HÍREK
A Rovatból

Navalnij őrizetbe vételére készülnek az oroszok, ha hazamegy

A hét végén hazatérni készülő Navalnij ellen Oroszországban jelenleg is körözés van érvényben.


Alekszej Navalnij ellenzéki politikus őrizetbe vételére készül az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN).

A FSZIN moszkvai parancsnoksága csütörtökön megerősítette, hogy a hét végén hazatérni készülő Navalnij ellen körözés van érvényben, ezért lépéseket kíván tenni a politikus őrizetbe vétele érdekében.

Az Interfax hírügynökséghez eljuttatott közlemény szerint a hatóságnak szeptember 24. óta nincs tudomása Navalnij valós tartózkodási helyéről, ezért november 27-én előzetes nyomozást indított, december 29-én pedig elfogatóparancsot adott ki ellene.

Az ismert ellenzéki politikus szerdán jelentette be, hogy vasárnap kíván visszatérni Moszkvába, és arra biztatta követőit, hogy fogadják őt a vnukovói repülőtéren. Ügyvédje, Vagyim Kobzev, csütörtökön újságíróknak kijelentette: nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az őrizetbe vétel már ott megtörténhet.

Kobzev szerint Navalnij csak szerdán tudta meg, hogy a FSZIN országos körözést adott ki ellene. Az ügyvéd nem tudta megmondani, hogy ügyfele megváltoztatja-e emiatt hazatérési szándékát.

A FSZIN kedden keresetet nyújtott be egy moszkvai bíróságon, amelyben kezdeményezte az úgynevezett Yves Rocher-ügyben Navalnijra kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés letöltendővé változtatását.

A hatóság az orosz büntető törvénykönyvnek arra a paragrafusára hivatkozott, amely szerint retorzióval sújtható az elítélt, ha nem térítette meg a kárt vagy ha újabb bűncselekményt követett el.

A FSZIN korábban kifogásolta, hogy Navalnij felfüggesztett büntetése lakhelyelhagyási tilalmat is tartalmazott, ezért augusztusban el sem utazhatott volna Moszkvából Szibériába.

Alekszej Navalnijt és öccsét, Oleget az Yves Rocher-ügyben 2014 decemberében csalás és pénzmosás címén ítélték el. Alekszejre három és fél év, öt évre felfüggesztett, az öccsére, Olegre pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság.

A vád szerint a fivérek 26,8 millió rubel kárt okoztak az Yves Rocher cég oroszországi leányvállalatának és további 4,5 milliót egy másik cégnek. (A rubel jelenleg mintegy 4 forintot ér.)

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2017 októberében igazságtalannak minősítette az ítéletet, és felülvizsgálatot kért, de az orosz legfelsőbb bíróság mégis helybenhagyta a bírósági döntést, egy moszkvai bíróság pedig egy évvel meghosszabbította a próbaidőt. Egy másik, úgynevezett Kirovlesz-ügyben, amelyet 2013-ban indítottak ellene, Navalnij felfüggesztett szabadságvesztésének próbaideje 2019 júliusában lejárt.

Alekszej Navalnij, Vlagyimir Putyin orosz államfő egyik legismertebb bírálója augusztus 20-án kórházba került Omszkban, miután rosszul lett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. Az omszki mentőkórházból hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították. Német, francia és svéd laboratóriumi eredmények szerint "novicsok" típusú harci idegmérget találtak a szervezetében.

A hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) október 6-án kiadott nyilvános jelentésében azt írta, vizsgálata "megerősítette", hogy Navalnij vér- és vizeletmintáiban olyan kolinészteráz-gátló anyag biomarkereit találták meg, amelynek szerkezeti jellemzői hasonlóak a vegyifegyver-tilalmi egyezmény függelékébe 2019 novemberében felvett, az 1.A.14 és az 1.A.15 jegyzékhez tartozó méreganyagokéhoz. Ez a kolinészteráz-gátló azonban a szerződés függelékében nem szerepel.

Moszkva azt állította, hogy a politikus szervezetében Oroszországban még nem volt méreg, és az európai jogsegélyegyezmény alapján többször is vizsgálati eredményeket követelt Berlintől, Párizstól, Stockholmtól és az OPCW-től, de ezeket mindeddig nem kapta meg.

Navalnij állami terrorizmussal vádolta meg Putyint, aki viszont az amerikai titkosszolgálati anyagok legalizálásának nevezte azt a decemberben publikált nemzetközi újságírói oknyomozást, amely arra az eredményre jutott, hogy az ellenzékit az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) emberei mérgezték meg.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) katonai csoportfőnöksége nem tartotta indokoltnak, hogy a sajtóhírek alapján vizsgálatot indítson az FSZB szóban forgó munkatársai ellen, akikkel kapcsolatban az SZK szerint nem merült fel bűncselekmény gyanúja. Az testület ezt tartalmazó hivatalos válaszát csütörtökön tetette közzé Navalnij.

Az SZK közölte, hogy a feljelentést továbbította a Navalnij "kórházba kerülése" ügyében illetékes nyomozó szervnek, a szibériai szövetségi körzet közlekedésrendészete nyomozati osztályának.

Az ellenzéki politikus ellen egyébként december végén az SZK újabb bűnügyi eljárást indított, azt állítva, hogy sikkasztott az ellenőrzése alatt álló szervezetek számára gyűjtött közadományokból. A vádat az érintett koholmánynak minősítette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A Momentum kivetítette a Keleti pályaudvarra, hogy „Ki az a Zsolti bácsi?”
A frakcióvezető szerint senki nem foglalkozik azokkal a gyerekekkel, akik bekerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe, pedig ez egy valós probléma és ez az a kérdés, ami lázban tartja az országot.


Néhány nappal ezelőtt az Alapjogokért Központ gyűlölet-propagandája állt a Keleti pályaudvaron, most a Momentum vetítette ki ugyanoda, hogy »Ki az a Zsolti bácsi?«, írta a Facebookon a Momentum frakcióvezetője, Bedő Dávid.

„Senki nem foglalkozik kormányzati szinten ebben az országban ezzel a problémával. Alig másfél évvel a kegyelmi botrány után megint ott tartunk, hogy számtalan visszaélésről történik bejelentés, de a hatóságok nem intézkednek.

Ezért kérdezzük most itt, hogy ki az a Zsolti bácsi?"

– mondta a videóban Bedő és hozzátette, hogy a kormány ahelyett, hogy valódi vizsgálatot rendelne el, inkább bosszút akar állni azokon,

akik felgöngyölítenék az ügyet.

A frakcióvezető szerint sajnos senki nem foglalkozik azokkal a gyerekekkel, akik bekerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe, pedig ez egy valós probléma és ez az a kérdés, ami lázban tartja az országot.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket
A politikus szerint Kocsis Máté „folyamatosan rágalmazásról beszél”, de a kihallgatás során egyáltalán nem esett szó erről.
F. O. - szmo.hu
2025. október 04.



Ahogy már beszámoltunk róla, Juhász Pétert pénteken hallgatták ki tanúként az ügyészségen. Az eljárás több mint öt órán át tartott, és – elmondása szerint – tisztességes, korrekt keretek között zajlott. A politikus a 24.hu-nak adott interjút, és elmondta: a kihallgatás során elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogyan készült az a hangfelvétel, amelyen „Zsolti bácsi” hallható, és ki szerepel rajta. Juhász elmondta, hogy minden információt megosztott a hatóságokkal, és össze is kötötte őket azzal, akitől az anyag származik – Látó Jánossal.

Az eljárás azért tartott ilyen sokáig, mert az ügyészek arról is kérdezték, tud-e más hasonló esetekről.

Juhász szerint négy ember is megkereste az utóbbi időben olyan történettel, amelyek a Szőlő utcai ügyhöz hasonlítanak.

Elmondása szerint ezekben az esetekben is jelezték bűncselekmény gyanúját, majd titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük, és az ügyek eltussolásra kerültek. Azt viszont nem árulta el, melyik intézményről van szó, mert még nem egyeztetett azokkal, akik az információt megosztották vele.

Juhász szerint a házkutatás után mostanra meggyőződése, hogy „Orbán Viktor és körei – akik tényleg valamilyen módon védik ezeket a bűnelkövetőket – megadták a politikai megrendelést, ahogy ők hívják, a megtorlásra”. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy az ügyészségi dolgozók a hazáért végzik a munkájukat, és valóban az ügyek feltárása a céljuk.

Hozzátette, hogy a mostani kihallgatás során is ilyen emberekkel találkozott.

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté a közösségi oldalán nyilvánosságra hozta Látó János nevét és fényképét, aki a

„Zsolti bácsis” felvétel készítője. Bejegyzésében azt írta, hitelesnek tűnő információkat kapott egy magánszemélytől, amelyeket később ellenőrzött. Juhász szerint Látó személye nem volt titok, ő maga is bemutatta újságíróknak. Hozzátette, hogy Látó nem feltétlenül akart a nyilvánosság elé állni, de felmerült benne, hogy szerepelne egy podcastban is.

Juhász szerint Kocsis Máté „folyamatosan rágalmazásról beszél”, de a kihallgatás során egyáltalán nem esett szó ilyenről. Ő maga kérdezte meg, hogy tehet-e feljelentést rágalmazásért.

Korábban házkutatást tartottak Juhásznál, és lefoglalták az adathordozóit is. Azt mondta, az ügyész úrtól ígéretet kapott arra, hogy minden olyan adatot, ami nem kapcsolódik az ügyhöz, megsemmisítenek. Ezt személyes garanciával vállalta.

A politikus nem tart attól, hogy összemossák a nevét az üggyel. „Nem, nem, nem, egy másodpercig sem félek, leszarom őket, tényleg” – fogalmazott. Azt is hangsúlyozta, hogy nem az a fontos, kik az elkövetők vagy áldozatok név szerint, hanem az, hogy az igazság kiderüljön, és a bűncselekmények elkövetői elnyerjék büntetésüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: A brüsszeliek azt hiszik a választások miatt csináljuk. Hogy ez a magyaroknak csak egy kampány. Hát nem az. Ez a magyar családok érdeke
A magyar miniszterelnök szerint a brüsszeliek vérszemet kaptak, kész a háborús stratégiájuk: Ukrajnát be akarják nyomni az unióba, hogy teletömjék pénzzel és fegyverrel.


Orbán Viktor szombat reggel a Facebook-oldalán értékelte a koppenhágai EU-csúcs eseményeit.

„Forró ősz előtt állunk.

A brüsszeliek vérszemet kaptak. Kész a háborús stratégiájuk: Ukrajnát be akarják nyomni az unióba, hogy teletömjék pénzzel és fegyverrel.

Az oroszok meg majd kifáradnak. Arról híresek. Koppenhágában világossá tettem, hogy ebből mi nem kérünk. De világossá kell tegyük újra és újra. Ki kell tartanunk, mert csak így tudunk kimaradni a háborúból” – fogalmazott a miniszterelnök, majd hozzátette:

„A brüsszeliek azt hiszik a választások miatt csináljuk. Hogy ez a magyaroknak csak egy kampány. Hát nem az. Ez a magyar emberek, a magyar családok, az egész nemzet érdeke.

Kétszer már megégettük magunkat. Harmadszor nem fogjuk. Aláírásgyűjtésre fel!” – írta Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Hamász elfogadta Trump béketervének fő pontjait, Izrael azonnali lépésekről beszél
A Hamász szabadon engedné a túszokat, de több kérdésben még tárgyalna. A világ vezetői üdvözölték a fejleményeket.


Ahogy már írtunk róla, Donald Trump amerikai elnök ultimátumot adott a Hamásznak: közölte, hogy ha nem fogadják el a 20 pontos béketervét, akkor „a pokol vár” a terrorszervezetre.

A határidő lejárta után a Hamász bejelentette, hogy elfogadta a javaslat legfontosabb pontjait, és beleegyezett a még fogságban lévő túszok szabadon bocsátásába.

Ugyanakkor jelezték, hogy bizonyos kérdésekben további tárgyalásokat szeretnének, adta hírül a BBC.

Donald Trump a közösségi médiában arról írt, hogy a Hamász szerinte készen áll a tartós békére, és Izraelnek le kellene állítania Gáza bombázását.

Izrael miniszterelnöke, Benjámin Netanjahu azt nyilatkozta, hogy országa készen áll Donald Trump béketervének első fázisát azonnal végrehajtani.

A fejleményeket több vezető politikus is üdvözölte. António Guterres ENSZ-főtitkár így fogalmazott: „Minden felet arra kérek, hogy ragadják meg a lehetőséget, hogy véget vessenek a tragikus gázai konfliktusnak.”

Recep Tayyip Erdoğan török elnök azt mondta: „A Hamász válasza a gázai tűzszünet tervére konstruktív és jelentős lépés a tartós béke elérése felé.”

„A túszok szabadon bocsátása és a gázai béke karnyújtásnyira van... Majdnem két év után ez a legjobb esély a békére”

– mondta Friedrich Merz német kancellár.

A Hamász egyelőre nem reagált a terv azon részeire, amelyek a szervezet leszerelését és a Gáza kormányzásában való jövőbeni részvételének megszüntetését érintik.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: