KÉK HÍREK
A Rovatból

Schanda: Karácsonyék szerencsétlenkedése miatt százmilliókat és fejlesztéseket bukik Budapest

Németh Szilárd politikai bosszút is feltételez a főpolgármester döntései mögött.


Karácsony Gergely főpolgármester szerencsétlenkedése miatt fejlesztésekről és jelentős támogatásokról marad le a főváros - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Schanda Tamás a XXI. kerületben a helyi és az egész várost érintő fejlesztésekről beszélt.

Véleménye szerint a csepeli szabadkikötő és az odáig vezető gerincút korszerűsítése veszélybe került, mivel Karácsony Gergelyék „durva, amatőr hibát követtek el” a fejlesztés pályázatánál, kizárva azt a támogatható beruházások köréből.

A projektet Tarlós István a kormány támogatásával elkezdte, utódja pedig tönkretette - fogalmazott.

Nem tartja ugyanis elképzelhetetlennek, hogy politikai bosszú áll a csepeli beruházások ellehetetlenülése mögött, ezért fölszólította Karácsony Gergelyt, hogy a befejezéshez szükséges összeget a főváros biztosítsa a saját költségvetéséből. Az államtitkár rombolásnak nevezte, hogy Budapest baloldali vezetése a csepeli fejlesztések mellett akadályozza az új Duna-híd és a szuperkórház építését, a Városliget fejlesztését. Karácsonyék a járvány alatt is felelőtlenül és gyáván viselkedtek, most pedig a nemzeti jelképnek számító Lánchíd felújítása körül folytatják a szerencsétlenkedést - fogalmazott.

Szavai szerint a főpolgármester, öt helyettese és 41 tanácsadója olyanok, mint önmaguk paródiái, akik a "cirkuszi mutatványukkal" kárt okoznak a budapestieknek.

Schanda Tamás a főváros vezetésén túl más ellenzéki politikus tevékenységét is szóba hozta. Magyarországon a baloldal - mint fogalmazott - mindig előáll valami rettenetes ötlettel. A Momentum egyik európai parlamenti képviselője például az uniós pénzek kifizetését attól tenné függővé, hogy a tagállamok genderügyben szót fogadnak-e a "Soros-szervezeteknek". Donáth Anna és szövetségesei ezzel a magyar emberek rovására módosítanák a mostani rendszert - tette hozzá. Az államtitkár szerint az EU-forrásokkal elsősorban a munkahelyteremtést kell támogatni, ahogy a kormány teszi. A baloldal viszont szerinte „azért sivalkodik”, hogy ne a gazdasági teljesítmény, a gazdasági felzárkózás hatékonysága legyen a forrásokhoz való hozzáférés mértékének az alapja, hanem például az, hogy az egyes tagállamokban a törvények biztosítanak-e előjogokat a transzvesztitáknak.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő volt csepeli polgármesterként arról beszélt, hogy Karácsony Gergely főpolgármesterségének a XXI. kerület a legnagyobb vesztese.

Németh Szilárd hangsúlyozta: „Karácsony Gergely azért áll bosszút a csepelieken, mert fideszes önkormányzatot választottak maguknak”.

Véleménye szerint a korszerűsítések elmaradása helyi cégek százainak nehezíti a helyzetét, de nem épül meg a dél-pesti kerületek bicikliútja sem, a csepeli gerincút kapcsán pedig ugyanúgy megy a másokra mutogatás és a mellébeszélés, mint a Lánchíd esetében. Egyenesen úgy fogalmazott: „A gerincút a csepeliek Lánchídja”. A helyiek számára létfontosságú útvonallal ugyanis Demszky Gábor 1993 óta minden önkormányzati választás előtt kampányolt, de csak Tarlós István kezdte el az építkezést - fűzte hozzá.

Karácsony Gergely ugyan megígérte a folytatást, de miatta esett el 1 milliárd forint pályázati forrástól a beruházás, és egyelőre nem tudni, honnan lehetne mindezt pótolni - hangsúlyozta.

A félbemaradt csepeli gerincút óriási környezeti és zajterheléstől mentesítené a környéket, a főpolgármester tehát akkor is hiteltelen, amikor zöld fővárost ígér - mondta Németh Szilárd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elmondták a szentmártonkátai tragédia egyetlen túlélőjének, hogy öccse és négy barátja meghalt a vonatbalesetben
A vonat 400 méteren át tolta maga előtt a felismerhetetlenségig összeroncsolódott autót. A hat fiatalból öten azonnal szörnyethaltak, csak egy 18 éves lány élte túl a borzalmat.


Döbbenetes videót hozott nyilvánosságra a rendőrség a múlt keddi szentmártonkátai tragédiáról. A MÁV biztonsági kamerájának felvételén tisztán látszik, ahogy egy autó a leengedett félsorompót kikerülve a sínekre hajt, egyenesen a 100 km/órával közeledő Tokaj InterCity elé.

A vonat mintegy 400 méteren keresztül tolta maga előtt a felismerhetetlenségig összeroncsolódott kocsit.

Az autóban egy hatfős baráti társaság utazott, öten – egy 15 és egy 17 éves fiú, egy 18 éves lány, valamint egy 24 és egy 30 éves férfi – azonnal szörnyethaltak. A kocsit a 24 éves fiatal vezette, akinek nem volt jogosítványa. A tragédiát egyedül egy 18 éves lány élte túl, akinek 17 éves öccse is az áldozatok között van.

A baleset óta mécsesek és koszorúk borítják a vasúti átjárót. A helyieket megrázta a tragédia.

„Most, hogy kiderült, mi történt, nagyon sajnálom őket: öt fiatal, köztük egy lány és négy fiú; a hatodik kórházban van. Hát, tragédia” – mondta egy környékbeli. Egy másik helyi lakos szerint megoszlanak a vélemények a felelősségről: „Van, aki a fiatalokat hibáztatja, van, aki a szülőket; változó.”

A baleset egyetlen túlélőjét napokig mélyaltatásban tartották, de már felébredt és egyre jobban van – számolt be róla az RTL Híradó.

A család csak most merte elmondani neki, hogy öccse és a barátai meghaltak a balesetben. A lány a közösségi oldalán egy közös fotóval és szívszorító sorokkal gyászolta testvérét:

„Öccsének is ott kellene lennie vele” – írta posztjában.

A balesetnek van egy másik áldozata is: a vonatot vezető mozdonyvezető, akit annyira megviseltek a történtek, hogy azóta táppénzen van.

„A mozdonyvezető több mint 30 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik; sajnos nem ez volt az első rendkívüli esemény, ahol tragédiával szembesült. Nyilvánvalóan megrázta az eset, azóta sem dolgozik mozdonyvezetőként” – nyilatkozta Barsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének képviselője. A MÁV szerint ilyen esetekben a mozdonyvezetők rehabilitációs szabadságot vehetnek ki, és pszichológus segítségét is igénybe vehetik. A vasúttársaság és a rendőrség is hangsúlyozta, hogy a baleset idején a jelzőberendezés hibátlanul működött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy anya és két gyermeke, az apa életéért még küzdenek – mindannyian egy utcai árusnál ettek Isztambulban
A Németországból érkező család az Ortakoy negyedben kóstolt helyi finomságokat, többek között kagylót és töltött burgonyát. A hatóságok mintákat vettek a helyszínen.


Tragédiával ért véget egy Németországban élő török család isztambuli nyaralása, miután a gyanú szerint ételmérgezést szenvedtek. Két gyermek és édesanyjuk meghalt, az apa életéért még küzdenek, miután utcai árusnál ettek egy népszerű isztambuli turistalátványosságnál – írta a CBS News. A család szerdán lett rosszul, miután több népszerű streetfoodot megkóstoltak az Ortakoy vízparti negyedben, a Boszporuszon átívelő híd lábánál.

A Fatih negyedben tartózkodó családot nem sokkal az étkezés után kórházba szállították, ahol a 6 és 3 éves gyermek meghalt.

Abdullah Emre Guner isztambuli regionális egészségügyi vezető csütörtökön közölte: „Az anyát és az apát az intenzív osztályon kezelték, és vizsgálatot indítottak az ügyben.” Az anya nem sokkal később, pénteken szintén meghalt.

Yilmaz Tunc igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a hatóságok komoly lépéseket tettek az ügyben.

„Mintákat vettek azokról a helyekről, ahol a család étkezett, és négy embert őrizetbe vettek”

– írta a miniszter.

Egyes médiajelentések szerint a család kagylót evett rizzsel, ami egy népszerű, utcai árusok által gyakran kínált fogás, valamint kumpirt is fogyasztottak, ami egy helyi töltött sült burgonya. Más jelentések szerint kokorecet ettek, amely egy grillezett báránybelsőségekből álló étel, és a Turkish Delightot is megemlítették.

A törökországi incidens körülbelül öt hónappal azután történt, hogy Észak-Franciaországban két hentesüzlet ideiglenesen bezárt, miután egy lány súlyos ételmérgezésben meghalt. Hazánkban a Nébih 2023-as jelentése alapján az élelmiszer-eredetű járványok száma nőtt, a bejelentett esetek között a szalmonella továbbra is az egyik leggyakoribb kórokozó. Nemrég több mint 600 ételmérgezés-gyanús esetet jelentettek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnak Budapest XIII. kerületéből, ahol nagyrészt gyerekek betegedtek meg.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Tragédia: fogászati mélyaltatás közben halt meg egy 2 éves kislány Bukarestben
A beavatkozás közben állt le a gyermek szíve és légzése. Az orvosok és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.


Egy rutinbeavatkozásnak induló fogászati kezelés végződött tragédiával csütörtökön Bukarestben, ahol egy kétéves kislány életét vesztette, miután két szuvas fogának ellátásához mélyaltatásba helyezték.

A beavatkozás megkezdése után nagyjából 20 perccel a gyermeknél szív- és légzésleállás lépett fel. A klinika orvosai és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták újraéleszteni.

A szülők szerint a tragédiának voltak előjelei: állítják, hogy a friss leletek súlyos májérték-eltérést mutattak, ezért kérték a beavatkozás elhalasztását, amit az orvos elutasított. Azt is mondják, hogy sem az altatás, sem az újraélesztés idejére nem engedték be őket a rendelőbe.

Az édesapa összetörten nyilatkozott: „Megölték őt.”

Az eset miatt több vizsgálat is indult: az ügyet a bukaresti törvényszéki ügyészség vette át, miközben az Állami Egészségügyi Felügyelet és a Fogorvosi Kamara is vizsgálódik – számolt be róla a Maszol. Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szerint a klinika engedélyezése nem volt megfelelő, és felmerült a gyanú, hogy késlekedhettek a mentők értesítésével is. Az előzetes boncolási jegyzőkönyv komplex, krónikus alapbetegséget állapított meg a kislánynál.

A fogászati klinika közleményben reagált, amelyben teljes együttműködést ígértek a hatóságoknak.

Kiemelték, hogy több mint 1700 hasonló altatást végeztek már el komplikáció nélkül. Hozzátették, hogy a kislány idén januárban már átesett náluk egy sikeres altatáson, amelyet ugyanaz az orvosi csapat végzett.

via 24.hu

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
KÉPGALÉRIA - Drámai fotók Stockholmból: letarolta a buszmegállót az emeletes busz
A rendőrség megerősítette, hogy a balesetnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak. Az áldozatok pontos számát egyelőre nem közölték.


Ahogy már hírt adtunk róla, péntek kora délután Stockholm egyik legforgalmasabb útján, az Östermalm negyedben egy emeletes busz letért az útról, és egy buszmegállóba csapódott. A rendőrség megerősítette, hogy a balesetnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak, de az áldozatok pontos számát egyelőre nem közölték.

A hatóságok súlyos gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítottak nyomozást, és eljárási okból őrizetbe vették a jármű sofőrjét. Hangsúlyozták, hogy egyelőre semmilyen jel nem utal szándékos támadásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk