HÍREK

Schadl-Völner-ügy: fideszes képviselők neve is előkerült a végrehajtójelöltek „támogatójaként”

Minisztériumi dolgozók beszéltek erről a tanúvallomásukban a Telex szerint. Elmesélték, hogyan zajlott a pályázatok elbírálása.


Az igazságügyi minisztérium munkatársai arról meséltek, hogy mit láttak a végrehajtói pályázatok megbundázásából, hogyan kezelték őket ezekben az eljárásokban, és néhány fideszes képviselő neve is előkerült egy-egy jelölt „támogatójaként” - derült ki a Telex birtokába jutott néhány - Völner–Schadl-ügyben tett - tanúvallomásból.

Az Igazságügyi Minisztérium egyik dolgozója arról beszélt, hogy 2019-ben vett először részt a végrehajtói pályázatok tavaszi és őszi elbírálásában. Az eljárás szerint a pályázók pontokat kaptak és a legjobban szereplőt a bizottság felterjesztette a minisztériumba, ahol egy felsővezető hozta meg a végső, formális döntést. De ő már akkor több furcsaságot is tapasztalt. Elmondása szerint készen kapta a „közösen megítélt” pontszámokat anélkül, hogy beleszólása lett volna, ráadásul a pontozásban hibákat talált: olyanra kapott valaki pontot, amire jogszabály szerint nem lehetett volna, és fordítva. Egy másik alkalommal pedig a jelen lévő Schadl György és Völner Pál folyamatosan egyeztettek, hogy kiket kell győztesnek kihozni.

„Schadl egyszer csak felállt, kiment, majd amikor visszajött, mondta, hogy Völner úrtól jött. Ekkor a kezében lévő cetlin lévő névvel kapcsolatosan adott esetben megkérdezte, hogy hogy is van az adott hely listája, és ha ott nem az jött ki eredménynek, hogy a cetlin levő név nyerjen, akkor elkezdődött a számolgatás, hogy miként lehet megváltoztatni a pontokat úgy, hogy ezt a személyt hozzák ki nyertesnek”

– vallotta a tárca munkatársa, aki azt is elmondta:

„Nekem ebbe beleszólásom nem volt, maximum néha udvariasságból vagy látszatból odafordultak hozzám, és megkérdezték, hogy jó lesz így? Erre én abban a szituációban nem mondhattam mást, mint egy kényszeredett igent, mivel lényegében dr. Völner Pál mint főnököm is benne volt azok között, akik ezeket eldöntötték. Hogy őszinte legyek, nagyon rosszul éreztem magam az egész megbeszélés alatt”.

Majd később még kínosabb helyzetbe került. Hívatta a főosztályvezetője, aki felmutatott egy mobiltelefont, amin kézírással városnevek és személynevek voltak és közölte vele, hogy őket kell megjelölnie a felterjesztésben mint a minisztérium kinevezési javaslata, de nem akarja átküldeni neki, hanem ő is fotózza le a saját telefonjával a képernyőt.

„Mivel tudtam, hogy (a főosztályvezető) az államtitkárságról jött vissza, nem kellett kérdeznem, hogy ez kinek a döntése. A telefonomban mind a mai napig megvan ez a három fénykép.”

Elmondása szerint olyan pályázók is voltak, akikről a megbeszéléseken közölték, hogy akárhányszor pályázhat, soha nem fog nyerni, mert nem baráti ember köreihez tartozik.

A vallomásból az is kiderült, hogy később már Völner Pál írta meg a miniszternek saját fejléces papíron, hogy kit javasol nyertesnek, a tanú szerint ilyen korábban nem volt.

Egy másik tanú, aki fejlesztőnek mondta magát, azt mesélte: „Nekem a főosztályvezetőm mondta meg, adott helyre ki lesz az a pályázó, akit kinevezésre javasol a minisztérium. (...) Nála egy kézzel írt lista volt. Őt is felhívták raportra, majd lediktálták neki. (...) A döntést tudomásom szerint Völner Pál hozta meg. (...)

Az azért feltűnt nekem, hogy volt olyan jelölt, aki a meghallgatáson teljesen lenyűgözött, nagyon jól szerepelt, és mégis nagyon alacsonyra lett értékelve nála a szóbeli szereplés, és nem is került kinevezésre.”

Szerinte „nagyon komoly matekozás volt”, hogy a lista „megfeleljen minden szükséges kívánalomnak”.

Egy harmadik dolgozó pedig azt vallotta, hogy neki már előre jelezték, hogy „nem a minisztérium képviselője a legfontosabb személy ebben a bizottságban, finoman szólva, tehát nem rajtunk fog múlni a dolog. Nem esett jól, mert kissé feleslegesnek éreztem így a jelenlétemet” – mondta. Elmondása szerint volt olyan meghallgatás is, ahol Schadl letette az asztalra a telefonját, a képernyőn egy kézzel írt irat látszott, és mosolyogva közölte, hogy „gyerekek, mutatom, mi lesz”.

Több tanú mondta azt, hogy voltak listák a „támogatott” emberekről, a nevek mellett pedig monogramok voltak, hogy kik támogatják őket „magasabb szintről”. Látták a V. P. monogramot, de felbukkan más fideszes országgyűlési képviselők neve is. Voltak olyan monogramok is, amiket a minisztérium középső szintjén lévő munkatársak sem tudtak dekódolni, és nincs hozzájuk megfejtés az általuk megismert iratokban: Ko. Zs., M. L., L. T., R. T., B. T.

A vallomások alapján

„az államtitkárságon nem nagyon lehetett olyan kolléga, aki akár csak pletyka szinten nem tudott a dologról. Abban is szinte biztos vagyok, hogy a főosztályvezető feletti vezetői szintek is tisztában voltak mindennel”.

„Teljesen emlékszem az érzésre, ami bennem volt, miközben mentem vissza a főosztályra, és talán a legjobban az tudja kifejezni, hogy megalázva éreztem magam. Az volt bennem, hogy itt van közel 300 pályázat, és ezek szerint ennyi az egész, így dől el a nyertes” – vallotta egy minisztériumi dolgozó.

De nemcsak a kinevezéseknél, hanem a fegyelmi ügyeknél is Schadl György és a vele együtt mozgó Völner Pál döntött a tanúvallomások szerint. Ennek komoly következményei voltak a pozícióban lévőre, hiszen felfüggeszthető lett, vagy a kinevezése nem hosszabbodott meg és újra pályáznia kellett.

A lap idéz egy vallomást, ami szerint Schadl a végrehajtók között is keverte a szálakat. Előfordult, hogy a fegyelmi tanács tagjait próbálta rávenni arra, hogy 20-40 milliós pénzbüntetést és hivatalvesztést szabjanak ki valakire, mert ezt „várja el Gyuri”. Egy tanú szerint „fegyelmi ügyekben lényegében azt csinálhatott, amit akart, és látszólag ezzel ő szívesen élt is”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Visszaszólt Magyar Péternek Hont András: A jólvanezígy podcastban „írástudatlanok interjúvolnak meg beszédképteleneket olvasni nem tudók számára”
„Ahhoz, hogy egyáltalán interjú legyen, olyannak kéne kérdeznie, akit érdekel bármi a világból, egy olyat, akinek van bármi a fejében” - fogalmazott Hont.


Hont András egy Facebook-posztban szólt vissza Magyar Péternek, aki nemrég interjút adott a Fókuszcsoportnak. A Tisza Párt elnökével készült interjú szombaton került ki a YouTube-ra. A beszélgetésről Magyar egy Facebook-posztban adott hírt.

„Ha van másfél órád, nézd meg a beszélgetésünket Ádámmal a Fókuszcsoport YT csatornáján. Jó nem egy Hont Bandis interjú, de talán megéri”

- fogalmazott Magyar a posztban, amit Hont András is megosztott.

„Valószínűleg tényleg nem az, hiszen a jólvanezígy a podcastformátuma annak, amit Zappa fogalmazott meg a rockújságírásról: »írástudatlanok interjúvolnak meg beszédképteleneket olvasni nem tudók számára«. Ahhoz, hogy egyáltalán interjú legyen, olyannak kéne kérdeznie, akit érdekel bármi a világból, egy olyat, akinek van bármi a fejében. Továbbá: ő (én) neked nem Bandi, hanem Hont úr”

- írta posztjában Hont András, aki azt is hozzátette: nem tudja, hol készült a felvétel, de „az olvasásban nem fájdul meg a feje a gazdájának”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Greta Thunberg szerint ágyi poloskákkal teli cellában tartották fogva az izraeli hatóságok, vizet és elegendő ételt sem adtak neki
Az aktivistát bántalmazhatták is. Szemtanúk beszámolója szerint ugyanis a hajánál fogva rángatták és az izraeli zászlót is megcsókoltatták vele.


Ágyi poloskákkal fertőzött cellában tartották fogva Greta Thunberget, valamint nem kapott elegendő ételt és vizet sem az izraeli hatóságoktól - derült ki egy, a Guardian birtokába került levelezésből.

Mint arról mi is beszámoltunk: Greta Thunberget számos más aktivistával együtt október elején vették őrizetbe az izraeli hatóságok, miután segélyszállító hajók fedélzetén megpróbáltak eljutni Gázába. A fogva tartott aktivisták egy részét később Törökországba deportálták.

Közülük többen már akkor is arról számoltak be, hogy szemtanúi voltak Thunberg bántalmazásának, akit egyebek mellett meglökdöstek és az izraeli zászló viselésére kényszerítettek. A brit laphoz olyan, a svéd külügyminisztérium és Thunberghez közel álló felek között váltott e-mailek jutottak el, amelyekben részletesen is beszámoltak a körülményekről.

„A nagykövetségnek sikerült találkoznia Gretával, aki arról számolt be, hogy nem kap elegendő vizet és ételt, testén pedig kiütések jelentek meg, ezek szerinte ágyi poloskáktól származhatnak”

– olvasható a levelezésben.

Thunberg arra is panaszkodott, hogy hosszú időn keresztül kellett kemény felületeken ülnie.

A svéd külügy arról is beszámolt, hogy Greta Thunberget az izraeli hatóságok arra kérték, írjon alá egy hivatalos dokumentumot. A lány azonban nem értette pontosan, mit tartalmaz az irat, és közölte, hogy nem ír alá olyat, amit nem ért.

Egy török aktivista pedig azt nyilatkozta, látta amint Gretát a hajánál fogva rángatják, megverik és arra kényszerítik, hogy csókolja meg az izraeli zászlót.

Egy másik résztvevő, Lorenzo D’Agostino olasz újságíró azt állította, hogy Thunberget izraeli zászlóba csavarták, és úgy vonultatták fel, mint egy trófeát.

Thunberggel együtt összesen 437 aktivista, politikus és ügyvéd próbált meg átjutni 40 hajóval Izrael tengeri blokádján, hogy segélyszállítmányt juttasson Gázába. Az izraeli hadsereg mindegyik járművet lefoglalta, a fedélzeten tartózkodókat pedig letartóztatta. Legtöbbjüket a Negev-sivatagba vitték, egy erősen őrzött börtönbe, ahol elsősorban terrorizmussal gyanúsított palesztinokat tartanak fogva.

Az Adalah emberi jogi szervezet ügyvédje szerint a fogva tartott aktivistákkal szemben több jogsértést is elkövettek az izraeli hatóságok. Egyebek mellett nem kaptak elég vizet, élelmet és gyógyszert, nem használhattak vécét, nem léphettek kapcsolatba jogi képviselőikkel. A segélyszállító flottát képviselő olasz ügyvédcsapat ugyanerről számolt be, azzal kiegészítve, hogy testi és verbális bántalmazásról is tudomásuk van.

Az izraeli külképviselet tagadta a vádakat. Közölték: minden fogvatartott kapott ételt, vizet, használhatta a mosdót, és nem tagadták meg tőlük a jogi képviselethez való hozzáférést sem.

Greta Thunberg már második alkalommal próbált segélyt juttatni Gázába, korábban idén nyáron szintén hajón közelítette meg a Gázai övezetet, de az izraeli hatóságok akkor is letartóztatták és deportálták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, ki lesz az új amerikai nagykövet Magyarországon
Donald Trump egy New York-i üzletembert, Benjamin Landát küldené Budapestre.


Donald Trump Benjamin Landa New York-i üzletembert jelölte az Egyesült Államok budapesti nagykövetének – derült ki a Washington Post elnöki kinevezési nyilvántartásából. A jelölést október 2-án továbbították az amerikai Szenátus külügyi bizottságához. A kinevezést a bizottságnak még jóvá kell hagynia, a folyamat pedig akár már októberben elindulhat.

Benjamin Landa jelöléséhez korábban már gratulált Bryan E. Leib amerikai külpolitikai elemző, aki korábban maga is esélyes volt a nagyköveti posztra. Leib jelenleg a magyar kormánnyal szorosan együttműködő Alapjogokért Központ kutatójaként dolgozik. Közösségi oldalán azt írta:

„Szeretném őszinte gratulációmat kifejezni Ben Landának Donald Trump elnök jelölése alkalmából, hogy ő lesz az Egyesült Államok következő magyarországi nagykövete.”

Benjamin Landa Brooklynban nőtt fel, ortodox zsidó iskolába járt, majd az Adelphi Egyetemen szerzett diplomát. Az 1980-as évek végétől az idősellátás területén kezdett dolgozni, és itt is építette fel vagyonát.

Ő alapította a SentosaCare nevű idősotthon-hálózatot, amelynek tulajdonosa is, írta a 444.hu.

A Hungarian Conservative – amely a Mathias Corvinus Collegiumhoz és a Batthyány Lajos Alapítványhoz is kötődik – arról írt, hogy

Landa ismert alakja New York állam üzleti és vallási közösségének.

Az elmúlt évtizedekben több filantróp kezdeményezésben is részt vett, például a Chabad mozgalom helyi szervezeteinél.

A budapesti amerikai nagykövetséget jelenleg Robert Palladino vezeti ügyvivőként. Miután Donald Trump újraválasztása után akit a Fidesz által rendszeresen bírált David Pressman lemondott, ő vette át ideiglenesen a vezetést.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Már több mint 200 ezren szavaztak a Nemzet Hangján
A Tisza Világ nevű mobilalkalmazáson keresztül zajló szavazás október 1-jén indult, és október 23-ig tart.


Rövid idő alatt hatalmas érdeklődés övezi a második Nemzet Hangja országos véleménynyilvánító szavazást: Magyar Péter vasárnapi bejelentése szerint már

több mint 200 ezren adták le voksukat, a Tisza Párt alkalmazását pedig több mint 250 ezren töltötték le.

A Tisza Világ nevű mobilalkalmazáson keresztül zajló szavazás október 1-jén indult, és október 23-ig tart. A kezdeményezés keretében öt fontos társadalmi és gazdasági kérdésről mondhatják el véleményüket a résztvevők.

• Egyetért azzal, hogy a TISZA-kormány 9%-ra csökkentse a minimálbért keresők jövedelemadóját és 2,2 millió átlagbér alatt keresőknek jelentős adókedvezményt nyújtson?

• Egyetért azzal, hogy a TISZA-kormány megemelje a legalacsonyabb nyugdíjakat, duplájára növelje az időskori járadékot és évi plusz 200 ezer forintig támogatást nyújtson az időseknek?

• Egyetért azzal, hogy a TISZA-kormány már az 1 milliárd forint feletti vagyonokra is 1%-os vagyonadót vessen ki?

• Támogatja-e, hogy a TISZA-kormány jelentősen kibővítse a családi kedvezmények körét?

• Támogatja-e, hogy a TISZA-kormány független vizsgálatot indítson az utóbbi évtizedek gyermekbántalmazási ügyeinek feltárására és ezzel párhuzamosan megerősítse a gyermekvédelmi rendszert?

A voksolás elsősorban a mobilalkalmazásban történik, de a párt aktivistái személyesen is kitelepülnek az utcákra október 23-ig, hogy bemutassák az applikációt, és segítsenek annak használatában.

A Tisza Párt politikusa korábban elmondta, hogy a Nemzet Hangja kampány költségeit adományokból fedezik, ami hozzávetőleg 20–25 millió forint. Ezzel szemben a kormány egy újabb nemzeti konzultációra 4 milliárd forintot fordít közpénzből. Ennek témája a Tisza által már cáfolt adóemelési terv lesz.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: