News here
hirdetés

KÉK HÍREK

Részeg férfi támadt a papokra egy budapesti gyászmisén

Mellkason verte a káplánt, a plébánosnak a stólája bánta.

Link másolása

hirdetés

Az Ügyészség számolt be róla, hogy egy 50 éves részeg férfi először káromkodva belekiabált a gyászmisébe, majd amikor szóltak neki, hogy távozzon, rátámadt a papokra. Mindez néhány héttel ezelőtt történt, egy XII. kerületi templomban.

A vádirat szerint az 50 éves férfi  január 7-én, délután, ittasan egy XII. kerületi templomhoz ment, ahol körülbelül kétszáz fő részvételével gyászmise zajlott. A férfi a bejáratnál állva, trágár kifejezéseket kiabált be a templomba, ezért a plébános és a káplán a szertartást megszakították, majd odamentek a vádlotthoz és megkérték, hogy hagyja abban a trágár viselkedést és távozzon. A férfi közölte, hogy őt onnan senki nem küldheti el, miközben szidalmazta őket, majd ütő, illetve rúgó mozdulatokat tett a plébános irányába. A plébánost ugyan nem találta el, de a ruházatán a stólát és a szemüvegzsinórt elszakította. Ekkor a káplán a vádlott és a plébános közé állt, őt a támadó a mellkasán megütötte. A férfit a helyszínre érkező rendőrök előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták.

Másnap este a vádlott ismét megjelent a templomnál, ahol az egyházat, papokat és a keresztény közösséget sértegette. A templomba ekkor érkezett misére a káplán is, akit a vádlott felismert, és az előző napon történtek miatt veréssel fenyegette meg.

A férfi jelenleg letartóztatásban van, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal és zaklatás vétségével vádolják, börtönbüntetést szánnak neki.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
Blikk: Teljes, több kilós felszerelésben esett a Dunába a büntetés-végrehajtás két munkatársa
A lap információi szerint a fiatal tiszthelyettesek a kutyáikkal egy imitált fogolyszökés folyón végrehajtott keresését gyakorolták, amikor felborult a csónakjuk.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk: eltűnt a büntetés-végrehajtás két munkatársa Rácalmás közelében hétfő délelőtt a Kis-Duna-ághoz tartozó területen. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának közleménye szerint éppen a szolgálati kutyák kiképzését végezték Rácalmáson, amikor elmerültek a vízben.

A Blikk úgy tudja:

a fiatal tiszthelyettesek 37 fokos hőségben felhevült testtel, teljes, több kilós felszereléssel - bakancsban, bevetési ruhában, fegyverrel, bilinccsel együtt - estek a vízbe. Mentőmellényt nem viseltek.

A lap információi szerint a büntetés-végrehajtás két munkatársa a kutyáikkal egy imitált fogolyszökés folyón végrehajtott keresését gyakorolták, amikor felborult a csónakjuk. A két szolgálati kutyának sikerült partra úsznia, ám a fegyőröket elnyelte a víz.

A két szerencsétlenül járt őrt a kollégáik, tűzoltók, rendőrök azóta is nagy erőkkel keresik, abban bízva, hogy sikerült megkapaszkodniuk a folyószakasz part menti erdő vízbe lógó ágaiba. A lap szerint a környéken egy mentőhelikopter is várakozott, felkészülve az esetleges azonnali mentésre, a rendőrség pedig közösségi oldalakon kérte meg a környékbelieket, akinek van drónja menjen a helyszínre, hogy a levegőből minél nagyobb területet tudjanak átvizsgálni, keresve a bajba jutott kutyakiképzőket.

hirdetés

Makula György bv. ezredes, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság Kommunikációs Főosztályának vezetője a Blikknek azt mondta: bíznak abban, hogy a baleset okozta sokk után a két kollégának valahogyan sikerült partra evickélni, és csak a kimerültség miatt nem tudták eddig felvenni a kapcsolatot a parancsnoksággal.

A 24.hu azt írja, egy 29 éves és egy 34 éves férfiről van szó, értesüléseik szerint az egyik férfi kutyakiképzőként, a másik pedig kutyaoktatóként dolgozott a testületnél.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Videó: életét kockáztatva mentett meg egy bajba jutott családot a Magyar Közút munkatársa
A családnak valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy mekkora életveszélyben voltak.

Link másolása

hirdetés

„Életeket mentett a káli művezető kollégánk” – közölte a Magyar Közút az Instagram-oldalán.

"Az M3-as autópályán június 24-én, péntek kora reggel egy szürke személyautó defektet kapott, nekiment a szalagkorlátnak, és 180 fokos fordulattal megállt a belső sávban, szemben a forgalommal. Egy kislány és a szülei utaztak a kocsiban, mindhárman kiszálltak, sőt még kereket is elkezdtek cserélni.

Egy autós bejelentése nyomán a diszpécserünk azonnal megkereste kamerán a helyszínt, és riasztotta a kollégákat és a hatóságokat, hogy baj van. Forgalomtechnikai művezetőnk pár perc alatt kiért, és azonnal kivitte őket a szalagkorláton túlra.

A családnak valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy mekkora életveszélyben voltak. Kollégánk úgy döntött, hogy életét kockáztatva kihozza az autót is, ezzel elkerülve a további baleseteket. Ekkor megállt benne az ütő, ahogy beült az autóba, ugyanis két másik jármű majdnem belerohant. Szerencsére nem történt baj. Kiszállt és láthatósági mellényével jelzett az autósoknak, hogy nehogy tragédia legyen, ezután kivitte a rendőrök megérkezésekor a leállósávba a kocsit. Nagyon örülünk, hogy végül személyi sérülés nem volt, a család és a kollégánk, illetve a többi közlekedő is ép bőrrel megúszta a hajmeresztő esetet!" - áll a bejegyzésben

"Büszkék vagyunk, hogy ilyen nagyszerű kollégáink vannak"

– írta a Magyar Közút.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Eltűnt a büntetés-végrehajtás két munkatársa a Kis-Duna-ágban
A szolgálati kutyák kiképzését végezték Rácalmáson, a Kis-Duna-ághoz tartozó területen, amikor elmerültek a vízben.

Link másolása

hirdetés

Eltűnt a büntetés-végrehajtás két munkatársa Rácalmás közelében hétfő délelőtt a Kis-Duna-ághoz tartozó területen - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) az MTI-vel.

Azt írták:

a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet és a Márianosztrai Fegyház és Börtön munkatársai szolgálati ebek kiképzését végezték Rácalmáson, a Kis-Duna-ághoz tartozó területen. A kiképzés során eddig nem ismert okból elmerültek a vízben.

A büntetés-végrehajtási szervezet, a rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai jelenleg is nagy erőkkel keresik őket - tette hozzá a BVOP.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Mintegy ezer négyzetméteren lángol egy raktár a XIII. kerületben
A tűzoltók több gázpalackot kivittek az épületből és négy vízsugárral oltják a lángokat.

Link másolása

hirdetés

Mintegy ezer négyzetméteren ég egy földszintes raktárépület tetőszerkezete Budapest XIII. kerületében - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő délután az MTI-vel.

Kisdi Máté elmondta: a raktár a Tatai utcában gyulladt ki.

A tűzoltók több gázpalackot kivittek az épületből és négy vízsugárral oltják a lángokat

- tette hozzá.

Olvasónk fotóin is látszik, hogy sűrű fekete füst száll a levegőbe az épületből.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: