KÉK HÍREK
A Rovatból

Öt perccel a halála előtt készült fotó egy hároméves kislányról, az anyukája mesélte el a tragédiát

Egy idahói édesanya fájdalmas részleteket osztott meg arról az estéről, amikor kislánya életét vesztette egy szörnyű baleset során.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 19.



A TikTokon osztotta meg a családi tragédia történetét egy idahói nő, vette észre a Unilad. A videóból kiderül, hogy egy autó gázolta el három családtagját, köztük kislányát. A megtört anyuka a felvételen megosztotta Scarlett utolsó pillanatait, amelyeket a kislány nagymamája örökített meg.

„Édesanyám ezt a képet 16:47-kor készítette, Scarlett halálának időpontja pedig 16:52 volt. Anyukám nem tudta, hogy az utolsó perceit kapja lencsevégre. Nagyon nehéz ránéznem erre a képre, mert darabokra szakad a szívem attól, ami ezután következett”

– írta a fotó mellé a halálra gázolt gyerek édesanyja.

Aznap, vagyis 2022. október 7-én Samantha egy esküvőre utazott, ezért Scarlett és a kislány kétéves öccse, Henry a nagymamájuk felügyelete alatt voltak. Hármasban indultak virágokat szedni, majd fagyizni voltak.

„Amikor hazaértek, Scarlett ki akart szállni a babakocsiból, hogy virágokat szedjen. Ekkor készült róla az utolsó kép” – mondta Samantha egy korábbi interjúban.

A fénykép elkészítése után egy Chevrolet Tahoe nagy sebességgel érkezett a család saját felhajtójára, és elütötte mindhármukat. Scarlett szinte azonnal meghalt, míg édesanyja és Henry súlyos sérüléseket szenvedtek.

„Anyám integetett és kiabált a sofőrnek, hogy álljon meg, de túl gyorsan hajtott. Próbálta elhúzni onnan a gyerekeket, de nem járt sikerrel. Scarlett azonnal életét vesztette”

– idézte fel a szörnyű délután történéseit Samantha Jensen a People-nek.

A gázoló elmenekült a helyszínről, de nem sokkal később elfogták a férfit. Jelenleg tízéves börtönbüntetését tölti, amelyből két évet már leült előzetesben.

Henry súlyos sérüléseket szenvedett, többek között gerinctörést, hat bordája eltört, valamint az állkapcsa és a kulcscsontja is megsérült. A kórházban egy hétig intenzív osztályon kezelték, és tíz hétig teljes testmerevítőt kellett viselnie.

Samantha azzal zárta a történetet, hogy bár eleinte nehéz volt ránéznie az utolsó képre, most már hálás, hogy van a kislányáról egy ilyen fotó.

„Ez a kép megörökíti Scarlett utolsó békés pillanatait, ahogyan boldogan, gondtalanul szedi a virágokat a nagymamájával” – mondta a videóban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Rommá törték a sértett bordáit” – Brutálisan megverték, meztelenre vetköztették, majd hagyták meghalni barátjukat
Megdöbbentő részleteket mondott el a bíró. A két támadó ugyan tagadta, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna, de a bíróság nem hitt nekik.


Első fokon 16 és 15 év börtönt kapott két férfi, akiket a bíróság emberölés miatt ítélt bűnösnek – számolt be róla az RTL Híradó.

A történet három éve indult egy VIII. kerületi lakásban, ahol a rendőrségi fotók szerint borospoharak és egy pakli kártya jelezte a vidámnak induló estét. A három barát összeveszett, a vád szerint ketten brutálisan megverték a harmadikat.

„Bűnös, társtettesként elkövetett emberölés bűntettében” – mondták el az ítélethirdetéskor.

A bíró súlyos részleteket sorolt fel az indoklásban.

„Rommá törték a sértett bordáit és hasi szerveit, életveszélyes fejsérülést okoztak, ami kifejezetten hosszú és igen nagy fokú szenvedéssel járt, és e szenvedéssel szemben a vádlottak teljes közönyt tanúsítottak”

– mondta a bíró.

A megtámadott férfi hiába mondta, hogy rosszul van, a társai nem törődtek vele. Amikor koszos lett a ruhája, levetkőztették és kimosták a holmiját, a férfit pedig meztelenül a padlón hagyták egész éjjel.

„Láthatóan komoly fájdalmakkal küzdött, vérzett, nehezen lélegzett, önálló helyváltoztatásra csak korlátozottan volt képes. A vádlottak viszont magára hagyták, és a lakásban tovább folytatták az italozást” – fogalmazott a bíró.

Mentőt csak másnap hívtak, de már nem tudtak segíteni. A vád szerint a halálos verés és az órákig tartó szenvedés vezetett a tragédiához.

A két férfi a börtönből, online kapcsolaton keresztül jelentkezett be a tárgyalóterembe. Az utolsó szó jogán hosszan beszéltek: egyikük bocsánatot kért az áldozat családjától, mindketten tagadták, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna.

A bíróság nem hitt nekik. Az egyik vádlott 16, a másik 15 év szabadságvesztést kapott. Az ügy fellebbezés miatt folytatódik, az ügyészség súlyosbítást kér.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragikus buszbaleset Szávaszentdemeternél – Hárman meghaltak, miután hatalmas sebességgel árokba csapódott a jármű
A 70 éves sofőrt vasárnap hallgatták ki, harminc napra előzetesbe került. A hatóság több mint 60 szabálytalanságot talált a cégnél.


Súlyos buszbaleset történt a vajdasági Szávaszentdemeter és Járek közötti útszakaszon. A busz egy vállalat munkásait szállította, amikor lesodródott az útról és az árokba borult. A járművön 83 utas tartózkodott, közülük 80-an megsérültek, hárman pedig életüket vesztették, írta a Blic.

A rendőrség szerint a buszt egy 70 éves férfi vezette, akit vasárnap hallgattak ki. Az ügyészség harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el vele szemben.

A nyomozás során kiderült, hogy a busz akár 120 kilométer per órás sebességgel is haladhatott a baleset előtt.

„A tachográf adatai szerint a jármű – méreteihez képest megdöbbentő módon – akár 120 km/órás sebességgel is haladhatott. A sofőr 83 utast szállított. Ez rendkívül felelőtlen magatartás…

A fizika törvényei mellett ilyen tempónál képtelenség volt a buszt az úton tartani”

– nyilatkozta Dejan Stević alezredes.

Egy utas elmondása szerint a sofőr nem sokkal a tragédia előtt felhívta egyik kollégáját, mert valamilyen sípoló hangot hallott a járműben.

Ezt követően következett be a baleset.

A mentők egyik orvosa szerint a helyszínen drámai körülmények fogadták a kiérkező egységeket.

Elmondása alapján egyesek fájdalomtól kiabáltak, mások mozdulatlanul feküdtek, és két ember már nem mutatott életjeleket.

A belügyminisztérium vizsgálata során a fuvarozó cégnél több mint hatvan szabálytalanságot tártak fel. A Healthcare nevű vállalat, amelynek dolgozói a buszon utaztak, háromnapos gyászt hirdetett. A történtekről a Blic számolt be.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Olyan súlyosan bántalmazta kéthetes csecsemőjét az anya, hogy a kislány soha nem fog látni, beszélni és járni
Sőt a hosszútávú túlélési esélyei is minimálisak, miután olyan erővel nyomta a kiságy matracába, hogy eltört a koponyája. Öt év börtönre számíthat.


A Győri Fellebbviteli Főügyészség azt indítványozza, hogy az ítélőtábla hagyja helyben az 5 éves börtönt annak a szombathelyi nőnek, aki életveszélyes sérüléseket okozott alig kéthetes kislányának.

A bíróság szerint a csecsemő központi idegrendszere károsodott, ezért soha nem fog tudni járni, beszélni és látni, önmagát nem tudja majd ellátni, hosszú távú túlélési esélyei minimálisak.

Az orvosok gyors és szakszerű beavatkozása mentette meg az életét.

A kislány 2024 márciusában egészségesen született. Hazatérés után az anya előbb kiabált a síró babával, majd bántalmazta: legalább háromszor megrázta hónaljnál fogva, befogta a száját, és a hason fekvő gyermek fejét közepes erővel a kiságy matracába nyomta, amitől koponyacsonttörés keletkezett.

2024 áprilisának elején az anya aluszékonyságot és étvágytalanságot észlelt. A védőnő tanácsára másnap orvoshoz vitte, ahonnan azonnal kórházba került. A nő élettársa végignézte a bántalmazásokat és az állapotromlást, mégsem tett semmit. Őt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték kiskorú veszélyeztetése miatt.

Az elsőfokú ítélet szerint a nő 5 év börtönt és 5 év közügyektől eltiltást kapott; feltételes szabadságra nem bocsátható, és megszüntették a szülői felügyeleti jogát.

A vádlott és védője enyhítést kért, de az ügyészség álláspontja szerint nem indokolt a büntetés enyhítése.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Belekortyolt a sörnek hitt italba, mérgezésben meghalt egy 21 éves új-zélandi férfi
Drogcsempészetből származó hamis sört bontott fel otthon. A metamfetaminból akár egy kis mennyiség is halálos adag lehet.


2023 márciusában a 21 éves Aiden Sagala munka után hazaért aucklandi otthonába, ahol a nővérével, Angelával és a sógorával, Billy Anelusival élt. Ahogy a világon sokan mások, ő is úgy döntött, hogy a nehéz nap után felbont egy sört - ami ezúttal egy doboz volt a főnökétől kapott, kanadai import „Honey Bear Beerből”.

A sörkülönlegességet Aiden és Billy is megkóstolta. Előbbi már az első kortynál érezte, hogy valami nem stimmel az itallal. Később ki is derült, hogy a felbontott doboz nem sört, hanem folyékony metamfetamint tartalmazott, és ebből akár egyetlen korty halálos adag lehet - ahogy sajnos ebben az esetben is történt.

Aiden állapota gyorsan romlott, kómába esett, és öt nap múlva meghalt a kórházban.

Billy a CTV Newsnak elárulta: Aiden kifejezetten várta, hogy megkóstolja a kanadai sört. „Azt hittük, ez egy új márka, ami most indul Új-Zélandon, és láttuk a kanadai logót, a zászlót. Olyan menő volt, azt hittük, Kanadából jött.”

Aiden az első korty után szólt neki, hogy az ital „sós”. Billy is belekóstolt, majd kiköpte: „Tengeri só és vegyszer íze volt, ezért nem nyeltem le az egészet.” Mint mondta, a fiú még telefonálni akart az édesanyjának, mielőtt rosszul lett. „Azt kiabálta: Anyát akarom, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom.”

Billy felhívta Aiden orvos nővérét. Angela hazasietett, mentőt hívott, és közben újraélesztést végzett a testvérén. „A szemem láttára, a karjaimban halt meg” - nyilatkozta.

A rendőrök az Aiden halálát követően indított Lavender Akció során több mint 700 kilogramm metamfetamint foglaltak le. A kábítószert jellemzően Kanadából érkező juharszirupos és sörös dobozokba rejtve csempészték az országba, és a hatóságok szerint Indiából, illetve az Egyesült Államokból érkező szállítmányokban is találtak a drogból. Aiden tévedésből kaphatott az egyik szállítmányból.

Eddig két férfit vontak felelősségre a fiatal férfi halála ügyében.

A főnökét, Himatjit „Jimmy” Kahlont 21 év börtönre ítélték, míg egy másik vádlott, Baltej Singh 22 évet kapott.

(LadBible)


Link másolása
KÖVESS MINKET: