És megkockáztatom, hogy jobban izgulni sem fogunk, igazi adrenalinbomba ugyanis a széria. Bevallom, én imádom a real crime doksikat, mert megmutatják, hogy az élet nem produkálhat durvábbat semmilyen fikciónál. A Netflix új dokusorozata, az Éjszakai vadász: Hajsza egy sorozatgyilkos után új megközelítésbe helyezi a műfajt. A néző már tényleg valódi filmes élményt kap, zsáner szerint itt krimi-horrort. A műfajban eddig is láttunk kiemelkedő darabokat, melyek ezt a hatást erősítették (pl. a Robert Durstös doksi, vagy tavaly a szexuális ragadozó Epsteinről szóló), de az Éjszakai vadászt látva konkrétan olyan érzés, mintha tényleg egy műfaji filmet látnánk.

Itt a széria trailere:

Miközben néztem, az jutott eszembe, hogy a krimi legsikeresebb ága már talán nem is a sorozatok és filmek között lesz keresendő a jövőben, hanem a dokumentumfilmek/szériák között. A streaming ezen a területen is hozhat változást.

Az "éjszakai vadász" néven elhíresült sorozatgyilkos a nyolcvanas években garázdálkodott Los Angelesben, és az egész országot rettegésben tartotta, ugyanis soha nem látott kegyetlenség áradt kiszámíthatatlan tetteiből.

Volt, hogy csak betört valahova, aztán máskor elrabolt egy gyereket, akit molesztált, és aztán elengedte, valamikor pedig "csak" kivégzett valakit. Mindig teljesen mást művelt, amivel az agyára ment az őt üldözőknek: az egyik durva példa erre, amikor kiszedte egy áldozata szemeit, és hazavitte magával, majd soha többet nem csinált ilyet. Egy valódi szörnyeteg volt. Hogy honnan tudták mégis a nyomozók, hogy mindennek ellenére ugyanazt az elkövetőt keresik? Ezt tudhatod meg a sorozatból.

Egy videó arról, ki volt a gyilkos:

A széria két nyomozó szemszögéből mutatja be a nyomozást. A két férfi ma, azaz a jelenben meséli el a történteket és velük haladunk előre a szörnyűségek és fordulatok kereszttüzében a sztoriban. Érdekes, hogy eleve nehezen jöttek rá, a többféle gaztett ugyanahhoz a személyhez köthető, hiszen a különböző bűnesetek mind másik elkövetőre utaltak. De az egyik, a gyilkosságokkal foglalkozó nyomozó, Gil Garrillo – imádom, tisztára, mint egy filmes karakter, szotyizik, és elbűvöli a szakmája – mindenkit megelőzve felvetette az elméletét az összefüggésekre, csakhogy nem vették komolyan: a még fiatal nyomozót inkább kinevették.

Majd később mégis sikerült igazolnia elméletét, de addigra már több halottal gyarapodott az Éjszakai vadász listája. Ilyen és hasonló filmszerű fordulatokkal halad előre a történet, és sokszor nem hisszük el, hogy az élet ilyen forgatókönyvet ír: van, akit egy kulcscsomó ment meg a gyilkostól, és van olyan is, akinek behatol az ablakán, majd csendben távozik. Közben megkedveljük a két "pajtit" is, a két szimpatikus és állhatatos nyomozót, akik tényleg olyanok, mint a sorozatban is említett bulldogok: nem képesek elengedni a csontot, azaz ha a sorozatgyilkosnak mániája a gyilkolás, az ő mániájuk a fenevad levadászása. Mi pedig a fotelhez tapadva drukkolunk nekik, hogy kapják el ezt a rohadékot. Itt látható:

A megvalósítás valóban hollywoodi filmes megoldásokat sorakoztat fel: a dramaturgia, a gyors vágások, a zene és a képek kezelése együttes hatása teljes filmes élményt nyújt a nézőnek. Természetesen mindent láttunk már korábban, de itt annyira hatásosan mixelték össze a filmes eszköztárat az alkotók, hogy már-már az az érzése az embernek, nem is egy dokumentumfilmet néz, hanem egy erős thriller-horrort.

A feszültség fokozására a rendező mindent bevet. Az eredeti helyszínek rekonstruálását játékfilmes színvonalon végezték el, akárcsak a bevilágításukat és a helyszíneken való felvételek elkészítését.

Ezek nem szokványos elemei a krimi-dokumentumfilmeknek, legalábbis nem ilyen színvonalon. Reprodukálni ugyan szokás az eredeti helyszíneket más bűnügyi doksikban is, de a megvalósítás színvonala többnyire nem szokta elérni a játékfilmesen izgalmas filmekét.

Láthatunk például olyan plusz képsorokat, melyek szintén csak a hangulat erősítését szolgálják: ilyen például az, amikor az egyik helyszínen egy patkány rágcsál gyönyörűen és félelmetesen fényképezett képeken, csupán ráerősítésként a hangulatra. A képsor, mint szimbólum jól illeszkedik a műbe, hiszen az elkövetőről ekkorra már összeállhatott a néző fejében a párhuzam egy patkánnyal. Az életformáját tekintve legalábbis.

Ugyan a filmes képek és a régi televíziós formátumban felvett képek, archívok váltakozásának kezelése kizökkent olykor a filmes hangulatból és visszarángat a dokumentumfilmes világba, és az olykor eltúlzott hatásvadász hozzáállás már majdnem átfordul abba, hogy soknak érezzük, mégis egy izgalmas, az emberi természet sötét oldalát első osztályúan feltáró, real crime mozis élményben lehet részünk.

A szerző írásai itt olvashatók: