KÉK HÍREK

Nyomoz a rendőrség az ügyben, amiben elhangzott Tóni, Barbara és Ádám neve

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a BRFK Schadl György és Grécs László korrupciós kapcsolatának ügyében. A nevek a Schadl-Völner korrupciós ügy kapcsán kerültek elő, egy lehallgatott beszélgetésben.

Link másolása

A BRFK még mindig nyomoz az ügyben, amiben elkülönítették a Schadl–Völner ügytől a Tóniról, Barbaráról és Ádámról szóló beszélgetést. A rendőrség mindezt a Telexnek erősítette meg.

A nevek a Schadl-Völner korrupciós ügy kapcsán kerültek elő, egy lehallgatott beszélgetésben, amiben Grécs közli, hogy

„a múltkor volt Ádámnál is, a Tóninál is, meg Barbaránál is.”

Ezeket a neveket később úgy azonosították széles körben, mint Rogán Antal és felesége, valamint Nagy Ádám, Rogán kabinetfőnöke.

Az ügyészségen korábban arról beszéltek, hogy tudják, hogy ki az a Tóni, Barbara, és Ádám, de nem történt olyan cselekmény, ami miatt vádat kellett volna emelniük, és nem is azonosították a neveket.

Arról szólva, hogy kiket takarnak a keresztnevek, a főügyész kijelentette: „Azok, akikről önök is tudnak.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos ítéletet küldtek Orbán Viktornak, bíróság előtt kell felelniük
A csoport tagjai azok a szülők is, akiknek kisgyerekét korábban elvették a hatóságok, amiért nem voltak hajlandók anyakönyveztetni és beoltani.

Link másolása

Halálos ítélettel fenyegette meg Orbán Viktort egy szélsőséges csoport, ami miatt most bíróság elé kellett állniuk – írta meg a Telex.

Az ügy hetedrendű vádlottja, H. Á. a mai kihallgatáson azt mondta, a PI-körnek nem voltak politikai céljai, nem akarták megdönteni az alkotmányos rendet. A férfi, és felesége, B. I. korábban azzal lettek ismertek a médiában, hogy a hatóságok 2020-ban elvették tőlük kisgyereküket, akit nem voltak hajlandóak anyakönyveztetni és beoltatni sem. Végül 2021-ben kaphatták vissza a kicsit.

H. Á. hivatkozott egy orvos ismerősére is, aki azt mondta a házaspárnak, hogy a zsidóknak nem kell beoltatniuk magukat: „Mondjátok, hogy zsidók vagytok, mert a zsidók nem oltakoznak!”

H. Á. és férje még 2019 októberében kerültek közel Posta Imréhez, aki többek között olyan elméletekkel hívta fel magára a figyelmet, hogy a magyar hatóságok nem tekinthetőek legitimnek, mert Magyarország jó ideje nem önálló állam, hanem egy 2004 óta New York-ban bejegyzett cég.

A hétfői bírósági tárgyaláson az egyik vádlott azt mondta:ű

„Orbán Viktor nyugodtan mondhatja, hogy haljon meg bárki, de amíg nem jelenti föl őt valaki, nincs belőle ügy”.

A szélsőséges szervezet korábban 33 közéleti szereplő, köztük Orbán Viktor miniszterelnök megölésére hívták fel követőiket. Az ügy tárgyalása április 24-én folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„A végsőkig harcolok a halott lányom igazáért” – újra nyomoznak a fiatal nő ügyében, akit zuhanyzás közben ért halálos áramütés
Kétszer is megszüntették a 27 éves nő halála miatt indult büntetőeljárást, ám most másodszor is újraindították azt. Az áldozat édesanyja is megszólalt.

Link másolása

Nemrég másodszor is megszüntettek, majd újraindították a büntetőeljárást, ami egy 27 éves nő halála miatt indult – írja a Blikk. Tóth Katalint tavaly februárban szülei házában érte halálos áramütés, zuhanyzás közben.

A nyomozást megszüntető határozatban az áll, hogy az igazságügyi műszaki szakértő szerint a beázott előszoba miatt történhetett tragédia. Tóth édesanyja, Szoboszlai Katalin ezzel nem ért egyet:

„Amikor hivatalból cserélték a villanyórát a ház előtt, ugyan kötelességük lett volna, de véleményem szerint nem vizsgálták meg kellőképpen, nem ellenőrizték, hogy a földelés nem volt jó, megszakadt”

– magyarázta a Blikknek Szoboszlai, aki a történtek óta képtelen tovább élni a saját házában. Nemrég jócskán áron alul megszabadult az ingatlanjától, és inkább egy albérletben húzza meg magát, noha azt nem sokkal a baleset előtt milliókért újították fel. Azt mondta a lapnak az egyre húzódó ügyről:

„A végsőkig harcolok a halott lányom igazáért”.

A család egyik jogi képviselője szerint készült egy szakértői véleménykiegészítés, ami egyértelműen megnevezte a felelősöket: a szakembereket, akik az árambekötést végezték, illetve azt, aki az ellenőrzést elmulasztotta.

A szerencsétlenül járt nő a férjével élt, akivel három hónappal a halála előtt házasodtak össze. Egy családi vállalkozásban dolgoztak együtt, közösen tervezték a jövőt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Facebookon kereste egy kétéves kisfiú szüleit a rendőrség, egy kismotoron találtak rá a szombathelyi forgalomban
A lengén öltözött gyerek egy forgalmas közút külső sávjában „motorozott”, ott figyelt fel rá egy arra autózó.

Link másolása

Megszökött otthonról egy kisfiú, és Szombathely legforgalmasabb útján hajtotta a kismotorját szombaton kora este, a Zanati út külső sávjában – számol be a Nyugat.hu.

Rendhagyó módon a Facebookon kért segítséget a Vas Vármegyei Rendőr Főkapitányság az internetezőktől szombaton 19:24-kor. Így próbálták megtalálni az életveszélyes helyen „motorozó” fiút.

Akciójuk sikerrel járt, a gyerek egyik hozzátartozója a Facebookon látta meg a kisfiú fotóját és azonnal jelentkeztek a rendőrségen.

A 112Pressnek nyilatkozott az a férfi, aki megtalálta a gyereket. Kaposvári Ákos elmondása szerint a szombathelyi a Zanati úton tartott a belváros irányába, amikor az aluljáróban, a négysávos út külső sávjában meglátta a lábbal hajtható biciklin vele egy irányba haladó, egyedül közlekedő, lengén öltözött kisfiút.

„Sok autó elhaladt a gyerek mellett, én pedig úgy ítéltem meg, hogy veszélyben volt. Kitettem a vészvillogót és megálltam, hogy megkérdezzem, mit csinál ott. Több közlekedő dudált, amiért akadályoztam a forgalmat, egy férfi pedig kikiabált, hogy "Mi a k... anyádat csinálsz?" Szerintem láthatták, hogy egy gyerek is van az úttesten”

– nyilatkozta a férfi.

„Nem sokkal később egy barátom is megállt, illetve érkezett egy idősebb hölgy, aki levette a kabátját és ráterítette a vacogó kisfiúra, akin póló volt és zoknicipő. Amikor kérdeztük, akkor elmondta, hogy egyedül van és nem tudta megnevezni a szüleit, vagy hogy ők hol vannak.”

A rendőrség később megtalálta a hozzátartozókat, és a nem az időjárási viszonyoknak megfelelően felöltözött fiút biztonságban hazavitték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Brutális balesetek Budapesten: felborult és keresztbeálló autók miatt áll a város
A Hegyalja úton késnek az autóbuszok, de a Belvárosban is hatalmas a torlódás.

Link másolása

Több baleset is történt a fővárosban a Hegyalja út-Erzsébet híd-Kossuth Lajos utca útvonalán, amelyek miatt lassabban halad a forgalom és az autóbuszok is késéssel közlekednek – olvasható a BKK közleményében.

Azt is írják, hogy

nem sokkal később ugyancsak baleset történt az Erzsébet hídon, illetve a Hegyalja úton a Sánc utcánál, ahol két személygépkocsi karambolozott egy jelzőlámpát is kidöntve.

Erről a Metropol közölt fotókat.

A Kossuth Lajos utcában és a Hegyalja úton a műszaki mentés ideje alatt csak egy sáv járható, az érintett BKK-járatok, vagyis az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 107-es, a 108E, a 110-es, a 112-es és a 133E autóbuszok pedig mintegy 15 perces késéssel közlekednek. A 178-as autóbusz terelve jár, nem érinti a Naphegy tér megállót.

Erről pedig a Telexen lehet képeket nézegetni.

Link másolása
KÖVESS MINKET: