KÉK HÍREK
A Rovatból

Schadl György vallomása: csak kölcsönöket kapott vissza, Völner Pálnak pedig legfeljebb szeszes italt adott

A végrehajtói kar letartóztatásban lévő elnöke tagadta, hogy korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pál volt igazságügyi államtitkárral – tudta meg az RTL.hu.


Tagadta az ügyészségnek tett vallomásában Schadl György, a végrehajtói kar letartóztatásban lévő elnöke, hogy korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pál volt igazságügyi államtitkárral – tudta meg az RTL.hu.

A kihallgatásokon többek között azzal védekezett, hogy azért kapott időnként különböző összegeket a végrehajtóktól, mert korábban kölcsön adott nekik. Völner Pálnak viszont nem adott pénzt, legfeljebb italt ajándékoztak egymásnak. Azt vallotta, hogy egy másik államtitkár felelt a végrehajtói kinevezésekért.

A kihallgatáson Schadl azt mondta, hogy döbbenten olvasta az elé tett állításokat – derül ki az RTL.hu által megismert kihallgatási papírok alapján. A végrehajtói kar elnöke tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. Szóbeli vallomásában pedig arról beszélt, hogy Völner Pál volt igazságügyi államtitkár sem vádolható semmivel.

Az ügyészség egyik vádpontja szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke több emberrel is megállapodott arról, hogy Völner Pál segítségével elintézi nekik a végrehajtói kinevezésüket, cserébe pedig a végrehajtói iroda későbbi osztalékának teljes egészét vagy egy részét kérte.

A Főügyészség pedig korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot.

Schadl György a letartóztatása után a kihallgatásán többek között azzal védekezett, hogy az egyik végrehajtóval csak annak kinevezése után találkozott először. Völner Pálról pedig azt mondta, nem tudja, hogy került az ügybe.

Egy másik esetben arról beszélt, hogy a végrehajtói kinevezésekről nem ő döntött. Völnerhez hasonlóan ő is azt mondta, hogy az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkárságra delegálták a kinevezési jogkört, azaz szerinte nem Völner Pál felelt ezért a területért, hanem egy másik államtitkár. Szerinte Völnernek, mint miniszteri biztosnak beleszólása volt az MBVK ügyeibe, de a kinevezéseknél a döntést nem ő hozta meg.

Schadl azt állította, hogy soha nem volt személyes kérése a kinevezésekkel kapcsolatban, nem próbálta befolyásolni, hogy melyek legyenek azok a pályázatok, amelyek biztosan bekerülnek a minisztériumhoz felterjesztett öt közé. Annyit elárult, hogy volt eset, amikor kérték a kinevezésben a közreműködését, de már nem emlékszik mindenre. De volt, hogy

„határozottan elmondtam, hogy a kinevezésbe én nem tudok beleszólni, mert a meghallgatáson nem az elnökség viszi a prímet”.

Arra kérdésre, hogy kapott-e a végrehajtóktól készpénzt, Schadl azt mondta, hogy „ha valakinek én adtam kölcsönt, azt visszakaptam”. Az ügyészség vádirata szerint Schadl György összesen több mint 920 millió forintot vett át különböző személyektől.

Arról, hogy adott-e készpénzt Völner Pálnak, vagy volt-e közöttük valaha pénzügyi tranzakció, Schadl azt állította, hogy nem volt ilyen. Azt állította, hogy csak italt vitt neki, ezzel viszonozva, hogy Völner több alkalommal is házibort ajándékozott neki.

A lehallgatási jegyzőkönyvek szerint aznap Schadl György arra kérte a sofőrjét, hogy vigyen neki egy „hármast”, mert el kell mennie a „szokásos barátunkhoz”. A telefonbeszélgetés során a végrehajtói kar elnöke hozzátette: tegyen mellé „valami viszonylag normális piát” is. Schadl György a vallomásában azt mondta, hogy az átadott italok csak szokásos hétköznapi mértékű figyelmességek voltak – írja az RTL.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A nézők nyakába akasztották a kobrákat – egy német turista belehalt az egyiptomi hotel kígyós műsorába
Egy 57 éves német férfi halt meg egy hurghadai hotelben, ahol a show részeként a közönség tagjainak nyakába is akasztották a kígyókat. A német rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, a halál pontos okát toxikológiai vizsgálat fogja megállapítani.


Kígyót akasztottak a vendégek nyakába a hotel műsorán, percekkel később már újraélesztették: egy 57 éves német turista meghalt Hurghadában, miután egy show-műsor közben megmarta egy kígyó.

A bajorországi Unterallgäu régióból származó 57 éves férfi családjával nyaralt az egyiptomi Vörös-tenger partján, amikor a szállodájuk szórakoztató programjának részeként részt vettek egy kígyóbűvész-műsoron – derül ki a bajor rendőrség közleményéből. A produkcióban két, feltehetően kobra kígyó szerepelt, amelyeket a „bűvész” a közönség tagjainak nyakába akasztott.

A tragédia akkor történt, amikor az egyik állat bemászott a férfi nadrágjába.

„Az egyik kígyó belemászott egy 57 éves férfi nadrágjába, aminek következtében a német turista lábát megmarta” – áll a közleményben.

A tájékoztatás hozzáteszi, hogy a férfinél ezután egyértelmű mérgezési tünetek jelentkeztek, és újraélesztésre szorult. A férfit egy közeli kórházba szállították, ahol később meghalt.

A férfi halálának körülményeit a memmingeni bűnügyi rendőrség vizsgálja, a toxikológiai vizsgálat eredményeire még várnak. Az eset április elején történt, és ezt követően, április 18-án az Egyiptomi Turisztikai Létesítmények és Éttermek Kamarája körlevélben tiltotta meg élő állatok használatát a szállodák és éttermek szórakoztató műsoraiban.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a kígyómarás globális probléma: évente világszerte 81 ezer és 138 ezer közé tehető a halálos áldozatok száma.

Nem ez az első eset, hogy egy népszerű nyaralóhelyen állattámadás ér egy turistát. Srí Lankán egy magyar férfit ölt meg egy vad elefánt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megszólalt az orvos aki a nyílt utcán varrta össze egy ember szívét
Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa egy gyors, helyszíni ultrahangvizsgálat után avatkozott be. Elmondása szerint a begyakorolt protokollnak köszönhetően a beavatkozás rendkívül gyorsan zajlott.


Dr. Dubóczki Zsolt, az az orvos, aki a nyílt utcán hajtott végre életmentő beavatkozást, elmondta, a helikopter leszállásától számítva 5–10 percen belül megkezdték a beteg ellátását.

Hozzátette, a beavatkozás kezdetétől nagyjából 7 perc telt el, amíg a varratok a dobogó szívbe kerültek.

Dubóczki Zsolt szerint a helyszínen egyértelmű volt a diagnózis. „Azt lehetett tudni, hogy szívtáji szúrt sérült, ezt lehetett látni a betegen, illetve van lehetőségünk helyszíni ultrahangvizsgálatra gyorsan, ahol a szívburokban felgyűlő vér, az vizualizálható, tehát látható.” Hangsúlyozta, hogy pontos eljárásrendjük van ilyen esetekre, ami lehetővé tette a rendkívül gyors cselekvést.

„A begyakorolt készségeket, azokat a helyszínen remekül lehet kamatoztatni. Ennek is köszönhető az, hogy ez a beavatkozás ilyen hamar meg tudott történni” – magyarázta.

Az orvos szerint a különböző területeken szerzett tapasztalatok kölcsönösen segítik egymást. „Vica verza, meg amit említettem, hogy a repülésből például nem technikai skilleknek a beemelése a mindennapi gyakorlatba, az a műtőben is nagyon hasznos egyébként.”

Kifejtette, hogy a kórházi munka és a helyszíni beavatkozás teljesen más hozzáállást igényel. Míg az intézeti ellátás egy hosszabb, alapos tervezési folyamat, addig „a helyszínen gyors döntést kell hozni, azt is lehetőség szerint megalapozottan.”

„Át kell állítani az embernek magát ebben a sürgősségi üzemmódban, ahol nem feltétlenül a teljes sterilitás és csíramentesség a fő szempont, hanem a gyors és hatékony beavatkozás.”

Úgy véli, a terepen mások a prioritások, és a legfontosabb az élet megmentése, még ha a körülmények nem is ideálisak.

Személyes motivációjáról szólva elmondta, a mentőzés számára szenvedély. „Hát említettem, hogy a mentőzés nekem egy szerelem. Az egyetem után kezdtem, nagyon szimpatikus volt.”

A gyors döntéshozatal és az önálló munka vonzotta a hivatáshoz.

„Ezt a szerelemet nem szeretném odahagyni, tehát ez engem életbe tart.”

 

Dubóczki Zsolt az Országos Onkológiai Intézet YouTube-csatornáján beszélt az életmentésről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Belőttek a nyitott ablakon keresztül a solymári óvodába
Szerencsére senki sem sérült meg, a lövedék a lehúzott redőnyt találta el. A rendőrök még a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt.


Ijesztő eset történt kedden kora délután a solymári óvodában: egy ismeretlen eszközzel belőttek az egyik csoportszobába a nyitott ablakon keresztül.

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint

egy lövedék áttörte a lehúzott, zárt redőnyt, majd a falról a földre esett. Szerencsére senki sem sérült meg.

A pilisvörösvári rendőrőrs járőrei és a solymári közterület-felügyelő percekkel később a helyszínre értek és elő is állították a feltételezett elkövetőt.

A polgármesteri hivatal azt közölte, a folyamatban lévő rendőrségi eljárásra tekintettel nem rendelkeznek több információval, de azt ígérték, amennyiben a későbbiekben többet megtudnak, tájékoztatni fogják a lakosságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A kávézó vendégei mellett csapódott a falba egy autó az Üllői úton – csak a szerencsén múlt, hogy nem lett tragédia
A VIII. kerületben csapódott a falba az autó, ahol éppen akkor többen is ültek az érintett kávézóban. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a helyszínről egy férfit és egy nőt szállítottak kórházba.


Előbb a kerékpársávot védő oszlopokat döntötte ki, majd egyenesen egy kávézó falának csapódott egy hófehér elektromos Volkswagen kedd délután Budapesten, a Corvin köz mellett. A baleset a VIII. kerületben, a Kisfaludy utca és az Üllői út kereszteződésénél történt. A Metropol információi szerint a jármű a Kisfaludy utcából kanyarodott ki, majd szinte azonnal az úttestet a kerékpársávtól elválasztó oszlopoknak hajtott. Az ütközés után az autó nem állt meg, hanem áttörte az oszlopsort és az épület falának rohant, ahol egy kávézó működik.

A bent ülő vendégek a hangos csattanásra szaladtak ki az utcára.

Az autót egy nő vezette, akinek a baleset után segítettek kiszállni. Bár zavarodott állapotban volt, beszélt a szemtanúkkal, köztük két, éppen arra járó szabadnapos orvossal is. A mentők perceken belül a helyszínre értek, mivel a közelben jártak, és a sérült nőt az esetkocsiba segítették. Az Országos Mentőszolgálat közlése alapján a helyszínről egy 90 év körüli férfit további vizsgálatokra, egy 80 év körüli nőt pedig könnyebb sérülésekkel vittek kórházba. A baleset pontos okát egyelőre vizsgálják.

A helyszínen többen arról beszéltek, hogy a sofőr az oszlopoknak ütközve megijedhetett, és a lap szerint „vélhetően ijedtében egy újabb gázfröccsöt adhatott”. Felmerült a hirtelen rosszullét lehetősége is. A baleset egy különösen forgalmas szakaszon történt, ahol a járdán és a kerékpársávon is sokan közlekednek. Ezt erősítette meg egy szemtanú is, aki szerint csoda, hogy nem történt nagyobb baj.

„Ez egy forgalmas járdaszakasz, csoda, hogy éppen nem sétált itt valaki, vagy nem biciklizett erre senki. Ahogy láttam, mást nem tettek be a mentőbe, csupán a sofőr hölgyet, reméljük, hogy ő sem sérült súlyosan”

– mondta egy arra sétáló asszony. A rendőrség a helyszínelést megkezdte, a baleset körülményeit vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk