prcikk: Próbára bocsátással megúszhatja a tinilány, aki bekamuzta, hogy elrabolták és megerőszakolták | szmo.hu
KÉK HÍREK
A Rovatból

Próbára bocsátással megúszhatja a tinilány, aki bekamuzta, hogy elrabolták és megerőszakolták

Hatóság félrevezetéséért két év börtön is járhat, de az általunk megkérdezett ügyvéd szerint aligha kap ilyen súlyos büntetést a 15 éves lány és barátja.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. június 30.



Mint arról beszámoltunk, nem rabolták el és nem erőszakolták meg azt a 15 éves érdi lányt, aki erről tett hamis bejelentést a rendőrségen.

Az esetről elsőként az Origo adott hírt, majd több másik médium is átvette.

A rendőrség azonban kedden délelőtt közleményt adott ki. Ebben azt írják, a két, egymással négy napja járó fiatal bevallotta, közösen találták ki az emberrablós történetet, hogy ne derüljön ki, az egész napot együtt töltötték.

Hogy meséjük még hihetőbb legyen, a lány megszaggatta ruháját, összekoszolta magát az úton talált porral, még a haját is összekócolta, a testén lévő hámsérüléseket együtt okozták.

De vajon milyen büntetésre számíthatnak a fiatalok?

Dr. Vidákovics Béla Zsolt ügyvéd a Szeretlek Magyarország megkeresésére elmondta, ebben az esetben a hatóság félrevezetéséről van szó, amivel kapcsolatban a Btk. így fogalmaz:

"Aki hatóságnál büntetőeljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető."

Mindez akkor igaz, amennyiben az illető konkrét személyt nem vádol meg hamisan. Jelen esetben ez a helyzet, mivel a lány csak annyit állított, hogy megállt mellette egy fekete Audi, amiből két ismeretlen férfi pattant ki.

A maximális büntetési tétel tehát 2 év, de a szakember szerint aligha valószínű, hogy tényleg börtönbe küldik a párt.

Fiatalkorúval szemben kiszabott büntetés vagy alkalmazott intézkedés célja elsősorban az, hogy az elkövető helyes irányba fejlődjön, és a társadalom hasznos tagjává váljon. Erre tekintettel az intézkedés vagy büntetés megválasztásakor a fiatalkorú nevelését és védelmét kell szem előtt tartani.

Ugyanakkor az ügyvéd megjegyzi, hogy egy ehhez hasonló, csekély súlyú ügyben valószínűleg nagykorúakat sem ítélnének börtönre.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Végtelenül sajnálom őket” - három huszonéves fiatal halt szörnyet, buliból hazafelé tartottak, amikor tragédia történt
Öt, buliból hazafelé tartó fiatal szenvedett balesetet Fülöpjakab határában, a hátsó ülésen utazó három utas életét vesztette. A városföldi áldozatokat és a súlyos sérültet a helyiek is ismerték, a közösséget sokkolta a tragédia.
M.M. / Fotó: RTL Híradó - szmo.hu
2026. április 04.



Buliból tartottak haza, de az otthonuktól alig tíz kilométerre a halálba rohantak azok a fiatalok, akik szombatra virradó éjjel, fél egy körül szenvedtek borzalmas balesetet Fülöpjakab határában. Öt huszonéves barát ült a kocsiban, ami egy egyenes útszakaszon letért az útról és fák közé csapódott. Hárman azonnal szörnyethaltak, ketten túlélték a becsapódást.

A Kunszállás felől Kiskunfélegyháza irányába tartó autó a hatalmas ütközés után többször megpördült, majd az oldalán állt meg a fák között

– számolt be róla az RTL Híradó.

A jármű annyira összeroncsolódott, hogy egyetlen ép elem sem maradt rajta; a tetejét a kiérkező tűzoltóknak kellett levágniuk, hogy hozzáférjenek a beszorult utasokhoz. A sofőr és a mellette ülő barátja saját lábukon szálltak ki a roncsból, a hátul utazó három fiúnak azonban esélye sem volt, a fémkupac foglyai lettek.

A helyszínre két megyéből négy mentőautó, valamint a kiskunfélegyházi és kecskeméti hivatásos tűzoltók érkeztek.

„A kiskunfélegyházi és kecskeméti hivatásos tűzoltók rögzítették a gépkocsit, és három embert feszítővágóval emeltek ki az összeroncsolódott járműből” – mondta el Kovács Andrea.

A mentőknek szívszorító feladatuk volt.

„Három személy sajnos olyan súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben, hogy rajtuk nem lehetett segíteni; az újraélesztésre sem volt remény. Ők a helyszínen életüket vesztették” – közölte Hangai József. Hozzátette, a két túlélő közül az egyik könnyebb végtagsérülést, a másik súlyos végtag- és hasi sérüléseket szenvedett.

A helyszínelők a roncs körül több szétdobált italosüveget találtak, és az is kiderült, hogy a jármű hátsó gumiabroncsai szinte teljesen simára koptak.

Az RTL Híradónak nyilatkozó rendőrségi szóvivő szerint a gyorshajtás gyanúja is felmerült.

„A sofőrt, aki a helyszínen alkalmazott alkoholszonda alapján a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, kollégáim őrizetbe vették”

– erősítette meg Horváth Erika. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság műszaki szakértő bevonásával vizsgálja a tragédia körülményeit.

Csend és döbbenet uralkodik Városföldön, ahonnan a három halott fiú és a súlyosan sérült utas is származott. A helyieket sokkolta a tragédia.

„Nagyon kedves, aranyos srácok voltak. Egyikük majdnem a szomszédom. Nagyon dolgosak, nagyon kedvesek voltak, végtelenül sajnálom őket” –

mesélte egy helyi asszony, Szabóné Lukács Ibolya, aki szerint az esetnek tanulságul kell szolgálnia. „Remélem, ez jó tanulság lesz a fiataloknak, hogyan közlekedjenek.”

A rendőrség ismét felhívja a figyelmet, hogy senki ne üljön ittasan a volán mögé, és ne is szálljon be olyan sofőr mellé, aki ivott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy anya, a 10 hónapos csecsemője és egy tinédzser halt meg a húsvéti tragédiában
Egy mintegy 30 méter magas fa dőlt rájuk a viharos szélben Németországban. A csoport egy anyaotthonból érkezett a hagyományos húsvéti tojáskeresésre.


Tragédiával végződött a húsvéti tojáskeresés vasárnap Észak-Németországban: Flensburg közelében egy kidőlő fa ráesett egy kiránduló csoportra, a balesetben három ember meghalt és többen megsérültek.

A hatóságok délután közölték a tragédia részleteit. A baleset délelőtt 11 óra körül történt a Mittelangelnhez tartozó Satrupholm erdőben, ahol

egy mintegy 30 méter magas fa a viharos szélben rádőlt a csoportra. A helyszínen életét vesztette egy 21 éves nő és egy 16 éves lány, a 21 éves nő 10 hónapos kislánya pedig a kórházban halt bele sérüléseibe

– közölte a flensburgi rendőrség. Egy 18 éves nőt súlyos sérülésekkel vittek kórházba. A német sajtóhírek szerint a körülbelül 50 fős csoport egy közeli anya-gyermek otthonból érkezett a hagyományos húsvéti programra.

A baleset idején viharos időjárás volt az ország északi részén. A Német Meteorológiai Szolgálat vasárnapra 55–65 kilométer per órás széllökéseket jelzett előre, de a térségben akár 80 kilométer per órás, viharos erejű széllökések is előfordulhattak.

Schleswig-Holstein tartomány vezetői közös nyilatkozatban fejezték ki részvétüket. "Mélyen megrendített minket ez a szörnyű baleset" – fogalmazott Daniel Günther miniszterelnök, Aminata Touré ifjúsági és családügyi miniszter, valamint Magdalena Finke belügyminiszter. A rendőrség vizsgálja a baleset pontos körülményeit, szakértők bevonásával derítik ki, hogy a fa kidőlését kizárólag a viharos szél okozta-e, vagy esetleg a fa rossz állapota is közrejátszott a tragédiában.

Via ZEIT


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt a 14 éves fiú, akit hétfőn este ütött el a HÉV Óbudán, két iskolája is megrendült posztokban búcsúzik tőle
A fiatal napokig küzdött az életéért az intenzív osztályon, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni. Iskolái intelligens, humoros és tehetséges fiatalemberként emlékeztek rá.


Belehalt sérüléseibe az a 14 éves fiú, akit még hétfőn este gázolt el a HÉV Óbudán – számolt be róla az RTL Híradó. A fiatal napokig küzdött az életéért az intenzív osztályon, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni.

A tragédia hétfő este fél hét körül történt a Római fürdő megállónál.

A fiú a szemtanúk szerint fülhallgatóval a fülében, a telefonját nyomkodva lépett a sínekre anélkül, hogy körülnézett volna. Valószínűleg emiatt nem vette észre a pirosan villogó lámpát, és nem hallotta a közeledő szerelvényt sem. A HÉV 60-nal gázolta el, a fiú pedig körülbelül 20 métert repült, mielőtt a földre zuhant.

A helyszínre több mentőegység is érkezett. „A fiú eszméletlen állapotban volt. Helyszíni beavatkozások után életveszélyes állapotban szállították a traumatológiai osztályra” – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A baleset helyszínén, a sínek mellett azóta virágok és mécsesek gyűlnek.

A fiút két óbudai iskola is gyászolja a közösségi oldalán, ahol intelligens, humoros és tehetséges fiatalemberként emlékeztek rá.

„Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett tanulónk egy tragikus baleset következtében 2026. április 1-én elhunyt. Barnabás hozzátartozóinak és barátainak iskolánk teljes közösségének részvétét fejezzük ki. Emlékét szeretetben őrizzük meg” - írta a fiú gimnáziuma a Facebookon.

A rendőrség a tragédia után ismét a közlekedés közbeni figyelemelterelés veszélyeire figyelmeztetett. Csécsi Soma, a BRFK szóvivője szerint „aki közlekedés közben máshová figyel, és emiatt nem látja vagy nem hallja a környezetét, életveszélyes helyzetbe sodorhatja magát.” Az RTL Híradó riportja arra is felhívta a figyelmet, hogy

korábban éppen abban a gyalogos átjáróban forgattak kisfilmet a fülhallgató-használat veszélyeiről, ahol a mostani gázolás történt. Az átjáróban egy korlát is lassítja a gyalogosokat, hogy körülnézésre kényszerítse őket.

Idén ez volt a harmadik baleset HÉV-átjáróban, de az első, amelyben gyalogos volt az áldozat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrendülten beszélt a HÉV-balesetben elhunyt 14 éves fiú barátnője a tragédia napjáról
A Római fürdőnél történt halálos HÉV-gázolás áldozatának barátnője részletesen beszélt a baleset napjáról. Felidézte, hogy rossz érzése támadt, miután elköszöntek egymástól az edzés előtt.
DP, kép: tv2 - szmo.hu
2026. április 07.



Kamera elé állt a barátnője és annak édesanyja, hogy megvédjék a rosszindulatú kommentektől azt a 14 éves fiút, akit múlt hét hétfőn gázolt halálra a HÉV.

A lány a TV2 Tényeknek beszélt a tragédiáról és az azt megelőző órákról.

„Amikor megtudtam, három napig sem beszélni, sem enni nem tudtam” – mondta a fiú barátnője.

A baleset múlt hétfőn este fél 7 körül történt a H5-ös HÉV vonalán, a III. kerületi Római fürdő megállónál. A fiatal úgy próbált áthaladni a síneken, hogy közben a telefonjára figyelt, a fülében pedig fülhallgató volt, így nem hallotta a közeledő szerelvény hangjelzését. A fiú néhány nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe.

A lány aznap edzésre kísérte a barátját, de elmondása szerint elköszönésük után rossz érzése támadt.

„Éreztem, hogy valami nem lesz rendben. Sőt, nagyon gondolkodtam azon, visszamenjek-e, de végül hazamentem, mert nagyon fáztam” – idézte fel.

Az edzés után a fiú még írt neki, de a későbbi üzenetekre már nem válaszolt.

A családjának az tűnt fel, hogy nem ért haza időben. „Az anyukája hívta a barátját, hogy nem ment haza, és nem tudja, hol van” – mesélte a lány. A barátai a telefonja jele alapján próbálták megtalálni, de hamar kiderült, hogy súlyos baleset történt.

A lány édesanyja, Gyöngyi szerint lánya a hír hallatán „teljesen leblokkolt, összeesett a szobájában és zokogott.”

A fiúról barátnője úgy beszélt, mint aki „nagyon okos és kedves fiú volt, bármikor segített másokon, mindig tele volt jókedvvel”. A lány és édesanyja azért álltak a nyilvánosság elé, hogy megvédjék a fiú emlékét.

Az édesanya a baleset körülményeire utalva azt mondta: „Igen, fülhallgató volt a fülében – de melyik gyereknek nincs? Nyilván nézte a telefonját is – melyikük nem nézi, pláne ez a korosztály?”


Link másolása
KÖVESS MINKET: