KÉK HÍREK
A Rovatból

Napokig nem tűnt fel senkinek a nyugdíjas lakóparkban, hogy meghalt egy 94 éves lakó

Csak 3 nap múltán nyitották rá az ajtót a halott férfira annak ellenére, hogy a hódmezővásárhelyi intézményben 24 órás nővérszolgálat működik. Belső vizsgálat indult az ügyben.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. szeptember 07.



Napokig hevert holtan Hódmezővásárhelyen, a nyugdíjas lakóparkban egy 94. életévében járó férfi - írja a Délmagyar.

A portál beszámolója szerint csak 3 nap múltán nyitották rá a halott férfira az ajtót annak ellenére, hogy az intézményben 24 órás nővérszolgálat működik.

"Valóban elhunyt a nyugdíjas lakóparkban egy idős férfi, amelyről csak utólag szerzett tudomást a személyzet. A lakóparkban 24 órás nővérfelügyelet áll rendelkezésre, ezen felül minden bent lakó számára – aki igényelte – már több, mint egy éve biztosított az üzemeltető segélyhívó készüléket, amelynek havi díját egy éven keresztül az üzemeltető fizette. Természetesen indítottunk az ügyben belső vizsgálatot, amely jelenleg is folyamatban van"

- közölte a Délmagyar megkeresésére Katona Antal, a Hódmezővásárhelyi Működtető- és Szolgáltató Zrt. (HMSZ Zrt.) vezérigazgatója.

A lakóparkot üzemeltető cég vezérigazgatója szerint az eset kapcsán a belső szabályzatokat is áttekintik és olyan változtatásokat kezdeményeznek, amelyekkel elkerülhető a hasonló esetek előfordulása.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere egy napja a következőket posztolta a Facebook-oldalára:

- új vezetője lesz a nyugdíjas lakóparknak 2023. szeptember 15-tól,

- az elmúlt húsz év gyakorlatától eltérően minden nap felveszik a kapcsolatot a lakópark munkatársai a lakókkal,

- újraindítják a 2022-es segélyhívó programot, amelyben egyszerűen kezelhető vészjelzőt kaphatnak az azt igénylők.

A lakópark egyébként nem egy szociális otthon, tehát egymástól független épületek, illetve épületrészek alkotják, ahol a lakók úgy élnek, mint egy átlagos lakóparkban, önellátóak, de elvileg van nővérfelügyelet, segélyhívó. A Szeretlek Magyarországnak nyilatkozó lakóparki nyugdíjas szerint az volt az érdekes, hogy ugyan a lakók nem feltétlen néznek rá egymásra, de az tűnt fel nekik, hogy az ebédet hordó csak letette a férfi ajtaja elé az ebédet, és már három összegyűlt belőle, tehát három napja nem vette be az idős lakó. A lakók a lakóparkon kívülről rendelik maguknak az ebédet, vélhetően nem mindig ugyanaz hordja, és hétvége is volt, a férfi nem szokott amúgy se beengedni senkit, ez lehetett az oka, hogy csak hétfőn vették észre, hogy napok óta halott.

A polgármester elmondta, hogy a lakópark élén a váltás egyébként is bekövetkezett volna, tehát nem emiatt váltották le a vezetőjét. Az új vezetéstől viszont nagyobb odafigyelést és ellenőrzést várnak el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egyetlen ütéstől halt meg a 25 éves férfi a Morrison's 2-ben az éjjel – néhány perc alatt elfogták a támadót
A V. kerületi szórakozóhelyen történt a szörnyűség. A kiérkező rendőrök és a mentők is küzdöttek a férfi életéért, de a kórházban belehalt sérüléseibe.


Alig hat perc telt el a rendőrséghez befutó bejelentés és a gyanúsított elfogása között tegnap késő este Budapest belvárosában. A V. kerületi szórakozóhelyen történt bántalmazás után a 25 éves férfi életét már nem tudták megmenteni, a feltételezett elkövetőt, egy 28 éves férfit a helyszínen elfogták, és vasárnap délelőttre őrizetbe is vették.

A Morrison's 2 nevű szórakozóhely közleménye szerint

„szombaton 22:30-kor két férfi között szóváltás alakult ki, amelynek során az egyik fél ütést mért a másikra. A sértett az ütés következtében elesett és tompítás nélkül beverte a fejét. A szórakozóhely egészségügyi szolgálata azonnal megkezdte az ellátást, majd a mentőszolgálat szakszerűen átvette és kórházba szállította. A sérült később életét vesztette.”

A klub egyben cáfolta azokat az értesüléseket is, miszerint kés vagy más fegyver okozta volna a halálos sérülést. Azt írják:

„A sérülést egy pusztakézzel leadott ütés és az esés okozta, fegyver nem került a szórakozóhelyre. Az eset olyan gyorsan és váratlanul történt, hogy esély sem volt a megelőzésére.”

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást. A 28 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

„A fővárosi rendőrök 22 óra 45 perckor a helyszínen elfogtak egy 28 éves férfit. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói a 28 éves A. Lászlót halált okozó testi sértés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását. A férfi vallomást tett, a cselekmény elkövetését részben elismerte” – olvasható a Police.hu oldalán.

A következő napokban a bíróság várhatóan dönt a gyanúsított letartóztatásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: ájultra ütött egy nőt egy taxis a belvárosban
A Redditre került fel a felvétel a döbbenetes támadásról, ami után a nő mozdulatlanul terült el a földön. Megszólalt a rendőrség is az ügyben.


Egyetlen ütéssel terített le egy nőt egy taxis Budapest belvárosában, a Szent István-bazilika előtti tér közelében. Az esetről készült videót a TikTokról lementve töltötték fel a Redditre.

A felvételen az látszik, ahogy a taxis akkora erővel üti meg a videón szereplő két nő közül az egyiket, hogy az elterül a földön és mozdulatlan marad.
A jelenet előtt kiabálás hallatszik és hangos veszekedés látható.

A Telex megkeresésére a rendőrség azt közölte, hogy „az V. kerületi rendőrkapitányság garázdaság miatt büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen, és vizsgálják az eset körülményeit. Az Országos Mentőszolgálat szerint a mentők ellátására nem volt szükség”

Szombaton egy másik, tragikus kimenetelű eset is történt: egy 28 éves férfi úgy megütött egy 25 éves fiatalt, hogy az belehalt a sérüléseibe. Az áldozat édesanyja a Facebookon üzent gyermeke gyilkosának. A rendőrség halált okozó testi sértés gyanúja miatt kihallgatta a 28 éves férfit, akit őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Orrtörést szenvedett az ütéstől, és rengeteg vér gyűlt össze az agyában” – megszólalt a Morrison's 2-ben megölt férfi családtagja
A család a hírekből értesült a tragédia részleteiről. A nyilatkozó rokon azt mondta, sem a rendőrségtől, sem pedig a kórháztól nem kaptak még hivatalos tájékoztatást.


Ahogy arról korábban írtunk, tragédiába torkollt egy szóváltás november 29-én, szombat este a V. kerületi Morrison's 2 szórakozóhelyen: egyetlen ütéstől a földre zuhant, és olyan súlyosan megsérült egy 25 éves férfi, hogy belehalt a sérüléseibe. A rendőrség egy 28 éves férfit vett őrizetbe.

A szórakozóhely egészségügyi szolgálata azonnal ellátta a sérültet, és értesítették a mentőket, akik kórházba szállították – írta a Blikk. A lapnak az áldozat családja arról beszélt, hogy még nem kaptak hivatalos tájékoztatást sem a rendőrségtől, sem a kórháztól.

„Számunkra is homályos még minden! Sem a rendőrségtől, sem pedig a kórháztól nem kaptunk még hivatalos tájékoztatást. A sérüléseiről tudunk, de csak nagy vonalakban”

– nyilatkozta az áldozat egyik, neve elhallgatását kérő családtagja.

„Az orvos annyit mondott, hogy orrtörést szenvedett az ütéstől, és rengeteg vér gyűlt össze az agyában! A kórházba szállítást követően ismét újraélesztették, és ott kiderült, hogy valószínűleg az esés miatt eltört a csigolyája is, de már annyi oxigént vesztett, hogy nem volt esélye a túlélésre.”

Azt is elmondta, hogy az elhunyt fiatal közel 100 kilométerről, barátaival utazott fel a fővárosba szórakozni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés gyanúja miatt hallgatta ki a gyilkossággal gyanúsított 28 éves férfit. Őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását is. A férfi vallomást tett, de a bűncselekmény elkövetését csak részben ismerte el.

A szórakozóhely a Facebook-oldalán reagált a történtekre. „A sérülést egy puszta kézzel leadott ütés és az esés okozta, fegyver nem került a szórakozóhelyre. Az eset olyan gyorsan és váratlanul történt, hogy esély sem volt a megelőzésére” – írta a menedzsment.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bőröndbe rejtve találták meg az eltűnt osztrák influenszer holttestét egy szlovén erdőben – megtört az exbarát a kihallgatáson
Egy hétig reménykedett a család, miközben a rendőrök két országban keresték a nőt. A szörnyű igazságra a gyanúsított vallomása után derült fény.


Egy hétnyi reménykedés és kétségbeesett keresés után holtan találták meg egy szlovéniai erdőben, egy bőröndbe rejtve a 31 éves grazi influenszer, Stefanie Piepert. A stájer rendőrség vasárnap közölte, hogy az áldozat volt barátja, a 31 éves Patrik M. a többórás kihallgatáson beismerő vallomást tett, és maga vezette a nyomozókat a holttest rejtekhelyére.

Az események november 23-án, vasárnap hajnalban vettek tragikus fordulatot, amikor Stefanie egy karácsonyi buliról taxival hazatért grazi lakásába. Egy barátnőjének még küldött egy üzenetet, hogy épségben hazaért, percekkel később azonban egy másikat is írt, amivészjósló volt. Arról számolt be, hogy egy „sötét alak” van a lépcsőházban. A keresése másnap indult meg, amikor nem jelent meg egy leszervezett fotózáson. A rendőrök a lakás ajtajánál vérnyomokat találtak, de erőszakos behatolásra utaló jel nem volt.

A hatósági vizsgálat szinte azonnal nemzetközi méreteket öltött, amikor a szlovén rendőrség november 24-én jelezte, hogy a határ melletti Casino Mond parkolójában teljesen kiégett egy osztrák rendszámú Volkswagen Golf. A jármű tulajdonosát, Stefanie volt barátját, a szlovén állampolgárságú Patrik M.-et a közelben elfogták. A mozgási adatokból kiderült, hogy a gyanúsított az eltűnés óta többször is átlépte az osztrák-szlovén határt.

Pénteken, miután a férfit kiadták Ausztriának, a többórás kihallgatáson megtört, és a sajtóértesülések szerint csak annyit mondott: „Én voltam!”

A vallomása alapján a szlovén rendőrök szombaton Majšperk település közelében, egy erdős területen megtalálták az elásott bőröndöt, benne az influenszer holttestével. A nyomozás során a férfi két rokonát is őrizetbe vették Ausztriában azzal a gyanúval, hogy segítettek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében. Őket a gyanúsított beismerő vallomása után vasárnap szabadon engedték, mivel a hatóság szerint a bizonyítékok eltüntetésének veszélye ezzel megszűnt.

Stefanie Pieper sminkesként, szépségápolási tartalomkészítőként és énekes-dalszerzőként volt ismert Grazban. Instagram-oldalán gyakran szerepelt imádott golden retriever kutyája, Marlow is. Kapcsolata Patrik M.-mel a barátok szerint viharos volt, többször szakítottak, majd újra összejöttek. „Olyan ember volt, aki beragyogta a szobát. Mindenki szerette” – nyilatkozta róla egy ismerőse. Egy másik barátja hozzátette: „Sohasem hagyta volna magára Marlow-t.”

Az ügyben a következő lépés a grazi igazságügyi orvostani intézetben elvégzendő boncolás, amely hivatalosan is megállapítja a halál pontos okát. A gyanúsítottat az ártatlanság vélelme illeti meg, a grazi ügyészség a nyomozás eredményei alapján dönt a vádemelésről, amely akár emberölés minősítése is lehet.

(via New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET: