hirdetés

KÉK HÍREK

Szétvertek egy többszáz éves templomot Angliában az illegálisan bulizók

Egyelőre nem kapták el a szilveszteri buli szervezőit.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 03.

hirdetés

Szigorú kijárási korlátozások ide vagy oda, az angliai East Horndonban sokan bulizással búcsúztatták 2020-at, méghozzá olyannal, ami még békeidőben is illegális lenne: egy több mint ötszáz éves templomban tettek kárt egy illegális buli során.

Az essexi rendőrség Facebook-oldalára kikerült tájékoztatása szerint a templomban megszervezett bulin több százan vehettek részt, a féktelen embertömeg pedig súlyos nyomokat hagyott az épületben. A közzétett fényképen látszik, hogy a templomban hang és fénytechnikát húztak fel a szervezők, a parti után rengeteg szemét maradt, a falak pedig megrongálódtak.

A buli szervezőit egyelőre még nem azonosították, három embert vettek őrizetbe drogbirtoklásért és közrend elleni bűncselekmény miatt.

A telepulésen található All Saint Church több mint félezer éves, még a 15. században építették, és több legenda is fűződik a nevéhez: többek közt az is, hogy itt temették el Boleyn Anna levágott fejét vagy szívét.

Az essexi rendőrségnek ezen kívül még két esetben kellett illegális buli miatt intézkednie: Brentwoodban egy ipari épületben szerveztek hasonló jellegű összejövetelt ismeretlen elkövetők, Sewardstoneburyben pedig egy nő rendezett több mint százfős házibulit -  őt elkapták, 10 000 fontra, azaz négymillió forintra büntették.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Évek óta megerőszakolta a nagybátyja és a szomszédjuk – videóban fakadt ki egy 13 éves marokkói kislány

A helyi média nem akarta leközölni a gyerek történetét, mert tartottak az állami támogatás megvonásától.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 02.

hirdetés

Sokkoló videóban mesél egy 13 éves marokkói kislány arról, hogy a szülei válása óta eltelt öt évben folyamatosan megerőszakolja a nagybátyja és az egyik szomszéd, írja a Daily Mail. A felvétel először pénteken bukkant fel az interneten, de a kislány történetét egyelőre nem erősítették meg hivatalos források.

A videóban a gyerek 12 percen keresztül sírva meséli el az állítása szerint vele történteket. A kislányt ezek szerint valahol Fes városában tartja fogva az apja, a nagymamája és a nagybátyja, de ugyanebbe az épületbe zárták be az édesanyját is valahova, bár egy ideje semmit nem tud róla, és azt sem tartja kizártnak, hogy már meghalt. Egészen addig semmi gond nem volt, amíg az anyukája memóriájával gond nem lett. Miután a nő minden emlékét elvesztette, a szülők elváltak. Ekkor kezdődtek a problémák is.

A gyerek azt mondja, hogy 8 éves korában kezdte zaklatni a nagybátyja, aki emiatt bíróság elé is került, de végül szabadon engedték. Miután a férfi hazatért, iszlám hagyományok szerint a kislány már nem élvezhette az apja védelmét. Ráadásul az apa időközben újraházasodott, a nagymama pedig nem tiltotta meg a nagybácsinak, hogy időnként bemenjen a gyerek szobájába és megerőszakolja.

Egyenesen azzal fenyegette a nagymama a gyereket, hogy levágja a nyelvét, ha a szobában történtekről beszél.

A kislány videója alapján egyszer a szomszéd is megerőszakolta, amikor 12 éves korában bekopogott a férfihoz, mert nem bírta elviselni a nagy zajt. Állítólag az erőszak alatt jelen volt a nagybátyja mellett az apja is, de ők nem vettek részt a gyerek bántalmazásában. A videóban elhangzottak szerint a kislány megerőszakolására valamilyen zöldségfélét használt a szomszéd, amit utólag, műtéti úton kellett eltávolítani a gyerek testéből.

hirdetés

Az erőszak után megjelent a szomszéd anyja is, aki megpróbálta megvesztegetni a gyerek újdonsült mostohaanyját, hogy hallgasson a történtekről. A férfi végül nem úszta meg a felelősségre vonást, de egyéves börtönbüntetéssel megúszta a történteket. A kislány szomorúan mondja a videóban, hogy kevesli a büntetést, és elkeseredett, amiért nem lehetett ott az anyukája a tárgyaláson, hogy a védelmébe vegye.

A kislány videóját itt lehet végignézni:



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

Autóval húzta szánkón ülő öccsét, felfüggesztett börtönt kaphat ezért a fiatal férfi

Egy élesebb kanyarban a szánkó felborult, a fiatalabb testvér pedig a hólepte árokba esett. Az autó sofőrjét a vezetéstől is eltilthatják.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

Közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy fiatalemberrel szemben, aki januárban az autóhoz kötve húzta szánkón az öccsét.

A fiatal férfi Tuzséron szánkózott a testvérével és egy barátjával, de miután ezt megunták, a fiatalabb fivér arra kérte a bátyját, hogy kösse rá a kocsijára a szánkót, és így húzza végig a település utcáin. A férfi előbb ellenkezett, de mivel nem akarta, hogy öccse haragudjon rá, végül belement a dologba. Harmadik társuk az autó hátsó üléséről videózta a telefonjával a szánkózó fiút, sőt élőben közvetítette is a neten.

A sofőr kb. 25-30 km/h-s sebességgel haladt a kocsival, közben a szánkón ülő öccse többször átcsúszott a szemközti oldalra, majd végül egy élesebb kanyarban a szánkó felborult, a fiú pedig a hólepte árokba esett.

Szerencsére nem sérült meg, a vádlott és öccse is viccesnek tartották a történteket, annak komolyságát és veszélyét csak utólag ismerték fel.

VIDEÓ: Veszélyes szánkózás

Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a vádlottat és tiltsa el a közúti járművezetéstől is. A szigorú büntetést azzal indokolták, hogy az másokat is visszatartson az ilyen meggondolatlan cselekedetektől.

hirdetés

Az eljárás a Kisvárdai Járásbíróságon folytatódik.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Füstgránát 'indult be' egy jobbikos képviselő kezében, megszólalt a tűzjelző az Országgyűlés Irodaházában

Az tűzvédelmi rendszer működésbe lépése miatt többmilliós kár keletkezett.
MTI / Fotó: MTI/Mihádák Zoltán - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

Füst keletkezett az Országgyűlés Irodaházában szerdán - tudta meg az MTI.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta:

az Országgyűlés Irodaházában a Jobbik-frakciója által használt 242-es szobában szerdán kora este Szabó Bencének, a Jobbik szakértőjének kezében "beindult" egy füstgránát.

Nem sérült meg senki, de a füst akkora volt, hogy aktiválta a tűzjelzőt, és működésbe lépett a tűzvédelmi rendszer. Az első becslések szerint az Országgyűlés Hivatalának szerverszobájában emiatt milliós nagyságrendű kár keletkezett - mondta a sajtófőnök.

Hozzátette: az intézkedési jogkörrel rendelkező V. kerületi rendőrkapitányság munkatársai a helyszínen vizsgálják az esetet, az elkövetőket a rendőrök visszatartották, kihallgatásuk folyamatban van.

Az Indexnek nyilatkozott Gál Kristóf, az Országos Rendőr-kőkapitányság szóvivője, aki elmondta:

hirdetés
Az Országgyűlési Őrségtől 18 órakor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy az épületben füst keletkezett. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az épületben jogszerűen tartózkodó személyek környezetében ismeretlen körülmények között pirotechnikai eszköz működött, ami beindította az épület tűzjelzőrendszerét. Ennek a helyreállítása jelenleg folyamatban van. Az országos rendőrkapitány az eset körülményeinek a vizsgálatára a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát jelölte ki. Bővebb tájékoztatást a helyszíni szemle és az adatok értékelése után ad a rendőrség."


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Meghibásodott a paksi atomerőmű 2. blokkja, több, mint 50%-os a teljesítménycsökkentés

A generátor olajrendszerével volt gond. A művelet a blokk biztonságát nem veszélyezteti, és nincs hatással a környezetre.
MTI, fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

Ötven százalékkal leterhelték a paksi atomerőmű 2. blokkját szerda hajnalban a generátor olajrendszerének hibája miatt - közölte honlapján az erőmű.

A hiba kijavítása a másik három blokk üzemét nem befolyásolja, és a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.-vel egyeztetve zajlik - írták.

A művelet a blokk biztonságát nem veszélyezteti, és nincs hatással a környezetre. Az Országos Atomenergia Hivatal adatai szerint a 2. blokk szerda délelőtt 255 megawattos teljesítményen üzemelt.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: