejtett kamera a bejárati ajtóra, a tárgyalóasztal egy részére és a páncélszekrényre látott rá.

A szerelést végző szakember nem tudott arról, hogy a jegyző beleegyezése nélkül telepíti az eszközt.

Az egykori polgármester a telefonjáról távolról is hozzáfért a felvételekhez, amelyeket 2021. május 25. és 2022. március 16. között számos alkalommal vissza is játszott.

Ezt követően már nem nézte meg a rögzített anyagokat, de a rendszer egészen a 2025. március 28-i megtalálásáig tovább működött és rögzített.

Az ítélet jogerős.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk