KÉK HÍREK

„Rendőrt akarok ölni” - mondta a nő, aztán figyelmeztető lövést adtak le, de egy rendőrszakközépiskolást talált el a golyó

Felfegyverkezve fenyegetőzött egy fiatal nő a Keletinél, rendőröket riasztottak. Figyelmeztető lövés dördült, de egy rendőrtanuló sérült meg. A nőt elfogták, letartóztatásáról hamarosan döntenek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 12.



Komoly rendőri intézkedés zajlott a Keleti pályaudvarnál, amikor egy fiatal nő késsel fenyegetőzött. Több járőr próbálta megfékezni, és az RTL Híradó birtokába került felvételen látszik, hogy nehezen tudták lefogni. Közben egy rendőr megsérült – valószínűleg egy figyelmeztető lövés sebesítette meg véletlenül.

Egy szemtanú, Zöldfay Bence a pályaudvar előtt éppen egy ismerősére várt.

„Azt hallottam hirtelen, hogy dobja el a kést. Megindultunk ki a főbejárat felé, és félúton hallottunk egy lövést. Mire mi az ajtóba kiértünk, akkor egy ilyen 20 év körüli hölgy volt a földön előállítva, egy 20 centis kés volt körülbelül mellette” – mesélte a Híradónak.

A nő nem sokkal korábban maga hívta a segélyhívót, és azt mondta: „rendőrt akar ölni”. Egy járőrpáros ment a helyszínre, egyikük még rendőr-tanuló volt. Megpróbálták lenyugtatni, de a nő tovább fenyegetőzött, ezért erősítést hívtak. A közelben lévő rendőrök gyorsan odaértek, mert nem sokkal előtte egy másik intézkedésük is volt a Keletinél.

Végül az egyik rangidős rendőr figyelmeztető lövést adott le a földre, de a golyó valószínűleg megpattant, és eltalálta a fiatal rendőrtanulót.

„A rendőri intézkedés során a föld felé leadott figyelmeztető lövés következtében egy rendészeti szakközépiskolai hallgató könnyebben megsérült, ennek körülményeit az ügyészség külön eljárásban vizsgálja”

– közölte Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Azt is vizsgálják, hogy a lövedék pontosan hogyan sebesítette meg a rendőrtanulót, például visszapattanhatott-e valahonnan.

„A figyelmeztető lövést általában függőleges irányba, a légtérbe kell leadni. Ha ez nem biztonságos, a lövés irányát úgy kell megválasztani, számolva a becsapódást esetlegesen követő gurulattal is, hogy a lövedék életet, testi épséget ne veszélyeztessen, és lehetőleg ne okozzon anyagi kárt” – magyarázta Borbély Zoltán ügyvéd.

A megsérült rendőrtanulóhoz mentőt hívtak.

„Később láttuk, hogy egy mentő még ott volt a helyszínen, és ott láttuk, hogy bent fekszik valaki. Valószínűleg a lábon lőtt, sérült gyakornok volt” – tette hozzá a szemtanú.

A fiatal nő még a földön fekve is dühöngött, ellene eljárás indult. Úgy tudni, hogy a kihallgatásán nem tett vallomást, és letartóztatásáról csütörtökön dönt a bíróság.

A teljes riportot itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón a halálos gázolás: zebrán ütött el két részeg fiatal egy nőt az Astoriánál
A nő épp a lányával talákozott volna. Hívta az édesanyját, de már a mentős vette föl a telefont, és ő mondta el, hogy mi történt. Az asszonyt kórházba vitték, ahol néhány héttel később meghalt.


Az RTL Híradó egy megrázó videót szerzett meg egy két évvel ezelőtti halálos gázolásról. A tragédia a budapesti Astoriánál történt. Egy nő a zöld lámpánál ment át a zebrán, amikor egy részeg fiatal elütötte. Az asszony a kórházban meghalt. Kiderült, hogy a sofőrnek nem volt jogosítványa, egy barátja bérelte ki neki az autót, és megengedte, hogy a férfi vezesse az autó.

Nemrég bíróság elé kerültek, a sofőr pedig egy betegség miatt elmeorvos is vizsgálja.

A felvételen látszik, hogy a nő a buszról leszállva a zebrához ment, ahol a zöld lámpánál lépett a zebrára. Ekkor érkezett neki balról a külső sávban egy autó, ami elgázolta. A kocsi két utasa a jobb első ajtón keresztül szállt ki, majd odaszaladtak segíteni az eszméletlenül fekvő nőhöz, aki métereket repült.

A Híradó által megszerzett drámai felvételek 2022 szeptemberében, este fél 10-kor készültek a budapesti kiskörúton. Az asszony épp a 16 éves lányával találkozott volna, aki a közelben várta, de már hiába.

Kiderült, hogy a lány hívta az édesanyját, de már a mentős vette föl, és ő mondta el, hogy mi történt. Az asszonyt kórházba vitték, ahol néhány héttel később meghalt.

A Híradó úgy tudja, hogy az akkor 25 éves sofőr és 22 éves barátja a belvárosban ittak, és épp egy mésik szórakozóhelyre készültek.

A sofőr elismerte a bűnösségét, de nem mondott le a tárgyalás jogáról. Védője arra hivatkozott, hogy betegségben is szenved, ezért a bíróság az igazságügyi elmeorvos szakértői vizsgálatát rendelte el a vádlottnak.

Az elhunyt nőt édesanyja és két gyereke gyászolja. A család ügyvédje szerint a tragédia is arra figyelmeztet, hogy a gyalogosnak csak akkor van elsőbbsége, ha azt meg is adják: "Mindig feltételezzük, hogy esetleg valaki nem fogja betartani a szabályokat, és vigyázzunk magunkra. Tehát még ott is, ahol zöld lámpánk van, és teljesen egyértelműen elsőbbségünk van, mindig figyeljünk, hogy a másik valóban vigyáz-e ránk" - mondta.

A gázolás ügyében jövő héten tart újabb tárgyalást a bíróság.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Este még a böllérfesztiválon mulatott, reggelre eltűnt a szexuális visszaéléssel gyanúsított bujáki pap
Valószínűleg több érintett is lehet. Egyikük már felnőtt, de a bántalmazás idején még 15 éves volt.


Egy böllérfesztiválon még látták, majd eltűnt a pap, akit szexuális visszaélés gyanúja miatt minden papi tevékenységtől azonnali hatállyal eltiltott a Váci Egyházmegye. Az RTL Híradó értesülése szerint egy esperesről van szó, aki a Nógrád megyei Bujákon és a környező falvakban szolgált.

A katolikus szervezet közleménye szerint azért tiltották el a papot, mert szexuális visszaélés gyanújáról érkezett hozzájuk bejelentés. Azt is közölték, hogy 2019 óta működik a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szolgálat, amelyhez most először érkezett panasz.

A helyik nem akartak nyilatkozni, csak annyit mondtak el a Híradónak, hogy szombaton látták utoljára, azóta nem tudnak róla. A férfi az egyik szomszédos településen tartott böllérfesztiválon tűnt fel, evett, mulatott. A vasárnapi misét azonban már nem ő celebrálta Bujákon, helyettesítő pap érkezett Pásztóról.

Több helyi arról beszélt a stábnak, hogy a papról régóta hallani lehetett, hogy kedvelheti a fiatal fiúkat. Még furcsa fotók is készültek róla, például amin egy gyerekkel fürdik. Egy férfi elárulta, hogy szülői panaszok miatt 2019-ben bejelentést tett az egyházmegyénél, de szerinte semmilyen következmény nem lett.

Perintfalvi Rita teológus azt mondta, több érintett is lehet: "Egy érintettel is tudtunk tegnap beszélni, aki egyébként most már felnőtt korú, de amikor a bántalmazás, a fogdosás, molesztálás érte, akkor 15 éves volt. Ez a személy most egyházi alkalmazásban áll" - mondta.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Radioaktív anyagot szállító kamion borult fel az M3-as autópályán
A fülkében utazó két férfit az arra járók mentették ki a roncsból. A radioaktív anyagot szállító tartály szerencsére nem sérült meg a balesetben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 02.



Csütörtök délután durrdefektet kapott egy kamion az M3-as autópályán, Gyöngyös közelében. A nyerges vontató Nyíregyháza felé haladt, amikor a terelés környékén kidurrant a vontatmánya egyik kereke.

A defekt miatt a sofőr elveszítette az uralmát a jármű felett, a kamion oldalra borult, átszakította a szalagkorlátot, és a szemközti oldalon az úttestre csúszott. A baleset során majdnem eltalálta a szemből érkező autókat is.

A vezetőfülkében két férfi utazott, akik nem tudtak kiszállni a roncsból, ezért az arra járók siettek a segítségükre. Egy szemtanú a Tényeknek arról számolt be, hogy bekötötte az egyik férfi vérző kezét.

A kamion radioaktív anyagot szállított, de a tartály szerencsére nem sérült meg. A szakemberek már elszállították a veszélyes anyagot.

A rendőrök az autópálya mindkét oldalát lezárták közel fél napra. Az útszakasz kiürült, a mellékutakon viszont jelentősen megnőtt a forgalom.

„A teherautó veszélyes anyagot szállított, de az annak tárolására szolgáló eszköz nem sérült meg, így lakossági védelmi intézkedésre nem volt szükség” – mondta el Soltész Bálint, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Tények riportját a balesetről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szándékosan ugorhatott a halálba egy brit ejtőernyős a rendőrség szerint
A 32 éves nő több mint 400 ugráson volt túl. Egy mezőgazdasági területen zuhant le Anglia északkeleti részén.


Több mint 400 sikeres ugráson volt túl Jade Damarell, amikor április 27-én végzetes baleset érte, írja a New York Post. A 32 éves, házas nő a SkyHigh Skydiving alkalmazásában dolgozott, és ezen a napon is egy ilyen ugrás során történt a tragédia.

Damarell Anglia északkeleti részén, Durham megyében zuhant le egy farm területén, és a helyszínen életét vesztette. A Wrefords’ Farms megerősítette, hogy egy nő tragikus körülmények között meghalt a birtokukon. A gazdaság később emlékfát ültetett a tiszteletére.

A SkyHigh Skydiving közlése szerint az ejtőernyősük szándékosan ugorhatott a halálba.

A rendőrség kizárta az idegenkezűséget. A British Skydiving, az Egyesült Királyság nemzeti ejtőernyős szervezete szintén azt közölte, hogy a rendelkezésre álló adatok öngyilkosságra utalnak.

Egy barátja a Daily Mailnek úgy nyilatkozott: „A halála előtti két napban 11 ugrást hajtott végre.” Elmondása szerint Damarell fontos tagja volt az ejtőernyős közösségnek.

(via 24.hu)

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET: