Rúzsa Magdi szeptemberben jelentette be, hogy várandós, ráadásul hármas ikreket várnak férjével. Már az is kiderült, hogy két fiú és egy kislány érkezik majd a családjukba, de az énekesnő azt is elárulta: a kicsik nevéről csak a születésük után döntenek majd.
Rúzsa Magdi nemrég egy gyönyörű fotót mutatott magáról a Facebook-oldalán. A képen egy csodálatos, hosszú, fehér ruhát visel, amiben szépen látszik gömbölyödő pocakja is.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Havas Henrik: Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
„Nem értem, miért kellett most kiteregetni a szennyest” – így reagált Havas Henrik a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant vitára.
A botrány a hét elején kezdődött, miután Bakács Tibor kritikus egy interjúban azt állította: ő írta meg Csiszár Jenő milánói főkonzul szakdolgozatát.
Azt mondta, a bérírás díja „oldalanként 1500 forint” volt, és korábban a tévéműsorai alatt egy fülmonitoron keresztül is segítette Csiszárt.
Havas Henrik a Blikk érdeklődésére kommentálta az ügyet. Szerinte a felelősséget nem is a botrányt kirobbantó Bakács Tibornál kell keresni.
Azt mondta: „Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Jenőt...”.
Hozzátette, hogy alapvetően kedveli egykori kollégáját, és több okból is sajnálja a kialakult helyzetet.
A lapnak arról is beszélt, hogy őt személyesen is megviselték az egyetemi évek lezárásával járó kihívások, és felidézte, hogy az első pánikrohamai is az államvizsga-időszakhoz köthetők.
Az ügyben Havas azért is érintett, mert annak idején ő volt a dolgozatot bíráló tanár a Szegedi Tudományegyetemen. Egy korábbi műsorban elmesélte: Bakács egyszer számonkérte rajta, miért csak hármast adott Csiszár Jenő szakdolgozatára. A válasza az volt: „mert azt se tudta, miről van szó, fogalma nem volt semmiről, tök hülye az egészhez. Erre Bakács közölte vele: „Az rendben van, de én írtam a szakdolgozatát!”.
„Nem értem, miért kellett most kiteregetni a szennyest” – így reagált Havas Henrik a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant vitára.
A botrány a hét elején kezdődött, miután Bakács Tibor kritikus egy interjúban azt állította: ő írta meg Csiszár Jenő milánói főkonzul szakdolgozatát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
– így reagált Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában arra, hogy Győrfi Pált 22 év után leváltották az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.
A Balázsék című műsorban arról kezdtek beszélni, milyen jövő várhat a kommunikációs szakemberre, akinek neve és arca összeforrt a szervezettel. Ekkor hangzott el Sebestyén Balázs megjegyzése, amivel Győrfi rutinos televíziós múltjára utalt – számolt be róla a Story.hu.
Győrfi Pál ugyanis korábban többször is szerepelt tévéműsorokban. Látható volt gasztoreality műsorokban, talkshow-kban, házaspároknak szóló játékban, vetélkedőkben, és műsorvezetőként is.
A szóvivőváltást kedden jelentették be, Győrfi pedig a közösségi oldalán köszönt el a pozíciótól, ahol utódját is bemutatta.
„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – írta a távozó szóvivő. Azt is egyértelműsítette, hogy bár a kommunikációs feladatokat átadja, a mentőszolgálat állományában marad.
Az új szóvivő Szűcs Brigitta mentőtiszt lett, aki a kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban is dolgozott. A hivatalos indoklás szerint a váltás a szervezet megújulási folyamatának része.
„Remélem, azért az RTL-en nem kap műsort”
– így reagált Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában arra, hogy Győrfi Pált 22 év után leváltották az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.
A Balázsék című műsorban arról kezdtek beszélni, milyen jövő várhat a kommunikációs szakemberre, akinek neve és arca összeforrt a szervezettel. Ekkor hangzott el Sebestyén Balázs megjegyzése, amivel Győrfi rutinos televíziós múltjára utalt – számolt be róla a Story.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tóth Gabi smink nélküli fotókkal és egyetlen szóval tért vissza Instagramra
Az énekesnő csütörtökön egy új képgalériával jelentkezett Instagramon, amelyhez csupán egyetlen szót fűzött. Még április végén, a választásokat követően jelentette be, hogy egy időre visszavonul a közösségi médiából.
„Könnyebbülés” – mindössze ennyit, és egy fehér szív emojit írt posztjához csütörtökön az Tóth Gabi, aki hosszabb hallgatás után egy új képgalériával jelentkezett Instagramon.
A fotókon az énekesnő szelíd arckifejezéssel látható, a bejegyzés pedig azt sugallja, hogy a mögötte álló viharos időszak után kezd újra harmóniára lelni.
Az énekesnőt az elmúlt hónapokban komoly támadások érték politikai szerepvállalása miatt, amire reagálva április végén bejelentette, hogy egy időre visszavonul a nyilvánosságtól.
Akkor hangsúlyozta, hogy az elvei nem változtak: „Nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér.”
„Könnyebbülés” – mindössze ennyit, és egy fehér szív emojit írt posztjához csütörtökön az Tóth Gabi, aki hosszabb hallgatás után egy új képgalériával jelentkezett Instagramon.
A fotókon az énekesnő szelíd arckifejezéssel látható, a bejegyzés pedig azt sugallja, hogy a mögötte álló viharos időszak után kezd újra harmóniára lelni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Horváth Éva szakított a párjával, a balesete pecsételte meg a kapcsolatukat
Horváth Éva az RTL Reggeli című műsorában jelentette be, hogy véget ért a kapcsolata gyermekei apjával, Gáborral. Az egykori szépségkirálynő szerint már egy ideje problémákkal küzdöttek.
Szakított titokzatos párjával, Gáborral Horváth Éva. Az egykori szépségkirálynő az RTL Reggeli című műsorában beszélt erről, miközben a Balin elszenvedett súlyos motorbalesetéről írt új könyvét népszerűsítette.
„A párkapcsolatom már előtte sem működött jól, és aztán végül is ez a baleset el is határozta. Szerintem ez volt a vége” – mondta, hozzátéve, hogy azért nem szeretne bővebben belemenni, mert még folyamatban van az elválás.
„De ez egy ilyen jellegű szétválás is volt kettőnk között” – jegyezte meg.
A műsorvezető tavaly súlyos motorbalesetet szenvedett Balin, ami után hosszú rehabilitáció várt rá. A történtekről és a hosszú felépülésről szól a Bye-bye, tűsarok! című könyve, melyet Fejős Éva segítségével írt meg.
Horváth Évának és immár volt párjának két közös gyermeke van: első fiuk, Kristóf 2017 tavaszán, második fiuk, Alex pedig 2021-ben született. A műsorvezető májusban visszatért Balira, korábban pedig következetesen óvta magánéletét a nyilvánosságtól, párját csak ritkán lehetett látni.