Őrizetbe vettek egy férfit az USA-ban küldött csőbombák ügyében
Három nap leforgása alatt 13 csőbombát küldtek az Egyesült Államokban. Robbanószerkezetet találtak többek között Obama és Clinton volt amerikai elnökök házánál, és Soros György New York-i háza közelében is, majd Robert de Niro New York-i étterménél. Sőt, a hírt közlő CNN csatornának is küldtek egy bombát.
"A bombaküldéssel egy pénteken Floridában őrizetbe vett férfit gyanúsítanak. A Cesar Sayocként azonosított férfiről egyre több minden derül ki az amerikai lapokban, korábban többször is őrizetbe vették már, 2002-ben pedig felfüggesztettre ítélték egy bombafenyegetés miatt." - írja az Index.
Az 56 éves férfit ujjlenyomata buktatta le, ugyanis azt megtalálták az egyik demokrata képviselőnek küldött csomagon. A rendőrség szerint a még lehetnek olyan csomagok, amik nem érkeztek meg a címzettjeikhez.
Azt egyelőre nem tudják, miért demokraták voltak a csőbombák célpontjai. Az viszont kiderült, hogy
"regisztrált republikánus szavazó, rendszeresen tweetelt arról, hogy a demokraták floridai kormányzójelöltjét, Andrew Gillumot Soros György támogatta.
Sayoc elfogása után derült ki, hogy érkezett egy tizenharmadik csomag is, ezt a demokrata támogatóként ismert milliárdosnak, Tom Steyernek címezték, aki nemrég kétmillió dollárt adományozott Gillumnak" - írja a lap.
A férfiről még az is kiderült, hogy összesen nyolcszor vették őrizetbe korábban tettlegesség, lopás, csalás és kábítószer birtoklása miatt.
A lap azt írja, hogy legutóbb 2014-ben tartóztatták le, de 2002-ben konkrétan bombafenyegetésben vallotta magát bűnösnek. Akkor floridai közszolgáltató felrobbantásával fenyegetőzött, azt mondta
"rosszabb lesz, mint szeptember 11-e."
Akkor egy év felfüggesztettet kapott, most 58 év börtönre is ítélhetik, ugyanis többek között robbanószerkezetek illegális postára adásával, korábbi elnökök és más személyek elleni fenyegetésekkel gyanúsítják.