KÉK HÍREK
A Rovatból

Őrült hajtóvadászat: elkapták a szomszédait lemészárló mexikói férfit

Az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó férfi öt embert, köztük két gyereket lőtt agyon múlt pénteken.


Elfogták azt a férfit kedden este, aki még péntek éjjel a Texas állambeli Clevelandben öt szomszédjával, köztük egy 8 éves gyerekkel végzett.

Francisco Oropesat Clevelandtől 30 kilométerre egy másik településen fogták el, jelenleg őrizetben van. A San Jacinto megyei ügyész, Todd Dillon kedd esti közlése szerint a hatóságok vizsgálják, hogy a férfit a szökésben segítette-e valaki.

Oropesa a jelentések szerint illegálisan tartózkodott az Egyesült Államokban, a hatósági iratok szerint ötször utasították ki, és minden alkalommal sikerült visszajutnia határon.

A megtalálására indított hajszában a hétvége óta a hatóságok 250 embere vett részt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) irányításával.

Vasárnap San Jacinto megye vezetése, ahol a gyilkosságok történtek, 55 ezer dollárt ajánlott fel a nyomravezetőnek, ezt követően Texas állam kormányzója közölte, hogy az állam további 50 ezer dollárt ajánl fel, amit az FBI 25 ezer dollárral egészített ki, így összesen 130 ezer dollár (mintegy 45 millió forint) várt arra, aki a hatóságokat nyomra vezeti. Az egyelőre nem derült ki, hogy a férfit lakossági bejelentés alapján fogták-e el. Sajtóértesülések szerint a férfit a határőrség különleges egységének emberei állították elő, és nem tanúsított ellenállást.

A 38 éves Francisco Oropesa pénteken nem sokkal éjfél előtt jelent meg szomszédai házánál egy puskával, ahol az ott tartózkodó 10 ember közül ötöt – egy 8 éves fiút és egy tizenéves lányt, két felnőtt nőt és egy férfit – halálosan megsebesített. Az áldozatok mindegyike Hondurasból érkezett az Egyesült Államokba.

A tömeggyilkosság előzménye volt, hogy a későbbi áldozatok arra kérték Oropesat: késő este fejezze be a lövöldözést házának udvarában, mert egy kisgyermek is van a otthonukban. A beszámolók szerint Oropesa azt válaszolta, hogy saját ingatlanában azt tesz, amit akar. Ezt követően ment át a szomszéd házba, és követte el a gyilkosságokat. Az áldozatok közül két nőt egy hálószobában találtak, amint testükkel két gyermeket védelmeztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkoló pillanat a 6-os főúton: markológép zuhant az útra egy kamionról
Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette a rémisztő jelenetet Vasasnál. A sofőrnek alig egy másodperce volt, hogy elkerülje az ütközést.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy egy markológép rázuhan az úttestre a 6-os főúton, Vasas közelében. A baleset még július 3-án történt, de a róla készült felvétel csak nemrég jelent meg a BpiAutósok.hu-n.

Egy kamion szállította a markológépet, de a szerelvény nem fért át a híd alatt, ezért a rakomány az útra zuhant. Nem sérült meg senki, de ez nem sokon múlt.

„Túléltük! Az autón is csak kisebb nyomok maradtak. Kb. egy másodperc alatt kellett reagálni. A markoló gémje volt magasabbra hagyva, és konkrétan bezuhant az úttest középső sávjába” – nyilatkozta a felvételt készítő sofőr a balesetről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Hülyeséget csináltam, megöltem anyámat” – megrázó részletek a gárdonyi családi tragédiáról
A 81 éves asszonyt álmában támadhatta meg a fia, aki ezután öngyilkos lett. A gyilkos testvére sokkoló részleteket osztott meg a családi tragédiáról a Blikknek.


Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.

A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.

Csaba mégis arról beszélt, hogy rákos sejt emészti, és tele van kiütéssel, holott a szomszéd szerint semmi nem látszott rajta. Többször öngyilkossággal is fenyegetőzött.

A férfi végül a tragédia után a közeli vasúti átkelőnél a vonat elé vetette magát. A rendőrök a helyszínen fémdetektorral keresték azt az eszközt, amellyel édesanyját agyonverhette.

Egy másik szomszéd, Turi Imre a lapnak elmondta, hogy Zsuzsának több ingatlana is volt, amelyeket rendszeresen kiadott. Hozzátette,

féltette őt, mert sok idegent látott vendégül, de arra senki sem számított, hogy a fia követ el ellene ilyen szörnyűséget.

Beáta arról is beszélt, hogy a testvérének nem volt diagnosztizált pszichés betegsége, de nemrég egy vírust találtak a szervezetében, amelyről Csaba úgy hitte, gyógyíthatatlan. Emiatt fájdalmai voltak, egyre rosszabb állapotba került, és altatóval sem tudott aludni. A nő elmondása szerint a testvére gyakran szidta az édesanyjukat, és az örökség kérdése is nagy nyomást jelentett számára.

Az édesapjuk korábban meghalt, most pedig Beátának kell intéznie édesanyja és a testvére temetését. Mellette már csak a 19 éves fia és súlyos betegségben szenvedő, ápolásra szoruló külföldi párja maradt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: