Orosz Bernadett: Azt érzem, hogy a hitemet veszítettem el, ami régen rossz, tudom
Hat évvel ezelőtt járták be a sajtót azok a szörnyű fotók, amiket Orosz Bernadett készített magáról, közvetlenül azután, hogy brutálisan bántalmazta volt párja, egy korábbi alezredes. A férfit most jogerősen 1 év 4 hónap börtönre ítélte a bíróság, ami fél évvel kevesebb, mint amennyit az elsőfokú ítélet kiszabott rá. Az enyhébb büntetés oka, hogy nem kapcsolati erőszak, hanem folytatólagosan elkövetett testi sértés miatt ítélték el. A bíróság szerint ugyanis
A bíró azt is megállapította, hogy „vizuálisan rossz képet mutatott a sértett, sokkal súlyosabbnak látszottak a sérülései, mint amilyen valós sérüléseket szenvedett.” Az ítélet hírére sokan felháborodtak, Orosz Bernadett is csalódott. Arról kérdeztük, hogyan élte meg az elmúlt hat évet, miért tartja igazságtalannak az ítéletet, és miért fontos szerinte az Isztambuli Egyezmény ratifikálása. Azt is elmondta, mi történt vele azóta, és hogyan él most a gyerekeivel.
– Hogy van most?
– Egyedül a bocsánatkérés enyhíthetné ezt az ítéletet, de ez nem történt meg. Az elmúlt lassan hat év alatt is folyamatosan csak támadó magatartást tanúsított velem szemben a volt partnerem, hárította a felelősségét, ami igenis az övé, és ahogy a médiából értesültem, „szegény” még sírt is, hogy neki be kell vonulnia a börtönbe. Úgy érzi, ő az áldozat. Volt lehetősége, hogy ne tegye meg, amit tett, ő mégis azt választotta, hogy megteszi. Elmondtam, többször is, hogy három tényező együttállásának köszönhetem az életem, és ha valamelyik a háromból nem teljesült volna, akkor nem tudnék most itt beszélni.
– Nem tudom, hogy ezt a mondatát a bíróság figyelembe vette-e, amikor kiszabta a büntetést, hiszen minősített esete a bántalmazásnak, ha életveszélyes módon valósul meg.
– Vádalkuként az ügyészség is három év hat hónap letöltendő börtönbüntetést javasolt első körben, amit nem fogadott el, és még további három évig abuzált a hatóságon keresztül, és végül enyhítették a büntetését egy év tíz hónapra. Nem létezik igazságszolgáltatás, csak jogszolgáltatás Magyarországon. Az én esetemben hátráltató tényező volt az is, hogy nem fogadta el a bíróság kapcsolati erőszakként, ami történt.
Nem éltünk együtt, nem voltunk házastársak, élettársak, egyenesági rokonok, emiatt nem lehetett a bíróság szerint érvényesíteni vele szemben a kapcsolati erőszak törvényi tényállását, ami súlyosabb büntetési tételt jelenthetett volna. És még nem említettem az orvosszakértőt. Az első körben eljáró szakértő engem meg sem vizsgált személyesen. De a történtek után egy, maximum két hónappal leírta, hogy maradandó egészségkárosodást szerinte nem szenvedtem, amit csak egy év távlatából lehet bizonyosan megállapítani, ezt több orvos is kijelentette.
Közel száz leletem bizonyítja, illetve öt orvosszakértő, szemben az első körben eljáró szakértővel, de nem vették figyelembe ezeket a szakértői véleményeket, és nem értem, hogy miért nem. Mindenki tudja, hogy a biztosító nem a saját pénze ellensége. Van egy életbiztosításom, és be is nyújtottam a kárigényemet. Még a biztosító szakértője is leírta, hogy a második és a harmadik bántalmazáskor maradandó egészségkárosodást szenvedtem. Ezt szintén benyújtottam. Mégis a médiából azt hallom, hogy a fényképeken látható sérüléseim nem olyan súlyosak. Holott leletek bizonyítják az ellenkezőjét. A bal fülemre sem hallok úgy, mint régen, illetve az orrom folyamatos gyulladásban van, az orrsövényem még egy műtétre vár, mert nemcsak orrcsonttörést szenvedtem, hanem az orrsövényen is tört, és annak a helyreállítása még nem történt meg. Illetve a tartós stressz és egy korábbi autoimmun betegségem hatására kialakult az 1-es típusú cukorbetegség nálam. Ez a betegség, ami leginkább emlékeztet arra a napra, amikor az inzulint beadom magamnak, vagy cukorszintet ellenőrzök, rendkívül megerőltető lelkileg.
– Úgy érzi, ezt mind nem vették figyelembe?
– Én nem értem, hogy miért nem, és miért ő szemszögéből nézik a dolgokat? Sajnálni kellene őt, mert elveszítette a munkahelyét. Hát nem kellett volna az életemre törnie, ez a legfőbb oka annak, ami történt. Én is elveszítettem a munkahelyemet, és három évig nem tudtam dolgozni. Ha nem lett volna tartalékom, akkor lehet, hogy még a gyermekeimet is elveszítem.
Ő a jó hírnév megsértése miatt polgári pert indított ellenem, és a múlt héten találkoztunk az Egri Törvényszéken. Benyújtotta három havi bankszámlakivonatát, a teljes kivonatot, mert személyes költségmentességet kért. Lehet, hogy megfosztották a katonai egyenruhától meg a rendfokozatától, viszont a katonai járadékot az adófizető állampolgárok pénzéből havonta kapja, ami több mint 400 ezer forint. Nekem nagyon nagy segítséget jelentett volna, ha kapok egy ilyen összeget, a mai napig nagy segítség lenne, de nekem ez a lehetőségem nem volt meg. Ráadásul a bankszámlakivonatok tartalmából kiderült, hogy rendszeresen jár dohányboltba, lottózóba, étterembe, van egy 200 ezer forintos tétel egy nyaralásról, hotelben töltött pár napot, moziba, wellnessezni jár. Mindezt itt, Miskolc környékén. Ha véletlenül összefutnék vele, rettenetesen félnék, nem is tudom, hogy mit tennék félelmemben.
– Ön szerint Magyarországon mit kellene csinálni, hogy jobban megvédjék a kapcsolati erőszak áldozatait?
– Ratifikálni kell az Isztambuli Egyezményt, tehát nem kell a spanyolviaszt feltalálniuk.
Elegendő lenne, ha ratifikálnánk, és elkezdenék érzékenyíteni, különösen a hatóságokat, mert a mai napig nem tudják, hogy mivel állnak szemben. Ezt a legjobban az Egri Törvényszéken a múlt héten lezajlott tárgyalás bizonyította be számomra. Egy idős, tekintélyes bíró volt, azon a bizonyos, jó hírnév megsértése miatt a támadóm által indított kártérítési per bírája. És ott azt mondta nekünk, hogy a pályafutása során látott már olyat, amikor két fél megegyezett egymással, visszamentek a tárgyalóterembe és még kezet is fogtak. Láttam a pártfogó ügyvédemet, ő nem nézett rám, de az arcára volt írva, hogy ez nem az az eset, nem az a helyzet, ahol ez megtehető. És én akkor először lehajtottam a fejem, mert nem akartam, hogy az a vád érjen az elkövető jogi képviselőjétől, illetve tőle, hogy talán megjátszom magam, megpróbálok empátiát kiváltani a bíróból.
– Hogyan tovább? Mit fog tenni?
– Mielőtt ez velem történt, talán túlzóan is optimista voltam, mindig csak a jót kerestem. Rengeteg energiát adtam, és akik engem ismertek, úgy ismertek, hogy ha én a fejembe vettem valamit, azt megvalósítottam. Ez az életemre törő elkövető is többször mondta a kapcsolatunk során, hogy velem úgy érzi, hogy meg tudná váltani a világot, egy lottó főnyeremény vagyok neki. És amikor ez történt velem, még utána is, ez a céltudatosság a közügyre irányult, és arra, hogy érvényesítsem az igazamat. Bíztam abban, hogy egy igazságos ítélet születik. És még azt sem mondhatom, hogy csalódott vagyok. Tegnap hallottam az ítéletet, és valahogy abba a katatón állapotba kerültem, mint amikor történt a cselekmény, 2019. november 9-én.
2019-ben, mielőtt ki tudtam menekülni a folyosóra, azt megelőzte egy olyan állapot, hogy semmit nem éreztem már. És most ebbe az állapotba kerültem vissza. És egy egyszerű, nyugodt, tehát fizikai és érzelmi biztonságban lévő életet szeretnék. Eddig végig az elmúlt évek alatt igazán erre törekedtem, hogy a gyermekeimmel csak ezt tudjam megélni. És most a hatóság azt érzékelteti velem, hogy nincs létjogosultságom. Szeretném, ha egy hétig valami mesterséges kómában tartanának, aztán felébredve talán jobb lenne minden, nem tudom. Pedig még most kellene igazán küzdenem. De jogi képviselő nélkül ezt nem tehetem meg, mert úgy vagyok vele, hogy semmi nem történik ok nélkül, mindennek megvan az oka. Akár jelentkezhet is még valaki a rendelkezésre álló határidőn belül, különben már nincs értelme.
– A gyermekei mennyi idősek voltak akkor?
– A két legkisebb, Zoárd volt öt éves, Kincső pedig három és fél éves.
– Ha ehhez hozzáadom azt a hat évet, amennyi idő azóta eltelt, ez bizony a gyerekkor nagy része. Hogyan élték ők át ezt a gyerekkort az édesanyjukkal?
– Számukra is rendkívül megterhelő volt. A mai napig féltenek, hogyha nem érnek el telefonon, vagy mondom, hogy mikorra jövök, és esetleg késésben vagyok. Egyébként mindig itthon vagyok, itthon érzem magam biztonságban, sötétedés előtt én már itthon vagyok.
– Az elmúlt hat évben képes volt arra, hogy bárkivel kapcsolatra lépjen?
– Igazán próbálkoztam, és volt egy hosszabb kapcsolatom. De sajnos valamiért vonzom azokat az embereket, akik nem képesek sem szeretni, sem tisztelni.
– Ön szerint az ember megtanulhatja felismerni valakiben azt, hogy szunnyad benne egy bántalmazó én?
– Igen. Az elmúlt lassan hat év során jobban beleástam magam a témába. Nagyon fontos volt számomra, hogy megértsem mindenféle szempontból ezt a jelenséget. Kovács Balázst, és a Bennfentes sorozatát ajánlom mindenkinek, vele tudok a legjobban azonosulni.
– Tehát időben fel lehet ismerni?
– Igen. Egy sémára működnek. A lúgos orvos például nem ismerte nyilván a támadómat, de
Én például Kovács Balázsnak köszönhetően tudom, hogy az ellenem elkövető kóros nárcizmusban szenved, grandiózus nárcisztikus, és pszichopata is egyben.
– Kap valamilyen segítséget?
– Hát igazán a hitem az, ami alábbhagyott, és ebben nem tud szakember segíteni. Egy klinikai szakpszichológus próbált, talán tavalyelőtt, jó pár alkalmat beszélgettünk. Én nem tudok haragot érezni más iránt, ez a legfőbb problémám, hogy mindenért magam okolom. Próbálta elérni azt, hogy érezzek haragot, mert akkor talán az egyfajta áttörést jelentene, de valamiért csak magamat tudom okolni, mert hiába nem rossz szándék vezetett, de akkor is az én döntésem vezetett valamilyen szinten ide.
– Mennyi idő kell, hogy egyszer túljusson ezen?
– Nem tudom. Én eddig rendkívül optimista voltam. Minden embert a hit és a szokásrendszere határoz meg.
Egész életemben csak a hitem volt, és valahogy vissza kellene szereznem, de nem tudom, hogyan.
