Súlyos kézsérülést szenvedett egy 14 éves gyerek egy petárdarobbanás miatt Mosónmagyaróváron
Nem az újévi pezsgő, hanem a saját kezükben felrobbant petárda tette emlékezetessé két tinédzser számára a szilvesztert. Az Országos Rendőr-főkapitányság összesítése szerint december 31. este 18 óra és január 1. reggel 6 óra között 58 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök polgári felhasználású robbanóanyaggal és pirotechnikai termékkel kapcsolatos jogsértések miatt. Huszonöt esetben szabálysértési eljárás indult, egy esetben helyszíni, nyolc alkalommal pedig közigazgatási bírságot szabtak ki.
A statisztikák mögött drámai esetek húzódnak meg.
A rendőrség két súlyos és egy könnyű sérülésről számolt be.
Mosonmagyaróvár neve egy másik súlyos eset kapcsán is felmerült.
A katasztrófavédelem munkatársai tűzvizsgálati eljárást indítottak, a rendőrség pedig büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.
Az éjszaka nemcsak a rendőröknek, de a többi készenléti szervnek is mozgalmasan telt.
244 embert vittek kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt, közülük 38-an kiskorúak voltak. A tűzoltóknak sem volt pihenőjük, országszerte 240 helyszínre vonultak, 123 esetben tűz miatt, 117 alkalommal pedig műszaki mentéshez.
A legtöbb eset a szabályok be nem tartására vezethető vissza. A petárda használata magánszemélyek számára egész évben tilos, míg a 3. kategóriás tűzijátékokat is csak december 31-én este 6 és január 1-jén reggel 6 között lehetett volna felhasználni. Budapesten a Fővárosi Közgyűlés döntése ezt az időablakot tovább szűkítette, és este 8-tól hajnali 2-ig korlátozta a közterületi használatot. A hatósági eljárások és a mosonmagyaróvári tűz okának vizsgálata jelenleg is folyik.
Via Index