Saját gyerekét is megerőszakolta, akár 22 évet is kaphat a volt tűzoltó
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a vád szerint a saját és az élettársa kiskorú lányát is éveken keresztül abuzálta – írja közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.
Az abúzust és a bántalmazást egy korábbi közlemény szerint kezdetben napi, később heti rendszerességgel követte el a vádlott. Mindez addig tartott, amíg a sértettek nagykorúvá váltak és elköltöztek otthonról. A férfi élettársa tudott a történtekről, azonban nem vetett véget az erőszaknak, hanem később, néhány alkalommal ő is részt vett a gyermekek szexuális cselekmények elvégzésére, illetve azok tűrésére kényszerítésében.
A férfi az eljárás kezdete óta letartóztatásban van, élettársa 4 hónap letartóztatást követően, jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll. A nő a nyomozás során részben beismerő vallomást tett, míg a férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését.
Ugyancsak a korábbi közleményből derül ki, hogy a férfi tűzoltó volt. A rendvédelmi dolgozó jogviszonya a nyomozás kezdeti szakaszában megszűnt.