49 órán át hallgattak a hatóságok a gödi Samsung-gyárból kivonuló három tűzoltóautóról
A Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a március 4-i eseményről csak pénteken adott tájékoztatást. Hivatalos közlésük szerint éves gyakorlatot tartottak a váci tűzoltók bevonásával.
Három tűzoltóautó, köztük egy darus is, hajtott ki a Samsung gödi gyárából március 4-én, szerda délelőtt, a hivatalos magyarázatra viszont 49 órát kellett várni. A járművek 10:30-kor hagyták el a gyár északi kapuját az autópálya-felhajtó irányába, a kivonulásról fotó is készült, írta a Telex.
Az eset után nem sokkal, 11:41-kor a sajtó munkatársai kérdéseket küldtek a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak arról, hogy miért riasztották a járműveket, milyen baleset történt, és vannak-e sérültek. Mivel válasz nem érkezett, délután telefonon is érdeklődtek, ekkor azt az ígéretet kapták, hogy „rövidesen” válaszolnak, legkésőbb csütörtök reggel. Miután ez sem történt meg, csütörtök délután egy újabb telefonhívás során már azt közölték, hogy nem mondanak határidőt, mert
az a „felsőbb utasítás”, hogy még nem adhatnak tájékoztatást.
A katasztrófavédelem végül csak azt követően reagált – egy órán belül –, hogy péntek délelőtt megjelent a cikk az esetről.
A 49 órával az első megkeresés után, péntek délután háromnegyed kettőkor küldött válaszuk szerint a váci hivatásos tűzoltók és a Samsung létesítményi tűzoltói „az éves gyakorlattervnek megfelelően gyakorlatot tartottak”.
A tájékoztatás sérültekről nem tett említést.
A gödi üzemmel kapcsolatban korábban több belső irat is kiszivárgott, amelyek súlyos munkavédelmi és környezetvédelmi problémákra hívták fel a figyelmet. A gyár környezethasználati engedélye körül is jogvita alakult ki, egy bírósági végzés nyomán a hatóság korlátozott működést jelzett. A Pest Vármegyei Kormányhivatal ugyanakkor egyes sajtóállításokat valótlannak nevezett, és hangsúlyozta, hogy a hivatal a jogszabályok betartását és a munkavállalók védelmét tartja szem előtt. A gyár működését az elmúlt időszakban a piaci kereslet visszaesése is befolyásolta, ami kapacitáscsökkenéshez és részleges leállásokhoz vezetett, miközben a bővítéshez 133 milliárd forint állami támogatást kapott. Korábban sajtóhírek jelentek meg arról is, hogy a gyár tetején fekete porlerakódás látható, ami rákkeltő anyagok jelenlétére utalhat.
Három tűzoltóautó, köztük egy darus is, hajtott ki a Samsung gödi gyárából március 4-én, szerda délelőtt, a hivatalos magyarázatra viszont 49 órát kellett várni. A járművek 10:30-kor hagyták el a gyár északi kapuját az autópálya-felhajtó irányába, a kivonulásról fotó is készült, írta a Telex.
Az eset után nem sokkal, 11:41-kor a sajtó munkatársai kérdéseket küldtek a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak arról, hogy miért riasztották a járműveket, milyen baleset történt, és vannak-e sérültek. Mivel válasz nem érkezett, délután telefonon is érdeklődtek, ekkor azt az ígéretet kapták, hogy „rövidesen” válaszolnak, legkésőbb csütörtök reggel. Miután ez sem történt meg, csütörtök délután egy újabb telefonhívás során már azt közölték, hogy nem mondanak határidőt, mert
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A kislány nem tudott felülni, csak feküdt” - egy 11 hónapos babát találtak a földön, kutyák közt az állatmentők Budapesten
A Szurkolók az Állatokért állatvédői egy kutyamentés során találtak rá a súlyosan elhanyagolt csecsemőre Budapest XIV. kerületében. A gyámügy azonnal kiemelte a gyermeket a családból, a 23 éves anya ellen pedig kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás.
Kutyamentésnek indult, de végül egy 11 hónapos kislány megmentésébe torkollt egy zuglói akció, miután az állatvédők borzalmas körülmények között találtak rá a csecsemőre egy társasházi lakásban. A Szurkolók az Állatokért csapata eredetileg 11 kutya miatt érkezett a helyszínre, akiket össze is szedtek és biztonságos helyre szállítottak, a 40 négyzetméteres ingatlanban uralkodó felfoghatatlan kosz és rendetlenség közepén azonban egy csecsemőt is találtak a földön fekve – számolt be róla az RTL Híradó.
A gyermeket egy fekáliával teli vödör mellett találták meg. A sokat látott állatmentőket is megdöbbentette a látvány és a kislány állapota. „A legmegdöbbentőbb az volt, amikor ezt a kislányt bent összeszedtük a földről. Csak a földön aludt, és mellette egy vödörbe ürítettek – mind a vizeletet, mind a székletet –, ezt ott tárolták. Egyszerűen döbbenet volt” – mondta Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért vezetője.
Az állatvédők szerint a 11 hónapos kislány annyira el volt hanyagolva, hogy a korához képest még felülni sem tudott.
„Hátul a feje teljesen lapos volt. Amikor kiérkeztek a szakértők, elmondták, hogy ez azért történt, mert a kislány nem tudott felülni, csak feküdt. Nagyon koszosak voltak a körmei, a tenyerén pedig – én nem vagyok orvos – szerintem égési sérülések lehettek” – részletezte Kapin Richárd. A házban élők közül többen nem is tudták, hogy egyáltalán gyermek él a lakásban. „A kutyák nagyon hangosak voltak, és ritkán hallottuk a gyereket, de azt hittük, hogy elvették tőlük, mert az előző gyereket elvették” – nyilatkozta az egyik szomszéd.
Egy másik lakó szerint a családdal korábban is sok probléma volt, rengetegen megfordultak a lakásban, ezért bejelentést is tettek az önkormányzatnál. A helyszínen tartózkodó egyik rokon azonban mindent tagadott. Szerinte a kislánynak semmi baja nem volt, teljesen normálisan fejlődött, és az egész ügyet csak a kutyák miatt fújták fel. Arra a kérdésre, hogy voltak-e sérülései, határozottan azt felelte: „Dehogy, nem volt semmi baja.”
A rendőrök azonban másképp látták a helyzetet, és előállították a kislány 23 éves anyját.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Csécsi Soma elmondta, a zuglói nyomozók kiskorú veszélyeztetése miatt hallgatták ki a nőt gyanúsítottként, és a nyomozásba szakértőket is bevonnak, akik külön vizsgálják az állattartás körülményeit is. A gyámügy azonnal intézkedett, és kiemelte a gyermeket a családból. Az állatvédők információi szerint a családnak heteken belül el kell hagynia a lakást.
Az RTL beszámolóját itt lehet megnézni:
Kutyamentésnek indult, de végül egy 11 hónapos kislány megmentésébe torkollt egy zuglói akció, miután az állatvédők borzalmas körülmények között találtak rá a csecsemőre egy társasházi lakásban. A Szurkolók az Állatokért csapata eredetileg 11 kutya miatt érkezett a helyszínre, akiket össze is szedtek és biztonságos helyre szállítottak, a 40 négyzetméteres ingatlanban uralkodó felfoghatatlan kosz és rendetlenség közepén azonban egy csecsemőt is találtak a földön fekve – számolt be róla az RTL Híradó.
A gyermeket egy fekáliával teli vödör mellett találták meg. A sokat látott állatmentőket is megdöbbentette a látvány és a kislány állapota. „A legmegdöbbentőbb az volt, amikor ezt a kislányt bent összeszedtük a földről. Csak a földön aludt, és mellette egy vödörbe ürítettek – mind a vizeletet, mind a székletet –, ezt ott tárolták. Egyszerűen döbbenet volt” – mondta Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért vezetője.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem kapott elsőbbséget, ezért kilencszer rálőtt a másik sofőrre egy autósoktató Szegeden
Egy szegedi autósiskola oktatója rántott fegyvert, miután összevitatkozott egy másik sofőrrel az elsőbbségadáson. A lövöldözés után a pisztoly tusával is megütötte a férfit.
Egy elsőbbségadási vita lövöldözésig fajult egy szegedi benzinkúton csütörtök délben. Az indulatok annyira elszabadultak, hogy az egyik autós előkapta a gázpisztolyát, és kilencszer rálőtt a másik sofőrre – számolt be róla az RTL Híradó.
Az RTL információi szerint a lövöldöző egy helyi autósiskola oktatója volt.
A konfliktus a benzinkút bejáratánál robbant ki, ahol a két sofőr először csak kiabált egymással, majd lökdösődni kezdtek. A tettlegesség után került elő a fegyver.
A férfi azonban nem elégedett meg a lövésekkel, a pisztoly tusával fejbe is verte vitapartnerét.
A helyszínre érkező mentők mindkét férfit kórházba szállították, miután mindketten könnyebb sérüléseket szenvedtek a fejükön. Az ügyben a rendőrség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást.
Egy elsőbbségadási vita lövöldözésig fajult egy szegedi benzinkúton csütörtök délben. Az indulatok annyira elszabadultak, hogy az egyik autós előkapta a gázpisztolyát, és kilencszer rálőtt a másik sofőrre – számolt be róla az RTL Híradó.
Az RTL információi szerint a lövöldöző egy helyi autósiskola oktatója volt.
A konfliktus a benzinkút bejáratánál robbant ki, ahol a két sofőr először csak kiabált egymással, majd lökdösődni kezdtek. A tettlegesség után került elő a fegyver.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Házkutatás után azonnal őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök reggeli akciójában több helyszínen tartott kutatást egy korrupciós ügyben. A nyomozás Nagy Barnabás, Halásztelek vezetőjének őrizetbe vételével zárult.
Őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét, miután a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön több helyszínen tartott házkutatást és lefoglalást. A reggeli akcióról elsőként a 444.hu számolt be.
A hatóság közlése szerint az ügyészek számos tanút hallgattak ki, majd két embert gyanúsítottak meg.
A polgármestert őrizetbe vették, a másik gyanúsított szabadlábon védekezhet.
A gyanú lényege szerint a polgármester segített abban, hogy egy hetvenéves, nyugdíjas hozzátartozóját az Országgyűlés Hivatalánál alkalmazzák, de csak papíron, tényleges munkavégzés nélkül.
A szerződést még 2024 októberében kötötték, és azóta is érvényben van.
Ez idő alatt a hozzátartozó munkabér és egyéb juttatások címén összesen 13 345 000 forintot kapott jogosulatlanul, amiből az ügyészség szerint később visszaosztott.
A főügyészség hivatali vesztegetéssel, felbujtóként elkövetett, jelentős kárt okozó csalással és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítja a polgármestert.
Az ügyben már 2025 decembere óta folyt a nyomozás.
Bár a hatósági közlemény nem nevezte meg, Halásztelek polgármestere a fideszes Nagy Barnabás.
Őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét, miután a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön több helyszínen tartott házkutatást és lefoglalást. A reggeli akcióról elsőként a 444.hu számolt be.
A hatóság közlése szerint az ügyészek számos tanút hallgattak ki, majd két embert gyanúsítottak meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elbukta a választást a fideszes képviselő, 18 év után indulhat újra a büntetőügye
Simon Miklós elvesztette a nyírbátori körzetet a TISZA Párt jelöltjével szemben. A mandátumvesztés a mentelmi jogának végét jelenti, így folytatódhat egy régi, bozótirtással kapcsolatos eljárás.
Tizennyolc éve jegelt büntetőügye indulhat újra Simon Miklósnak, miután a külföldi és átjelentkező választók szavazatainak összeszámolása után kiderült, a tiszás Barna-Szabó Tímea nyerte a választást a nyírbátori központú körzetben. A kormánypárti képviselő vereségével megszűnik a mentelmi joga, ami elháríthatja az akadályt a régi eljárás folytatása elől.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 6. számú választókerület a választás éjszakáján még billegő körzetnek számított, ahol az átjelentkezős és külképviseleti voksok még fordíthattak az álláson. Ez végül be is következett, így a Fidesz–KDNP képviselője mandátum nélkül maradt.
Simon Miklós ellen még a 2000-es évek elején indult nyomozás, amikor Nyírbogát polgármestereként nagy összegű szerződést kötött egy vállalkozóval bozótirtásra – írta a 24.hu. A pénzt kifizették, ám a vád szerint a munkát valójában közmunkásokkal végeztették el.
Az ügyben Simonon kívül másokat is megvádoltak, és jogerősen el is ítéltek.
Társai közül Nyírmihálydi akkori polgármestere, Nyisztor Ferenc jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt tíz hónap börtönbüntetést kapott, két év próbaidőre felfüggesztve, míg más vádlottakat letöltendő szabadságvesztésre ítéltek.
A fideszes országgyűlési képviselő mindeddig elkerülte az elmarasztalást a mentelmi joga miatt.
A Legfőbb Ügyészség korábban arról tájékoztatta a sajtót, hogy amennyiben megszűnik a képviselő mentelmi joga, a büntetőeljárás lefolytatható vele szemben. Ugyanakkor kiemelték, hogy ez nem automatikus folyamat.
A hivatal szerint „a büntetőeljárás nem automatikusan folytatódik ilyenkor, hanem azt – a törvényi feltételek fennállása esetén – újra meg kell indítani.”
Simon Miklós egy korábbi nyilatkozatában határozottan reagált a vádakra. Amikor egy fórumon szembesítették az üggyel, úgy fogalmazott: „Ez nem igaz, nem én jelentettem fel, ne hazudjál!”
Majd hozzátette: „A feleségem jelentette fel!”
A politikust a településen kapott díszpolgári címéről is kérdezték.
„Megdolgoztam érte, nem gondolja?” – válaszolta Simon.