„Gusztustalan vagy, és az egész generációd is!” – neked is szólt már be nyugdíjas egy járművön utazva?
Ezúton szeretném megjegyezni, hogy nekem is van nagymamám, továbbá még sok idős embert ismerek, akik feltétlen szimpátiámat élvezik. Sosem lennék tiszteletlen senkivel, aki nem teszi indokolttá a saját viselkedésével. A következő cikk és kutatás humorosan, de tanulságosan szeretne megközelíteni egy igenis létező társadalmi jelenséget, és elindítani egy folyamatot, hogy ennek véget vessünk.
„Nemcsak rusnya vagy, hanem ostoba is! (...) Látsz még mást, aki felrakja a lábát? (...) Az ilyen dögök, mint te nem érdemelnek rendes hangnemet. Rosszul vagyok az ilyenektől! (...) Igen, ocsmány vagy!”
Szakítja félbe a könyvem a jól szituált nyolcvanas hölgy. Először fel sem fogom, hogy hozzám beszél, mert csak maga elé szórja szitkait.
Most már csak azért sem veszem le a lábam - arról a részről, amihez emberi test még sosem ért - pont jól alátámasztja a könyvemet, de azt azért elmondom neki, hogy elég szégyenletes, ahogy viselkedik.
Gúnyosan mosolyog rám végig. Elégedetten pislog masszív kötőanyagtól terhes szempilláival, most aztán jól megsemmisített.
Rettenetesen érzem magam hazafelé, felhívom a legjobb barátom. Ő elmeséli, hogy vele is történt hasonló. Akkor egy idős hölgy elhordta mindennek, mert nem adja át a helyét egy apukának és kisgyerekének. Az apuka persze később is udvariasan visszautasította a felajánlott helyet. Mikor fáradt legjobb barátom a saját megállójához ért, és le akart szállni, már a peronról rángatta vissza a törékeny hölgy, hogy búcsúzóul még közölje vele, mennyire gusztustalan ő is meg az egész generációja.
Megfogalmazódott a fejemben, hogyha egy jelenség rövid időn belül, eltérő helyeken és szereplőkkel kétszer is megismétlődik, akkor van rá esély, hogy az esetek gyakorisága ennél sokkal nagyobb. Ezért egy – tudományos igény nélküli – kutatásba kezdtem, hogy felgöngyölítsem, vajon igazam van-e, és tényleg meglepő méreteket ölt az idősek tömegközlekedési eszközökön elkövetett, fiatalokat célzó ámokfutása. Az eredmény döbbenetes.
Két hét alatt 110 ember válaszát sikerült összegyűjtenem. Hirtelen mindenkinek volt egy sztorija, amit olyan rég tartogatott, hogy most muszáj volt megosztania.
A jelenség maga
A válaszoló fiatalok 90%-át vegzálta már időskorú személy tömegközlekedési eszközön. Legalább felüket nem csak egyszer. Az atrocitások legfőbb helyszíne a busz, itt történik az esetek több, mint fele. A villamos a második leggyakoribb csatatér. Ennek oka lehet, hogy a busz sokkal labilisabb közlekedési eszköz, sokkal kiszolgáltatottabb az útviszonyoknak, így ott létfontosságú lehet ülőhelyhez jutni, a túlélésért folytatott küzdelemben pedig az eszköztárak is bővülnek.
Aki nem élt még át hasonlót, valószínűleg felhördül – mi ez a hülyeség? Kit érdekel, miért kell foglalkozni ezzel, miért nem lehet csak a másik irányba fordulni, ráhagyni? A helyzet nem ilyen egyszerű. A válaszadók 30%-a kifejezetten szörnyen érezte magát egy ilyen harmadik típusú találkozás után, 26%-ukat valamennyire felkavarta, és csak 15% volt képes teljesen elengedni. És valljuk be, senkinek nem esne jól munkába igyekvés vagy egy fárasztó nap után haza döcögés közben, vagy úgy egyébként soha, ha minden előzmény nélkül, minősíthetetlen stílusban leüvöltik a fejét.
De nézzük a konkrét eseteket!
„Az az én helyem!”
A nyugdíjas – feng shui értelmében találhatók a tömegközlekedési eszközön olyan pontok, melyek megfelelőbbek az ülésre, mint mások. Több válaszadóval megesett már, hogy a busz tucatnyi szabad helye közül a bizonyos leülni vágyónak pont az kellett volna, amin épp az áldozat ült.
Általában az sem okoz gondot, ha az ülő lába feltűnően be van gipszelve, fáslizva, de még a várandós nők is megkapják a kellemetlen konkurenciának járó megvető pillantásokat. Gyakori érv az „ez az én helyem!” és az „én mindig itt ülök!”. Ha a kiszemelt ilyenkor nem adja fel rögtön a helyét, és az elveit, akár félórás mantrát is vonhat a fejére. Előszeretettel hangoztatott sérelmek a „ribanc”, a „kurva” és a „buzi” is, a címzett társadalmi nemétől függően. A repertoár az utóbbi idők közéleti hatásaira bővült.
A „migráns”, a „zsidó” és a „libsi” is felkerült a gyakran ismételt szidalmak listájára. Az idősek és fiatalok harca tehát egyértelműen áthelyeződött a politikai térbe.
Az igazán elszántak nem riadnak vissza a fizikai kontaktustól sem. „Rám dobta a mellettem lévő ülésről a táskámat, majd levágta magát mellém. Ezután egész úton panaszkodott, hogy hogy képzelem én ezt, ő egész életében focizott, és tönkrement a térde...” Idézi fel az egyik fiatal interjúalanyom.
