SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szandi az elmaradt koncertről: Ez nem a pénzről szól, szakmailag hiteltelen lett volna nyolc ember előtt műsort adni

Az énekesnő ugyan megérkezett a szlovákiai Madarra, de végül nem lépett fel, mert túl kevesen vettek jegyet a jótékonysági koncertre. A gázsi felmarkolása után távozott a helyszínről.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 21.



Óriási botrány kerekedett Szandi elmaradt hétvégi koncertje kapcsán. Az énekesnő a szlovákiai Madaron lépett volna fel, ám a bulira kevesebb jegyet adtak el, mint amit a szerződésben vállaltak, Szandi pedig a 600 ezer forintos gázsi felmarkolása után távozott a helyszínről a szervezők könyörgése ellenére.

Az énekesnő a Borsnak azt mondta, hogy nagyon megalázónak érezte a helyzetet, ami 35 éves pályafutása alatt még soha nem fordult vele elő.

„Időben érkeztünk, ahogy mindig, és döbbenten tapasztaltuk, hogy egy óriási focipályán nyolc ember lézeng, további húsz a büfében. Megálltunk a színpad mögötti füves területen kocsival, ahol még egy sátor sem volt felállítva. Szandi a kocsiban maradt, én szálltam ki tájékozódni”

– mondta a lapnak Bogdán Csaba, az énekesnő férje. Ekkor derült ki, hogy ez egy jótékonysági rendezvény, amiről nekik nem szóltak, a szervezők pedig egy alapítvány dolgozói.

„Ők csak jószándékú emberek, akik segíteni akarnak. Elnézést kértek és mondták, hogy természetesen rendezik az anyagiakat.

Mi nem kértünk és nem követeltünk semmit, ha nem fizetik ki, akkor is eljöttünk volna. Ez itt nem a pénzről szól, hanem arról, hogy egy futballpályán nyolc ember előtt műsort adni szakmailag hiteltelen lett volna, ez nagyjából olyan, mintha a nappaliban énekelt volna a családnak”

– folytatta a meghiúsult koncert történetét Szandi.

„Szakmai pályafutásom során soha nem fordult még elő, hogy elmentem egy megbeszélt koncertre, de nem léptem fel. Az fáj a legjobban, hogy pont a tisztességünket kérdőjelezték meg, pedig mindig kínosan ügyelünk minden részletre. Minden előadás előtt ott vagyok pontosan harminc perccel. Sokszor előfordul, hogy nem teljesülnek az ígért feltételek, de mindig azon vagyunk, hogy mentsük az előadást. Méltatlannak és megalázónak érzem, hogy nyolc ember előtt lépjek fel és nem igaz az, hogy lett volna kit odaterelni, mert szinte üres volt az egész. Az alapítvány vezetője tökéletesen megértette ezt, és nagyon sajnálta a történteket. A legnagyobb szeretetben és békében jöttünk el” – tette hozzá az énekesnő.

Bogdán Csaba szerint belső feszültség állhat annak a hátterében, hogy kiszivárgott az ügy.

„Még egy fényképet sem csináltam a helyszínen, a kocsi fedélzeti kameráján láttam később, hogy rajta van, amint a hölgy integet is nekünk szeretetteljesen a búcsúzáskor. Két nap múlva egy levelet is kaptunk tőle, amire hosszan válaszoltunk. Abban sem volt semmi indulat.

A történtekről csak olyan valaki számolhatott be, aki belsős volt, hiszen még összegeket is írtak, hogy mennyi pénzt kaptunk ezért, amit néző nem is tudhat, ráadásul az összeg sem stimmel, amit írtak. Biztosan felelőst keresnek, de akkor miért minket vádolnak?”

Szandi és férje szerint jobb lett volna, ha meg sem tartják a rendezvényt, hanem az erre szánt pénzt inkább odaadják a rászoruló családnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Arra mentem be, hogy leállnak a gépek” - Nehéz időszakon van túl Harsányi Levente: szakított élete szerelmével, majd a testvérét is elvesztette
Nem haragszik volt menyasszonyára, a közös időt ajándékként éli meg. Részletesen elmondta testvére kálváriáját: hirtelen hasi vérzés, azonnali műtét, intenzív osztály, majd vasárnap hajnalban infarktus és halál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Harsányi Levente a Palikék Világa – Ilyen az élet adásában beszélt arról, hogy nehéz hónapokon van túl, vette észre a Blikk. A nyáron szakított élete szerelmével, nem sokkal később pedig elvesztette a testvérét.

Elmondta, hogy nem számított a kapcsolat végére, de úgy érzi, párja egy ideje készült a szakításra.

„Ugye, hölgyeknél klasszikus eset: akkor engedik el az egyik ágat, amikor biztosan megfogták a másikat. Tehát én gyanítom, hogy már előtte piackutatást végzett, a reprezentatív felmérés végeredménye volt, hogy ő nem a Harsányi kft.-nél folytatja, hanem egy másik vállalkozásnál, de ez az élet”

– mondta Harsányi.

Hozzátette, nagyon megviselte a párja elvesztése, nem haragszik rá, és úgy érzi, akkor is ajándék az élettől, hogy megtalálta a nagy szerelmét, még ha nem is együtt öregednek meg, ahogy korábban gondolta.

A családi veszteségről is beszélt a műsorban.

„Egy véletlen egészségügyi probléma folytán – szegénynek a hasát elöntötte egy liter vér –gyorsan életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. De úgy, hogy otthon ült, amikor elszakadt egy ér a hasában. Azonnal kórház, ahol megműtötték, ám szegény álmában kapott egy hátsófali infarktust. Tehát ezt valaki fent megrendezte, hogy ennek így kell történni...

Pénteken műtötték, az intenzíven volt, a szombatot túlélte, és vasárnap halt meg szegény. Arra mentem be, hogy – mint a filmekben – hallottam azt az egybefüggő, hosszú sípszót, hogy leállnak a gépek, mert lélegeztetőgépen volt.

Ezt kint hallottam, s mire az intenzív osztályra bementem – ami nem volt hosszú idő, egy-két perc, mert ugye, fel kell venni ruhákat, védőket –. már vették le a gépről, vették le róla a különböző kábeleket. Kvázi csináltak egy új helyet, mert valószínűleg jön még egy újabb valaki az intenzívre. Tehát két perc alatt lép tovább az élet rajta-rajtunk, majd mindenkin. Igazából ez az elmúlt egy hónap ebben edzett engem meg nagyon” – idézte fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Napi 24 órában gondozni, ellátni, ehhez nagyon kell szeretni a másikat” - Gréczy Zsolt meglátogatta Lerch Istvánt a kórházban
Felesége, Enikő a nap 24 órájában ápolja, miközben a beszéde és a mozgása még nem jött teljesen rendbe, a tudata viszont tiszta maradt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Az elmúlt években két agyvérzésen, két életmentő és egy korrekciós koponyaműtéten esett át Lerch István. Felesége, Enikő a nap 24 órájában ápolja.

Most Gréczy Zsolt, a DK parlamenti képviselője látogatta meg, és beszámolt arról, hogyan van a zeneszerző, vette észre a Blikk.

„Meglátogattam Lerch Pistit. Szoktam ilyet máskor is csinálni, tehát nem azért megyek, hogy posztoljak róla. De most megbeszéltük a párjával, Enikővel, hogy megírom, hogy megvan.

Amit ő tesz az ápolásért, arra talán a hősies kifejezés a legpontosabb. Napi 24 órában gondozni, ellátni, ehhez nagyon kell szeretni a másikat.

Ettünk sütit, néztünk régi képeket, még kicsit énekeltünk is. Örültünk egymásnak. Hamarosan születésnapja lesz. A hetvenkettedik. Értesülni fog arról, ha itt felköszöntöd. És hallgasd a dalait: Angyallány, Tűzvarázsló, Jégszív, Hangolj rám, Így legyen, Kötődés, Csillagzene, Az légy aki vagy, Eltévedt lány, Várj míg felkel majd a nap, Szívemben zengő dal, Gyere és szeress, Moziklip, Gyertyák, Nézz az ég felé, Szédült nyár, Jég dupla whiskyvel stb.” - írta közösségi oldalán Gréczy Zsolt a zenészről, aki pár nap múlva, szeptember 16-án ünnepli a 72. születésnapját.

A lap korábban megírta, hogy a zenész 38 hónap kórházi kezelésen van túl. Beszéde és mozgása még nem jött teljesen rendbe, tudata tiszta maradt, és újra tud beszél.

Enikő 2023 őszén arról nyilatkozott, hogy a régi barátok és zenésztársak közül kevesen látogatták a férjét, amikor hosszú ideig magatehetetlenül feküdt. Kivétel volt Horváth Charlie, aki rendszeresen felkereste.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ezért van elképesztő formában Tóth Andi - másfél éve szakított egy régi szokásával, a forgatásokon mégis rákényszerül
A nassolás elhagyása és a saját készítésű ételek a mindennapok részei lettek, miközben a boksz és a konditermi edzések a stresszkezelést segítik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 13.



Szombat esténként az RTL X-Faktor című műsorában látható Tóth Andi, aki nemcsak szakmailag, hanem a megjelenésében is a maximumot igyekszik kihozni magából. Idén az edzés mellett a bőrápolásra is nagyobb figyelmet fordít, írja a Blikk.

„Sokáig szinte egyáltalán nem foglalkoztam a bőrápolással, idén kezdtem el erre tudatosan odafigyelni, mivel kezdek kicsit ráncosodni. Persze szeretem a ráncaimat, hiszen a mosolyvonalamnál és a szemem környékén jelentek meg, ami azt jelenti, hogy sokat nevetek. De azért szeretném őket kordában tartani. Mindemellett most már az étkezésben is tudatosabb vagyok, régen nagyon szerettem nassolni, csokikat, csipszeket enni, ami nem is tett jót a testemnek” – kezdte Tóth Andi, aki az utóbbi időben egyre inkább a saját maga által elkészített ételekre esküszik.

„Már másfél éve szinte csak azt eszem, amit én főzök, mert így tudom a leginkább tisztán tartani az étrendemet, és odafigyelni arra, hogy olyasmit vigyek be a szervezetembe, ami jó a testemnek. Épp ezért vagyok bajban, amikor egy egész napos forgatásra jövök, mert ilyenkor kénytelen vagyok rendelni, és sokszor tapasztalom, hogy szédülök az éttermi kajától.

Annyi ízfokozó van némelyik ételben… Ráadásul a sűrűbb forgatások idején az edzéseket is gyakran ki kell hagynom, ami nagyon megvisel, mert érzem, hogy ingerlékenyebb vagyok ilyenkor. A heti két boksz- és konditermi edzés rengeteget segít abban, hogy levezessem a feszültséget és a stresszt” – folytatta.

Az elmúlt évben került először a mentorszékbe az X-Faktorban, és arról is beszélt, min változtat idén.

„Idén kicsit talán visszább fogok venni, mert hajlamos vagyok túltolni az aggódást és a tanácsokat. Néha úgy tűnhet, mintha jobban akarnám ezt az egészet, mint a versenyzőim. Tavaly például gyakran előbb ott voltam a próbákon, mint ők. Most inkább hátrébb lépek majd. Persze ugyanúgy átadom a tapasztalataimat, de hagyom, hogy ők dolgozzanak vele. Egy másik fontos tanulság pedig az, hogy nem feltétlenül tesz jót a versenyzőknek, ha túl jóban vagyok velük. Ez talán furcsán hangozhat, de ha barátként tekintenek rám, kevésbé veszik komolyan a tanácsaimat, hiszen nem érzik a mentor–versenyző közti határt. Ez a fejlődésük szempontjából nem mindig szerencsés. Idén is szeretném támogatni őket, de közben nagyobb teret adok nekik, hogy megtanuljanak önállóan boldogulni” – szögezte le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Bödőcs Tibor visszatér - már meg is alapította az N. B. T. SZ-t
Bejegyzésében azt írta, hogy a visszatérés részleteit – időpontok, helyszínek – később közli. A humorista a fellépésektől tavaly decemberben vonult vissza határozatlan időre.


Bödőcs Tibor tavaly decemberben jelentette be, hogy határozatlan időre visszavonul. Most a Facebookon írta, hogy még az idén visszatér a színpadra, szúrta ki a Blikk.

A posztjában közölte, hogy megalapította a Nemdigitális Bödőcs Tibor Szigetet (N. B. T. SZ.). Azt is jelezte, hogy a pontos helyszíneket és időpontokat később adja meg, a visszatérés év végére várható.

Korábban alkotói szabadságra ment. Cége 2024-ben 240 millió forintos bevételt ért el, 167 millió forint osztalékot fizettek ki, ezzel túlszárnyalva a 2023-as eredményeket.

A Digitális Polgári Körökre és a Tisza Szigetekre utalva így kezdte a bejegyzését:

„Én, Bödőcs Tibor, a mai napon megalapítom a Nemdigitális Bödőcs Tibor Szigetet (N. B. T. SZ.). Szigetem független, ironikus és kritikus lesz, egy hely, ahol zavartalanul elmondhatom a véleményemet. A véleményemet mindenki meghallgathatja a saját szigetén, senkinek sem kell vele egyetértenie.

Véleményem kialakításában minden és mindenki befolyásol majd. Befolyásolni fog a múltam, a jelenem, a családom, a barátaim, a rosszakaróim, könyvek, cikkek, zenék, filmek, plakátok, járókelők, a rozsdás falevelek, a kátyúk, a Hold mozgása, az éj csillagainak ragyogása, haláltudatom, élni akarásom és a Wikipédia, meg amit még megiszok. Pénzt (a jegyáron kívül) senkitől sem fogadok el, csak a dánoktól, tőlük is kizárólag titokban. Csak így őrizhetem meg szuverenitásomat, autonómiámat, és a harmadik nem jut eszembe. Idén év végén visszatérek a színpadra! Hamarosan jelentkezem a dátumokkal, hol, mikor hallgathatják meg véleményemet. Persze nem muszáj. Addig is régi véleményeimet ajánlom becses figyelmükbe. Ha nincs jobb dolguk”

- olvasható a humorista bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET: