KÉK HÍREK
A Rovatból

Schadl–Völner-per: „Schadl nagyon jóban van Rogánnal, és havonta 300 milliót keres”

Többek között ez szerepel az ötödrendű vádlott, A. T. vallomásaiban. Egyéb meredek állításai is voltak a végrehajtói kar korábbi elnökéről, de ezeket nem tudta bizonyítékkal alátámasztani.

Link másolása

Remegő kézzel olvasta fel vallomását a Schadl-Völner-per csütörtöki bírósági tárgyalásán az ötödrendű vádlott A. T., akinek mondandójában szóba került többek között Rogán Antal, Szijjártó Péter és Borkai Zsolt is – számolt be róla a 24.hu.

A szövevényes ügyben a vád szerint a Mátrix Oktatási Intézmény engedélyeztetése során jutott szerep A. T.-nek.

Az ötödrendű vádlott ügyésznek adta ki magát, hogy elhitessék a tulajdonossal, több millió forintért felgyorsítják az elhúzódó engedélyeztetési eljárást.

A csütörtöki tárgyaláson A. T. remegő kézzel olvasta fel a vallomását, melyben részben beismerte bűnösségét, de azt tagadta, hogy ügyésznek adta ki magát. Szerinte valóban közbenjárt az iskola ügyében pénzért, ugyanakkor állítása szerint jogi munkát végzett. Viszont azt is elismerte, hogy pénzt kért az iskolával kapcsolatban megszerzett információkért.

Ezután Tóth Erzsébet bíró felolvasta a vádlott nyomozati szakaszban tett vallomásait. Ezek alapján a férfi elsősorban R. R. harmadrendű vádlottal volt szorosabb kapcsolatban, akitől számos érdekes, de köztük sok légből kapottnak tűnő történetet hallott. Többek között azt, hogy

Schadl György nagyon jó kapcsolatban áll Rogán Antal miniszterrel, és Rogán ki akarja túrni minisztertársát, Szijjártó Pétert, ezért kompromittáló anyagokat is beszerzett róla.

Ilyen sztori volt az is, hogy Schadl havonta 300 milliót keres, mert a végrehajtók „tejelnek neki”, és ő intézte a Borkai Zsolt volt győri polgármesterről készült szexvideó ügyét. Emellett szóba került, hogy nemrég felújították a végrehajtói kar épületét, amelyben billiárdasztal is van, míg egy felszámolási ügyben való közreműködés kapcsán több bíró lefizetéséről beszéltek, akik állítólag „csak tízmilliót” kértek.

Azonban A. T. ezeket az állításait semmilyen bizonyítékkal sem tudta alátámasztani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Órákig lógott holtan egy ház oldalfalán az öngyilkosságot elkövető nő a XVII. kerületben
A nő egy ház tetejéről vetette le magát, az ugrás azonban olyan szerencsétlenül sikerült, hogy fennakadt az oldalfalon.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2023. szeptember 25.


Link másolása

Vasárnap este fél nyolc körül rendőrök, tűzoltók és mentők özönlötték el a XVII. kerületi Összefogás utcát. A környék lakóitól kapott információk szerint egy nő öngyilkossági szándékkal felmászott egy ház tetejére, ahonnan levetette magát - írja a Magyar Hang.

Az ugrás azonban olyan szerencsétlenül sikerült, hogy fennakadt a ház oldalfalán, ahol órákig lógott, mire estefelé valaki észrevette és értesítette a hatóságokat.

"A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2023. szeptember 24-én, 18 óra 40 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy egy XVII. kerületi családi háznál egy női holttestet találtak. A BRFK rendőrei a helyszínen megjelentek, majd helyszíni és halottszemlét tartottak, amely során bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit" - válaszolta a lap megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Megszólalt az égő gödörbe esett 4 éves kisfiú édesanyja: Lajoska már túl van az életveszélyen
A nagykállói gyerek apja rakott tüzet az udvarukon, állítólag a szemetet akarta elégetni. A kisfiú valahogy a lángok közé esett.

Link másolása

Túl van egy műtéten, és már nincs életveszélyben a 4 éves fiú, aki lángoló gödörbe esett Nagykállóban, ezt az édesanyjától tudta meg az RTL híradója. A gyerek apja rakott tüzet az udvarukon, állítólag a szemetet akarta elégetni. A kisfiú valahogy a lángok közé esett. A rendőrség eljárást indított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Erős fájdalmakkal küzd, és magát hibáztatja a történtekért a még májusban megégett 8 éves tápiószecsői kislány
Lénát a házuk kertjében történt baleset után hetekig altatásban tartották. Már otthon gyógyul. A településen gyűjtés indult a családnak.

Link másolása

Még most is erős fájdalmakkal küzd, és magát hibáztatja a történtekért az a 8 éves tápiószecsői kislány, aki még májusban égett meg életveszélyesen a házuk kertjében - hangzott el az RTL híradójában.

Vihargyújtóval próbált tüzet gyújtani, amikor a lángok belekaptak a ruhájába. Rá és testvérére vigyázó ismerősük épp a házban volt – a kislány sikítására rohant ki.

Ellene eljárás indult. Lénát hetekig altatásban tartották. Már otthon gyógyul. A településen gyűjtés indult a családnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Csalók vettek fel a nevében hitelt, mégis neki kell törlesztenie
Tímea egy online áruházon keresztül adott el egy terméket, a fizetés helyett azonban a csalók egy hamis banki felületre irányították. Nem csak kölcsönt igényeltek a nevében, hanem a számláján lévő összes pénzt is ellopták.
Fotó: Pexels - szmo.hu
2023. szeptember 25.


Link másolása

Adatait kicsalva, a nevében vettek fel majdnem egymillió forint személyi kölcsönt csalók a saját online banki felületén keresztül egy nőnek - számolt be róla az RTL Híradó.

Obornyák Tímea augusztusban egy online áruházon keresztül adott el egy terméket, a fizetés helyett azonban a csalók egy hamis banki felületre irányították egy linken keresztül, ahol megadta az adatait.

"Küldtek kódot, amit a telefonomra küldtek sms-ben és azt kellett beírnom egy oldalra"

- mondta a csalók módszeréről.

Ezt követően nem csak kölcsönt igényeltek a nevében, hanem a számláján lévő összes pénzt (400 ezer forintot) is ellopták.

"960 ezret, de nekem még volt pénz a számlámon, azt is elvette" - mesélte.

A bank ezt követőn hivatalos levélben is megerősítette, hogy az ő nevében vettek fel kölcsönt a netbankon keresztól, a bank pedig a megadott számlaszámra át is utalta az összeget. Hiába jelezte azonnal, hogy visszaéltek az adataival, a pénzt most mégis neki kell visszafizetnie.

"Azt mondták, hogy törlesztem 24 ezrével havonta, 84 hónapig, kétmilliót fizetek vissza így. Vagy egy összegben a 960 ezret visszafizetem nekik”

- mondta Tímea.

Az RTL-nek nyilatkozó számítástechnikai szakértő szerint az ilyen csalások egyre gyakoribbak, ráadásul ezekben az esetekben a bank is tehetetlen. Nemes Dániel szerint a rendőrségnek is nagyon nehéz ilyenkor a dolga, mert a legtöbb esetben hamis adatokkal létrehozott bankszámlára irányítják a pénzt, amit aztán azonnal felvesznek onnan készpénzben.

A rendőrség az RTL Híradó megkeresésére megerősítette, hogy az ügyben eljárást indítottak információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk