KÉK HÍREK
A Rovatból

Összekeverték Orbán Viktort az amerikai külügyminiszterrel

A brazil kormány hivatalos Twitter-oldalán történt a kínos baki, az amerikaiak hamar reagáltak rá.


Mint azt megírtuk, Orbán Viktor Brazíliába utazott szilveszter napján, hogy részt vehessen az új elnök, a szélsőjobboldali Jair Bolsonaro január 1-i beiktatásán. Magyarországnak is onnan kívánt boldog új évet.

Érkezése után hamar fel is került egy közös kép az elnöki párról és róla a kormány Twitter-oldalára, amibe viszont a Revistaforum nevű helyi portál beszámolója szerint becsúszott egy nem várt hiba.

A fotó mellé ugyanis ezt írták:

„Mike Pompeo amerikai külügyminiszter találkozott az új brazil elnökkel, Jair Bolsonaróval a beiktatási ünnepségén. Tudta, hogy az Egyesült Államok Brazília második legnagyobb kereskedelmi partnere, illetve a brazil kész- és félkész áru exportjának fő célpontja?”

A baki után nem sokkal már reagált is az USA brazíliai nagykövetsége, szintén a Twitteren ezt tették közzé: „Köszönjük ezt a nagyszerű tweetet, ami kiemeli az országaink közti szoros kapcsolatot, de ezen a képen nem Pompeo miniszter van”.

Az eredeti posztot a brazil kormány azóta törölte, de ez továbbra is elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: