SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tereskova pánikba esett és beborozott, mikor megtudta, hogy 50 évesen babát vár

Már elgondolkozott azon, hogy fiút szeretne, azt is elmondta, milyen nevet adna neki és miért.


Mint azt megírtuk, 50 évesen lett várandós Nagy Kriszta Tereskova. A művésznő négy éve van együtt párjával, aki az első olyan férfi az életében, aki mellett már eljátszott a gondolattal, hogy gyermeket vállaljon. Ugyanakkor a családalapítást nem gondolta komolyan, így sokkolta, amikor megtudta, hogy teherbe esett.

A párjával is szokatlan módon közölte a hírt, a férfi először azt hitte, hogy csak viccelődik. Végül mindent megbeszéltek, és úgy döntöttek, hogy "nem tudjuk, mit hoz nekünk a jövő, de együtt szembe tudunk nézni vele. Nagyon nehéz pillanatban jött a gólyahír, de összeszedett erővel vágok bele a jövőbe és a jelenbe is".

Tereskova az RTL Reggeli című műsorában is őszintén beszélt a terhességével kapcsolatos gondolatairól. Többek között arról, hogy megijedt, pánikba esett, mikor kiderült, hogy babát vár.

"Halálfélelem, teljes rémület, mert régóta úgy definiáltam magamat, hogy én nem vagyok alkalmas erre.

Az volt, hogy rábeszéltem őt, hogy játsszuk azt, hogy akkor ma nem védekezünk és mondja a szemembe, hogy kisbabát szeretnék tőled, hiszen úgyse lehet baj, kétszáz évesen… és akkor egyből egy beszaladt. Utána amikor megtudtam, mondom úristen, meg fog ölni a csávó. 200 gyereket csinált már, akivel szerelmeskedik, állandóan terhes lesz" - mondta. Útólag úgy érezte, hogy kicsit elhamarkodta a hír bejelentését.

"Ezt is elrontottam, én még nem vagyok az első trimeszteren túl és még a genetikai vizsgálaton sem vagyok túl.

Igazából nem akartam közölni, csak olyan iszonyatos pánikban voltam, hajnalban, beborozva"

- árulta el a stúdióban. De már túl az első sokkon tudja, hogy fiút szeretne és azt is, hogy mi lenne a neve.

"Én fiút szeretnék, mert az apukám nagyon szép, vörös, göndör hajú baba volt és nagyon szeretem az apukámat és olyat szeretnék és Karcsikának szeretném hívni. A kedvenc macskámról nevezném el a gyereket.

VIDEÓ: Az RTL Reggeli beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik: Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
DKA – Fotó: - szmo.hu
2026. június 11.



„Nem értem, miért kellett most kiteregetni a szennyest” – így reagált Havas Henrik a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant vitára.

A botrány a hét elején kezdődött, miután Bakács Tibor kritikus egy interjúban azt állította: ő írta meg Csiszár Jenő milánói főkonzul szakdolgozatát.

Azt mondta, a bérírás díja „oldalanként 1500 forint” volt, és korábban a tévéműsorai alatt egy fülmonitoron keresztül is segítette Csiszárt.

Havas Henrik a Blikk érdeklődésére kommentálta az ügyet. Szerinte a felelősséget nem is a botrányt kirobbantó Bakács Tibornál kell keresni.

Azt mondta: „Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Jenőt...”.

Hozzátette, hogy alapvetően kedveli egykori kollégáját, és több okból is sajnálja a kialakult helyzetet.

A lapnak arról is beszélt, hogy őt személyesen is megviselték az egyetemi évek lezárásával járó kihívások, és felidézte, hogy az első pánikrohamai is az államvizsga-időszakhoz köthetők.

Az ügyben Havas azért is érintett, mert annak idején ő volt a dolgozatot bíráló tanár a Szegedi Tudományegyetemen. Egy korábbi műsorban elmesélte: Bakács egyszer számonkérte rajta, miért csak hármast adott Csiszár Jenő szakdolgozatára. A válasza az volt: „mert azt se tudta, miről van szó, fogalma nem volt semmiről, tök hülye az egészhez. Erre Bakács közölte vele: „Az rendben van, de én írtam a szakdolgozatát!”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs is reagált Győrfi Pál leváltására: Remélem, az RTL-en nem kap műsort
A műsorvezető a Rádió 1 reggeli műsorában kommentálta Győrfi Pál leváltását. A szóvivő televíziós múltjára utalva tett egy megjegyzést.


„Remélem, azért az RTL-en nem kap műsort”

– így reagált Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában arra, hogy Győrfi Pált 22 év után leváltották az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.

A Balázsék című műsorban arról kezdtek beszélni, milyen jövő várhat a kommunikációs szakemberre, akinek neve és arca összeforrt a szervezettel. Ekkor hangzott el Sebestyén Balázs megjegyzése, amivel Győrfi rutinos televíziós múltjára utalt – számolt be róla a Story.hu.

Győrfi Pál ugyanis korábban többször is szerepelt tévéműsorokban. Látható volt gasztoreality műsorokban, talkshow-kban, házaspároknak szóló játékban, vetélkedőkben, és műsorvezetőként is.

A szóvivőváltást kedden jelentették be, Győrfi pedig a közösségi oldalán köszönt el a pozíciótól, ahol utódját is bemutatta.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – írta a távozó szóvivő. Azt is egyértelműsítette, hogy bár a kommunikációs feladatokat átadja, a mentőszolgálat állományában marad.

Az új szóvivő Szűcs Brigitta mentőtiszt lett, aki a kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban is dolgozott. A hivatalos indoklás szerint a váltás a szervezet megújulási folyamatának része.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi smink nélküli fotókkal és egyetlen szóval tért vissza Instagramra
Az énekesnő csütörtökön egy új képgalériával jelentkezett Instagramon, amelyhez csupán egyetlen szót fűzött. Még április végén, a választásokat követően jelentette be, hogy egy időre visszavonul a közösségi médiából.
K.O. - szmo.hu
2026. június 11.



„Könnyebbülés” – mindössze ennyit, és egy fehér szív emojit írt posztjához csütörtökön az Tóth Gabi, aki hosszabb hallgatás után egy új képgalériával jelentkezett Instagramon.

A fotókon az énekesnő szelíd arckifejezéssel látható, a bejegyzés pedig azt sugallja, hogy a mögötte álló viharos időszak után kezd újra harmóniára lelni.

Az énekesnőt az elmúlt hónapokban komoly támadások érték politikai szerepvállalása miatt, amire reagálva április végén bejelentette, hogy egy időre visszavonul a nyilvánosságtól.

Akkor hangsúlyozta, hogy az elvei nem változtak: „Nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér.”

Közben kiderült az is, hogy nem lesz tagja a Megasztár új zsűrijének sem.

A helyzetet a testvérével, Tóth Verával való konfliktusa is súlyosbította, aki a választások előtt a Tisza Pártot támogatta.

Vera egy interjúban a családi viszályról azt mondta: „Gyakorlatilag én a családomat áldoztam be ebbe a sztoriba.”

A feszültséget tovább növelte, hogy májusban Vera férje, Pauli Zoltán is nyilvánosan bírálta sógornőjét.

via nlc.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Horváth Éva szakított a párjával, a balesete pecsételte meg a kapcsolatukat
Horváth Éva az RTL Reggeli című műsorában jelentette be, hogy véget ért a kapcsolata gyermekei apjával, Gáborral. Az egykori szépségkirálynő szerint már egy ideje problémákkal küzdöttek.


Szakított titokzatos párjával, Gáborral Horváth Éva. Az egykori szépségkirálynő az RTL Reggeli című műsorában beszélt erről, miközben a Balin elszenvedett súlyos motorbalesetéről írt új könyvét népszerűsítette.

„A párkapcsolatom már előtte sem működött jól, és aztán végül is ez a baleset el is határozta. Szerintem ez volt a vége” – mondta, hozzátéve, hogy azért nem szeretne bővebben belemenni, mert még folyamatban van az elválás.

„De ez egy ilyen jellegű szétválás is volt kettőnk között” – jegyezte meg.

A műsorvezető tavaly súlyos motorbalesetet szenvedett Balin, ami után hosszú rehabilitáció várt rá. A történtekről és a hosszú felépülésről szól a Bye-bye, tűsarok! című könyve, melyet Fejős Éva segítségével írt meg.

Horváth Évának és immár volt párjának két közös gyermeke van: első fiuk, Kristóf 2017 tavaszán, második fiuk, Alex pedig 2021-ben született. A műsorvezető májusban visszatért Balira, korábban pedig következetesen óvta magánéletét a nyilvánosságtól, párját csak ritkán lehetett látni.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk