ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Tények és tévhitek: milyen nőt keres egy veszélyes támadó?

Mivel tudod elkerülni idegenek rád leselkedő támadásait? A 7köznapi pszichológia blog szerzője segít,


Leendő és végzett pszichológusok hozták létre a 7köznapi pszichológia blogot, mert a pszichológia mindenki életének része és mindenkire tartozik.

Ragadozó az, aki les, megfigyel, és támad. Ragadozó az is, aki máson vezeti le a benne felgyülemlő dühöt. Aki nem empatizál, így nem is gondol arra, hogy árt másnak a viselkedésével, mert számára csak az fontos, hogy neki jó legyen. Akkor is, ha ehhez mást kell bántani.

Ragadozó az arrogáns és egocentrikus cégvezető, a mindenkin átlépő nárcisztikus társ, de ugyanilyen mérgező egy indulatos, irányításmániás családtag, szomszéd, de akár munkatárs is. Bennük az a közös, hogy bár érzelmi labilitásuk, elnyomó viselkedésük sérülések forrása lehet, és nyilvánvalóan nehéz az ellenük való küzedelem, legalább fel tudunk rájuk készülni, el tudjuk őket kerülni, munkahelyet tudunk váltani, el tudjuk őket hagyni, egyszóval van velük szemben esélyünk.

De mit tudunk tenni azokkal a ragadozókkal, akik a sötétben várják a megfelelő pillanatot, hogy támadhassanak? Hogyan vértezzük fel magunkat olyanok ellen, akik ismeretlenek (vagy legalábbis nem ismerjük a ragadozó arcukat)?

Míg a cikket olvassuk, pár percre tegyük félre naivitásunkat, amely nélkül rideg és fekete-fehér lenne az amúgy alapjaiban színes és barátságos világunk. Koncentráljunk a tényekre, arra, hogy csak Budapesten évente közel 16 000 közterületen elkövetett bűntényt regisztrálnak, ebből pedig több száz a nők sérelme elleni erőszak. Amit mi tehetünk most, hogy felhasználjuk a pszichológiát eszközként, ugyanis az erkölcstelen támadók gondolkozása egy tőről fakad, ami modellezhető, összegezhető. Ugyan aszerint választotta ki 4 áldozatát a martfűi rém, 7 ártatlan, női elszenvedőjét a cinkotai bádogos, és ugyanaz motiválta mind a 4 gyilkossága során a százhalombattai gonoszt. Amit tehetünk mi, hogy felkészülünk, így esélyt adhatunk magunknak ahhoz, hogy elkerüljük a bajt. Ebben a cikkben olyan kutatások és szakértők eredményeit, véleményeit gyűjtöttem össze, amelyek segítséget nyújthatnak önmagunk megóvásában. A cikk némileg egyoldalúnak és helyenként ijesztőnek hathat, mivel nem titkolt szándékom az ördög ügyvédjét játszani az olvasó érdekében.

tamadas5

Hogyan választ az emberi ragadozó?

Agresszor, támadó, predátor, mind-mind állatias viselkedésből fakadó szavak. Ha elképzelünk egy oroszlánt, amint éppen egy zebracsordát próbál becserkészni, mit gondolunk, melyik prédát fogja kiszemelni magának? Nyilván nem a legerősebbet, leggyorsabbat, sokkal inkább a gyengét, a legbiztosabban megszerezhetőt, a legkevesebb kockázattal járót. Ugyanígy gondolkodik az emberi ragadozó is. Agyában tudat alatt lefuttatja sajátos algoritmusát, amellyel legnagyobb valószínűséggel vihet végbe sikeres támadást. Mi, egészséges emberek nem érzünk rá erre az algorimusra, mivel máshogyan, normálisan működünk, emiatt egy veszélyes szituációban legtöbbször pont ellenkezően, sajnos tévesen reagálunk az agresszorra.

Lássuk, és fordítsuk át ezeket a hibás mechanizmusokat! A cikkben főként nőket érő támadásokat említek, mivel az esetek többségében ők vannak kitéve erőszaknak sebezhetőségük révén. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a következő instrukciók férfiak esetében nem lennének alkalmazhatók.

1. Ne öltözz kihívóan, mert úgy magadnak keresed a bajt!

Tévedés.

Kutatók azt bizonyították, hogy nem csak a véletlenen múlik az, hogy egy agresszor kit próbál megtámadni. Az erőszakra készülő ember gondosan felméri, hogy kit, milyen esélyekkel győzhet le. Úgy tűnik, nem az a lényeg, hogy ki, hogyan öltözködik, vagy ki, milyen mértékű szexualitást sugároz. Egy kistermetű, miniszoknyás, kihívóan öltözködő nőn jobban átnéz egy támadó, ha az magabiztosságot sugároz, mint egy kabátot, bő nadrágot viselő, de félénken mozgó lányon.

A közvélemény úgy tartja, hogy a nőiesen, netán szexin öltözködő nők elébe mennek a bajnak. Tényleg így lenne? Kutatások azt igazolják, hogy koránt sincs szignifikáns összefüggés a vonzó öltözködés és támadás valószínűsége között. Az igazság az, hogy a támadó férfiak sokkal gyakrabban csapnak le olyan nőkre, akik konzervatív ruhát viselnek. A támadó szemében az a nő, aki provokatív ruhát visel, nagyobb valószínűséggel magabiztos. A magabiztosság azonban egy potenciális erőszaktevőnek egyenlő egy óriási STOP táblával. Ezzel ellentétben a visszafogott ruházkodású nőt megpillantva, az agresszor belső algoritmusában a szubmisszív, azaz alárendelhető felirat jelenik meg.

tamadas4

2. Lassan járj, tovább érsz?

Tévedés.

Egy lebilincselő, 80’-as években készült tanulmányban elítélteknek mutattak videó felvételeket nőkről, akik ugyanabban a metrómegállóban sétálnak. Arra voltak kíváncsiak, hogy melyiküket, és miért pont a kiválasztott nőt támadnák meg legszívesebben. A videón szereplő hölgyek járási stílusát megfigyelő csoport szinte kizárólag olyan nőket választott potenciális áldozatnak, akik lassabban sétáltak, mint az átlag. Hogy miért? Feltehetően azért, mert stílusukban így nem látszott, hogy sietnének valamerre, a céltalanság pedig bizonytalanságot sejtet. Érdekes módon a túl kicsiket vagy a hosszan elnyújtva, túl nagyokat lépő nők ugyanannyira vonzóak a kegyetlen férfiak számára, mivel a csoszogás, húzott járás azt az érzetet keltik, hogy az illető nem alfa típus, azaz nem irányító, így nagy valószínűséggel alárendelhető, elnyomható egyén.

3. Ne nézz a veszélyes emberre, mert felhívod magadra a figyelmet!

Tévedés.

Képtalálat a következőre: „lesüti a szemét”Sok nő azt gondolja, hogy a szemkontaktus felvétele egy férfival, mindenképp azt sugallja, hogy kontaktust szeretne az illetővel létesíteni. Emiatt ha valakit észrevesznek, hogy őket bámulja, akkor ösztönösen elfordulnak. És ez persze működik is abban az esetben, ha egy szimpla ismerkedést szeretnénk csírájában elfojtani, de sajnos éppen az ellenkező hatást váltja ki abból a férfiból, aki rossz szándékkal akar közeledni. Ha egy ilyen férfinak belenézünk a szemébe, az illető ebből azt az üzenetet kapja: látlak, és figyellek, erős vagyok. És pontosan ez az a figyelem, amit a támadó nem akar, mivel a legtöbb agresszor a váratlanság erejével szeret lecsapni, támadását pedig meg akarja úszni.

Ha úgy érzed, valaki ártani akar neked, emeld fel a fejed, és vedd fel a szemkontaktust. Húzd ki magad, és sugározz magabiztosságot. Érthető, ha ez nehéz feladat, mivel a helyzet kényelmetlen. Többünk ilyenkor legszívesebben összehúzná magát, elfordulna, és elosonna, mintha láthatatlan lenne. De vegyük észre, ilyenkor úgy viselkedünk, mint egy ragadozó elől elsurranni készülő, gyenge és törékeny préda.

tamadas3

4. Ne állj szóba idegenekkel!

Igaz.

Képtalálat a következőre: „magabiztos járás”A támadó tisztában van azzal, hogy egy nő ösztönös reakciója a bajban, hogy sikít, és elfut. Ő pont ezek valószínűségét szeretné minimalizálni, ezért olyan helyzetet keres, ahol a legkisebb lehetősége lehet annak, hogy valaki észreveszi. Félrehívja az illetőt, megállítja, mindezt lehetőleg sötét vagy kietlen területen. Éppen ezért ha tehetjük, inkább tegyünk meg hosszabb útvonalat, de válasszuk a sűrűbben járt, kivilágított területeket. Ha már mindenképp muszáj a veszélyesebb utat választanunk, akkor várjunk be valakit, aki szintén egy irányba megy velünk. Ha megszólítanak, ne álljunk meg, hanem sétálás közben válaszoljunk, hogy sohase csökkenjen a fizikai távolság az illető és mi közöttünk. Ha egy rossz szándékkal közeledő ember minket szemel ki, akkor azzal, hogy úgy érzi, nem tud megállítani, fel is hagy nagy valószínűséggel a próbálkozással.

5. A hatodik érzék kamu, ne adj a megérzéseidre!

Tévedés.

Sohase kérdőjelezd meg az intuícióidat, ha egy idegenről van szó. A támadást átélő nők többnyire arról számolnak be, hogy bár észlelték, hogy valami nincsen rendben, elnyomták ezt az érzést, és így váltak támadhatóvá. Egyszer egy 30 éves nő (nevezzük Évának) elmesélte nekem, hogyan úszott meg egy veszélyes helyzetet. Éva autója lerobbant, de egy idegen férfi hamar megállt az úton, és azonnal felajánlotta neki, hogy hazaviszi.

Éva eleinte ragaszkodott ahhoz, hogy megvárja az ismerősét, de a férfi kedvességével meggyőzte őt. Bár azt mesélte nekem utólag, hogy minden porcikájában érezte, helytelen döntést hozott, és a férfi szemében is érzett valami természetelleneset, mégis elnyomta ezt az érzést. Rosszul tette. Éva úgy menekült meg, hogy kiugrott a mozgó járműből, miután a férfi egy erdei útra fordult félreérthetetlen szándékkal.

tamadas2

6. Törekedjünk a biztonságra, kerüljük a veszélyes helyzeteket!

Igaz.

Amit kutatók tanulmányok, elemzések ereményeként kaptak, Joe Navarro, az FBI különleges ügynöke élesben tapasztalta meg sok-sok eset kivizsgálása során. Veszélyes személyiségek című könyvében többek között az alábbi gyakorlati tanácsokat adja.

- Ha valaki ismerkedni próbál veled, mindig légy körültekintő! Ha nem érzed magad egészen biztonságban, jelezd ezt, ne távolodj el a többi embertől. Egy egészséges felfogással rendelkező férfi megérti, ha nyilvánosan szeretnél vele találkozni, randizni.

- Soha, de soha ne szálljon be senki egy idegen kocsijába, mert ott vészesen lecsökken a menekülés esélye. Akkor se, ha fegyverrel kényszerítik, vagy fenyegetik, kiabáljon és próbáljon elszakadni, mivel még így is nagyobb valószínűséggel szabadul el, mintha engedelmeskedne, és bezárná magát egy térbe a támadóval.

- Amikor az utcán járunk, ne a földet nézzük, ne telefonunkat bújjuk, hanem nézzünk az emberek szemébe, lássák, hogy látunk.

- Határozottan és tudatosan járjunk, mert a figyelmetlen járókelő potenciális áldozat.

- Amikor az autónkhoz megyünk, mindig legyen egy kezünk szabad, és ha beszálltunk, lehetőleg zárjuk be az autónkat.

tamadas1

+1 praktikus tanács

Töltsünk le egy biztonsági applikációt, mint például a KEZEDBEN A BIZTONSÁGOD alkalmazást, amely segítségével előre megadott személyeket vagy a rendőrséget egy gombnyomással vagy gyors mozdulattal riaszthatjuk vészhelyzetben.

Ahogy a cikk elején is említettem, a világ nem fekete-fehér, nem csak jó, és nem csak rossz. Nem szükséges állandóan árnyak után leselkednünk, ismerkedhetünk bátran új emberekkel, mert környezetünk alapvetően biztonságos, a bűnözés évről-évre csökkenő tendenciát mutat, és ha nyitott szemmel járunk, a legtöbb baj elkerülhető. Azonban arra kérem a kedves olvasót, hogy nyisson egy kis rekeszt agyában, és raktározza el az itt kapott információkat, hogy elő tudjuk kapni őket akkor, ha szükséges, mert olyankor saját biztonságunk lehet a tét.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, ne hagyd ki a 7köznapi pszichológia blogot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: