Magyar György: A Schadl–széf ügye a jogállam halála
Az ügyvéd szerint a nyomozó hatóságnak nem dolga szelektálni egy bűncselekmény bizonyítására alkalmas eszközök között, feladata éppen a komplex adatgyűjtés.
Ahogy mi is beszámoltunk róla, természetkárosítás bűntette miatt indult eljárás a Schadl-ügy egyik vádlottja ellen, akinél a házkutatáson egy barna medve preparált bőrét találták.
Az RTL.hu pedig nemrég arról számolt be, hogy az ügyészség azt állapította meg, hogy nincs köze a Schadl-Völner-ügyhöz azoknak a felvételeknek, amelyeket a végrehajtói kar elnökénél tartott házkutatáskor találtak még 2021 novemberében, ezért megsemmisítették azokat. A jegyzőkönyvek szerint akkor két fényképet, illetve egy lapon számítógépes üzenetváltásokat találtak, valamint két DVD-t, a fotókon pedig három meztelen ember volt látható, akik közül ketten szexuális aktust folytattak.
A Schadl György széfjében talált kompromittáló anyagok megsemmisítéséről Magyar György úgy véli, hogy
„a jogállam halála”, ha a nyomozó hatóság saját hatáskörében így dönt az eljárás kezdeti szakaszában, hiszen azok fontos bizonyítékok lehettek volna az eset teljes feltárásához, de már soha nem fogjuk megtudni, hogy a képeken szereplő személy kicsoda, és volt-e valamilyen köze a vesztegetési ügyhöz.
Az ügyvéd a blogján megkérdőjelezi, hogy a volt államtitkár még szabadlábon védekezhet. Énnél nagyobb problémának látja az ügyészség lépését, hogy a közéleti személyre nézve kompromittáló felvételeket saját hatáskörében megsemmisítette, mondván, nincs közük a korrupciós botrányhoz.
Bár a végrehajtói kar elnöke azt mondta, hogy nem tudott azokról, de Magyar György nem zárja ki, hogy valakit zsarolni akartak. Ezért szakmai nonszensznek tartja a dokumentumok megsemmisítését.
"Aki a megsemmisítésükre utasítást adott vagy azt végrehajtotta, felelősséggel és magyarázattal tartozik a nyilvánosság felé, s bűnpártolás és hivatali visszaélés gyanújába keveredhet"
- írja.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy
a nyomozó hatóságnak nem dolga szelektálni egy bűncselekmény bizonyítására alkalmas eszközök között, feladata éppen a komplex adatgyűjtés.
Azt is furcsának tartja, hogy hogyan kerültek ki az ügyben keletkezett lehallgatási anyagok, amik elvileg titkos információnak minősülnek.
Ahogy mi is beszámoltunk róla, természetkárosítás bűntette miatt indult eljárás a Schadl-ügy egyik vádlottja ellen, akinél a házkutatáson egy barna medve preparált bőrét találták.
Az RTL.hu pedig nemrég arról számolt be, hogy az ügyészség azt állapította meg, hogy nincs köze a Schadl-Völner-ügyhöz azoknak a felvételeknek, amelyeket a végrehajtói kar elnökénél tartott házkutatáskor találtak még 2021 novemberében, ezért megsemmisítették azokat. A jegyzőkönyvek szerint akkor két fényképet, illetve egy lapon számítógépes üzenetváltásokat találtak, valamint két DVD-t, a fotókon pedig három meztelen ember volt látható, akik közül ketten szexuális aktust folytattak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt az egyik túlélő: ez okozhatta a brutális romániai balesetet, amelyben hét focidrukker halt meg
A romániai tragédia után a hatóságok a mikrobusz műszaki állapotát és a vezető felelősségét is vizsgálják. Egy szakértő szerint a sofőr hirtelen rosszulléte vagy súlyos figyelemzavar is okozhatta a balesetet.
Ahogy megírtuk, kamionnal ütközött egy görög fociszurkolókat szállító mikrobusz kedden Romániában. A tíz utasból heten meghaltak, csak hárman élték túl a durva karambolt. Három férfit – két húszévest és egy huszonnyolc évest – a temesvári megyei sürgősségi kórházba szállítottak. Többszörös sérülésekkel ápolják őket, de állapotuk stabil.
Alexandru Rogobete román egészségügyi miniszter szerda reggeli közleménye szerint nincsenek közvetlen életveszélyben. „A stabilizálást és az orvosi kivizsgálásokat követően a betegek jelenleg hemodinamikailag stabil állapotban vannak, folyamatos megfigyelés és szakorvosi kezelés alatt állnak” – idézte a tárcavezetőt a Maszol.ro.
A PAOK Szaloniki szurkolói Görögországból Franciaországba tartottak, az Olympique Lyon elleni Európa-liga mérkőzésre. A tízfős társaság egy kilencszemélyes járművet bérelt, amit felváltva vezettek. A görög sajtó szerint azért választották a Bulgárián és Románián átvezető útvonalat, hogy elkerüljék a hosszabb várakozást a nem uniós határokon.
Az egyik kórházban ápolt túlélő szerint a tragédiát a mikrobusz sávelhagyás-ellenőrző rendszere okozta, amely az előzés közben megakadályozta, hogy a sofőr visszatérjen a saját sávjába. „Az előzés során a kormány a sávtartó rendszer miatt leblokkolt”
A sávtartó automatika a felfestett útburkolati jeleket figyeli, és ha sávelhagyást észlel, a járművet finom kormánymozdulattal a sávban próbálja tartani. A túlélő szerint a rendszer ezúttal a szembejövő sávban tartotta az autót.
Titi Aur közlekedési szakértő a román Digi24 hírtelevíziónak egy másik lehetséges okról beszélt. Szerinte a sofőrnek lett volna ideje befejezni az előzést, ezért nem klasszikus irányításvesztés történt. „Nagyon különleges az, ami történt, mert nem egy klasszikus irányításvesztésről van szó” – mondta a szakértő, aki szerint a sofőr vagy hirtelen rosszul lett, vagy valami elvonta a figyelmét.
„Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a sofőr éppen abban a pillanatban lett rosszul. Az elalvás kevésbé valószínű, hiszen éppen egy előzést fejezett be. Vagy egy figyelemelterelés történt […] egy olyan erős figyelemelterelés történt, hogy nem vette észre, hogy az autó balra kanyarodik.”
A tragédia után Ilie Bolojan román miniszterelnök fejezte ki részvétét. „A román kormány nevében részvétemet fejezem ki a hét görög fiatal családtagjainak, akik tragikus közúti balesetben vesztették életüket Temes megyében” – írta a kormányfő.
A járművet kölcsönző cég tulajdonosa is megrendülten nyilatkozott. „Sokkban vagyunk. El sem hisszük. Hét fiatal életét vesztette” – mondta a görög sajtónak.
Ahogy megírtuk, kamionnal ütközött egy görög fociszurkolókat szállító mikrobusz kedden Romániában. A tíz utasból heten meghaltak, csak hárman élték túl a durva karambolt. Három férfit – két húszévest és egy huszonnyolc évest – a temesvári megyei sürgősségi kórházba szállítottak. Többszörös sérülésekkel ápolják őket, de állapotuk stabil.
Alexandru Rogobete román egészségügyi miniszter szerda reggeli közleménye szerint nincsenek közvetlen életveszélyben. „A stabilizálást és az orvosi kivizsgálásokat követően a betegek jelenleg hemodinamikailag stabil állapotban vannak, folyamatos megfigyelés és szakorvosi kezelés alatt állnak” – idézte a tárcavezetőt a Maszol.ro.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Végig kellett néznem, ahogy küzdenek és megfulladnak” – A szeme láttára fulladt a jeges tóba három kisfia, a texasi anya is majdnem odaveszett
Cheyenne Hangaman hatgyermekes édesanya próbálta kimenteni fiait, de a jég újra és újra beszakadt alattuk. Végül őt magát kellett egy szomszédnak egy kötéllel kirántania a vízből, mielőtt ő is odaveszett volna.
Egy anya végignézte, ahogy három kisfia a jeges vízben haldoklik, miután beszakadt alattuk a jég egy észak-texasi magántavon. A szívszorító tragédia hétfőn rázta meg Bonham közösségét, amikor a 6 éves Howard Doss, a 8 éves Kaleb Doss és a 9 éves EJ Doss egy befagyott tavon játszott a család ideiglenes otthonának közelében – írta a CBS News Texas.
A 8 és 9 éves fiút a kiérkező mentők és egy szomszéd még ki tudták húzni a vízből, de a kórházba szállítás után mindketten életüket vesztették. A legkisebb fiú, a 6 éves Howard azonnal elmerült, holttestét később, hosszas kutatás után a Texas Game Wardens munkatársai találták meg. A tó alig 30 méterre, egy töltéssel elválasztva fekszik a család házától.
A hatgyermekes édesanya, Cheyenne Hangaman otthon volt, és drámai részleteket osztott meg a történtekről. Elmondása szerint a legkisebb fia megpróbált „korcsolyázni” a jégen, amikor beszakadt alatta, két bátyja pedig azonnal utána ugrott, hogy megmentsék. Az anya is a segítségükre sietett, de tehetetlen volt.
„Próbáltam kiemelni az egyiket, és a jégre tenni, de az csak tört tovább, és visszazuhantak” – idézte fel a borzalmas pillanatokat.
„Hárman voltak, és csak én egyedül. Ezért nem tudtam megmenteni őket. Harcoltam a gyerekeim életéért. Végig kellett néznem, ahogy küzdenek és megfulladnak, és nem tudtam segíteni nekik.”
Az asszony maga is a vízbe esett, és kis híján életét vesztette, de egy szomszéd a segítségére sietett. A megmentő a Bonham Független Iskolakerület atlétikai igazgatója és futballedzője, John Ramsey volt, aki a közelben dolgozott. „Azt mondta, hallotta a sikoltozást, és rohant. Egy barátomnak volt egy lovas kötele, és azzal húzott ki” – mondta az anya. Ramsey később közleményben kért mindenkit, hogy a gyászoló családot támogassák. „Most minden figyelmet arra kell összpontosítani, hogy egy elképzelhetetlen veszteséget szenvedő családot támogassunk. Magánéletre, imákra és támogatásra van szükségük” – fogalmazott.
A tragédia az egész iskolaközösséget megrázta, hiszen a fiúk a Bonham Független Iskolakerület tanulói voltak. Az intézmény közölte, hogy tanácsadók állnak a diákok és a dolgozók rendelkezésére. „Le vagyunk sújtva ettől az elképzelhetetlen veszteségtől, és gondolataink a családdal, a barátokkal és mindazokkal vannak, akik ismerték és szerették ezeket a gyerekeket” – írták.
A Fannin megyei seriffhivatal folytatja a nyomozást az ügyben, és egyelőre nem közölték, hogy indul-e eljárás.
A tragédiáról egy helyi híradó is beszámolt:
A gyászoló család megsegítésére közösségi adománygyűjtés indult a GoFundMe oldalon a temetési költségekre.
A baleset a térséget sújtó súlyos téli időjárás idején történt, amely országszerte már több mint 40 halálos áldozatot követelt. Az anya abban bízik, hogy tragédiájuk intő jel lehet más szülők számára. „Ez veled is megtörténhet. Öleljétek szorosan a gyerekeiteket. Mindig mondjátok el nekik, hogy szeretitek őket” – üzente.
Egy anya végignézte, ahogy három kisfia a jeges vízben haldoklik, miután beszakadt alattuk a jég egy észak-texasi magántavon. A szívszorító tragédia hétfőn rázta meg Bonham közösségét, amikor a 6 éves Howard Doss, a 8 éves Kaleb Doss és a 9 éves EJ Doss egy befagyott tavon játszott a család ideiglenes otthonának közelében – írta a CBS News Texas.
A 8 és 9 éves fiút a kiérkező mentők és egy szomszéd még ki tudták húzni a vízből, de a kórházba szállítás után mindketten életüket vesztették. A legkisebb fiú, a 6 éves Howard azonnal elmerült, holttestét később, hosszas kutatás után a Texas Game Wardens munkatársai találták meg. A tó alig 30 méterre, egy töltéssel elválasztva fekszik a család házától.
A hatgyermekes édesanya, Cheyenne Hangaman otthon volt, és drámai részleteket osztott meg a történtekről. Elmondása szerint a legkisebb fia megpróbált „korcsolyázni” a jégen, amikor beszakadt alatta, két bátyja pedig azonnal utána ugrott, hogy megmentsék. Az anya is a segítségükre sietett, de tehetetlen volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Kedves kollégánk, barátunk, adásaink vágója, Rokonál Benedek tegnap hajnalban eltűnt. Kérünk Benneteket, hogy segítsetek egy megosztással a keresésben!” – ezzel a kéréssel fordult a nyilvánossághoz szerdán Borbás Marcsi a Facebookon, miután a rendőrség is a lakosság segítségét kérte a 36 éves férfi megtalálásához.
Borbás Marcsi bejegyzését azzal zárta: „Várunk vissza Benedek!”
Rokonál Benedek Lőrinc január 27-én, kedden hajnalban tűnt el tahitótfalui otthonából, a Duna-parton később a ruháit és a személyes tárgyait is megtalálták. „A rendőrség kéri, hogy aki látta Rokonál Benedek Lőrincet, vagy bármilyen információval rendelkezik tartózkodási helyéről, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-96-os számon, a Telefontanú zöldszámát (06-80-555-111), vagy a 112-es segélyhívót” – közölte a rendőrség a honlapján.
A Pest Vármegyei Kutató-mentőszolgálat már kedden megkezdte a kutatást a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság felkérésére.
„A család azonnal keresni kezdte, ám a Duna-parton talált személyes tárgyak és ruhák már a legrosszabbat sejtették” – írták a mentők, akik a nap végén arról számoltak be, hogy az átvizsgálás nem vezetett eredményre.
A kutatás során szonárral vizsgálták át a területet a ruhák megtalálási helyénél, ahol a folyómeder gyorsan mélyül és a sodrás erős. „A ruhák megtalálási pontjától kiindulva a folyó bal partját, a vízfelületet és a sekély vizes részeket egészen a 12-es folyamkilométerig hajóval szisztematikusan átfésültük” – részletezték a műveletet, hozzátéve, hogy a folyó jobb partját is ellenőrizték egy kilométeres szakaszon. A szolgálat közölte: „Jelenleg aktív kutatást nem végzünk, de a fejlemények függvényében, rendőrségi felkérésre természetesen azonnal újra bekapcsolódunk a munkába.”
A kutató-mentők szerint a hírre példaértékű társadalmi összefogás indult. „A Dunakanyar lakossága gyakorlatilag egy emberként fogott össze a mai napon eltűnt Rokonál Benedek Lőrinc megtalálása érdekében” – írták, és a civil kezdeményezések segítésére nyilvánosságra hozták a keresés során használt térképüket is.
„Kedves kollégánk, barátunk, adásaink vágója, Rokonál Benedek tegnap hajnalban eltűnt. Kérünk Benneteket, hogy segítsetek egy megosztással a keresésben!” – ezzel a kéréssel fordult a nyilvánossághoz szerdán Borbás Marcsi a Facebookon, miután a rendőrség is a lakosság segítségét kérte a 36 éves férfi megtalálásához.
Borbás Marcsi bejegyzését azzal zárta: „Várunk vissza Benedek!”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megdöbbentő részletek a pacsai gyilkosságról: járókelők találtak az utcán menekülő, vérző feleségre
A Zala vármegyei rendőrök forró nyomon keresik a tettest, aki szerda délután támadt rá otthonában egy házaspárra. A nőt életveszélyes állapotban szállították kórházba, férje a helyszínen meghalt.
Ahogy már hírt adtunk róla, késsel támadtak egy házaspárra szerdán kora délután a Zala vármegyei Pacsán. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe, feleségét pedig életveszélyes állapotban vitték kórházba, miután az utcán segítséget kért a járókelőktől.
Az eset után a város polgármestere, Kelemen Tamás a közösségi oldalán számolt be a történtekről. "Ma röviddel dél után Pacsán tragikus esemény történt.
Egy, az utcán segítséget kérő, vérző nőhöz érkeztek elsőként a járókelők, majd a mentőszolgálat több földi egységgel és légi mentővel, valamint a rendőrség is nagy erőkkel vonult a helyszínre"
– közölte.
Kelemen Tamás hozzátette, hogy a rendelkezésre álló információk szerint a házaspár férfi tagja a helyszínen életét vesztette. "A nőt életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították.
Mindkettőjükön több szúrt sebet találtak.
Az ügyben a rendőrség nyomozást folytat, minden tőlünk telhető segítséget megadunk a hatóságoknak" – írta, majd hangsúlyozta: "Megdöbbenve és értetlenül állok a történtek előtt. Őszinte részvétem az elhunyt hozzátartozóinak."
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a nyomozók forró nyomon indultak az elkövető azonosítására és elfogására. A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy ismert vagy ismeretlen tettes ellen folyik-e az eljárás, és gyanúsítotti előállításról sem adtak tájékoztatást.