Napokig üvöltött a zene a lakásából, majd egy rejtélyes cetlivel a holtteste mellett találtak rá a Ponyvaregény sztárjára
A Ponyvaregény és A Maszk felejthetetlen gonosztevőjét, Peter Greene-t december 12-én délután találták holtan New York-i, Lower East Side-i lakásában.
A papíron csupán ennyi állt: „I’m still a Westie.”, vagyis „Még mindig Westie vagyok” - számolt be a fejleményekről a Page Six.
akik egy lakatos segítségével jutottak be az ingatlanba. A rendőrség közlése szerint egyelőre nem gyanakodnak idegenkezűségre, a halál pontos okát az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat fogja megállapítani.
Hivatalosan semmi sem utal arra, hogy Peter Greene-nek bármi köze lett volna a bandához, így a cetlin szereplő üzenet jelentése egyelőre teljes rejtély. A sajtóbeszámolók abban is eltérnek, hogy a papírt pontosan hol találták: egyes források szerint a holttest mellett hevert, míg mások úgy tudják, a lakás ajtajára volt kitűzve.
Menedzsere és barátja, Gregg Edwards elmondta, hogy két nappal a haláleset előtt beszélt telefonon Greene-nel. A színész egy péntekre tervezett műtétre készült, amely során egy jóindulatú daganatot távolítottak volna el a tüdeje közeléből.
„Teljesen normális beszélgetés volt. Egy kicsit izgult a műtét miatt, de azt mondta, nem különösebben komoly” – emlékezett vissza a menedzser.
A New York Daily News, amely elsőként számolt be a halálesetről, egy neve elhallgatását kérő szomszédot idézett.
– mondta a lapnak.
A barátok és a család értetlenül állnak a történtek előtt, szerintük a színész tele volt tervekkel. Két új filmen is dolgozott: a Mickey Rourke főszereplésével készülő Mascots című alkotáson, valamint narrátorként és társproducerként vett részt a From the American People: The Withdrawal of USAID című dokumentumfilmben.