KÉK HÍREK

Orvosokra csaptak le a rendőrök, bűnszervezetben elkövetett csalással vádolják őket – videó

A gyanú szerint szociális intézmények lakóinak írtak fel szakmányban gyakran silány minőségben legyártott segédeszközöket, hogy visszaigényelhessék az állami támogatást.


Két ortopéd szakorvosra csaptak le a héten a Hajdú-Bihar megyei rendőrök, akiket bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítanak.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál még tavaly novemberben indult eljárás a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) jogosulatlanul visszaigényelt állami támogatásokkal kapcsolatban.

„A gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás azóta országos méretűvé nőtte ki magát.

Így folynak büntetőeljárások több vármegyében is, köztük Baranyában, Csongrád-Csanádban, Győr-Moson-Sopronban és Hajdú-Biharban” – írta pénteki közleményében a rendőrség.

A hajdú-bihari nyomozócsoport egy békéscsabai cég ügyében kezdett vizsgálódni, amely gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. A bizonyítékok szerint a kft. ügyvezetője a vállalkozását felhasználva 2018 és 2022 között egy „anyagi függőségen alapuló, többszintes hálózatot működtetett” azzal a céllal, hogy minél több állami támogatást tudjanak visszaigényelni a NEAK-tól.

Az ügyben november 28-án újabb akciót tartottak. A különböző helyszíneken végzett kutatásokon informatikai eszközökből nyert elektronikus adatokat, illetve gépkocsit és pénzt foglaltak le, valamint további két orvost is elfogtak.

A gyanú szerint

a két férfi többségében idősekről, fogyatékkal élőkről gondoskodó otthonok lakóinak szervezett rendeléseken egészségügyi állapotuktól függetlenül írt fel gyógyászati segédeszközöket. Ezek után a gyártó cég több mint 160 millió forintot igényelt vissza.

A nyomozók szerint az ortopéd szakorvosok a kihelyezett ingyenes vizsgálatokat főképp kisebb településeken végezték, és szórólapokkal, hirdetőtáblákkal, valamint plakátokkal népszerűsítették, hogy minél többekhez eljussanak, és így minél több támogatást kapjanak.

Ennek érdekében nem is a minőségre, hanem a mennyiségre törekedtek, és volt, hogy a termékeket silány minőségben gyártották le.

Az orvosok tudtával még az is előfordult, hogy a betegek nem olyan segédeszközöket kaptak, mint amire szükségük volt.

A most elfogott két férfit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítják. Mindketten szabadlábon védekeznek.

A november 29-i akcióról egy videót is közzétettek:

A hajdú-bihari nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki további két orvost is, akikkel szemben egy másik cég ellen folyamatban lévő, szintén gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos költségvetési csalási ügyben korábban már eljárást indítottak.

A „cipős akták” ügyében a most elfogott férfiakkal együtt már 53 gyanúsított van:

22 orvos, 18 cégvezető, 9 alkalmazott és 4 orvosi asszisztens. Jelenleg négyen vannak letartóztatásban, négyen bűnügyi felügyelet alatt, míg a többiek szabadlábon védekeznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Bugyinál: vízbe csúszott az autó, egy férfi és egy kutya nem élte túl a balesetet
A sofőr túlélte a balesetet, de 69 éves utasa a helyszínen meghalt, és egy kutya is elpusztult. A mentést a dabasi tűzoltók és a fővárosi búvárok végezték a sodrásos csatornában.


Meghalt egy vízelvezető csatornába csúszott autó utasa Bugyi nagyközség közelében – tájékoztatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya vasárnap az MTI-t.

A közlemény szerint a délutáni órákban Bugyi közigazgatási területén

egy autó sofőrje a vízelvezető csatorna mellett próbált megfordulni, ám a manőver során abba belecsúszott és a jármű elsüllyedt.

Az autó vezetője még időben ki tudott mászni, azonban 69 éves utasa a helyszínen életét vesztette.

Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a balesetről elmondta: a dabasi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelem fővárosi búvárszolgálatának munkatársai Bugyi és Áporka község között drótkötél segítségével húzták partra a 6-8 méter széles és mintegy 2-2,5 méter mély, erős sodrású Ürbőpusztai csatornába csúszott gépkocsit, amelyben az elhunyt férfi mellett egy kutya élettelen testét is megtalálták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Nem vette észre a torlódást, kamionnak rohant és meghalt az M3-ason egy férfi
A 44 éves sofőr autója a vontatmány alá szorult, a kiérkező mentők hiába próbálták újraéleszteni. A balesetnél egy szabadnapos tűzoltó és több civil is segített.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délelőtt tragikus baleset történt az M3-as autópályán, Kerekharasztnál. Egy 44 éves férfi személyautóval ütközött egy élő állatokat szállító kamionnal. A jármű a kamion vontatmányának csapódott, majd alászorult.

A Tények riportja szerint

a sávelterelés miatt lelassult a kocsisor, amit a sofőr nem vett észre.

A helyszínen tartózkodott egy szabadnapos tűzoltó, aki civilekkel együtt emelte ki a férfit az autóból, és azonnal megkezdték az újraélesztést. A kiérkező mentők átvették az életmentést, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a férfi életét már nem tudták megmenteni.

A kamion sofőrje sértetlenül szállt ki a járművéből. A baleset miatt sávelterelést vezettek be az M3-ason, ami lassította a forgalmat, a szembe sávban pedig torlódás alakult ki a nézelődő autósok miatt.

A Tények riportját a balesetről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotókon a budapesti tűz: 500 négyzetméteren égnek talpfák Angyalföldön
A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését.
F. O. Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délután hatalmas fekete füstöt láthatnak az arra járók és a környéken élők Budapest XIII. kerületében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

mintegy 500 négyzetméteren égnek vasúti talpfák a Balzsam utca-Kámfor utca magasságában, Angyalföld vasútállomás közelében.

A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


Link másolása
KÖVESS MINKET: