Új gyanúsított a Szőlő utcai ügyben: Meg akarta akadályozni a javítóintézet ügyintézője, hogy a hatóságok bejussanak a volt igazgató irodája mögötti, fürdőszobás szobába
Megpróbálta megakadályozni egy ügyintéző, hogy a nyomozók bejussanak a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának irodája mögötti, fürdőszobás lakószobába. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bűnpártolás gyanújával hallgatta ki, majd őrizetbe vette a nőt - derült ki az ügyészség közleményéből. Az ügyészség indítványozza, hogy a bíróság rendelje el a bűnügyi felügyeletét négy hónapra, és tiltsa el a kapcsolatfelvételtől a javítóintézet többi dolgozójával.
A gyanú szerint a volt igazgató bizalmasaként dolgozó ügyintéző a nyomozás elrendelése után bútorokat vitetett el az irodából egy ismeretlen helyre, hogy eltüntesse a szexuális bűncselekményekre utaló bizonyítékokat és nyomokat. Amikor megtudta, hogy újabb szemle zajlik az intézményben, megpróbálta megakadályozni, hogy a nyomozók bejussanak az igazgatói iroda mögötti lakrészbe. A vádhatóság szerint emellett további bizonyítékot akart kijuttatni az épületből, és arra kérte kollégáit, hogy a korábban elvitt bútorok elszállítását hallgassák el az ügyészek elől.
A hatóságok végül bejutottak a helyiségbe.
Az ügyben Juhász Péter Pál volt igazgatón és élettársán kívül már három további gyanúsított van. A nyomozási bíró a két korábbi gyanúsított letartóztatását február 28-ig meghosszabbította.
Az ügy májusban robbant ki, amikor Juhász Péter Pált és élettársát emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával letartóztatták. Szeptemberben a Legfőbb Ügyészség az ügyet ügyészségi hatáskörbe vonta, és külön nyomozócsoport alakult a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen. A gyanút azóta többször kiterjesztették: a volt igazgatót lőfegyverrel való visszaéléssel (egy légpuska miatt), novemberben pedig különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, valamint hamis magánokirat felhasználásával is meggyanúsították.
Később üzletszerűen elkövetett pénzmosás gyanúja is felmerült, a hatóságok szerint legalább 108,6 millió forintnyi, prostitúcióból származó bevételt mozgattak, amiből ingatlanokat és nagy értékű autókat vásároltak. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala a készpénzt és a bankszámlákat zárolta, az ingatlanokat és a gépkocsikat pedig lefoglalta.