Rengeteg évfolyamtársa, ismeretlen szülők és hozzátartozók gratuláltak Kincse Csongornak a diplomaosztón elmondott beszéde után
Kincse Csongor az RTL híradójának azt mondta: ő itthon akar maradni és gyógyítani. Az egészségügyi államtitkárság azt írta a Híradó kérdésére, hogy a fiatal orvosok jóval kedvezőbb feltételek között kezdhetik meg munkájukat 2010-hez képest.
Rengeteg évfolyamtársa, ismeretlen szülők és hozzátartozók gratuláltak Kincse Csongornak a Szegedi Egyetem diplomaosztóján elmondott beszéde után. A végzős orvostanhallgató egy összedőlés szélén álló rendszerről beszélt, amelyben a fiatal orvosoknak helyt kell állniuk. Szerinte a rendszert belülről feszíti az orvosok és a szakdolgozók közötti bérszakadék, az egészségügy vezetője pedig a kórházi fertőzések helyett facebook kommentekkel harcol.

„Biztosan lesznek nehéz napok, amikor azt érezzük majd, hogy bármit is csinálnánk, csak nem ezt. Ezen az sem fog segíteni, hogy azon társaimmal, akikkel itthon szeretnénk majd dolgozni, és remélem, ez minél többünkre igaz lesz , nos, azon társaimmal egy diszfunkcionális, az összedőlés szélén álló rendszerben kell majd dolgoznunk”
- fogalmazott beszédében Dr. Kincse Csongor, aki Takács Péter egészségügyi államtitkárra utalva úgy folytatta:
„Egy olyan rendszerben, ahol az anyagi és humán erőforrások hiánya mindennapos gondokat okoz. Egy olyan rendszerben, amelyet belülről feszít az orvosok és szakdolgozók közti bérszakadék. Egy olyan rendszerben, amelynek a vezetője a kórházi fertőzések elleni harc helyett Facebook-kommentekkel harcol.”
A végzős hallgató ezután a társaihoz szólt:
„Ezért kívánom generációnknak, hogy ne csak a betegeket, hanem a rendszert is gyógyítsuk meg. Merjünk kiállni saját, kollégáink és betegeink érdekeiért. Hozzunk létre egy olyan egészségügyet, amely méltó Semmelweis, Szent-Györgyi és Karikó hazájához”
- mondta.
Többek közt Kincses Gyula, az Orvosi Kamara volt elnöke is posztolt a beszédről.
Takács Péter egészségügyi államtitkár megszólítva érezte magát, ezért kommentelt Kincses posztja alá.
„Amikor én ennyi idős voltam, mint ez a kedves fiatal kolléga, én is hasonlókat mondtam az egyetemi eseményeken. Csak akkor épp ti voltatok hatalmon, Gyula... és egy 90 nettós kezdő orvosi fizu várt rám”
- fogalmazott az államtitkár.
Rengeteg évfolyamtársa, ismeretlen szülők és hozzátartozók gratuláltak Kincse Csongornak a Szegedi Egyetem diplomaosztóján elmondott beszéde után. A végzős orvostanhallgató egy összedőlés szélén álló rendszerről beszélt, amelyben a fiatal orvosoknak helyt kell állniuk. Szerinte a rendszert belülről feszíti az orvosok és a szakdolgozók közötti bérszakadék, az egészségügy vezetője pedig a kórházi fertőzések helyett facebook kommentekkel harcol.
Kincse Csongor az RTL híradójának azt mondta: ő itthon akar maradni és gyógyítani. Az egészségügyi államtitkárság azt írta a Híradó kérdésére, hogy a fiatal orvosok jóval kedvezőbb feltételek között kezdhetik meg munkájukat 2010-hez képest.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sokan búcsúznak Kaszás Nikolettől az interneten és a közösségi oldalakon. A 27 éves fiatal szeptember elején túrázni indult a Pilisbe, azóta keresték.
Ma délelőtt egy kutyás mentőcsapat találta meg a holttestét. A hírt követően együttérző üzenetek jelentek meg.
Mint kiderült, a túrázó a Magyar Kétfarkú Kutya Párt közösségéhez is kapcsolódott, akik passzivistának nevezik az aktivistáikat. A párt rövid üzenetben emlékezett meg róla:
RTL: Ruszin-Szendi Romulusz az első volt vezérkari főnök, akit megfosztanak a rendfokozatától a rendszerváltás óta
A honvédelmi miniszter Facebook-videóban közölte a lépést a fegyveres fórum és újságíró-lökdösés után. Juhász bosszút emleget, Ruszin-Szendi szerint inkább a miniszter jövője forog kockán.
A honvédelmi miniszter Facebook-videóban közölte szombaton, hogy felmondja Ruszin-Szendi Romulusz önkéntes tartalékosi szerződését, így a volt vezérkari főnök a rendfokozatát is elveszíti. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Ruszin-Szendi fegyverrel az oldalán tartott fórumot, korábban lökdösött egy újságírót, rendszeresen bírálja a kormányt, és ezzel szerinte gyengíti a honvédség egységét, veszélyt jelentve a magyar emberekre.
Ruszin-Szendi 2016-ban kapott dandártábornoki kinevezést, 2021-ben pedig a Magyar Honvédség vezérkari főnöke lett. Kevesebb mint két év után leváltották, majd a honvédségtől is távozott, akkor már altábornagyként. Mostanáig önkéntes tartalékos jogviszony kötötte a sereghez.
Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter politikai okot lát a döntés mögött, derül ki az RTL Híradóból. Úgy fogalmazott, szerinte nem a fegyverviselés ügye a lényeg, hanem az ellenzéki szerepvállalás. Azt is mondta, hogy
jogorvoslatra van lehetőség, a bíróság elvileg visszaállíthatja a jogviszonyt.
Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő már nyáron arról írt a közösségi oldalán, hogy megfoszthatják Ruszin-Szendit a rendfokozatától. A fegyveres ügy szeptember közepén került nyilvánosságra. A rendfokozat elvesztésével együtt elvehetik a honvédelmi szolgálati juttatást is, amely havonta 1 millió 300 ezer forint.
Ruszin-Szendi a Facebookon reagált: azt írta, hogy ő „legfeljebb a jelenlegi honvédelmi miniszter politikai jövőjére” jelenthet veszélyt. A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy egy volt vezérkari főnök elveszítse a rendfokozatát.
A honvédelmi miniszter Facebook-videóban közölte szombaton, hogy felmondja Ruszin-Szendi Romulusz önkéntes tartalékosi szerződését, így a volt vezérkari főnök a rendfokozatát is elveszíti. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Ruszin-Szendi fegyverrel az oldalán tartott fórumot, korábban lökdösött egy újságírót, rendszeresen bírálja a kormányt, és ezzel szerinte gyengíti a honvédség egységét, veszélyt jelentve a magyar emberekre.
Ruszin-Szendi 2016-ban kapott dandártábornoki kinevezést, 2021-ben pedig a Magyar Honvédség vezérkari főnöke lett. Kevesebb mint két év után leváltották, majd a honvédségtől is távozott, akkor már altábornagyként. Mostanáig önkéntes tartalékos jogviszony kötötte a sereghez.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A kormány újabb részleteket közölt a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről, de több kérdés továbbra is nyitva maradt. Rétvári Bence a hétvégén arról írt, hogy a kifogástalan életvitel-vizsgálat során Juhász Péter Pál igazgató feltűnően magas életszínvonala és két intézeti „munkatárs” keltett gyanút, írja a hvg.hu.
A leírás szerint az igazgató és élettársa életmódja nem állt arányban a jövedelmükkel, és voltak fiatal lány alkalmazottak, akik nem tudták megmondani, mi a napi feladatuk. Később kiderült, hogy Juhász és élettársa lányok futtatásából szereztek jelentős plusz jövedelmet. Emiatt májusban őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A két kihasznált, felnőtt lányt „fedőállásban” foglalkoztatták a javítóintézetben.
A kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, a kormány által bevezetett életvitel-vizsgálat buktatta le Juhászt, nem sokkal a letartóztatása előtt. Arra azonban sem ő, sem Rétvári nem adott választ, hogy a szakmai körökben évek óta keringő aggasztó hírek, a hivatalos jelzések és egy rendőrségi feljelentés miért nem vezettek korábban intézkedéshez, miközben az igazgatót időközben előléptették és kitüntették.
Juhász Péter Pál 2011 óta állt a Szőlő utcai intézmény élén, 2022-ben átmenetileg a Nagykanizsai Javítóintézet vezetését is rábízták. Többször kapott elismerést; legutóbb tavaly a dunakeszi kormánypárti polgármestertől közbiztonságért díjat.
a vizsgálatnál az igazgató értékes Lexus autója, valamint a két – utóbb futtatottként azonosított – női alkalmazott Range Rovere is feltűnt. A házkutatás során Juhász és élettársa otthonában 120 millió forint készpénzt találtak.
A 444.hu korábban megírta, hogy Juhászt 2011-ben úgy nevezték ki a Szőlő utcai intézmény élére, hogy előző munkahelyeiről kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélés-gyanús bejelentések után távozott. A kinevezése ennek ellenére megtörtént.
A Szőlő utcai ügyben a nyomozás még zajlik, Juhász letartóztatásban van. A nyomozást az ügyészség vette át.
A kormány újabb részleteket közölt a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről, de több kérdés továbbra is nyitva maradt. Rétvári Bence a hétvégén arról írt, hogy a kifogástalan életvitel-vizsgálat során Juhász Péter Pál igazgató feltűnően magas életszínvonala és két intézeti „munkatárs” keltett gyanút, írja a hvg.hu.
A leírás szerint az igazgató és élettársa életmódja nem állt arányban a jövedelmükkel, és voltak fiatal lány alkalmazottak, akik nem tudták megmondani, mi a napi feladatuk. Később kiderült, hogy Juhász és élettársa lányok futtatásából szereztek jelentős plusz jövedelmet. Emiatt májusban őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A két kihasznált, felnőtt lányt „fedőállásban” foglalkoztatták a javítóintézetben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter a Fidesz jelöltjeiről: Csak nem beindult a marakodás a maffiában a megmaradó 30 helyért?
A tiszás politikus szombaton jelentette be, hogy csúszik a párt jelöltjeinek bemutatása. Mindezt a leendő jelöltek személyes védelmével és a családjaik biztonságával indokolta.
„Látom, nagy az izgalom az állampártban a TISZA jelöltjei kapcsán” - írta a Facebookon vasárnap este Magyar Péter.
A TISZA Párt elnöke ezután két kérdéssel folytatta a bejegyzést:
„De vajon hol vannak a Fidesz jelöltjei? Csak nem beindult a marakodás a maffiában a megmaradó 30 helyért?”
A politikus ezzel arra utalhatott, hogy bár a Fidesz-KDNP pártszövetségnek jelenleg 135 képviselője van az országgyűlésben, de a jövő áprilisi választások után szerinte ennél jóval kevesebb lesz csak.
Magyar Péter szombaton jelentette be, hogy „a leendő jelöltjeink személyes védelme és a családjaik biztonsága érdekében” a TISZA Párt a tervezettnél később, csak november végén mutatja be azt a 106 jelöltet, akikkel nekivág a 2026-os választásoknak.