A Rovatból

Szerdától lehet megnézni az szja-bevallási tervezeteket

Idén már több mint 5,6 millió embernek készítette el a NAV a személyi jövedelemadó bevallási tervezetét.


Már hetedik éve az adóhivatal készíti el térítésmentesen, automatikusan a személyi jövedelemadó bevallást azoknak, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik az adóhatóság. Korábban, ha valaki nem nyújtotta be az szja-bevallását, mulasztási bírsággal számolhatott, most pedig akkor is érvényes az adóbevallása, ha rá sem néz.

"A kormány adópolitikájának egyik pillére, hogy tovább kell csökkenteni az adminisztrációt, és folytatni az adócsökkentést" - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Jelenleg 5,2 millióan rendelkeznek már elektronikus tárhellyel, ami nemcsak a kormány által szorgalmazott digitalizáció elterjedését jelzi, hanem megkönnyíti az adóbevallással kapcsolatos állampolgári teendőket is - mondta az államtitkár.

Idén az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, az őstermelők, és az áfás magánszemélyek is. Az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfa fizetésére kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, továbbá a NAV-nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük adóbevallási tervezetüket.

Március 15-től a központi azonosítási ügynök (KAÜ) azonosító segítségével bárki megnézheti a saját, 2022-re vonatkozó adóbevallási tervezetét az eSZJA-portálon (https://eszja.nav.gov.hu). A bevallás asztali számítógépen vagy bármilyen okoseszközön, tableten, telefonon is jóváhagyható, szerkeszthető.

Aki egyetért a tervezet adataival és azt nem kell semmivel kiegészítenie, annak nincs további teendője, május 22-én a tervezete érvényes szja-bevallássá válik.

Ez a lehetőség azok számára is elérhető, akik csak most regisztrálnak az Ügyfélkapun. Ha valaki szeretne KAÜ-azonosítót igényelni, azt a legegyszerűbben valamelyik okmányirodában vagy kormányablakban teheti meg, továbbá ez előzetes időpontfoglalással a főbb NAV-ügyfélszolgálatokon is elintézhető.

Akinek nincs KAÜ-azonosítója és kérte a tervezet postázását, annak a NAV 2023. május 2-ig a tervezet mellett az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot is megküldi. Bárki dönthet úgy idén is, hogy az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadójának 1 százalékát felajánlja egy regisztrált civilszervezetnek, további 1 százalékát pedig egy technikai számos vallási közösségnek vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, ami idén a Nemzeti Tehetség Program.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Terjed a koronavírus új variánsa, ami most erősebb tüneteket okoz – Emellett több betegség okoz gondot
A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy a tünetek megjelenésekor el kell kezdeni a kezelést, hogy ne legyenek szövődmények.


Mindenféle kórokozó megjelent a közösségekben, mondta egy háziorvos az RTL Híradónak. Nátha, covid és influenza szerű tüneteket okozó vírusok is jelen vannak.

Gyorsan terjednek, főleg az újfajta koronavírus. Ez a gyerekeknél enyhébb tünetekkel járnak, de a felnőtteknél erősebb, sokszor magas lázzal járó tüneteket okoz. Ugyanakkor ritkán vezet súlyos betegséghez ez a mutáció. Jellemző tünet a magas láz, és az erős, szúrós torokfájás. A tesztek nem mutatnak pontos diagnózist, ezért fontos, hogy az első tüneteknél azonnal kezelni kell. Enélkül komolyabb szövődmények is kialakulhatnak.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint a következő hetekben nőhet a covidos esetek száma.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Fotók: Felhőszakadás Dunaújvárosban, így állt a víz a város utcáin
A Duna-parti város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, és több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.


Intenzív záporok, zivatarok indultak be kora délután hazánkban a hidegfront mentén, melyek helyenként 20-30 millimétert meghaladó csapadékot hagynak hátra, írta az Időkép.

Dunaújváros nem úszta meg:

a város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.

Még a dunaújvárosi webkameránk felvételén is látszott, hogy önti el a víz az egyik forgalmas kereszteződést.

A front és vele együtt a zivatarok lassan vonulnak kelet, délkelet felé. A Dunaújvárost elmosó felhőszakadás Kecskemét irányába haladt tovább.

A villámárvíz fotói ITT láthatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy miért nem lőtték le az orosz drónt, ami megsértette Románia légterét
A román védelmi minisztérium közlése szerint az orosz akció provokációt jelent, és veszélyezteti a román állampolgárok és a NATO biztonságát.
MTI - szmo.hu
2025. szeptember 14.



Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy orosz drón szombaton megsértette Románia légterét, a tisztségviselő Moszkvát "felelőtlen eszkalációval" vádolta.

"Az orosz drón román légtérsértése ismét egy uniós tagállam szuverenitásának elfogadhatatlan megsértése" - írta Kallas vasárnap az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében. Hozzátette: a folytatódó eszkaláció veszélyezteti a térség biztonságát.

"Szolidaritásunkat fejezzük ki Romániával, és szoros kapcsolatban vagyok a bukaresti kormánnyal"

- közölte.

A román védelmi minisztérium vasárnap közleményében megerősítette, hogy egy Oroszország által az ukrajnai célpontok ellen bevetett Geran típusú drón hatolt be Románia légterébe. A drónt 18.05 órakor észlelték a Dobrudzsa északi részét felügyelő F-16-os vadászgépek.

A tárca szerint a drón mintegy 50 percig tartózkodott a román légtérben, majd Pardina térségénél távozott Ukrajna irányába.

Bár a pilótáknak volt engedélyük a drón lelövésére, a járulékos kockázatok miatt végül nem nyitottak tüzet.

A műveletben két, német Eurofighter Typhoon is részt vett, amelyek 21.30 óráig biztosították a román légteret.

A román védelmi minisztérium határozottan elítélte Oroszország "felelőtlen akcióit", amelyek szerintük provokációt jelentenek, veszélyeztetik a román állampolgárok és a NATO biztonságát.

A bukaresti tárca adatai szerint az ukrajnai háború kezdete, 2022 februárja óta Oroszország 52 alkalommal hajtott végre dróntámadást a román határhoz közeli célpontok ellen. Ezek során 38 esetben hullottak dróndarabok román területre, tízszer pedig a drónok közvetlenül is megsértették Románia légterét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Forsthoffer Ágnes: A kormányközeli sajtó által szüleimnek tulajdonított ingatlan egy felcsúti magánszemély tulajdona
A megosztott telken álló ház Mészáros Lőrinc öccséé, ezzel keverték össze a Tiszás politikus családjának ingatlanát.


Forsthoffer Ágnes a közösségi oldalán írta meg, hogy a családjának tuljadonított ingatlan nem is az övék. A TISZA Párt alelnökét azzal vádolták, hogy egy drága ingatlanban lakik a családja. A szállodavezető azonban ezt cáfolta, és azt is elárulta, hogy a képen bemutatott ház kihez köthető.

A közösségi oldalán azt írta:

"A szokásos vasárnapi családi ebédet NEM a képen látható házban fogyasztottuk... A kormányközeli sajtó által szüleimnek tulajdonított ingatlan ugyanis nem lakott. A tul.lap szerint - egészen bizarr módon - éppen egy felcsúti magánszemély tulajdona."

Majd azt is megírta:

"SOSEM cserélnénk el rá a 40 éve kalákában épült, és számtalan emléket hordozó szülői házat!

A rólunk szóló cikkek hemzsegnek a csúsztatásoktól, téves adatoktól és költői túlzásoktól: a szállodánk a hét elején még lepukkant, igénytelen és koszos volt, a hét végére már "kiemelkedő piaci potenciálja" miatt értéke meghaladta a hatvanpusztai majorságét."

A 24.hu cikke szerint Mészáros Lőrinc öccsének és sógornőjének tulajdonában van a balatonfüredi ház. A tulajdoni lapot ellenőrizték, és aszerint egy megosztott telekről van szó. Az egyik felén áll a 2020 óta Mészáros János és felesége tulajdonában álló villa. A másik telek részen van Forsthoffer Ágnes családjának egy kisebb háza.

A lap megjegyzi, hogy Mészáros János az elmúlt öt évben több mint 4 milliárd forintnyi osztalékot vett ki a társaságaiból.


Link másolása
KÖVESS MINKET: