KÉK HÍREK
A Rovatból

Schadl–Völner-per: elítéltek hat végrehajtót, akik elismerték, hogy fizettek Schadlnek a kinevezésükért cserébe

Az ítéletük nem jogerős, de mivel beismerték bűnösségüket, jelentősen megnehezíthetik a két fővádlott, Schadl György és Völner Pál védekezését.


Felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken a Schadl–Völner-per azon vádlottjait, akik korábban már beismerték bűnösségüket a nagy port kavart korrupciós ügyben – számolt be róla a Telex. Hat vádlottat öt évig eltiltottak a végrehajtástól is.

A büntetőügynek összesen huszonkét vádlottja van, csütörtökön a bíróság arról a tíz személyről mondott ítéletet, akik korábban, az előkészítő ülés során beismerték bűnösségüket.

Köztük volt hat önálló bírósági végrehajtó is, ők bevallották, hogy kinevezésükért cserébe fizettek Schadl Györgynek, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar akkori elnökének (aki egyébként a napokban mondott le).

A vádlottak beismerő vallomásukkal elismertek az ellenük felhozott vádakat. Ezek alapján Sz. B. a kinevezéséért cserébe az irodája adózott eredményéből összesen 190,5 millió forintot adott át Schadl Györgynek. M. E. a kinevezéséért összesen 254,8 milliót juttatott el Schadlnak, a végrehajtói kar akkori elnöke pedig havonta egymillió forintot visszaadott neki. F. M. összesen 197,8 millió forintot adott Schadl Györgynek a kinevezéséért. F. havonta 1,8-3 millió forintokat kapott vissza Schadltól. O. Á. D. összesen 78 milliót juttatott el Schadlnak, cserébe kapott tőle havonta 750 ezer forintot. N. G. a kinevezéséért cserébe 42,6 milliót adott Schadlnak, aki havonta egymillió forint feletti összegeket juttatott hozzá vissza. V. L. Á. összesen 101,5 millió forintot adott át a végrehajtói kar elnökének, ő pedig közel 30 milliót visszaadott neki. A vádlottak az utolsó szó jogán azt mondták, megbánták a tetteiket.

A csütörtöki ítélettel a hat végrehajtó három-négy év felfüggesztett börtönbüntetést és öt-ötmillió forintos pénzbüntetést kapott, emellett öt évig eltiltották őket a végrehajtói munkától.

Vádlottként egyedül Cs. É. végrehajtó nem ismerte el a bűnösségét, az ő ügye büntetőperben folytatódik tovább a bíróságon.

Korábban bűnösnek vallotta magát a jogászként dolgozó P. M. is, aki elismerte, hogy szerepet játszott az egyik végrehajtó korrupt módon történő kinevezésében. Ő szintén felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést kapott. A végrehajtói kar egykori hivatalvezetője, P. B. is beismerte a bűnösségét abban, hogy Schadl kívánságainak megfelelően pontozta a végrehajtói pályázatokat. Pénzbüntetést kapott a bíróságtól, és tíz évig eltiltották a közszolgálati jogviszonyhoz kötött foglalkozástól.

B. L. építési vállalkozó abban ismerte be a bűnösségét, hogy segített Schadl Györgynek megszerezni a használatba vételi engedélyt a túlépített nyaralójára. A bíróság őt ugyancsak felfüggesztett börtönre és pénzbírságra ítélte. Egy másik P. B. nevű vádlott is beismerte a bűnösségét, ő a kormányhivatal részéről intézte el az engedélyt arra a bizonyos siófoki nyaralóra. Felfüggesztett börtönt és pénzbírságot kapott, egyúttal hét évre eltiltották a közszolgálati jogviszonyhoz kötött foglalkozástól.

Egyikük ítélete sem jogerős, mert az ügyészség szinte mindenkinél súlyosítást kért, míg a vádlottak enyhítésért fellebbeztek.

Korábban a két fővádlott, Schadl György és Völner Pál egykori igazságügyi államtitkár is ártatlannak vallotta magát a perben, a védekezésüket viszont igencsak megnehezítheti, hogy a huszonkét vádlottból tízen már beismerték a bűnösségüket. A megmaradt vádlottak ügyei büntetőperben folytatódnak tovább a bíróságon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Nagydorogon: két hetes kisfiát gyászolja a kétségbeesett apa – az anyát gyanúsítják
Sírással küszködve nyilatkozott a gyászoló apa, akinek két hetes kisfiát holtan találták meg a kukoricásnál. A rendőrség az édesanyát hallgatta ki az ügyben.


Baráth Attila két hete még a legboldogabb napjait élte Nagydorogon, amikor megszületett kisfia, Attila. Augusztus 20-án azonban tragédia történt: a rendőrség tájékoztatása szerint a mindössze kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.

Aznap délelőtt

az édesanya, Viktória sétáltatta a kisfiút a falu főutcáján. Elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott.

A bejelentés után azonnal keresni kezdték a gyermeket és az autót, de senki nem látott semmit, írta a Blikk.

A településen azonban akadtak szemtanúk, akik észrevették a nőt. Úgy látták, lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

A keresés hat órán át tartott, a kisfiút végül a Vécsey utca végén, a kukoricás szélén találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk információi szerint

a hatóságok az anyát gyanúsítják, de hivatalos részleteket nem közöltek.

A családtagok viszont hisznek neki. „Hiszek a lányomnak, Attila a második kisfia, nagyon várták a gyermeket” – mondta a nagymama, Olga. Az apa is kiállt párja mellett: „Én is hiszek a páromnak, nem volt semmi baja, nem volt fáradt, zavart, depressziós.”

Baráth Attila arról is beszélt, hogy párja korábbi kapcsolatából született fiának apja nehezen fogadta el a bírósági döntést, amely szerint a gyermek az anyánál maradhatott. A férfi szerint többször is kijelentette, hogy hasonló fájdalmat fog okozni nekik. „Ha kiderül, hogy emiatt halt meg a kisfiam, nem állok jót magamért, kegyetlen bosszút fogok állni!” – mondta Attila.

A gyászoló apa úgy érzi, a hatóságok nem hisznek nekik.

„Attól félek, nem hisznek a páromnak, pedig én a kezem is tűzbe tenném érte, annyira biztos vagyok abban, hogy elrabolták tőle a babánkat majd megölték”

– mondta. Hozzátette: „Nem hisznek nekünk, már most meg vagyunk bélyegezve, én már nem is akarok itt élni. A gyászom csak az enyhíthetné, ha a párommal együtt, kézen fogva, felemelt fejjel távozhatnánk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET: