KÉK HÍREK
A Rovatból

Napokkal a csőd előtt még milliókkal húzta le az ügyfeleit egy magyar utazási iroda

A becsapott emberek szerint a tulajdonosok már tudhatták, hogy baj lesz. Ennek ellenére elvették a milliós befizetéseket a Maldív-szigeteki utakra.


Másfél évvel a Lagun Travel csődje után is futnak a pénzük után az utazási iroda ügyfelei, írja a Blikk. Az egzotikus utakat kínáló iroda 2022. augusztus 25-én jelentett csődöt, ami előtt nem sokkal fizetett be egy tíznapos, Maldív-szigeteki vakációra Herenik Olivér, aki a párját szerette volna meglepni a különleges úttal.

„Augusztus 8-án rendeltük meg az utat, ami 1890 euró, körülbelül 740 ezer forint lett volna fejenként, de mivel egy összegben fizettünk, kaptunk 500 euró, vagyis 195 ezer forint kedvezményt, ami azért elég jelentős árengedmény. A csődről a hírekből értesültem, talán ez volt az a pont, amikor rádöbbentem, csúnyán átvertek minket. Összesen 3280 eurót, azaz több, mint 1 millió 200 ezer forintot buktunk el. Természetesen írtunk az irodának levelet, az egymondatos válaszban megerősítette számunkra, hogy valóban becsődölt, és hogy a kártérítés ügyében később felveszi valamelyik munkatárs velünk a kapcsolatot. Aztán eltűntek...”

Zsuzsa korábban többször is utazott már a Lagunnal, de soha nem volt semmi gond. Ezért is érte hidegzuhanyként a csőd híre.

„Ez lett volna a harmadik utunk velük, másfél éven belül, mi is a Maldív-szigetekre utaztunk volna. A csőd előtt két nappal még fogadták a lányom 200 ezer forintos előlegét, mi pedig 2,4 millió forintot fizettünk ki. Azt gondolom, hogy a tulajdonosok láthatták előre, hogy baj lesz, az alkalmazottaknak egyik percről a másikra mondtak fel. A pénzt a Takarékszövetkezeten keresztül kellett befizetni, de a megadott számlaszám nem is az utazási irodáé volt. A tiszteletbeli konzullal is többen beszéltek, de kitérő választ adott, hogy miképpen tudnának segíteni. Többen hosszú évekig gyűjtögettek erre az útra, elszomorító, hogy sokak álmából végül nem lett semmi.”

Olivéren és Zsuzsán kívül 40-45 ember harcol még a pénzéért. Dr. Gaál Márton ügyvéd a károsultak közel felével foglalkozik.

„Az ügyfeleim esetében utazási szerződésenként 600 ezer és közel 5 millió forint körüli összegekről van szó, természetesen ez változó, aszerint, hogy milyen csomagot választottak és milyen hosszú útra fizettek be. Az átlagos kár 1,5-2,5 millió forint között mozog. Az ügy a napokban átkerült a Budapesti Rendőr-főkapitányságról a XIII. kerületi kapitányságra, ahol elkezdtek kiemelten foglalkozni vele. Hogy eddig mi történt, azt nem tudom. Az elmúlt másfél év alatt nagyjából nyolcvan-száz alkalommal hívtam a rendőrséget, hogy érdeklődjek, de nem reagált senki. Tudomásom szerint nem jutottak el odáig, hogy gyanúsítottakat hallgassanak ki az ügyben, még úgy sem, hogy megadtam nekik az iroda tulajdonosainak a nevét, és ha jól emlékszem, a volt könyvelőt is megjelöltem.”

A lap megkereste a rendőrséget is, ahonnan azt a választ kapták, hogy „a BRFK csalás bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást, gyanúsítotti kihallgatás nem történt. Az eljárásban a nyomozó hatóság ez idáig 45 tanút hallgatott ki”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bicskával vágta el apja infúzióját a kórházban egy 13 éves fiú
A fiú vallomásában azt mondta, nem bírta látni apja kiszolgáltatottságát. Csak akkor eszmélt rá tettére, amikor berohantak az ápolók.


Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.

A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.

„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”

– írták.

A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.

A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Hatalmas lángokkal égett egy új csarnok, amit két hét múlva adtak volna át Mezőhegyesen
A városban mindenhol erős füstszag terjengett. A kár hatalmas, a cég épp a megnyitóra készült, nemrég készültek el a beruházással.


Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.

Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiugrott a mozgó vonat ablakán egy gyerek Borsodban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá
Saját szemükkel láthatták az arra járók, hogy egy kisfiú kiveti magát a mozgó szerelvény ablakán. A jegyellenőr elől akart elmenekülni.


A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.

A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.

A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.


Link másolása
KÖVESS MINKET: