Robbanás történt az oslói amerikai nagykövetségnél, a norvég rendőrség sejti, mi okozhatta
Robbanás történt az oslói amerikai nagykövetség épületénél március 8-án, vasárnap hajnalban. A helyi idő szerint nagyjából egy órakor történt detonációban senki sem sérült meg, a rendőrség azonban nagy erőkkel indított hajtóvadászatot az elkövető vagy elkövetők után – írja a CNN.
A bejelentés után a hatóságok nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A területet bombakutató egység, bűnügyi technikusok, drónok, helikopter és rendőrkutyák segítségével vizsgálták át. A nagykövetséghez vezető egyik fő útvonalat, a Sørkedalsveient lezárták, és a fegyveres rendőrök minden, a környéken közlekedő járművet ellenőriztek.
A rendőrség a nyomozás érdekében a lakosság segítségét is kéri, és várja mindazok jelentkezését, akik éjfél és hajnali két óra között bármi gyanúsat észleltek a Makrellbekken környékén. A terület átvizsgálása után a hatóságok közölték, hogy a környék a lakosság számára biztonságos, a nyomozás pedig kiemelt prioritással folyik.
– nyilatkozta Michael Dellemyr, az oslói rendőrség helyszíni műveletirányítója.
A környéken élők az éjszaka közepén riadtak fel a hangos dörrenésre.
– mondta a Dagbladet-nek egy közeli lakos, Edvard Haugerud Kjørstad. Egy másik szomszéd, Anna Gilbo arról számolt be: „Remegett az egész ház… Aztán füstfelhőt láttunk a nagykövetség felől.”
A nyomozás jelenlegi állása szerint a hatóságok még nem közölték, pontosan milyen eszköz okozta a detonációt, és egyelőre gyanúsítottat sem fogtak el.
Bár a diplomáciai képviseletek világszerte fokozott védelem alatt állnak, a norvég titkosszolgálat a napokban még változatlannak ítélte az ország terrorfenyegetettségi szintjét.