KÉK HÍREK
A Rovatból

Szabadlábra kerülhet a szülőgyilkos testvérpár? Új bizonyítékok kerültek napvilágra Lyle és Erik Menendez ügyében

A testvéreket még 1996-ban ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, amiért meggyilkolták szüleiket.


Két hete mutatták be a Netflix felkavaró antológiasorozatának második évadát, amely a modern amerikai történelem egyik legvitatottabb bűnügyét dolgozza fel. A "Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori" azóta is a toplisták élén van, már az első héten 19,5 millióan nézték meg. A sorozat hatása a ma is börtönben ülő testvérpár életére is kiterjed, és most úgy tűnik, akár az egész sorsukat megváltoztathatja.

George Gascón, a Los Angeles-i kerületi ügyész csütörtökön bejelentette, hogy több mint 28 évvel a testvérek elítélése után új bírósági meghallgatást tűztek ki november 29-re. Az ügyész szerint új bizonyítékok kerültek elő, amelyek azt támasztják alá, hogy a Menendez testvéreket molesztálta édesapjuk, Jose Menendez – írja a Variety.

„Bizonyítékot kaptunk. Megkaptuk egy levél fénymásolatát, amelyet állítólag az egyik testvér küldött egy másik családtagnak, és amelyben arról beszélt, hogy molesztálás áldozata lett. Kaptunk egy másik bizonyítékot is, amit a védelem, az ügyvédek adtak át, miszerint a Menudo együttes egyik tagja azt állította, hogy az apa molesztálta őt”

– mondta Gascón.

Az új meghallgatás Erik és Lyle Menendez ügyének újratárgyalásához vagy akár újbóli elítéléséhez vezethet, de erről még nincs döntés – jelentette be George Gascón Los Angeles-i kerületi ügyész.

„Jelenleg nem állunk készen arra, hogy azt mondjuk, hogy hiszünk vagy nem hiszünk ezeknek az információknak, de azért vagyunk itt, hogy elmondjuk, hogy erkölcsi és etikai kötelességünk felülvizsgálni, amit elénk tárnak, és ezek alapján dönteni arról, hogy megérdemlik-e az újraítélést – még akkor is, ha egyértelműen ők voltak a gyilkosok –, mert évek óta börtönben vannak, és visszafizették a társadalomnak a tartozásukat. Ha voltak olyan bizonyítékok, amelyeket annak idején nem mutattak be a bíróságnak, és ha ezeket bemutatták volna, talán az esküdtszék más következtetésre jutott volna”

– tette hozzá az ügyész.

A testvéreket 1996-ban ítélték életfogytiglani börtönre szüleik, Jose és Kitty Menendez brutális meggyilkolásáért. A vád szerint anyagi haszonszerzés állt a háttérben, míg a testvérek azt vallották, hogy hosszú éveken át tartó fizikai, érzelmi és szexuális bántalmazás áldozatai voltak.

Az ügyben két tárgyalás is zajlott, mert az esküdtszék először nem tudott dönteni a bántalmazás vádjáról. Végül 1996-ban mindkét testvért bűnösnek találták. Sokáig külön börtönökben tartották őket, és csak 2018-ban kerültek ismét egy intézetbe.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A kést kikészített a konyhaasztalra, és minden áldott nap, amikor felkelt, azt nézegette” – Nem viszonozta a szerelmét, ezért megölte a pultoslányt
A 47 éves törzsvendég hetekig készült a gyilkosságra. A sörözőben végzett a fiatal nővel, majd magát is megpróbálta megölni.


Még tavaly nyáron késelte halálra a 25 éves pultoslányt egy 47 éves törzsvendég az egyik mezőberényi sörözőben. A vád szerint a férfi beleszeretett a fiatal nőbe, akinek közben lett párkapcsolata, boldog volt – ez zavarta őt.

A rendőrök két vérző emberhez érkeztek tavaly június elején. Az egyik a 25 éves pultoslány volt, a másik a férfi. A fiatal nő nem élte túl a támadást, a férfit kórházba vitték. Még a helyszínen kiderült, hogy ő volt a támadó.

„Az úriember, aki járt be, állítólag ő, visszajáró vendég volt és udvarolni próbált, és nem viszonozta a hölgy és hát, hogy most ebből lehetett a konfliktus vagy nem ezt nem tudjuk” – mondta akkor az RTL Híradójának Almási Zsuzsanna, egy helybéli lakos.

Az ügyészség most emelt vádat a férfi ellen. Beismerte, hogy féltékenységből ölt. Szerelmes volt a nőbe, de nem mert neki udvarolni, és a pultoslány időközben barátot talált. A vád szerint a férfi tudatosan készült a gyilkosságra.

„A cselekményt megelőzően, nagyjából egy héttel egy 22 centiméteres pengehosszúságú kést kikészített a konyhaasztalra, és minden áldott nap amikor fölkelt azt nézegette, hogy tudatosítsa magában, hogy mire készül”

– mondta el a Híradónak B. Nagy Barbara, a Békés Vármegyei Főügyészség szóvivője.

A gyilkosság napján, amikor egyedül maradt a fiatal nővel a sörözőben, azonnal megtámadta. 51-szer szúrta meg, majd magát is többször. A nő életét nem lehetett megmenteni, a férfi túlélte. Az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat. Élete végéig börtönbe küldenék.

B. Nagy Barbara hozzátette: „Ha a férfi az előkészítő ülésen a vád szerint elismeri a bűncselekmény elkövetését, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság a feltételes szabadság lehetőségének legkorábbi időpontját 30 évben állapítsa meg. Ellenkező esetben a férfival szemben tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést szabjon ki.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Zúgott a hangszóró, emiatt menet közben leállította kocsija motorját egy férfi – de arra nem számított, hogy bekapcsol a kormányzár
A férfi az út szélén félreállás helyett menet közben próbálta megoldani a problémát. Két ember könnyebb sérülésekkel került kórházba.


Zúgott a hangszóró, ezért menet közben leállította autója motorját egy férfi a 87-es főúton, Vasszécsenynél. Nem számított rá, hogy bekapcsol a kormányzár, és a kocsi irányíthatatlanul nekiütközik egy szembejövő autónak. A baleset vasárnap történt.

A másik autóban egy nyaralásból hazafelé tartó család ült. A 7 éves kislány és az édesanyja könnyebben megsérült.

„A balesetben egy gyermek és egy fiatal nő szenvedett könnyebb zúzódásos fej-, illetve végtag sérüléseket. Bajtársaim mindkettőjüket megvizsgálták, majd stabil állapotban megfigyelésre sürgősségi osztályra szállították” – mondta el az RTL Híradónak Csillag Zoltán, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa.

A kitört kerekű autó vezetője a 112 Pressnek elmondta, hogy nagy zúgást hallott az utólag beépített hangszórókból. Szerinte ez kikapcsolással nem szűnik meg, de nem akart félreállni, nehogy valaki belehajtson.

Ezért menet közben elfordította a kulcsot, de a motort már nem tudta újraindítani, mert bekapcsolt a kormányzár. Ezután áttért a szemközti sávba, ahol érintőlegesen ütközött a jobbkormányos, magyar rendszámú Audival.

A vétlen sofőr az árok szélig húzódott, hogy elkerülje a frontális karambolt.

Tátrai András gépjárművezető-oktató szerint az autó menet közben leállításával a legrosszabb megoldást választotta a sofőr. „Tudatjuk azt, hogy valami baj történt, ez, hogy milyen jellegű, ez természetesen utána kiderül, de ezzel, hogy jeleztük a többiek számára elakadásjelzővel, hogy valami baj történik és elkezdünk lassítani a kocsi tempójával és lehúzódni ez a legbiztonságosabb megoldás, akármi történt az autóban, műszaki hiba vagy bármi, rosszullét esetleg.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Még arra a gyerekre egy élet várt” - 9 éves bicikliző kislányt gázolt halálra egy sofőr Sátoraljaújhelyen
A rendőrség szerint a baleset a járdasziget rossz irányból történő kikerülése miatt történt. A család szerint viszont a sofőr hibázott, és nem állt meg az ütközés után.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 12.



Halálra gázolt egy autós egy 9 éves bicikliző kislányt hétfő délután Sátoraljaújhelyen, derül ki a Tények beszámolójából. A rendőrségi adatok szerint a kislány rossz irányból kerülte meg a járdaszigetet, ezért a sofőr nem látta, elsodorta, majd áthajtott rajta. Az autón nem keletkezett sérülés, de a gyereket nem tudták megmenteni.

„Még arra a gyerekre egy élet várt” - mondta a hírműsornak a kislány nagynénje, aki könnyek között folytatta:

„Nagyon rosszul vagyunk, mert ezt nem lehet felfogni azt a történetet, ami velünk történt. Minden derüljön ki, legalább ennyivel legyünk tisztában, hogy ki hibázott. Mi szeretnénk a teljes igazságot megtudni.”

A helyszínen sok vér volt, a mentők már csak a halált tudták megállapítani. A gyerek egy boltból tartott hazafelé. Egy helyi lakos megjegyezte, hogy egy kislánynak nem kellene ott egyedül bicikliznie.

A rendőrség vizsgálata szerint az autó és a kerékpáros gyerek is a Budai Nagy Antal utca felől érkezett, és mindketten balra kanyarodtak a Viola utcára. Az autó jobbról kerülte meg a járdaszegélyt, a kislány balról. A sofőr nem vette észre időben, elsodorta, a kislány leesett a bicikliről, majd az autó áthajtott rajta.

A család úgy gondolja, a sofőr tehet a tragédiáról. Egy rokon így nyilatkozott: „Mindig ez megyen itt, hogy a gyerekek a hibásak, de szerintem hibázott a sofőr nagyon sokat, mert ha egyszer a gyerek nekikoccant a kocsinak, neki nem lett volna tovább mennie, neki meg kellett volna, hogy álljon, és ő továbbment, végighajtott a gyerekkel, megölt egy kilencéves kislányt, akinek még szép élete lehetne.”

A sofőr a mellette ülő élettársa autóját vezette. A rendőrök a járművet kutyákkal is átvizsgálták, de sem ott, sem a sofőr szervezetében nem találtak kábítószert vagy alkoholt. Az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indult eljárás.

A Tények riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Balatonban: hiába küzdöttek a vízimentők az úszás közben rosszul lett nő életéért
Az asszony férje mindent megtett, hogy életben tartsa a párját, amíg megérkeztek a vízimentők. A szakemberek gyors beavatkozása és minden erőfeszítése ellenére nem sikerült az újraélesztés.


A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának Alfa nevű sürgősségi mentőhajóját vasárnap délelőtt riasztották egy balatoni strandhoz, egy nő mentéséhez, aki a vízben lett rosszul.

A hölgy nem merült el, mert a férje ott volt mellette és végig tartotta, amíg a VMSZ strandon tartózkodó kollégája egy mentőkatamaránnal beevezett érte.

A vízimentő kiemelte a nőt és megkezdte az újraélesztést, közben pedig arra kérte a hölgy férjét, hogy a katamaránnal evezzen ki a partra.

A mellkaskompressziót addig folytatta, amíg partot értek.

Ekkor kiemelték a hölgyet a partra, hogy az időközben a helyszínre ért Alfa egészségügyi személyzete, valamint a Mentőszolgálat kocsija folytatni tudja az újraélesztést. Sajnos nem jártak sikerrel – jelentette be a Facebookon megosztott közleményben a VMSZ.

A poszt megjegyzi: a balatoni strandokon dolgozó vízimentőik csak az elmúlt hétvégén 224 könnyű sérültet láttak el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk