hirdetés

KÉK HÍREK

SUP deszkán sodródva találták meg a Balatonban eltűnt tízéves kislányt, egy kisfiút újra kellett éleszteni egy budapesti strandon

Újabb vízi balesetekről számolt be a rendőrség.

Link másolása

hirdetés

A police.hu közlése szerint vasárnap 13 óra 40 perckor jelezték a strandolók az egyik XIII. kerületi strandon, hogy az egyik medencéből egy eszméletlen kisfiút emeltek a partra, és megkezdték az újraélesztését.

Az egyik, a strandon szolgálatot teljesítő járőr azonnal átvette az anyától a gyerek szívmasszázsát, míg társa mentőt hívott. A 7 éves kisfiú pár percen belül már újra lélegezni kezdett, a mentők kórházba szállították. ​​

Emellett egy szombati esetről is hírt adott a rendőrség, ekkor egy balatonszárszói strandról érkezett segélykérés. A bejelentő elmondta, hogy egy tízéves kislány eltűnt a Balatonban, a szülei nem találják. A szárazföldi és a vízi rendőri egységek azonnal a gyermek keresésére indultak, végül a balatonföldvári körzeti megbízott találta meg.

A kislány Balatonföldvár felé sodródott a vízben egy SUP deszkán, láthatóan teljesen kimerülve és rémülten.​​

A törzszászlós azonnal kisegítette a vízből, majd a szolgálati autóval az aggódó szüleihez vitte, és épségben átadta nekik.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

A holtan talált Gabby Petito vőlegénye mérgező és erőszakos volt több szemtanú szerint is

Egyelőre nem lehet tudni, hogyan halt meg a 22 éves amerikai influenszer, de egyre több gyanús dolog derül ki az utazásukról egyedül hazatérő párjáról, aki azóta eltűnt.

Link másolása

hirdetés

Mi is beszámoltunk arról a sajnálatos, de továbbra is rejtélyes tragédiáról, amely egész Amerikát megdöbbentette. Egy 22 éves lány holttestét találták meg múlt vasárnap egy nomád kemping területén Wyoming amerikai államban. Sokan már akkor sejtették, hogy a néhány hete eltűnt Gabby Petito, egy népszerű amerikai influenszer lehet az. Ezt azóta már meg is erősítette a rendőrség, és az is bebizonyosodott, hogy a fiatal nő gyilkosság áldozata lett.

Megölésével pedig nem mást gyanúsítanak, mint vőlegényét, Brian Laundrie-t. A pár ugyanis együtt indult el még nyáron egy öthónaposra tervezett álomutazásra, ahonnan csak a férfi tért haza, majd eltűnt.

A fiatal jegyesek szerették volna bejárni az ország nevezetességeit egy, az útra átalakított furgonnal. Kalandjaikról folyamatosan beszámoltak az Instagramon és a YouTube-on, amíg Petito hirtelen el nem tűnt.

A fiatal nő eltűnése előtt nem sokkal rájuk hívták a rendőrséget, mert szemtanúk szerint a férfi megütötte a menyasszonyát. Néhány nap múlva, szeptember 1-jén Brian Laundrie egyedül tért haza az utazásról jegyese furgonjával, jóval korábban az eredetileg tervezettnél. A férfi nem volt hajlandó szóba állni Gabby családjával, és arról sem mondott semmit, hogy mi történt a lánnyal.

hirdetés

Múlt kedden aztán neki is nyoma veszett, miután túrázni indult egy közeli mocsárvidékre. Azóta nem adott életjelet magáról, üres autóját is a nemzeti park közelében találták meg a családtagjai, múlt péntek óta pedig őt is eltűntként kezelik.

Az ügy legfontosabb kérdése továbbra is az, hogy ki ölte meg Gabby Petitót és ha valóban a vőlegénye végzett vele, miért tette? Hiszen a közösségi médiában közzétett fotók és videók alapján nagyon szerették egymást, jegyben is jártak: úgy tűnt, boldogan élnek egymással. De milyen volt valójában a kapcsolatuk a mosolygós felszín alatt?

Gabby és Brian a középiskolában szerettek egymásba. Mindketten ugyanabba az iskolába jártak a New York állambeli Bayportban. 2019-ben költöztek a Florida államban található North Portba, hogy a fiú szülei házában éljenek. A lány 2020 júliusában jelentette be Instagram-oldalán, hogy Brian megkérte a kezét és eljegyezték egymást.

Idén nyáron vágtak bele öthónapos álomutazásukba, elsősorban a nemzeti parkokat célozták meg. New Yorkból indultak, és végig dokumentálták azt, hogy merre járnak, mit csinálnak.

A képeken és videókon a követők azt láthatták, hogy Gabby és Brian sugárzik a boldogságtól, csókolóztak, ölelkeztek, jókedvűen sétálgattak. Egy külső szemlélő szerint azonban egyáltalán nem tűnt egészségesnek a kapcsolatuk.

A pár a Utah állambeli Arches Nemzeti Parkban kirándult, amikor az a bizonyos erőszakos incidens történt közöttük, amiért rájuk hívták a rendőröket. Az egyik zsaru testkamerájának felvétele szerint Gabby zokogva azt mondta, összevesztek a vőlegényével, a vita pedig tettlegességig fajult.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

A vízdíjszámláról fizethetett ki magának 19 millió forint jutalmat Iregszemcse egykori polgármestere

Az ügyről a település egyik független önkormányzati képviselője számolt be a Blikknek.
Címkép: Google Maps - szmo.hu
2021. szeptember 23.


Link másolása

hirdetés

Iregszemcse egyik független önkormányzati képviselője, Farkas János a Blikknek beszélt arról, hogy község jelenlegi, szintén független polgármestere, Tóth Szabolcs egy 2019. őszi közmeghallgatáson arról számolt be, hogy

a volt polgármester, Süvegjártó Csaba és a képviselő-testület 19 millió forint jutalmat szavazott meg magának 2016 márciusában.

"A polgármester megjegyezte, hogy a részletek még számára sem tiszták" – mondta a Blikknek Farkas János, aki szerint a jelenlegi polgármester azt ugyanakkor megemlítette:

a jutalmat a víziközműszámláról fizették ki, és másfél év múlva utalták oda vissza.

Farkas János szerint ez felveti a bűncselekmény gyanúját, mert "a jutalomként felvett összeg olyan forrásból lett kifizetve, amelynek a célja ettől eltérő volt". A képviselő ezért feljelentést tett, a rendőrség nyomozni kezdett, majd vádemelést javasoltak az ügyben.

Az önkormányzati képviselő hozzátette, hogy a kifogásolt jutalommal kapcsolatban felmerült az is, hogy a képviselő-testületi ülésről készült jegyzőkönyv hamis lehet.

A Blikk megkereste a volt és a jelenlegi polgármestert, valamint az előző jegyzőt is, de nem reagáltak. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság az iratokat 2021. augusztus 4-én a Paksi Járási Ügyészségnek küldte meg.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Mustba fulladt egy 42 éves férfi, miután beleejtette telefonját a hordóba Garaboncon

Utánanyúlt, ekkor történt a tragédia.

Link másolása

hirdetés

Mustba fulladt egy férfi Garaboncon, az ügyben eljárást indított a rendőrség - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Pál-Tóth Evelin a zaol.hu információját megerősítve azt mondta: a baleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében tisztázzák.

A lap által közölt információk szerint szerda hajnalban történt a tragédia.

A 42 éves férfi beleejtette a telefonját egy hordóba, utána nyúlt, de belefulladt a már forrásban lévő mustba.

A delzalapress.hu értesülése szerint a tragikus baleset egy pincészetben történt.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Szalagkorlátnak préselte a kamion a vétlen autóst az M1-esen

A balesetben az autó sofőrje és utasa is megsérült, őket a mentők kórházba vitték.
Fotók: police.hu - szmo.hu
2021. szeptember 23.


Link másolása

hirdetés

Durva balesetről számolt be a police.hu. A rendőrség közleménye szerint az M1-es autópályán, Győr térségében, Hegyeshalom felől Budapest irányába közlekedett a külső forgalmi sávban egy kamion vezetője szerda délelőtt. A kamion vezetője ugyanakkor nem tartott kellő követési távolságot az előtte azonos irányban és forgalmi sávban közlekedő, majd forgalmi okok miatt fékezve lassító autó mögött, és azért, hogy az ütközést elkerülje a kamionját balra kormányozta. Manővere ellenére jobb elejével nekiütközött az előtte lévő járműszerelvénynek, majd tovább haladva a belső forgalmi sávban szabályosan közlekedő Ford típusú személyautónak is nekihajtott, és a szalagkorlátnak préselte.

A baleset során a vétlen autó vezetője és utasa is megsérült, őket a mentők kórházba vitték.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: