Egy földszinti lakás teljesen kiégett a VIII. kerületben, miután tűz ütött ki az épületben. A Tények információi szerint a lakásban élő 72 éves férfi szándékosan idézhette elő a tüzet: kinyitott egy gázpalackot, megbontotta a gázvezetékeket, letakarta a konvektor szellőzőjét, majd meggyújtotta a gázt.
A tűz következtében a férfi sérüléseket szenvedett, a mentők kórházba szállították. Testének 20 százalékán szenvedett felszínes égési sérüléseket.
A Tények szerint a nyugdíjas már korábban is fenyegetőzött hasonlóval, a szomszédok pedig arról számoltak be, hogy régóta zavartan viselkedett, és többekkel is konfliktusa volt. Egy lakó így nyilatkozott: „Régebben is fenyegetett ilyesmi dologgal, mert kitalálta, hogy őt zaklatják egy telefonon lejátszó kutyahanggal.”
A hírműsor értesülései szerint a férfi a bejárati ajtóra ezt írta: „betöréskor automatikusan áram alá kerül az ajtó, majd a riasztó.”
A Tények beszámolóját itt lehet megnézni:
Egy földszinti lakás teljesen kiégett a VIII. kerületben, miután tűz ütött ki az épületben. A Tények információi szerint a lakásban élő 72 éves férfi szándékosan idézhette elő a tüzet: kinyitott egy gázpalackot, megbontotta a gázvezetékeket, letakarta a konvektor szellőzőjét, majd meggyújtotta a gázt.
A tűz következtében a férfi sérüléseket szenvedett, a mentők kórházba szállították. Testének 20 százalékán szenvedett felszínes égési sérüléseket.
A Tények szerint a nyugdíjas már korábban is fenyegetőzött hasonlóval, a szomszédok pedig arról számoltak be, hogy régóta zavartan viselkedett, és többekkel is konfliktusa volt. Egy lakó így nyilatkozott: „Régebben is fenyegetett ilyesmi dologgal, mert kitalálta, hogy őt zaklatják egy telefonon lejátszó kutyahanggal.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rendőr szexelt egy nővel, akit egy közúti ellenőrzés során állított meg
A botrány Új-Zélandon robbant ki, miután kiderült: a rendőr többször is visszajárt a nőhöz munkaidőben. A szolgálati felszerelését is ott felejtette nála.
Elképesztő esetről számolt be az új-zélandi Független Rendőrségi Etikai Hatóság. A jelentés szerint két rendőr közúti ellenőrzés során állított meg egy autót a hajnali órákban, amelyet egy „Miss Z.” nevű nő vezetett. A rendőrök lekérték a nő adatait a rendőrségi adatbázisból, majd a műszak végéhez közeledve mindketten – egymástól függetlenül – további lekérdezéseket végeztek a nővel kapcsolatban.
A dokumentumban szereplő megnevezések alapján az egyikük, „A” rendőr később üzenetben vette fel a kapcsolatot a nővel, a másik rendőr, „B” tudta nélkül. A beszélgetés a hatóság szerint „helytelen” jellegű volt, írta az egyik helyi hírportál.
Egy nappal később „Miss Z.” felhívta a két rendőrt, hogy segítsenek neki hazajutni a munkahelyéről, mivel túl sokat ivott. „A” és „B” a nő kérésére elvitték őt az otthonához, ahol „Miss Z.” beinvitálta őket a házba. „B” nem ment be, mivel kényelmetlenül érezte magát, és a rendőrautóban maradt. „A” viszont bement, és hosszabb ideig ott tartózkodott. Ezalatt a nő és a rendőr kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot létesítettek.
A jelentés szerint „A” ezt követően még két alkalommal látogatta meg „Miss Z.” otthonát, miközben szolgálatban volt. Mindkét alkalommal szexuális tevékenységet folytattak.
Az egyik alkalommal a rendőr szolgálati felszerelést hagyott a nőnél, amiért később vissza kellett mennie.
A vizsgálat során kiderült, hogy „A” több bizalmas, a rendőri munkáról készült fotót is megosztott „Miss Z.”-vel, valamint további lekérdezéseket végzett róla a rendőrségi adatbázisban.
A hatóság az eljárás során az adatkezelési szabályok megsértésére és az információk megosztására helyezte a hangsúlyt. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján azonban nem találtak elegendő alapot bűncselekmény megállapítására. „A” rendőr felmondott, miután tudomást szerzett a vizsgálatról, „B” ellen pedig bizalmas foglalkoztatási eljárás indult.
Elképesztő esetről számolt be az új-zélandi Független Rendőrségi Etikai Hatóság. A jelentés szerint két rendőr közúti ellenőrzés során állított meg egy autót a hajnali órákban, amelyet egy „Miss Z.” nevű nő vezetett. A rendőrök lekérték a nő adatait a rendőrségi adatbázisból, majd a műszak végéhez közeledve mindketten – egymástól függetlenül – további lekérdezéseket végeztek a nővel kapcsolatban.
A dokumentumban szereplő megnevezések alapján az egyikük, „A” rendőr később üzenetben vette fel a kapcsolatot a nővel, a másik rendőr, „B” tudta nélkül. A beszélgetés a hatóság szerint „helytelen” jellegű volt, írta az egyik helyi hírportál.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy 37 éves férfi után nyomoznak a román hatóságok, akit azzal gyanúsítanak, hogy különös kegyetlenséggel végzett egy fiatal nővel Mezőméhesen. A rendőrség szerint Emil Gânj szokatlanul intelligens, ugyanakkor kiszámíthatatlan természetű, ezért kiemelten veszélyesnek minősítették, írta az Origo.
A hatóságok úgy tudják, hogy a férfi rágyújtotta a házat az áldozatra, majd nyomtalanul eltűnt. A rendőrség országos körözést adott ki, és attól tartanak, hogy a gyanúsított elhagyja Románia területét.
Egyes információk szerint a férfit nemrég Beszterce-Naszód megyében látták, ahol állítólag egy padláson bújt el. Ezután Slătinița (magyarul Pinták) irányába menekült az erdőbe. Azóta nincs hír róla. Jelenlegi feltételezések szerint Arad megyében bujkál, és megpróbálhat átszökni Magyarországra.
Emil Gânj (fotó: Román Rendőrség)
A rendőrség 5000 eurós nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki érdemi információt tud adni a férfi hollétéről.
A hatóságok fokozott ellenőrzést vezettek be Románia teljes területén, és arra kérik a lakosságot, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a keresett személyről, értesítse őket.
Egy 37 éves férfi után nyomoznak a román hatóságok, akit azzal gyanúsítanak, hogy különös kegyetlenséggel végzett egy fiatal nővel Mezőméhesen. A rendőrség szerint Emil Gânj szokatlanul intelligens, ugyanakkor kiszámíthatatlan természetű, ezért kiemelten veszélyesnek minősítették, írta az Origo.
A hatóságok úgy tudják, hogy a férfi rágyújtotta a házat az áldozatra, majd nyomtalanul eltűnt. A rendőrség országos körözést adott ki, és attól tartanak, hogy a gyanúsított elhagyja Románia területét.
Egyes információk szerint a férfit nemrég Beszterce-Naszód megyében látták, ahol állítólag egy padláson bújt el. Ezután Slătinița (magyarul Pinták) irányába menekült az erdőbe. Azóta nincs hír róla. Jelenlegi feltételezések szerint Arad megyében bujkál, és megpróbálhat átszökni Magyarországra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy korábban mi is megírtuk, a belgiumi Boom városában kigyulladt a Tomorrowland világhírű nagyszínpada. A tűz szerdán délután csapott fel, amikor a látogatók még nem érkeztek meg a fesztiválra. Ekkor körülbelül ezer dolgozó tartózkodott a helyszínen.
A lángok gyorsan terjedtek, a helyi tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, hogy megfékezzék a tüzet. A nagyszínpad jelentős károkat szenvedett, de szerencsére senki sem sérült meg.
A helyi sajtó arról írt, hogy
a tűz valószínűleg egy technikai hiba miatt keletkezett. A szemtanúk robbanásokat hallottak közvetlenül a tűz kitörése előtt. A hírek szerint a tűzijátékágyúk tesztelése közben történhetett a baj.
A HLN beszámolója szerint a tüzet sűrű füst kísérte, amit messziről is látni lehetett, ráadásul erős szél fújt.
A fesztivál szervezői gyorsan reagáltak, és hivatalos közleményt adtak ki, amit a Blikk vett észre.
„A Tomorrowland nagyszínpadán történt súlyos incidens és tűzeset következtében a szeretett Mainstage (a nagyszínpad) jelentős károkat szenvedett. Megerősítjük, hogy az eset során senki sem sérült meg. Örömmel jelentjük be, hogy a DreamVille (a kemping) a tervek szerint holnap, július 17-én, csütörtökön megnyílik, és készen áll minden látogató fogadására. A Global Journey programjai Brüsszelben és Antwerpenben szintén a tervek szerint zajlanak. Jelenleg azon dolgozunk, hogy megoldást találjunk a fesztiválhétvége (péntek–szombat–vasárnap) lebonyolítására.”
A szervezők és a hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy a tűzijátékágyúk okozták a tüzet.
A Tomorrowland hivatalosan pénteken kezdődik, és több mint 100 ezer embert várnak. Az első külföldi fesztiválozókat szállító „party flightok” már megérkeztek Belgiumba.
Ahogy korábban mi is megírtuk, a belgiumi Boom városában kigyulladt a Tomorrowland világhírű nagyszínpada. A tűz szerdán délután csapott fel, amikor a látogatók még nem érkeztek meg a fesztiválra. Ekkor körülbelül ezer dolgozó tartózkodott a helyszínen.
A lángok gyorsan terjedtek, a helyi tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, hogy megfékezzék a tüzet. A nagyszínpad jelentős károkat szenvedett, de szerencsére senki sem sérült meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A magyar rendőrség azt kéri, senki ne próbálja feltartóztatni a román gyilkost
Egyelőre csak feltételezik, hogy az erőszakos férfi Magyarország felé menekült. Azt írják róla, hogy különösen intelligens, de legalább ugyanennyire veszélyes és kiszámíthatatlan is.
Ahogy arról korábban írtunk, egy 37 éves férfi után nyomoznak a román hatóságok, akit azzal gyanúsítanak, hogy különös kegyetlenséggel végzett egy fiatal nővel Mezőméhesen. A férfit szokatlanul intelligens, ugyanakkor kellemetlen természetű embernek írták le, aki a feltételezések szerint Magyarország felé igyekszik menekülni.
Most a magyar rendőrség is kiadott egy közleményt. Ebben azt írják: a férfi hollétéről egyelőre nincs információ, de a magyar és a román hatóságok is a kézre kerítésén dolgoznak.
A román társszervekhez 2025. július 8-án érkezett bejelentés a bűncselekményről, azóta a feltételezett elkövető, a 37 éves román állampolgárságú Emil Gânj szökésben van. A román rendőrség európai- és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, hatalmas erőkkel keresik.
A gyanúsított barna hajú, körülbelül 175 centiméter magas, sportos testalkatú, haja rövidre nyírt, kecskeszakállat visel. Eltűnésekor sötét nadrágot és gumicsizmát viselt, egy fekete hátizsák volt nála.
A hatóságok kiemelten kérik a lakosságot, hogy az erőszakos férfit senki ne próbálja meg megállítani.
Továbbá kérik, hogy aki felismeri, illetve a tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést a Telefontanú 24 órában elérhető, 06-80/555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó számon.