Meghalt egy 5 éves kislány, miután a franciaországi Flaine-ben nagy sebességgel nekiütközött egy felnőtt síelő, írja a The Sun. A gyerek a kórházba szállítás közben, több sikertelen újraélesztést követően a mentőhelikopteren halt bele a sérülésekbe két órával a baleset után.
A kislány éppen síleckét vett szombat délelőtt 11 óra körül a kék, vagyis könnyű pályán. A gyerek négy társától lemaradva haladt, amikor jobbra próbált kanyarodni. A háta mögül nagy sebességgel érkező 40 éves férfi már nem tudta elkerülni az ütközést, és óriási lendülettel csapódott a kislányba.
A önkéntes tűzoltóként is dolgozó síelő azonnal elsősegélyben részesítette a gyereket a mentők érkezésééig. A rendőrség őrizetbe vette a biztonsági előírások megsértése miatt a balesetet okozó francia férfit, aki "rendkívüli sokkot kapott" a történtek után.
A lap információ szerint a gyerek szülei Genfben élő britek, akiknek a tragédia helyszínétől alig egy órányira is van egy házuk.
A halál okát hétfőn, boncolás után állapítják meg. A település polgármestere szerint mindenki megdöbbent a történteken.
Meghalt egy 5 éves kislány, miután a franciaországi Flaine-ben nagy sebességgel nekiütközött egy felnőtt síelő, írja a The Sun. A gyerek a kórházba szállítás közben, több sikertelen újraélesztést követően a mentőhelikopteren halt bele a sérülésekbe két órával a baleset után.
A kislány éppen síleckét vett szombat délelőtt 11 óra körül a kék, vagyis könnyű pályán. A gyerek négy társától lemaradva haladt, amikor jobbra próbált kanyarodni. A háta mögül nagy sebességgel érkező 40 éves férfi már nem tudta elkerülni az ütközést, és óriási lendülettel csapódott a kislányba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogyan lapunk is beszámolt róla, halálos autóbaleset történt Ausztria A9-es autópályáján szombat hajnalban. Fél 2 körül egy hátulról érkező autó belerohant egy dél felé tartó magyar kocsiba, ami az ütközés után kigyulladt.
A balesetben a vétlen autó sofőrje és utasa meghalt. Az egyikőjük az ötgyermekes József, és Dominik, NB II-es futballista – írja a Blikk. A vétkes sofőr egy dél-stájerországi férfi volt, aki ittasan vezetett. Könnyebb sérülésekkel kórházban fekszik, a rendőrök a helyszínen elvették a jogosítványát. Az áldozatokat csak fél nap után tudták azonosítani.
József Tésenyből ingázott, három hónapja dolgozott Ausztriában egy villanyszerelő vállalkozásnál. Menyasszonya és öt gyermeke várták haza. Tizennégyen szorongtak egy kétszobás házban, ezért egy közeli, leromlott állapotú ingatlant szemelt ki 1–1,5 millió forintért, az adásvételt napokon belül aláírták volna. Egy hónapja kérte meg élettársa kezét, 16 éves koruk óta voltak együtt.
„Józsi a szerelménél mindvégig kitartott, de korábbi munkahelyein nemigen maradt meg 1–2 hónapnál tovább. Dolgozott az önkormányzatnál és a dohánygyárban is. Azt mondják, előfordult, hogy elfelejtett bemenni. Most viszont Ausztriában biztosan a pénz is sokkal jobb volt, ő pedig megbecsülte a munkáját. Távol a családjától nem is lett volna miért ellinkeskedni a munkát.
Nagyon sokat dolgozott, 2–3 hetente járt csak haza a családjához, biztosan most is úton volt hozzájuk”
A faluban mindenkit megrázott a tragédia, Józsefet gyerekkorától ismerték. Sokan a „legendás szerelemről” beszélnek, ami a családi nehézségek ellenére is kitartott.
„Én drága testvérem, a jó isten vigyázzon rád odafent, nagyon szeretlek téged, Isten nyugosztaljon” – búcsúzott tőle a húga a közösségi oldalán. Dominiktól korábbi csapattársai megemlékezéssel búcsúztak.
Ahogyan lapunk is beszámolt róla, halálos autóbaleset történt Ausztria A9-es autópályáján szombat hajnalban. Fél 2 körül egy hátulról érkező autó belerohant egy dél felé tartó magyar kocsiba, ami az ütközés után kigyulladt.
Elszabadult egy Bizmut Mátészalkán, 4 kilométert száguldott és 3 váltót letarolt, mielőtt megállt
A Mávinform vasárnap közölte az ügy részleteit, miután a motorkocsi Nyírcsaholynál megállt. A hajnali késések után pótlóbusz járt, 7:30-ra újraindult a forgalom.
Hajnali 2 órakor Mátészalkán egy műszaki hiba miatt leállított Bz motorkocsi önmagátül elindult. Az eset során három váltót megrongált, majd mintegy 4 kilométer után Nyírcsaholy közelében megállt.
„Éjjel 2 órakor eddig tisztázatlan körülmények között Mátészalka állomásról egy műszaki hiba miatt szombaton leállított Bz motorkocsi elindult, 3 váltót megrongálva kigurult az állomásról és mintegy 4 kilométer megtétele után Nyírcsaholy közelében megállt”
A hajnali járatok az incidenst követően késtek. Egy darabig pótlóbusz közlekedett az érintett szakaszon. Reggel fél nyolcra újraindult a forgalom Mátészalka és Tiborszállás között. Az eset körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Hajnali 2 órakor Mátészalkán egy műszaki hiba miatt leállított Bz motorkocsi önmagátül elindult. Az eset során három váltót megrongált, majd mintegy 4 kilométer után Nyírcsaholy közelében megállt.
„Éjjel 2 órakor eddig tisztázatlan körülmények között Mátészalka állomásról egy műszaki hiba miatt szombaton leállított Bz motorkocsi elindult, 3 váltót megrongálva kigurult az állomásról és mintegy 4 kilométer megtétele után Nyírcsaholy közelében megállt”
Szombat hajnalban tragédia történt az ausztriai A9-es autópályán: egy ittas sofőr előzés közben hátulról belerohant egy magyar rendszámú autóba. A kocsi a brutális ütközéstől lángra kapott, a benne ülők nem tudtak kijutni.
Az osztrák rendőrség szerint a gázoló egy dél-stájerországi férfi. A hatóságok a helyszínen elvették a jogosítványát, és most kórházban ápolják.
Az áldozatok Baranya megyéből származtak:
egyikük Királyegyházán élt, a másik pedig Tésenyből indult munkába, ötgyermekes édesapa volt. Mindketten Ausztriába ingáztak, hogy eltartsák a családjukat
Szombat hajnalban tragédia történt az ausztriai A9-es autópályán: egy ittas sofőr előzés közben hátulról belerohant egy magyar rendszámú autóba. A kocsi a brutális ütközéstől lángra kapott, a benne ülők nem tudtak kijutni.
Tragédia: méhraj ölte meg az apát és lányát, miután a nő nekicsapódott egy kaptárnak
A rendőrség vizsgálja a történteket. Egyelőre csak annyi biztos, hogy az áldozatok még éltek, amikor a mentők megérkeztek. A tragédia Brazília déli részén történt.
Az 54 éves Silvana da Fatima Braganca da Luz elvesztette uralmát a teherautója felett Brazíliában, egy földúton Vacaria mellett, emiatt a jármű egy méhkasnak ütközött, ami miatt rajzásban kezdtek a méhek. Édesapja, a 79 éves Raul Portela da Luz a felborult autóhoz sietett, de a méhek őt is százszámra csípték. A kórházban másnap elhunyt, majd Silvana is belehalt a sérüléseibe, 72 éves édesanyja pedig a sok csípés után orvosi ellátást kapott, végül őt hazaengedték – számolt be róla a Mirror.
„Ezeket az életeket meg lehetett volna menteni. A méhkasok nem lehetnének utak közelében. A méhek kiszámíthatatlanok, és sok okból megtámadhatják az embereket”
– mondta a megrázó események után Juliano Gibbert.
Egy szomszéd, aki meghallotta a zajt, azonnal odaszaladt, és értesítette Silvana szüleit, miközben a mentők a helyszín felé tartottak. A tűzoltók érkeztek ki először. „Az áldozatok több száz csípést szenvedtek el. Amikor a csapat a helyszínre ért, a sérült még élt, tehát nem az ütközés okozta a halálát” – közölte a tűzoltóság szóvivője.
A rendőrök vizsgálatot indítottak, és várják a hivatalos megerősítést, hogy valóban a méhcsípések okozták-e Raul és a lánya halálát. A tragédia Brazília déli részén, Rio Grande do Sul államban, Vacaria közelében történt.