KÉK HÍREK
A Rovatból

Nem akartak szeretteik terhére lenni, ezért végezhetett magával az idős házaspár Ősiben

Az idős nőt az agyvérzése után otthonban ápolták, de az ünnepekre haza mehetett. Pista bácsi viszont már nem akarta visszavinni az intézménybe. Együtt dönthettek úgy, hogy végeznek magukkal.

Link másolása

Nem akartak szeretteik terhére lenni, ezért végezhetett magával egy idős házaspár csütörtökön a Veszprém megyei Ősiben - írja a Blikk. A helybeliek a lapnak azt mondták, hogy Pista bácsi és Marika néni volt a boldog kapcsolat mintaképe, akik vélhetően közösen döntötték el, véget vetnek a szenvedésüknek.

Ahogy arról mi is beszámoltunk: december 29-én délután

a 81 éves M. István telefonon értesítette hozzátartóját, hogy a családi házuk udvarán álló garázsban lelőtte a 78 éves feleségét, majd magával is végezni fog, mely ígéretét be is váltotta.

Az idős házaspár holttestére a járőrök találtak rá, miután a családtag telefonon értesítette a rendőrséget.

A Blikk azt írja István és felesége a Kossuth utcai házukban éltek együtt, de az asszonyt agyvérzés érte, ellátásra szorult, és kórházba, majd a rehabilitációs intézetbe került. Az idős nő az ünnepekre azonban hazamehetett. Pista bácsi viszont már nem akarta visszavinni az otthonban ápolt, mások segítségére szoruló társát, és nem akarták magukat megalázott, kiszolgáltatott helyzetbe sem hozni, nem akartak szeretteik terhére lenni.

A lap szerint

nagy valószínűséggel a több mint fél évszázada együtt élő pár közös döntése volt a rendőri szakzsargon szerint kiterjesztett öngyilkosságnak minősülő bűntett.

Az egyik szomszéd úgy tudta, az orvosok lemondtak az asszonyról, és megmondták a családnak, minimális remény sincs arra, hogy az állapota valaha is javulni fog.

„Két csodás, szeretni való embert kell elképzelni, aki mást mond róluk, az hazudik. Pista bácsi panaszkodott, hogy a felesége nagyon beteg, el volt keseredve. Itt az utcában örültünk neki, mikor láttuk, karácsonykor hazajöhetett a feleség is. Azóta meg csak a döbbenet” - mondta egyik helybeli a Blikknek. Azt is hozzátette, Pista bácsi telefonja után hiába voltak a háznál fél órán belül a gyerekek, már nem lehetett mit tenni, „a két idős ember közös döntése volt ez, halálukban is szeretve egymást”.

Egy másik falubeli azt mondta, hogy a házaspár volt a boldog kapcsolat mintaképe. Veszekedni is csak egyszer hallotta őket, amikor a férfit megfedte az asszonya, mert 80 évesen, a létrán egyensúlyozva rendezgette a tornác szőlőlugasát.

„Az emberi méltóságukat tartották meg azzal, hogy így döntöttek, Marikának nem lett volna már normális, emberi élete az otthonban. Pista bácsi segített rajta. Fájdalmas történet”

- tette hozzá.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt rendelt el nyomozást az ügyben, ami azonban - az elkövető halála miatt - megszüntetéssel fog lezárulni.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Patkány harapott véresre egy alvó csecsemőt egy ócsai házban
A szülők szerint a környékre hordják a szemetet, így nagyon sok a rágcsáló. A gyereket a mentők ellátták, de félő, hogy elveszik a családtól.

Link másolása

Néhány hónapos kisbabát harapdált meg egy patkány Ócsán – számolt be a Tények.

A szülők lefektették a kicsit, majd a 17 éves édesanya és 26 éves férje fürödni indultak. Később arra lettek figyelmesek, hogy a csecsemő nagyon keservesen sír: amikor bementek a kiságyhoz, akkor vették észre, hogy véres a kislány ruhája – mondta el a kislány anyukája.

„Hallottuk, hogy sírt a kislány, de nem úgy sírt, ahogy kellett volna. Egy másodperc alatt bent is voltunk nála, de már csak azt láttuk, hogy véres a kislány. Először azt hittük, az orra vérzik, de nem... Csak utána láttuk, hogy az állat mászik ki a kiságyból”

– nyilatkozta Az anyuka szerint a csecsemő bal keze sérült meg súlyosabban, de a fejét is megharapta az állat. A szülők azonnal mentőt hívtak, akik antibiotikumot adtak a kicsinek, mert a harapások nyoma be is gyulladt.

A csatornának Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője nyilatkozott az esettel kapcsolatban, aki kiemelte, hogy a csecsemőt a seb ellátása után stabil állapotban szállították kórházba.

A házat azóta lakhatatlanná nyilvánították, a fiatal szülők két kislányát pedig nevelőszülőkhöz vihetik. A fiatalok nagyon nehéz anyagi körülmények között nevelik a kicsiket. A család arra panaszkodik, hogy a környéken lakók a házhoz közel teszik le a szemetet, ezért a környéken nagyon sok a patkány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ablakon egy 98 éves néni a Ferenc körúton
Az asszony holtteste sokáig a járdán hevert egy fekete zsákkal letakarva. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Link másolása

Kiesett egy Ferenc körúti társasház negyedik emeletéről szerda este egy 98 éves nő, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a néni holtteste sokáig a járdán feküdt egy fekete zsákkal letakarva. A tragédia helyszínét rendőrségi szalaggal kerítették el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudták, hogy a rendőrök 18 óra 23 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a fővárosi Ferenc körút egyik lakásának ablakából kizuhant egy nő, és meghalt.

A helyszíni szemlén idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bíróság elé állt az ikerpár, akik Borkai Zsolt jachtozós videójával lettek ismertek
K. Csengét és K. Lilit csalással és hamis okirat felhasználásával vádolják. A gyanú szerint édesanyjuk is segíthetett nekik.

Link másolása

Költségvetési csalás miatt álltak bíróság elé a Borkai Zsolt-féle jachtbotrányban megismert ikerlányok – írja az Index.

K. Csenge és K. Lili öt évvel ezelőtt, a választási kampány idején tett szert országos ismertségre, miután Az ördög ügyvédje nevű blogon kompromittáló felvételek jelentek meg az akkori győri polgármesterről, Borkai Zsoltról.

Az ügyészség vádirata szerint az ikrek egy, a fiatalok munkanélküliségének csökkentését, vállalkozóvá válásukat segítő programban benyújtott pályázat útján vissza nem térítendő támogatásban részesültek. Ugyanakkor a támogatási kérelemben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítették.

Az ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásnak vétsége miatt emelt vádat a testvérpár ellen.

A bűncselekmény elkövetésében segítette őket az édesanyjuk, a harmadrendű vádlott, aki saját vállalkozását felhasználva valótlan tartalmú számlákat állított ki a két nő részére. Ezzel közel 6 millió forintnyi pályázati támogatás jogosulatlan felhasználásához nyújtott segítséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET: