Rákkeltő műanyag, mérgező szójaolaj: így növelték a melleket a szilikon előtt
A kezdeti mellnagyobbítási kísérletek tumoros csomókhoz, üszkösödéshez és amputációhoz vezettek. Az első szilikonimplantátumot egy kutya kapta meg, az a nő pedig, aki először bevállalta a beültetést, eredetileg nem is a mellével, hanem a fülével volt elégedetlen.
A szilikonimplantátum divatja évtizedek óta töretlen, a világ második legnépszerűbb beavatkozásának számít a zsírleszívás után. Bár főleg mellnagyobbításra használják, sokan mellrák utáni helyreállításként kérik a beültetést.
Az első próbálkozások szörnyű következményekkel jártak
Már a 19. század végén is történtek kísérletek a mell nagyobbítására, dr. Robert Gersuny osztrák orvos elsőként paraffinnal próbálkozott. Az injekciózás azonban fertőzésekhez, keményedéshez és tumoros csomókhoz vezetett, ráadásul más testrészekbe is átfolyt az anyag.
Néhány évtizeddel később, az 1920-as évektől a hátsó fertályból kinyert zsírszövetet próbálták a keblekbe ültetni, de hamar rájöttek az orvosok, hogy hamar és egyenetlenül felszívódó megoldásról van szó.
A II. világháború után jutott eszébe a szakmának szilikont használni, azonban nem a megfelelő módon, ugyanis közvetlenül a mellkasba fecskendezték. A japán prostituáltak körében elterjedt injekciózás mindenféle szörnyű következményekhez vezetett (például tumor, fertőzés, más szervek károsítása, üszkösödés és amputáció), ezért az amerikai katonák csak ideig-óráig élvezhették a szer látványos hatását.
Amerikában az ’50-es években mindenféle műanyaggal is próbálkoztak. Sok női mellbe került ekkoriban PVC (polivinil műanyag), nejlon, poliuretán és teflon is, de a kezdeti örömöt felváltotta a kétségbeesés, amikor a pórul járt hölgyek dekoltázsa elkezdett egy éven belül zsugorodni, deformálódni és keményedni.
Sokszor ki sem lehetett műteni az addigra mélyen beivódó anyagokat. A később rákkeltőnek talált PVC mellett olyan hamvában holt implantátum-ötletek is megvalósultak, mint az üvegből, szivacsból, fából, elefántcsontgolyókból, gyapjúból vagy szarvasmarhaporcból készült verziók. Sőt, egy időben szójaolajjal töltötték meg a tasakokat, amely a testbe jutva súlyos mérgezést okozott. A biztonságosan beültethető szilikontasak feltalálása az amerikai Thomas Cronin és Frank Gerow orvosoknak köszönhető 1961-ben.
1965-ben találta fel a sós vizes implantátumot a francia dr. H. G. Arion, ami annyiban különbözött szilikonos elődjétől, hogy a tasakokat beültetés után steril sóoldattal töltötték meg a sebészek. Ugyan ez az eljárás sem volt problémamentes, a ’90-es években ezt a módszert használták leginkább az USA-ban.
Annál is inkább, mert a szilikont rossz hírbe sodorták pár évre, sőt, be is tiltották egy időre 1992-ben, mire tisztázták a vádak alól. Tévesen az a nézet terjedt el, hogy a szilikonimplantátum növeli a rák kockázatát és autoimmun betegségeket okozhat. Manapság már folyékony helyett kohezív szilikon géllel töltik a tasakokat, illetve titánbevonattal teszik még biztonságosabbá.
Így néz ki egy implantátum (forrás: Wikipédia)
56 éve műtötték az első szilikonmellű nőt
Az első hölgy, aki bevállalta ezt a korszakalkotó műtétet, az amerikai Timmie Jean Lindsey volt. Meglepő módon neki semmi baja nem volt a kebleivel, csak azért keresett fel egy kórházat, mert volt a dekoltázsán egy megunt tetoválás, amit szeretett volna eltávolíttatni.
A két sebész, Cronin és Gerow azonban izgatottak voltak az új felfedezésük miatt, ezért érdeklődtek, hogy volna-e kedve mellnagyobbítás-önkéntesként történelmet írni.
Lindsey először hezitált, mivel inkább az elálló fülei okozták önbizalomhiányát. Végül alkut kötöttek, miszerint a sebész mindkettő beavatkozást ingyen elvégzi Timmie-n, cserébe a kockázatért. A kétórás műtétre 1962-ben, Texasban, a Jefferson Davis kórházban került sor. A hölgy rendkívül elégedett volt a végeredménnyel, családjának azonban évtizedeken keresztül nem merte elmondani, mire vállalkozott.
Egy évvel később Dr. Cronin be is mutatta a Nemzetközi Plasztikai Sebész Szövetségnek a találmányát, amellyel hatalmas elismerésre tett szert. A módszer lényege, hogy testbarát szilikongumiból készült tasakba töltenek zselészerű szilikont. Ekkor még csak négyféle implantátum-méret létezett. A sebész Gerow doktorral együtt kísérletezte ki a módszert, aki először egy műanyag zsákba tett vér kapcsán gondolkozott el azon, hogy mennyire hasonlít egy női mellre.
Kissé abszurd adalék, hogy az első szilikonbeültetést egy kutya kapta: Esmeralda, az élelmes négylábú azonban néhány héttel a műtétet követően kirágta a varratokat, eltávolítva a beültetett implantátumot.
Mellműtét (forrás: Wikipédia)
Az első kebelcelebek
Hollywood szilikon-úttörőjének Pamela Anderson számít, akinek olyannyira bevált a szilikonmell-műtét, hogy rekorderként tizenegy alkalommal is szerepelt utána a Playboyban. Az egykori szexszimbólum olyannyira divatba hozta a hatalmas méretű ciciket, hogy máig tartja magát ez a trend.
Hazánkban az első olyan sztár, aki szilikonmelleket csináltatott magának, Zalatnay Sarolta volt.
Exférje, Márton Csaba kérésére a legnagyobb implantátumot tetette be magának, amit később megbánt, ezért kisebbítő műtéten esett át. Nem csoda, hogy fájt a háta az 570 köbcentis terheitől...
Gaál Noémi időjós pedig elsők között vallott nyíltan arról, hogy sebészi úton nagyobbíttatta meg a kebleit. Manapság már semmi megbotránkoztató nincsen a műciciben: annak ellenére, hogy félmillió forinttól hárommillióig terjedhet egy ilyen műtét, nők milliói feküdnek kés alá.
Fotó: Beroesz/Wikipédia
