SZEMPONT
A Rovatból

„Biztos voltam benne, hogy a tanáraim és az osztálytársaim a halálomat kívánják”

Klári 27 éves, gyerekkora óta él skizofréniával és más mentális betegségekkel, pszichiátrián is többször kezelték. Arról mesélt, mit tanácsol a hozzá hasonló helyzetben lévőknek és környezetüknek.


„Érzelmi hullámvasútjaim, öngyilkos gondolataim már általános iskolásként is voltak. Alvászavar, pánikrohamok is gyötörtek, de se a tanáraim, se a szüleim nem igazán tudtak mit kezdeni vele.”

Így kezdi történetét Klári, aki azzal a céllal keresett meg bennünket, hogy saját példájából kiindulva nyíltan beszéljen róla, mivel jár a skizofrénia és különféle mentális zavarok, hogyan tud segíteni a betegeknek a környezetük, illetve milyen reakciókat kellene mindenképp elkerülni.

„Szeretnék tanácsokat adni azoknak, akik még az út elején tartanak a diagnózissal és a hallucinációkkal, téveszmékkel, rémálmokkal” – tette hozzá.

Hivatalos diagnózist sokáig ő sem kapott, egyedül az alvászavara miatt járt egy alváslaboratóriumban, de innen se küldték tovább, holott utólag már úgy látja, nyilvánvalóak voltak a tünetei.

„Rivotrilt írtak fel nekem, amit csak felnőttek szedhetnek. Anyám erre azt mondta, hogy ő ezt nem adja be nekem. Ebből a szempontból felelős volt, ennél tovább viszont ő se ment, hiába látszott egyértelműen, hogy komolyabb problémáim is vannak.”

Elmondása szerint az iskolapszichológust is többször felkereste, de ő se jutott el addig, hogy felismerje, komolyabb segítségre szorul.

„Iszonyú hangulat-ingadozásaim voltak, előfordult, hogy napokig fel se tudtam kelni az ágyból, utána viszont jött egy mániás időszak, amikor folyamatosan pörögtem”

– mondja arról, hogy telt az utolsó pár éve a középiskolában.

Érettségi után egy évet kihagyott, majd Kaposvárra került egyetemre. Ekkoriban kezdődtek a fenti tünetek mellett az erős hallucinációi és téveszméi is.

„Biztos voltam benne, hogy a tanáraim és az osztálytársaim a halálomat kívánják. A végén már annyira rettegtem, hogy be se tudtam járni.”

Egyre nehezebben tudta megkülönböztetni az álmait a valóságtól, az is többször előfordult, hogy olyan ismerőseit látta maga mellett a buszon, akik valójában ott se voltak.

„Elkezdtem hangosan beszélni hozzájuk, hiába mondta nekem a többi utas – már ha egyáltalán meg mertek szólítani –, hogy nincs ott senki. A magukban beszélő embereket sokan kiröhögik, pedig nekik valójában segítségre lenne szükségük, nem gúnyolódásra, hiszen mindannyian betegek.”

Klárit saját ismerősei nagy része sem vette komolyan, azt hitték, hogy csak viccel.

„Egy ilyen betegség miatt stigma kerül az emberre, amit nagyon nehéz lemosni. Rengeteg gyerekkori barátom szakította meg velem a kapcsolatot” – idézi fel.

Két hónap a pszichiátrián

Kórházba 2015. szeptember 2-án került. Ekkor már komoly mélyponton volt, de senkitől nem kapott segítséget. Alig pár héttel korábban egy ismerős pszichológus még le is beszélte arról, hogy kezeltesse magát, mondván, nem olyan súlyos az állapota.

Bár otthon lakott, szüleivel alig érintkezett: éjjel fent volt, nappal aludt. A barátai nagy részével is teljesen megszakította a kapcsolatot.

A konkrét pillanatra így emlékszik:

„Egy buszon ültem épp, és megint mindenféle téveszméim voltak. Hirtelen annyira rosszul lettem, hogy le kellett szállnom, majd felhívtam a bátyámat, hogy nem bírom tovább, kórházba akarok menni.”

A bátyja azonnal odament és mentőt hívott hozzá, így került be a János kórház pszichiátriájára. Összesen két hónapot töltött ott, ebből az első másfél-két hetet a zárt osztályon.

Több mint egy hónapig nem mehetett ki az épületből se. Rengeteg gyógyszert kapott, nyugtatót és hangulatstabilizátort, aminek következtében a napok jó részét átaludta.

Itt végre felállították a diagnózisát is: akut pszichotikus zavar, majd skizofrénia és skizoaffektív zavar lettek a hivatalos betegségei.

„Hajléktalan és egykori elítélt is volt a szobatársaim között, rengeteg nagyon durva sztorit kellett végighallgatnom. Amikor valaki épp mániás szakaszban van, folyamatosan dumál és egyáltalán nem érdekli, hogy te meg le vagy szedálva és pihenni szeretnél”

– meséli az ott töltött időszakról.

A legrosszabb az volt, hogy nem tudhatta, meddig fogják bent tartani. Mivel szinte mindenki tabuként kezeli ezt a témát, gyakorlatilag nem lehet olyanokról hallani, akik kikerültek a pszichiátriáról, csak olyanokról, akiket hosszú évek óta kezelnek és esélyük sincs a szabad életre.

Ehhez képest a két hónapot utólag nem is érzi annyira soknak. Igaz, miután letelt, még hónapokig mindennap be kellett járnia ambuláns kezelésre. A hallucinációi, pánikrohamai teljesen nem múltak el, de a gyógyszereknek köszönhetően rengeteget javult az állapota.

„Azzal köszönt el, hogy egyébként kár értem”

A mindennapi életbe való visszailleszkedése sem zajlott zökkenőmentesen.

Sikerült elhelyezkednie egy üzletben eladóként, ahol az egyik kollégájának elárulta, mi a diagnózisa, és hogy pszichiátrián kezelték. Még aznap este a főnöke is magához hívatta, mondandója lényege az volt, hogy másnap inkább már ne menjen be.

„Végül azzal köszönt el, hogy egyébként kár értem – erre egy életre emlékezni fogok. Leültem egy padra a közelben, és percekig zokogtam.”

Szerencséjére voltak olyan emberek is a közelében, akik nem ilyenek. A kezelése alatt is sokan bejártak hozzá, elmondása szerint még a családját is összehozta valamennyire a helyzet.

Ennek ellenére az új ismerősei nagy részének továbbra sem mert beszélni az állapotáról, annyira félt az elutasítástól.

„Most is vannak időszakok, amikor nagyon lent vagyok. Szükségem van keretekre: mindig figyelnem kell rá, hogy bevegyem a gyógyszereim, eljárjak sétálni, rendesen egyek és találkozzak emberekkel. Ha ezeket betartom, sokkal jobb a helyzet.”

A hangulatzavarai azóta is elkísérik:

„Amikor beüt egy pörgős időszak, egymás után szövöm a terveket realitásérzék nélkül, például hogy a meglévő szakommal párhuzamosan elvégzem a jogot, mellette még dolgozom is, satöbbi… Egyébként be is adtam a jelentkezést a jogra és fel is vettek. Aztán persze jött a depressziós szakasz, amikor napokig ki sem tudtam kelni az ágyból, és nem lustaságból.”

Mint mondja, mindenkinél különbözik, milyen időközönként váltja egymást a két állapot. Nála általában néhány nap szokott lenni.

„A legrosszabb az, amikor a kettő között vagy és épp zuhansz. Ilyenkor gondolok a legtöbbször arra, hogy bárcsak inkább ne is élnék” – teszi hozzá.

Klári kamaszkora óta fest és rajzol is. Mint mondja, ha nem tudja kifejezni magát szavakban, jó, ha van más alternatíva.

„Rájöttem, hogy így jobban tudok kapcsolódni másokhoz, mert meg tudom mutatni, mit érzek, ki vagyok... Szavakkal ez sokszor nem megy.”

Megfigyelte azt is, hogy amikor sokáig nem fejezi ki képekben az érzéseit és gondolatait, rendszerint romlik az állapota. Még tavaly is volt egy eset, amikor mélypontra került és a sürgősségin gyomormosást kellett végezni rajta – emlékei szerint ezelőtt sem rajzolt hónapokig semmit, így most már hatványozottan próbál figyelni erre.

Ha úgy érzed, hogy rászorulsz, ne félj segítséget kérni!

A fenti mondat a legnagyobb tanulság, amit Klári a hozzá hasonló helyzetben lévőknek át tud adni: ma már tisztában van vele, hogy ez a betegség nem szégyen, mindenki jobban jár, ha nyíltan felvállalja és nem eltitkolja.

További tanácsai pedig így szólnak:

– Ha nem vesznek komolyan, ne is törődj vele, csak menj tovább egészen addig, amíg nem találsz valakit, akiben megbízhatsz!

– Az önreflexió is nagyon fontos. Merj magadhoz kedvesnek lenni! Az önmarcangolással, negatív belső monológokkal csak rontasz a helyzeten.

– Amikor stigmatizálják és elzárkóznak tőle, vagy viccet csinálnak a betegségéből, mindig a nagymamája egyik régi mondása jut eszébe: „Előfordul, hogy bántanak valakit, amire van ok, de nincs magyarázat.”

– Ne zárkózz be! Inkább keresd meg azokat az embereket, akiket szeretsz, és elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Lehet, hogy nincsenek sokan, de ők tényleg ki tudnak húzni a gödörből.

– Ha a másik oldalon állsz, tehát neked van személyiségzavaros ismerősöd, kezeld partnerként! Ne úgy nézz rá, hogy ő a beteg ismerősöd, akit „meg kell mentened”, mert ez rettentően lekezelő tud lenni.

A tüneteivel szemben viszont legyél empatikus: ha például nem tud kikelni az ágyból, ne könyveld el lustának, hiszen nem erről van szó. Akkor se sértődj meg rá, ha az utolsó pillanatban lemond egy programot, vagy egyszerűen nem jön el.

Aki ezeket betartja, máris sokkal könnyebben tanulhat meg együtt élni a betegséggel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Miből fog élni Orbán Viktor, ha elveszíti egyetlen jövedelmét? - Panyi Szabolcs választ adott a kérdésre
Az oknyomozó újságíró elemezte a távozó kormányfő anyagi helyzetét. A miniszterelnöki és képviselői fizetés elvesztése után Orbán a vagyonnyilatkozata szerinti alacsony megtakarításai miatt nehéz helyzetbe kerülhet
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Panyi Szabolcs Facebook-posztjában azt a kérdést vetette fel, hogy miből fog megélni Orbán Viktor, miután kiderült, hogy nem veszi fel a parlamenti mandátumát. Panyi állítása szerint a miniszterelnök eddigi havi bruttó 7,83 millió forintos jövedelméből a miniszterelnöki fizetés 5,71 millió forint volt, ami a választási vereség után megszűnik. Hozzáteszi: „A képviselői alapbére még így is havi bruttó 2,12 millió forint lehetne.” A poszt írója szerint ezt az összeget tovább növelhette volna egy jövedelmező parlamenti bizottsági vagy alelnöki pozícióval.

„Mivel azonban ma bejelentette, hogy nem veszi fel mandátumát, sajnos akár anyagi problémák is várhatnak a jövőben a leköszönő miniszterelnökre. Legalábbis a hivatalos, a nyilvánosság számára elérhető információk alapján mindenképp” – folytatja Panyi Szabolcs.

Ennek alátámasztására a politikus hivatalos dokumentumát idézi: „Legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint ugyanis Orbán Viktornak a tavalyi év végén feleségével közös bankszámláján mindössze 5,065 millió forint megtakarítás volt, ami 700 ezer forintos csökkenés az előző évhez képest.” A poszt szerzője megemlíti, hogy

végső esetben a felcsúti és budapesti ingatlanok értékesítése is megoldást jelenthet.

Panyi szerint ha ez sem lenne elég, „ha pedig minden kötél szakad, még az is lehetséges, hogy a végén a sok tízmilliárdos vagyonnal rendelkező családja – szülei, lánya és veje – kell majd, hogy a segítségére siessenek.”

A bejegyzés végén Panyi Szabolcs egy további lehetőséget is felvet.

„Orbán Viktor a Fidesz elnöki tisztségét idáig díjazás nélkül látta el. Most, hogy ismét ráindul a pártelnöki pozícióra, a kissé megingott anyagi helyzetét látva talán a párt számára is elfogadható lesz, ha innentől már némi szerény fizetséget is adnak neki.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Idővel belátják, hogy 16 évig átverték őket” – mindenki feketébe öltözött a Fidesz veresége után egy erdélyi polgármesteri hivatalban
A polgármester hazaküldte őket átöltözni, mondván, nem halt meg senki. Hosszú út vezet a megbékéléshez Erdélyben is, amiben az RMDSZ komoly szerepet játszhat – mondja Kátai István színész, az első erdélyi Tisza-sziget egyik alapítója.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. április 27.



Magyar Péter és Kelemen Hunor, az RMDSZ vezetőjének találkozója után Magyar Péter bejelentette, a szövetség a jövőben tartózkodik a magyarországi belpolitikai küzdelmektől. A leendő miniszterelnök szerint a határon túliaknak szánt támogatások feltétele az átláthatóság lesz, a korábbi pénzek felhasználását pedig visszamenőleg is felülvizsgálják.

A választások utáni erdélyi hangulatról, a Fidesz-propaganda rombolásáról és a levélszavazás körüli visszásságokról beszélgettünk Kátai István színművésszel, az Erdélyi Kossuth Tisza Sziget, és a nemrég megalakult Változás Erdélyért Egyesület egyik alapítójával.

— Hogyan fogadták a romániai magyarok a választás eredményét? Milyen most a hangulat Erdélyben, és okozott-e a politikai változás hasonló töréseket a közösségekben vagy a családokon belül, mint Magyarországon?

— A választások utáni és az azt megelőző időszakról is tudok beszélni, mert a kampány alatt is jártam haza Kolozsvárra, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Marosvásárhelyre, és vidékre, falvakba is. A hangulat egy picit változott. Az, amit az interneten látunk, már nem a valóság. De

hosszú folyamat lesz a megbékélés, annak a 16 évnek a romjait eltakarítani, amit a Fidesz a propagandájával létrehozott, és amire több milliárdot költött nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is.

A hangulatról hadd mondjak el egy vicces történetet. Egy polgármester mesélte, hogy a választás utáni hétfő reggel, amikor bement a hivatalba, az alkalmazottak feketébe voltak öltözve. Ő színesben ment be, és megkérdezte: „Ne haragudjatok, mi történt, valaki meghalt, és nem tudok róla? Miért vagytok feketében?” Mire ők: „Hát, polgármester úr, a Fidesz elvesztette a választást.” Erre ő: „Ja, hát akkor nem halt meg senki. Nem mi vesztettük el, hanem a Fidesz.” Erre mindenki hazament, kapott egy kis szabadidőt, hogy átöltözzön. Ez elképesztő, szerintem lassan mindenki át fog öltözni. Idővel mindenki azt fogja gondolni, hogy ennek vége, és amikor a propaganda megszűnik, látni fogják, hogy ez nem folytatódhat így tovább, és belátják, hogy 16 évig átverték őket.

— Tapasztalhatók-e családon belüli konfliktusok? Megfigyelhető-e Erdélyben is az a magyarországi mintázat, hogy a fiatalabbak inkább a változást támogatták, az idősebbek viszont nem?

— Rengeteg történet van erről. Főleg határon átívelő konfliktusokról tudok, sokan panaszkodnak Messengeren vagy e-mailben. Például, ha az egyik testvér Magyarországon él, a másik pedig Erdélyben, a Fidesz propagandája olyan mély árkokat ásott közéjük, hogy már nem is beszélgetnek. Otthon, családon belül pedig úgy próbálják ezt kezelni, hogy a családi összejöveteleken inkább nem politizálnak. Aki nagyon elhitte a propagandát és imádta Orbán Viktort, az nagyon nehezen áll szóba azzal a családtagjával, aki a változásra szavazott. Vannak otthon is családi veszekedések, egymásra mutogatások.

Az erdélyi társadalom nagyon megosztottá vált ebben.

A közel 500 ezer regisztráltból talán 280 ezren szavaztak Erdélyből, és ennek a 10%-a nem a Fideszre. Úgy gondolom, hogy a Tisza párt erdélyi megjelenésével és népszerűsítésével sikerült csökkenteni a Fideszre szavazók számát. Azt gondolom, hogy párbeszéddel, türelemmel, nyugalommal, egymást és a vesztes felet is meghallgatva, akik most még nagyon bántva és megcsalva érzik magukat, sikeres lesz az elkövetkező két-három év. Meg fogjuk győzni erdélyi honfitársainkat is, hogy nem tragédia történt, hanem egy szabad országban fogunk élni, ahová ők is szabadon jöhetnek, és amellyel szabadon tarthatnak kapcsolatot. Ezt egyelőre a háborús retorika elnyomja, nem is beszélve arról, hogy Erdélyben még mindig jut forrás arra, hogy a propagandát sulykolják az emberek fejébe. De lassan elfogy a pénz. Ahogy itt is szűnnek meg a propaganda-csatornák, szerintem Erdélyben is ez fog történni. Helyreáll a köztévé. Erdélyben nagyon sokan néznek közmédiát, a Duna Tévét, és nézik a Hír Tv-t is. Amikor a közmédiában majd igazi hírek jutnak el az erdélyi polgárok fülébe, és nem a brüsszelezős, Ukrajna-ellenes, valójában háborúpárti (hiszen a Fidesz politikája nem háborúellenes, hanem háborúpárti volt), és a magyar hazafiak között feszültséget szító hang, akkor szerintem meggyógyulnak a lelkek, vége lesz a csatározásnak, és az emberek újra közeledni fognak egymáshoz, kezet fognak és megölelik egymást.

— Hogyan tudják az erdélyi magyarok feldolgozni azt a kettősséget, hogy miközben Magyarországról egy Ukrajna-ellenes, oroszpárti narratíva ömlött a médiából, addig Románia, Lengyelország mellett az egyik legaktívabban támogatja Ukrajnát és a NATO-ban is fontos szerepet játszik? Hogyan csapódott ez le az egyes emberekben?

— Van egy értelmiségi réteg, amelyik beszéli a román nyelvet, követi a politikai helyzetet, néz román tévét, olvas román sajtót. Azok, akik kétnyelvűek, követik a román aktuál- és geopolitikát, nem vették be azt a maszlagot, amit az Orbán-kormány mondott. De vannak olyanok is, akik bár nem dőltek be a nagy Ukrajna-ellenességnek, mégis azt mondják, hogy Orbán Viktor mennyi támogatást adott nekünk, mennyi pénz jött ide, bár azt nem tudják, hogy annak elköltése állítólag nem szabályszerűen és átláthatatlanul történt. Székelyföldön sajnos azok, akik nem beszélnek románul és csak a magyar narratívát, a magyar propagandát hallották, nehezebb helyzetben vannak. Ők teljesen elhitték, hogy elviszik a gyerekeiket a háborúba, hogy hamarosan kitör egy világháború, amit csak akkor lehet megfékezni, ha Orbán Viktor marad hatalmon. Az egyszerű emberek, akik nem követik a napi politikát, könnyen megvezethetők voltak ebben. Sőt, még most sem láthatnak tisztán, mert

azok a sajtóorgánumok, amiket az Orbán-kormány pénzelt, a mai napig azt írják, hogy megnyerte a választást a háborúpárti Tisza, és nem adnak neki fél évet, mindenki be fogja látni, mekkorát tévedett. Hát innen is üzenem, hogy ez nem így lesz.

Én már érzem a szabadság illatát. Azt érzem, hogy szabadon lehet közlekedni, nyilatkozni, beszélni. Ami fontos, hogy sok embernek, aki a rendszerváltásra szavazott Erdélyben vagy Magyarországon, a fejében is meg kell történnie az átállásnak. Egy bántalmazó viszony volt az elmúlt 16 év, és hozzászoktunk ahhoz, hogy reflexből szétnézünk, mielőtt megszólalunk. Egyelőre minden jel arra mutat, hogy Magyar Péter miniszterelnökként jó irányba tereli az országot, hazahozza az uniós pénzeket. A sajtótájékoztatója briliáns volt, több nyelven beszélt, és minden kérdésre egyenesen válaszolt. Bizakodó vagyok, hogy nagyon jó irányt vesznek a dolgok, és végre boldogan és szabadon élhetünk ebben az országban.

— Magyar Péter a múlt héten tárgyalt az RMDSZ vezetőjével, Kelemen Hunorral. Megállapodtak, hogy az RMDSZ a továbbiakban tartózkodik a magyar pártpolitikától. Ha ezt sikerül betartatni, az segíthet a köd felszállásában?

— Ez a kérés Magyarország leendő miniszterelnökétől hangzott el. Hogy az RMDSZ hogyan reagál erre, azt nem tudom. De Kelemen Hunor máris egy hazugsággal kezdte, amikor hazament: a közleményéből kihagyta az egy évtizedre visszamenőleges elszámoltatást, aztán azt mondta, ezt elfelejtette. Én üdvözlöm Magyar Péter kemény kiállását, bár sok internetes fórumban azt látom, hogy az emberek nem értették a rövid tőmondatokban megfogalmazott elvárásokat.

A sajtónak lesz a dolga, hogy ezt értelmezze, és eljusson mindenkihez: a Tisza Párt nem paktált le az RMDSZ-szel.

Nagyon komoly követeléseket fogalmazott meg: az RMDSZ soha többé ne szóljon bele a magyarországi politikába; a támogatások rendszerét legalább egy évtizedre visszamenőleg felülvizsgálják; a választójoghoz nem nyúlnak hozzá, de a támogatási rendszer átláthatóbb lesz, tehát nem szűnik meg. Ezek egyértelmű kérések. Most már az RMDSZ dolga, hogy betartja-e. Szeretnék még valamit hozzátenni. Sokan elvárták, hogy Magyar Péter mondassa le Kelemen Hunort. Ezt rengeteg kommentben láttam. De Kelemen Hunort Erdélyben választották meg, ő az erdélyi magyarság legitim képviselője. Magyar Péter sem politikailag, sem etikailag nem szólhat bele ebbe. Ebben is különbözik Orbán Viktortól. Ha ő azt kéri, hogy ne szóljanak bele a magyar politikába, akkor Magyarország sem szólhat bele abba, hogy az RMDSZ-nek ki az elnöke. Ezt az erdélyieknek kell eldönteniük. Az erdélyi magyarság, nem az a kétszázvalahányezer ember, aki most szavazott, hanem az a 600 ezer, aki annak idején az RMDSZ-re voksolt, bölcs döntést fog hozni. Én, mint kettős állampolgár, csak halkan mondom, hogy nem tartanám jónak, ha most bosszúhadjárat indulna Kelemen Hunor ellen. Az lenne a jó, ha az erdélyi magyarság döntené el, ki vezesse a szövetséget.

Természetesen Kelemen Hunornak jogában áll maradni. Az őt minősíti, ha nem veszi tudomásul a társadalmi nyomást.

Ami még fontos: a Romániai Magyar Egyesületek Fóruma feljelentést tett az RMDSZ ellen választási csalásért a magyar és a román ügyészségen is. A kivizsgálás folyik. Amit én láttam, az alapján nagy valószínűséggel meg fogják állapítani a befolyásolást. Ilyen durva befolyásolást, pedig fürkész voltam, nem láttam Magyarországon, inkább azt láttam, hogy buszosztattak, meg listáztak. De azt, hogy megfogják szavazóknak a kezét és ráteszik a papírra és behúzatják vele az X-et, ilyet nem láttam.

— Hogyan zajlott most a levélszavazás?

— Én Magyarországon élek, így csak a barátaim, a családom elmondásából és az újságokból tudom, hogyan működött. Lehetett szavazni a követségen, de le lehetett adni a voksot egy ABC-ben is, vagy megkeresték az embereket személyesen. Nincs egységes rendszer. A román postát megkerülték azzal a hazugsággal, hogy alkalmatlan a levélszavazatok kézbesítésére, ezért kitaláltak mindenféle kis irodákat. A legdurvább az volt, hogy a végén már egy ABC-ben is volt gyűjtőpont, ahová be lehetett vinni a szavazatot. Hogy annak utána mi lett a sorsa, azt nem tudni.

— Ez azt jelenti, hogy a levélszavazatokhoz útközben bárki hozzáférhetett, akát ki is cserélhette őket?

— Bizonyítani nem tudom, de elképzelhető. A Magyar Hang újságírójának kezébe is került egy köteg üres szavazólap, amit bárki kitölthetett volna. Amikor egy RMDSZ-es potentátot kérdeztek a halottak szavazatairól, Kelemen Hunor azt mondta, hogy az nem az ő hibájuk. Próbálta a magyar bürokráciára tolni a felelősséget, mondván, ők nem tudják ellenőrizni, hogy aki Erdélyben meghalt, azt Magyarországon miért nem jelentették be, és így miért tud szavazni adott esetben más helyette. Ezen változtatni kell, meg kell reformálni a rendszert. Hogy egy kis ABC-ben vagy a templomban is le lehet adni voksokat, az diszkriminatív is, mert máshol ilyet nem lehet megtenni. Ez a jelenség csak Erdélyben létezik.

— Azt tudjuk, hogy akik éltek a választójogukkal, azoknak a 90%-a a Fideszre szavazott. De a teljes erdélyi magyar választópolgárhoz képest ez mekkora arány?

— Úgy emlékszem, hogy közel 500 ezren regisztráltak, és ebből talán 280 ezren szavaztak. Ebből a 280 ezerből is 10 százalék nem a Fideszre voksolt. Az RMDSZ most egy kicsit azt kommunikálja, amit a Fidesz az elmúlt tíz évben: hogy egy kisebbség legyőzte a többséget.

Most Erdélyben is úgy próbálják kommunikálni ezt a 90 százalékot, mintha az összes erdélyi magyar 90 százaléka szavazott volna a Fideszre: ez egy  hazugság.

Egyszerűen nem igaz. Ott vannak a számok: a 280 ezer szavazó a 600 ezer szavazati joggal rendelkezőhöz képest még a fele sincs. Ebből lehet számolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Lakner Zoltán: Orbán a döntésével megint azokat csapja be, akik rá szavaztak
A politikai elemző úgy véli, Orbán Viktor megszegte a választóinak tett ígéretét a parlamenti képviseletről. Döntésével azokat sújtja, akik rá szavaztak, nem pedig azokat, akik ellene voksoltak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 26.



Lakner Zoltán politikai elemző a Facebook-oldalán elemezte az Orbán Viktor nélküli új politikai korszak kezdetét. Szerinte 2026 áprilisának legnagyobb luxusa, hogy Orbán Viktor ne legyen fontos. Úgy véli, egy közel 40 éves politikai pályafutás és egy 16 éves korszak befejezése megérdemel néhány mondatot. Kiemeli, hogy május 9-én az első olyan országgyűlés alakul meg 1990 óta, amelynek Orbán Viktor nem lesz a tagja, ami szerinte „tényleg egy nyomasztóan hosszú korszak vége”.

Lakner szerint a távozó miniszterelnök azzal, hogy nem veszi fel mandátumát, ismét nem azokat csapja be, akik ellene szavaztak, hanem azokat, akik rá szavaztak, és akiknek azt ígérte, hogy vereség esetén is a parlamentben képviseli őket.

Az elemző úgy látja, a döntés mögött az állhat, hogy egy kétharmados országgyűlésben nem védené a többség által bármikor felfüggeszthető mentelmi jog, a szemtől szembeni politikai vitákból pedig már régen kivonult.

„Az egész kampány arról tanúskodott, hogy kizárólag a saját színpadképében képes helytállni, sőt abban sem, gondoljunk csak a győri ökölrázásra. A kisebbségi helyzetből folytatott vitákban való helytállással még csak nem is kísérletezik” – fogalmazott Lakner. Az elemző szerint azt sem lehet komolyan venni, hogy Orbán most a közösségek és a mozgalom építésére szánja idejét, mivel szerinte ő maga számolta fel a polgári köröket és a hagyományos pártszervezetet is.

„Ha Orbán útnak indul a közösségei felfedezésére, akkor minimum egy tapasztalt dakota nyomkeresőre lesz szüksége”

– írja.

Az elemző szerint senki nem lepődne meg azon, ha Orbán Viktor nem várná meg a magyar igazságszolgáltatás függetlenségének és működőképességének helyreállítását. Lakner felidézi Orbán 2002-es vereség utáni szavait, amikor a volt miniszterelnök azt mondta, a kormány nem megbukott, csak vesztett, és nem látott örömöt a közvéleményben. Ezzel szemben – állítja az elemző – most, 2026-ban a közvélemény nagyobb része folyamatosan jelzi az örömét, hogy a bukás bekövetkezett.

Lakner szerint ami mindebből az országra tartozik, az az, hogy véget érhet a kötcsei nem-demokrácia világa. Felidézi Orbán 2009-es rendszeralapító beszédét, melyben egy centrális politikai erőtérről beszélt, amely a nemzeti ügyeket „nem állandó vitában”, hanem „a maga természetességével” képviseli. Lakner Zoltán posztját így zárja: „Orbán után a magyar társadalomnak, valamennyiünknek arra van esélye, hogy a viták természetességével közelítsük meg a nemzet ügyeit, ami alkalmassá tehet minket arra, hogy ezentúl az értékválasztásokat és a konkrét megoldásokat alaposan mérlegelve szülessenek döntések, és ez legyen egy új kormányzás természetes társadalmi környezete.

Sok mindenen, sok mindenkin múlik, hogy sikerül-e majd, de az Orbán Viktor nevű akadály elmozdításának nem elégséges, de szükséges feltétele teljesült. Túléltük Orbánt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint Orbán nem áll készen, hogy megértse az idők szavát és a választási vereség súlyát
A politikai elemző Orbán Viktor legutóbbi lépéseire reagált egy Facebook-posztban. Szerinte a pártelnöki tisztség megtartásának komoly üzenete van.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Török Gábor politikai elemző Facebook-bejegyzésben fejtette ki a véleményét a miniszterelnök szombati döntéseiről. Azt írja: „Igaznak bizonyultak a találgatások: a parlamenti mandátumát nem veszi fel Orbán Viktor.”

Az elemző hozzáteszi, hogy a kormányfő ezzel egy időben egyértelműsítette azt is, hogy a Fidesz elnöki tisztségét továbbra is be kívánja tölteni.

Török Gábor szerint a pártelnökség megtartása a lényegesebb döntés, amelynek komoly üzenete van.

„Márpedig ez utóbbi a lényeges, és ez üzeni azt a nyilvánosságnak, hogy egyelőre még nem áll készen a párt és vezetője arra, hogy megértse az idők szavát és a választási vereség súlyát” - írta Török Gábor.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk