Rábízták a 10 éves kislányt, többször fajtalankodott vele - 13 évet kaphat a dorogi férfi
Az Esztergomi Járási Ügyészség vádat emelt egy 49 éves dorogi férfival szemben, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak és szeméremsértés miatt - írja a Kemma.hu.
Dr. Reszl Ildikó főügyész a lapnak azt mondta, a férfi régóta ismerte a 10 éves kislány édesanyját, akivel barátok voltak, ezért az asszony rendszeresen a férfira bízta a gyermekét.
Az elkövető közel egy évig havonta találkozott a gyerekkel, ilyenkor strandra ment vele, ételt-italt vásárolt neki, és alkalmanként előfordult az is, hogy kislány a férfinál töltötte az éjszakát. Ekkor történt az erőszak - a férfi 5 alkalommal fajtalankodott a kislánnyal.
Más áldozatai is voltak: nyáron észrevett egy 6 és egy 7 éves kislányt az egyik Esztergom-kertvárosi lakótelepen, akik szülői felügyelet nélkül játszottak. A férfi gumicukrot ígért a gyerekeknek, ha vele mennek.
A két kislánnyal ezután egy fás, bokros területre hajtott, ahol önkielégítést végzett a gyerekek előtt.
Június 27-én ismét megjelent az említett játszótéren, és leszólított két gyereket, akik azonban megijedtek és elszaladtak. A férfit egy nappal ezután, az esztergomi Martsa Alajos utcában fogták el,
a kocsija átkutatásakor egy zacskó gumicukrot is találtak nála az egyenruhások.
Az esztergomi ügyészség fegyházbüntetést javasol a 49 éves férfi ellen.
