Orbán Viktor tihanyi beszéde zavart keltett az erdélyi magyar közéletben Kelemen Hunor szerint
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban szavazott a romániai elnökválasztás második fordulójában. A politikus a voksolás után a Válasz Online-nak nyilatkozott, többek között Orbán Viktor május 9-i, tihanyi beszédéről is.
A magyar miniszterelnök ezen a rendezvényen nyíltan kiállt George Simion, a magyarellenes, ultranacionalista nézeteiről ismert politikus mellett. Kelemen Hunor ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:
A beszéd után Orbán Viktor telefonon hívta fel az RMDSZ elnökét. Kelemen Hunor elmondta: „Érvekkel. … Egyszerűen azt mondtam el, miért az az érdeke az erdélyi magyar közösségnek, hogy Nicusor Dan nyerjen, és miért nem lehet megbízni Simionban”.
A politikus hozzátette:
Kiemelte, hogy ezt a zavart azonnal tisztázni kellett. „Nem szabadott hagyni, hogy több nap elteljen.”
Elmondása szerint az RMDSZ-nek másfél hete maradt arra, hogy mozgósítson Simion ellen.
– fogalmazott.
Kelemen Hunor arról is beszélt, hogy az elmúlt években a magyar kormány mindig azt támogatta, amit az erdélyi magyar közösség képviselete jónak tartott. Orbán Viktor azt mondta neki, hogy ez most is így van.
(via 24.hu)